[Grem] U-né Pécsi Rita, neveléstud.: "Megbocsátani? Ezek után? Amikor még bocsánatot sem kér?'
Emoke Greschik
greschem at gmail.com
2018. Ápr. 9., H, 20:03:44 CEST
Engedd el a nyakát! – „Megbocsátani? Ezek után? Amikor még bocsánatot sem
kér?”
2018. április 6. péntek 19:26
https://www.magyarkurir.hu/hirek/engedd-el-nyakat-megbocsata
ni-ezek-utan-amikor-meg-bocsanatot-sem-ker
Uzsalyné Pécsi Rita írását olvashatják.
<https://www.magyarkurir.hu/img.php?id=86354&img=o_398A8366.jpg>
*Elképzelhető, hogy valakivel olyan konfliktusom keletkezik, amelynek
feloldhatatlan következményei vannak. A másik ember igazságtalansága jogos
neheztelést vált ki belőlem. Ahányszor eszembe jut, vagy meglátom őt,
mindig fájdalmat érzek. Nem tudok szabadulni ettől a maró érzéstől, ** és
valahányszor átgondolom a dolgot, jogosnak érzem az indulataimat. * Várom,
hátha majd közeledik felém, de a bocsánatkérés föl sem merül benne, talán
már szóba sem áll velem. Én pedig* úgy érzem, hogy a vétség elismerése
nélkül nincs mit megbocsátani…*
Sajnos nem ritka az ilyen helyzet. S jól tudjuk, hogy* a fölgyülemlett
harag idővel számos testi tünet okozója is lehet: vesebajok, keringési
zavarok, allergia, miegymás. Végül pedig akár gyűlöletté is sűrűsödhet
bennünk a harag.*
Jó hír, hogy* a megbocsátás nem érzelem, hanem döntés kérdése, amit a másik
fél közreműködése nélkül is meghozhatunk.** (Szemben a kiengesztelődéssel,
ami mindig kétszemélyes tett.)* *Sajnos azonban a megbocsátás nem törli el
a következményeket, és arra sem számíthatunk, hogy elmúlik tőle a fájdalom.*
* <https://www.magyarkurir.hu/img.php?id=86354&img=o_398A8420.jpg>*
*Miben áll ez a döntés? A lényege, hogy elfogadom a másik embert, annak
ellenére, és azzal együtt, amit tett.** Elengedem az ítéletet, az
igazságtételt.* Ahogy a Szentírás ajánlja, négyszemközt szembesítem őt a
problémával. Ha nem sikerül, akkor a közösség előtt igyekszem jobb
belátásra bírni, és ha így sem hajlik a békülésre, akkor jön a „tekintsd
pogánynak!”. *Mit jelent ez? Csupán annyit, hogy nem lesz feltétlenül a
barátom. Nem kell úgy tennünk, mintha a konfliktus nem állt volna közénk.**
Nyugodtan el lehet ismerni a köztünk lévő nézeteltérést.*Nem járunk majd
sörözni vagy kávézni, de köszönök neki, ha szembejön velem, és nem ítélem
meg, *nem keresem* *a lehetőséget, hogyan fizethetek meg neki, és nem
kívánok rosszat neki *― vagyis, ahogyan jó mesterem fogalmazott: *elengedem
a nyakát.*
Hogyan juthatunk el erre a szabadságra? Ez életbevágó kérdés és *komoly
munka. Mindenkinek az életében adódik olyan kapcsolat, amelyben meg kell
küzdenie ezzel a problémával. Ilyen esetben két, egymás számára nagyon
idegen személyiség szinte kibékíthetetlen felfogása ütközik, vagy
legalábbis kölcsönösen irritálja egymást.* Mit tehetünk ekkor?
A könnyebb megértés kedvéért képzeljük most el ezt a két embert egy tanmese
szereplőiként. Az egyik legyen nyúl, a másik meg sas.
*Így szól a nyúl a sashoz:*
*― Ide figyelj, sas! Te nem vagy ép! Itt ez a káposztaföld, de te
naphosszat ott körözöl a nagy semmiben! Ott fönt játszod magad, mikor
idelenn minden kényelem adott: friss, ropogós eledel, barátságos domboldal,
kellemes üregek… Egyszerűen érthetetlen az, ahogyan élsz!*
<https://www.magyarkurir.hu/img.php?id=86354&img=o_398A8374.jpg>
Fordítsuk le, mit is jelentenek a nyúl iménti szavai: „Én rendben vagyok,
de te! Képtelenség megérteni, ahogyan gondolkodsz, ahogyan élsz, ezért
természetesen elítélem azt, amilyen vagy.”
*A sas eközben így morfondírozik magában:*
*― Ez a nyúl nem komplett! Itt az arany élet lehetősége! Fölülről láthatná
a dolgokat, mint én, ám ő inkább bebújik egy sáros lyukba, és ízetlen
káposztát rágcsál. Azt hiszi, így megérthet bármit is a tágas világ
csodálatos szabadságából?*
A sas tehát így gondolkodik ugyanerről a helyzetről: „Én rendben vagyok, ez
világos. A te álláspontod viszont egyszerűen primitív!”
*Nagyon fontos, hogy nyúl és a sas is, mindketten elfogadják magukat, a
saját énjüket. Ez így van jól. Nem kell letagadnunk az álláspontunkat. Nem
kell megtagadnunk sem a „nyúlságot”, sem a „saslétet”*. Folytassuk most
képzeletbeli párbeszédünket!
*A nyúl tovább berzenkedik:*
*― Nem tudom megérteni! Tényleg nem tudom megérteni ezt a sast!*
Nem hazudik magának, nem mondja azt, hogy „mindenkit szeretni kell, én is
úgy szeretem a sasokat”. Jól teszi, hogy őszintén kimondja: „A sas
szerintem nem tudja, mi a jó!” A sas is nyugodtan gondolhatja: „Jó, hogy
sas vagyok, sosem lennék nyúl!”
*Majd így dünnyög magában a nyuszi:*
*― Istenem, megpróbálom őt a te szemeddel látni! Egy kicsit legalább! Ne
haragudj, de máris az jut az eszembe: hogyan tudtál ilyen állatot
kitalálni? És ráadásul még azt mondod rá, hogy jó?*
*Bár, ha jobban belegondolok, a sas élete is neked szentelt élet… Tőled
jön, és hozzád megy ő is. Márpedig ki teremtette a sast? Te, Atyám! Akkor
az az undok róka is? És az a rémes sakál is a te teremtményed?…*
*Igen, mindenki Isten teremtménye.* Az az „idióta” is, akivel nekem ennyi
bajom van, aki megbántott, aki otromba és modortalan volt, aki lenéz,
kigúnyol, elgáncsol…. Az ilyen emberek a sasok, rókák, férgek és pókok az
én nyúl-életemben! Tehát helyesen cselekszünk, ha azt mondjuk: * „Istenem,
őt is te alkottad! Nehéz megérteni és elfogadni, hogy kedvesnek, jónak
tudod látni őt.” Ha eljutunk idáig, ezzel kilépünk a saját nézőpontunkból,
és megpróbálunk más szemmel ― a teremtő Isten szemével ― tekinteni a másik
emberre. Ez mindig nagy erőfeszítéstkövetel. Ám ha sikerül megtennünk,
abban a pillanatban megszakad a földhözragadt logika.*
*Ezután azt mondja a nyúl:*
*― Sas, te tényleg lehetetlen alak vagy. Semmi baj nem volna, ha nem
lennél, legalábbis nekem nem hiányoznál! De be kell látnom, bármit is
gondolok rólad, Atyám eredeti elképzelése valósul meg benned. Ő szeret
téged.*
*Tudod mit? Nem értelek, de engem ez már nem érdekel! Menj Isten hírével!
Legyél sas!*
Figyeljük csak meg! Nem azt mondja a nyúl:„Keblemre, sas! Te vagy a
legklasszabb teremtés, akivel találkoztam!”*Egyszerűen azt tudja mondani:
„Menj Isten hírével!”*
*És aki képes ezt mondani, az „elengedte a másik nyakát”.*
*Ezt a lépést csak úgy tudjuk megtenni, ha felülemelkedünk a saját
világunkon, és nem bosszankodunk tovább a különbségeinken. Az elégséges
távolságot az teremtheti meg, ha más szemmel próbáljuk látni azt, akivel
konfliktusunk van. *Talán úgy is fogalmazhatunk, egy isteni láncszem
megszakítja az ördögi kört. A másikra a saját szempontunkból nézve ez nem
sikerülhetne, mert egyszerűen nem így látjuk őt. Ám *a nézőpontváltás
segíthet. Természetesen ettől még idegen marad számunkra a másik
személyisége, de kiléphetünk korlátok által meghatározott énünkből, és
láthatjuk őt máshogyan, anélkül, hogy leértékelnénk magunkat. **Jó, ha nem
tagadjuk le, nem fojtjuk el, sőt kimondjuk a feszültséget, így belül az nem
dolgozik tovább.* Természetesen azután is zavarni fog a köztünk lévő
nyilvánvaló ellentét, mégsem lesz belőle keserűség és gyűlölet.* A cél
pedig éppen ez: hogy a neheztelésből megbékélés legyen.*
<https://www.magyarkurir.hu/img.php?id=86354&img=o_398A8349.jpg>
*Ha belegondolunk abba, hogy a szeretet sem csupán egy édeskés érzés, hanem
döntés és elköteleződés, a másik ember javának akarása, ugyanúgy, mint a
megbocsátás, akkor ezen a ponton nagyon közel jutunk ahhoz, hogy a haragunk
átfordulhasson az ellentétes irányba, és szeretetdöntéssé alakulhasson.*
Lehet, hogy erre utal* a jézusi „szeressétek ellenségeiteket” már-már
lehetetlennek látszó parancsa is*? Ám *ezt, azt hiszem, csak akkor tudjuk
megtenni, ha néha kipróbáljuk, milyen szívből kimondani: „Menj békével,
menj Isten hírével!”*
*Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2018. április 1–8-i húsvéti
ünnepi számában jelent meg.*
Fotó: Lambert Attila
Magyar Kurír
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20180409/fc6ac767/attachment.html>
További információk a(z) Grem levelezőlistáról