[Grem] Böjte Cs. volt Michels Tóni atya vendége

[Emoke Greschik]

 „Leborulok a legkisebbek előtt” – Böjte Csaba volt Tóni atya vendége
2018. április 20. péntek 19:58
https://www.magyarkurir.hu/hirek/-leborulok-legkisebbek-elott-bojte-csaba-volt-toni-atya-vendege
Michels Antal józsefvárosi plébános – havonta megrendezett kávéházi
estéinek keretében – Böjte Csaba ferences szerzetest, a dévai Szent Ferenc
Alapítvány alapítóját kérdezte életéről, hivatásáról április 19-én a
józsefvárosi Nem Adom Fel Cafe & Barban.

<https://www.magyarkurir.hu/img.php?id=86731&img=o_IMG_6332.jpg>

*KÉPGALÉRIA – klikk a képre!*

A kávézó alagsora, mint a hasonló rendezvényeken általában, ezúttal is
teljesen megtelt. Tóni atya első kérdésére, milyen gyermek volt, milyen
vágyai voltak,* Böjte Csaba elmondta, papi jelmondata egy kívánság: az
emberiség egy nagy családot alkosson, és egymásnak testvérei legyünk.
Gyermekként arról ábrándozott, hogy a barátaival sátorvárost alapít, mert
nagyszerű érzés lehet közösségben megélni az együvé tartozás örömét. Sokat
kirándultak, bejárták az erdélyi hegyeket, letáboroztak a Szent Anna-tónál.*

Csaba testvér itt föltette a kérdést:* Az, hogy a tizenkét éves Jézus
eltűnt, azt jelenti-e, hogy Mária és József felelőtlen szülők voltak, vagy
pedig azt, hogy Jézus már korábban is elment „bandázni a haverokkal”? Az
utóbbi a valószínűbb, vagyis hogy a gyermek Jézus is szeretett a barátokkal
lenni, nem ült egész nap Mária szoknyájánál, meg József lábai körül. Ezért
először fel sem tűnt számukra, hogy Jézus eltűnt.*

<https://www.magyarkurir.hu/img.php?id=86731&img=o_IMG_6438.jpg>

*A ferences szerzetes nem tagadta, hogy a falra mászna, ha az ő gyerekei
olyanokat tennének, amiket ő csinált kamaszként. Nyolcadikos korában
például az egyik barátjával úgy érezték, be kellene járniuk a világot.
Ezért a szüleiktől – Csaba testvér esetében csak az édesanyjától, hiszen
édesapja akkor már nem élt – kölcsönösen elkérették egymást a távol élő
nagyanyjukhoz, majd kimentek az állomásra, felszálltak egy tehervonatra,
amely elvitte őket Bukarestbe. Egy hétig tartózkodtak ott, miközben a
szülők nyugodtak voltak, abban a tudatban, hogy a nagyszülőknél vannak.
Ellenőrzésre nem volt módjuk, hiszen a telefon ritka kincs volt akkoriban.*

Nem feltétlenül ezzel összefüggésben, de *Csaba testvér mégis arra biztatja
a gyerekeket, hogy legyenek önállóak – a létért küzdeni kell, mindenkor
bízva az isteni gondviselésben.*
k voltak a példaképei, Böjte Csa

<https://www.magyarkurir.hu/img.php?id=86731&img=o_IMG_6348.jpg>
Michels Antal kérdésére, *kik voltak a példaképei, Böjte Csaba Márton Áron
gyulafehérvári püspököt *említette elsőként, *aki bérmálta és a teológiára
fölvette őt. **„Székelyföldön Áron püspök megkerülhetetlen példakép *–
fogalmazott Csaba testvér. – Mindnyájunknak meg kellene tanulnunk *az ő
mentalitását, azt, hogy »soha nem ment át kutyába«, üldözhették, börtönbe
zárhatták, megfigyelhették, mindenkivel tisztelettel beszélt. *Leírta azt
is, hogy népének sorsa soha nem lehet közömbös számára. *Márton Áron útja a
damaszkuszi út, a párbeszéd útja** – Jézus sem kiabált Saullal, hogy hogy
tudott erre vetemedni, még ott piroslik rajta István diakónus vére!
Ehelyett föltette a kérdést: »Saul, Saul, miért üldözöl engem?«, és
megmondta neki, mit kell tennie: az Úr kiválasztott edényeként sokat kell
szenvednie.” *

Az újabb kérdésre, hogy *a tanárai közül voltak-e olyanok, akikre szívesen
emlékszik, Böjte Csaba megemlítette egykori fizikatanárát, akinek a
segítségével eljutott az országos diákolimpiára. „Azok a tanárok maradnak
meg az emlékezetünkben – mutatott rá a ferences szerzetes –, akik kihozzák
belőlünk a maximumot.* *Egy pedagógusnak, egy edzőnek az a dolga, hogy a
rábízott gyereket kivigye a léte peremére, hogy ott megtapasztalhassa: van
tovább. **Sokszor* nem a fizikai adottságaink vagy a politikai környezet*
korlátoz bennünket, hanem mi magunk, amikor azt mondogatjuk, hogy csak
ennyire vagyunk képesek. Ki se nézzük **magunkból a többet. *A lét peremére
való kivitel azt jelenti, hogy *többek vagyunk, mint amennyit gondolunk
magunkról, mint amit a tükörben látunk.”*

Böjte Csaba kifejtette, *az ember folyamatosan döntéseket hoz élete során;
ha egy ajtó kinyílik, sok másik becsukódik. Legfontosabb, hogy az ember
kitartson. *Az biztos, hogy* a Jóisten nem játszik velünk, nem visz ki
bennünket az erdőbe, hogy ott hagyjon minket egyedül egy fa mögött, ő pedig
elbújva nevessen rajtunk, hogy „ezt jól megszívtuk”.** Ha egy fiatal
férfinak azt sugallja, hogy ott van az a szép leány, vedd feleségül, a
lánynak pedig, hogy te pedig menj hozzá, az biztos, hogy egy életre szól.
Isten nem von vissza semmit.*

*Engem elhívott a teológiára, rám bízta az elhagyott gyermekek gondozását *–
mondta Csaba testvér, és felelevenítette, hogy* amikor az egyik
tanárkollégája el akart menni Afrikába, missziós munkát végezni, ő
figyelmeztette: ezt a küldetést, az elhagyott gyermekek nevelését,
tanítását közösen vállalták, ez olyan, mintha félbehagyná a munkát. Azt
mondta neki: „Együtt kezdtük el, együtt is kell végigvinnünk. Ha leraktál
valahol egy téglát, építsd fel ott a házat. Még akkor is, ha ez nem mindig
könnyű. A lényeg, hogy mindig Istent szolgáljuk, szeretetben.* És akkor
teljesen mindegy, hogy milyen munkát végzünk, utcát söprünk, perselyezünk
vagy prédikálunk a bazilikában. *Ki kell kapálnunk a gazt a szívünkből,
hogy ne a hiúság, a beképzeltség, hanem a tiszta szeretet vezessen
bennünket az utunkon. **Oda kell adnunk magukat teljesen a Jóistennek, akit
nem tudunk felülmúlni az ajándékozó szeretetben.* *Úgy szerette Isten a
világot, hogy egyszülött Fiát adta értünk, hogy aki hisz benne, örök élete
legyen” –* idézte a dévai szerzetes János evangéliumát.

Ezután arról is beszélt, hogy* hihetetlen élményt jelent számára, amikor
koldusoktól, a legszegényebbektől kap ajándékot. *Elmesélt két történetet.

*Van Déván egy szemétdomb, afféle senki földje, ahol azonban mindig él
negyven-ötven szegény család. Csaba testvér gyakran ellátogat ide. Az egyik
alkalommal megszólította egy körülbelül tizenöt éves fiú, és arra kérte,
szentelje fel a házát. „Talán az apád házát” – jegyezte meg a ferences. A
fiú azonban öntudatosan mondta, hogy a saját házáról van szó. Kiderült,
hogy ez a „ház” a szemétből kiszedett gumicsizmákból, üvegpalackokból,
félredobott téglákból épült fel, sárból, földből egybetapasztva. Mindezt a
fiú egyedül végezte. A házikó falára pedig kiírta: „Isten hozott, drága
feleségem!” Arra készült, hogy a kórházból hazavigye a feleségét, újszülött
gyermekükkel együtt, s hogy méltóképpen fogadhassa őket, ezért kérte meg
Csaba testvért otthonuk megáldására.*

Egy másik történet szerint *Böjte Csaba hazaengedte téli vakációra az egyik
serdülőkorú kislányt. Egy új, szép farmernadrágban ment el, és szakadt
ruhában jött vissza. Mi történt? – kérdezte Csaba testvér. Tudta, hogy a
gyermek édesapja alkoholista, durva természetű, terror alatt tartja a
családját. Pénzt akart szerezni – azt, hogy milyen úton-módon, a ferences
inkább nem részletezte –, de nem sikerült neki. Ezért a kislány eladta a
farmernadrágját, és így megvolt az étel karácsonyra, még ajándékokra is
futotta. A gyermek elmesélte, hogy bár az apja szörnyű ember, de ő még
emlékszik rá, hogy amikor négy-öt éves korában leforrázta magát és kórházba
vitték, az apja elkísérte, de nem engedték be; ezért hazament, forró vizet
öntött magára, őt is bevitték a kórházba, és így ápolhatta, gondozhatta a
gyermekét.*

*Az ilyen történeteket hallva leborulok a legkisebbek előtt, akikben
valóban megjelenik Krisztus. Soha ne a látszatokból ítéljünk, mert nem
tudjuk, mi van egy-egy tragikus, szomorú élet mögött –* mondta végül Böjte
Csaba testvér.

Fotó: Lambert Attila

Bodnár Dániel/Magyar Kurír
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20180421/63048232/attachment.html>