[Grem] Lackfi János (költő, író, 6 gyermek, 3 unoka) - húsvéti interjú

[Emoke Greschik]

 „Fát vágni, csillagokat nézni” – Húsvéti interjú Lackfi Jánossal
2018. április 1. vasárnap 19:03
https://www.magyarkurir.hu/hirek/-fat-vagni-csillagokat-nezn
i-husveti-interju-lackfi-janossal
Lackfi János költőt, írót, műfordítót a húsvét megéléséről, feltámadásról
és örömről kérdeztük. A hatgyermekes édesapa, akinek már három unokája is
van, arról is beszél, hogyan zajlik az ünnep a családjukban.

<https://www.magyarkurir.hu/img.php?id=86206&img=o_lackfi1.jpg>

*– Ünnepi örökmozgó című versében a Mikulás jellegű csokoládékészítmény
fóliájában egy csokinyúl lapul. A nyerészkedő kereskedelmi körforgás mélyén
azonban a költő meglátja az örök ünnepet: „Így aztán minden későbbi ünnep /
tartalmaz valamit az azt megelőző / ünnepi percek édességéből, / és minden
ünnep a rákövetkezőt / elővételezi idejekorán, / a felszínen képződő fehér
réteg pedig / a termék élvezeti értékét / egyáltalán nem befolyásolja.”
Hogyan lehet a csokinyusziból előcsalogatni a valódi húsvétot nem a
versben, hanem a mindennapokban? *

– *Felnőtt megtérő vagyok,** így aztán a gyerekkori kötelező templomjárások
kimaradtak az életembő*l, *saját döntésből vállaltam, hogy katolikusként
élek. *Sok-sok nagyböjti időszak élesen megmaradt bennem.* Feleségemmel
kezdetben kenyéren és vízen csináltuk végig a negyven napot, és zenét sem
hallgattunk olyankor. Mostanában épp a zene, Buxtehude Membra Jesu nostrija
vagy a Bach-kantáták segítenek az áhítatban.** Rengeteg telített
keresztútélményt őrzök *magamban. *Amikor a brüsszeli Magyar Házban éltem
ösztöndíjasként,* *egészen természetes része volt a heti rendnek, hogy az
épület kápolnájába megyünk péntekenként.** Mintha Istennél lakna az
ember. *Persze
a bennfentességnek is megvannak a kísértései: a sekrestyéssel könnyen
megesik, hogy egy idő után már nem látja az átváltoztatást, csak a kormoló
gyertyát, a leszakadt albagombot, az oltár lekókadt virágát. Mindenesetre
sok mély élményt hozott ez az időszak.* A Rezső téri templomban vagy éppen
Zsámbékon, ahol tizenhét éve élünk, szintén nagyon intenzív hangulatú
élmény sokadszorra is végigjárni a stációkat.*

*A legemlékezetesebbek egyike volt, amikor már kamaszodó, vallással vívódó
gyerekeinkkel feleségem javaslatára felmentünk a közeli Nyakas-hegyre, és
az egyes állomások rövid, biblikus bevezetője után ** mindenki a saját
szavaival beszélt arról, mit jelent neki ez a jelenet. **Elképesztő
világokat nyitottak** a „valláskárosodott”** fiatalok, akiket az egyházi
iskola, a plébániai közeg és az ificsoportok* *akolmelege **gyanakvóvá tett*
minden „*szenteskedéssel*” *szemben*. *Húsvét csodája különben ez is,
reménykedve, imával várni, megtalálják-e és hogyan felnőtt hitüket azok,
akiket a legjobban szeretünk. *Az egyik atya mondta, hogy *Istennek
nincsenek unokái, csak gyerekei.* Azt meg gyóntatónktól hallottuk, hogy* az
ember hatékony akar lenni, Isten viszont türelmes.* Ez életünk egyik
húsvéti várakozása: lessük a lelki tavaszt.

*– Húsvétkor Jézus értünk való halálát és feltámadását ünnepeljük. A
művészetekben a kereszténységen kívül is fontos téma a feltámadás, elég, ha
a hamvaiból újjászülető főnixmadárra gondolunk. Hogyan lehet megragadni
művészileg és hívő emberként a főnixmadár életre kelése és Jézus Krisztus
feltámadása közötti különbséget?*

– *Alighanem lehetetlen jó irodalmat írni, amelyben ne volna benne legalább
a feltámadás izzó hiánya, az arra való emberi sóvárgás.* *Szent Ferenc az
úton járva összeszedett minden hulladék papírt, amit elé sodort a szél, és
már egész kupac állt ezekből a cellája sarkában. Meg is kérdezték a
rendtársai, minek tartogatja ezt a sok vackot, mire azt felelte: minden
egyes mégoly profán szövegben is legalább egyszer szerepel Isten neve, vagy
a betűk, amelyekből az összeáll.* *Vagyis, ha valóban erős egy mű, akkor
nyomokban mindenképpen tartalmaz Istent is. *

Más kérdés, hogyan lehet hitelesen tematizálni akár a feltámadást, akár más
hittartalmat akkor, ha nem hitbuzgalmi vagy tanító művészetet művel
valaki. *Caravaggio
csodásan világító bőrű, hajléktalan kinézetű szentfigurái annak idején
sokaknál kiverték a biztosítékot, és Grünewald szederjes, szétszaggatott
testű corpusával sem mindenki néz szívesen farkasszemet. Nekem életem egyik
legnagyobb élménye volt, mikor Colmarban egy éjszakai tárlatvezetésen
megtekinthettük ezt a végtelenségig elkínzott Megváltó-ábrázolást, miközben
a múzeumként szolgáló kolostorépület kerengőjét odakinn belepte a hó.
Tisztaság és tisztátalanság hátborzongató vegyüléke. Ugyanez a brutális
erejű festő elképesztő szuggesztivitással tudta ábrázolni a feltámadást is,
szivárványló napkoronggal, a fényességben szinte felolvadó, áttetsző arcú
Krisztussal.* Bizonyos, hogy nagyon fontos az ábrázolás mikéntje, ne
pingáljuk át megszépített, giccses, langyos idillé a véres és tüzes
valóságot.

*– Az is a valóság része sajnos, hogy az életöröm, ami pedig a húsvétnak is
a sajátja, nem feltétlenül jellemző a keresztényekre. Pedig például Ferenc
pápa kifejezetten az evangéliumi öröm megélésére buzdítja a híveket. Ön
mennyire keresi tudatosan az örömet az életében? Vagy életvidámsága a
személyiségéből fakad?*

–* Erősen hiszek a humorban: a röhögés gyógyít, akár a köhögés, segít
felszínre hozni a letapadt váladékokat.* Amúgy azt hiszem, *szerencsés
alkat is vagyok, jó kedélyű valaki. Szeretek bőszen nekiugrani a munkának,
életvidáman felfogni a nehézségeket*. Két és fél éves Julcsi lányom múltkor
engem utánzott, és amikor az édesanyja rákérdezett, mit is művel egész nap,
mint apa, ezt felelte: fát vágok, csillagokat nézek, és táblákat keresek a
laptopban. (A közúti táblák mostanában a mániái.) Nem rossz munkaköri
leírás. Tényleg *szeretem idehaza és másutt is megfogni a munka boldogabbik
végét, és öröm, ha szemlélődésre is jut időm. Mondjuk, ha felhőket
bámulhatok a függőágyban, a teraszunkon. Vagy autóvezetés közben.*

<https://www.magyarkurir.hu/img.php?id=86206&img=o_lackfi2.jpg>

Persze derű ide vagy oda, *ha barkácsolok**, és valami nem működik, vagy ha
késésben vagyok, időnként felrobbanok. Vezetés közben is lehetnék jóval
türelmesebb. **Amúgy meg nem győzök hálát adni, rengeteg áldás záporozott
rám egész életemben. Negyvenhat éves koromra ismertség, elismertség, hat
gyermek, három unoka, egy asszony, akibe csaknem harminc éve szerelmes
vagyok, izgalmas és változatos munka*. El vagyok kényeztetve,* nincs valós
okom arra, hogy rosszul érezzem magam.* *Persze a kétségbeesés nem is
kívülről támad, hanem belülről,* s *olykor elég egy pillanat, hogy mindent
veszett ügynek lásson az ember...* Az efféle *kedélyingadozásokat, azt
hiszem, senki sem spórolhatja meg magának*. *Ezek afféle halvány árnyai a
Getszemáni-kerti vérverejtékes éjszakának*. *Jézusnál senki sem láthatta
jobban, hogy mi az értelme az életének, a halálának, mégis át kellett
kelnie a lelki szenvedés legmélyebb poklán. *

*– Ön szerint, aki Milyenek a magyarok? címmel „útikalauzt” is írt kül- és
belföldieknek, milyenek a honfitársaink ma, ha a húsvétról vagy más
keresztény ünnepekről van szó? Hisznek például a feltámadásban?*

 – Meglehetősen vegyesen kavarognak az ünnepi tartalmak, a lerészegedős
locsolás rituáléja, a nagyáruházi leárazások körüli dulakodás, a
nyuszikázós-kiscsibés gyermetegségek, a tisztító léböjtkúrák, a családi
ünnepségek kötelező poénjai és feszültségei, a rosszullétig evés, és
valahol a háttérben a feltámadás elég kevéssé hihető üzenete.* Szlovén
ismerősöm mesélte, hogy egy felmérés szerint az ottani templomjáróknak
kevesebb mint a fele hiszi a test feltámadását. *Valószínűleg nálunk sem
lenne nagyon más ez az eredmény. Az egyik barátom még a szószékről is
hallotta hirdetni, hogy ezt a feltámadósdit nem kell ám szó szerint venni,
ez afféle képes beszéd, aki egyszer halott, az halott, kedves testvérek... A
hívek nagyon szerették az atyát, nem akadtak fenn a szavain.

*És bizony tényleg az abszurdumban, a képtelenben kell hinni. *Ott voltam,
mielőtt édesapám holttestét az izzó kemencébe tették. Nagyon megdöbbentő és
megrendítő ott, akkor erősen vágyni arra, hogy a szétesett hús újra
összeálljon, és még csak nem is az idelenti elképzelések szerint.*
Ugyanakkor, ha hagyom, hogy Isten elragadjon a maga emberi ésszel
képtelennek látszó birodalmába, akkor ennél hajmeresztőbb tapasztalatok is
érnek. Az a Teremtő, aki puszta anyagból életet hív létre, hogy ne tudná
feltámasztani a szétesett anyagból elillant életet?* Elméletileg ez ilyen
tiszta, csak a gyakorlatban nehéz megélni.

*Egy ízben külföldről jöttem haza, és a pesti utcák, amelyeken autóztam,
hirtelen erősen felidézték bennem apai nagyapámék sashalmi házának
környékét. Megnéztem a GPS-ben, vajon milyen messze lehetek az egykori
nagyszülői portától. Éppen imádkoztam, és nagyon erős vágyat éreztem, hogy
megnézzem az azóta eladott épületet. Gondoltam, ha nem több mint negyed óra
kitérő, akkor odagurulok. Húsz perc volt, de így is nekivágtam. A kocsiból
kiszállva aztán sétálgattam a ház előtt, ahol gyerekkoromban többször is
nyaraltunk, és könnyek között imádkoztam azért, hogy nagyapám, édesapám és
én találkozzunk majd odafenn, Isten színe előtt, ahol szégyenlősség nélkül
összeölelkezhetünk és táncolhatunk, olyan testben, amely akkor adatik majd
nekünk. Részegítő akácillat terjengett akkor, ott, amit megszentelő jelnek
vettem. *Persze, aki nem hisz, elintézi ennyivel: akác, na és?

*Édesapám nem volt az érzelmek embere, és bár biztos voltam a szeretetében,
úgy éreztem, nem különösebben büszke rám és az életemre, inkább
helyteleníti, hogy szakmai, elvi dolgokban másképp gondolkodom, mint ő.
Fájt ez nagyon, de nem tudtam mit kezdeni a kínnal. Míg élt, sosem mertem
rákérdezni erre, mintha lebénult volna a nyelvem olyankor. Egyszer egy
imádságban elhatároztam, hogy jelet kérek tőle onnan, ahol most van, abból
a másik életből. És mivel az akácvirágzás egyszer már hozzákapcsolódott,
gondoltam, ha büszke volt rám, küldjön valami akáccal kapcsolatos jelet.
Merészség ez a tél közepén, de legalább egyértelmű lesz a dolog, ráadásul
Istennél semmi sem lehetetlen. Pár napra rá Szombathelyen jártunk a
feleségemmel, a házasságunkról adtunk elő. Az ott kapott ajándékcsomagból
két üveg akácméz is előkerült, az egyik ráadásul levendulás volt, ami talán
a kedvenc illatom. És ha még mindig kételkedtem volna, nem sokkal később
egy nagyon régen látott ismerősöm, akinek édesapám éppúgy az edzője volt,
mint nekem, azt írta interneten, hogy büszke rám, pedig ez nem is igazán
illeszkedett a beszélgetésünk irányához. Szóval nehéz a feltámadásban
hinni, de ha ilyeneket tapasztal az ember, akkor még nehezebb nem hinni
benne.*

*Lackfi János: HOSSZÚ AZ ÚRISTEN*




*Hosszú az Úristen,repülőgép csíkjafoszladó fohászainkatmenny-papírra írja.*




*Síküveg az Isten,úgy van itt, hogy nincsen,hűst kizárva fényt
beenged,eltűnt, hogy segítsen.*




*Széles az Úristen,ássa égi munkás,habarodik vattagombóc,felhő-vakondtúrás.*




*Azúr az Úristen,ömlik ránk a kékség,csurom víz mindünk ruhája,szárítgatja
kétség.*




*Mély is az Úristen,égbolt-tekenője,felhő-tészta belévetve,majszolunk
belőle.*

*– A családja miként készül a húsvétra és hogyan ünnepli?*

– *Húsvétkor is, karácsonykor is nagytakarítás előzi meg az ünnepet. A tél
maszatát elsikálni, az ablakoknak új fényt adni felemelő vesződség minden
évben*. *A főzés, a közös vacsora is fontos elem, s akinek még nincs saját
családja, de már nem itthon él, ilyenkor hazatér. A nagyhetet minden évben
igyekszem megszabadítani az irodalmi munkáktól, és az itthoni együttlétekre
meg a szertartásokra koncentrálni. Zsámbékon a premontrei rend viszi a
plébániát, a liturgiát is szép tisztán vezetik. A nagyheti virrasztások
rendje a legfontosabb vonalvezető, * segít ráhangolódni az ünnepre.*
Végighallgatni Jeremiás siralmait, látni sorban kialudni a gyertyákat,
sötétben hallgatni a gyermekek Kyriéjét mind nagyon mély, megrázó
tapasztalások. Nagyszombat éjszakája meg valóban az év középpontja,
tűzgyújtással, füstölővel, húsvéti gyertyaállítással, vízszenteléssel,
hömpölygő olvasmányokkal, harangok visszajövetelével.* Ott érzem azt, amit
alighanem a szörfösök: hogy elég ráhagyatkoznom a hatalmas hullámokra.

*A férfiember különösen hajlamos versengve csak arra koncentrálni, mi az,
amiben tényleg ő a jobb, amiben lenyomja a másikat, amiben pótolhatatlan.*
Aztán elkapja egy vacak vírus, vagy nyugdíjba megy, és kiderül, hogy valaki
máris a helyére állt, s talán jobban is végzi ugyanazt a munkát. A verkli
megy tovább. *Igazán nem panaszkodhatom sikertelenségre,* *de két helyen
érzem a maga teljes valójában, hogy helyettesíthetetlen vagyok. Amikor
éppen megszületett gyermekeimet a kezembe kaptam, feleségem pedig
kimerülten pihent a kórházi ágyon, akkor tudtam jól, hogy senki más, aki
okosabb, szebb, kedvesebb, szakképzettebb, rátermettebb, nem tudná azt a
gyereket úgy tartani, mint én. Egyszerűen azért, mert nekem adatott, hogy
eleven állványa legyek. Én vagyok az apja. Ugyanígy a húsvéti szertartás
évente ismétlődő feltámadási rítusa alatt is azt érzem, hogy nem kell
teljesítenem. Elég, hogy létezem, hogy az vagyok, aki vagyok, mert Isten
így akart engem, így teremtett meg szerelmesen, önmagának, és így teremt
újjá nap nap után. *

Fotó: Raffay Zsófia

Agonás Szonja/Magyar Kurír

*Az interjú nyomtatott változata az Új Ember 2018. április 1–8-i számában
jelent meg.*


<https://www.avast.com/sig-email?utm_medium=email&utm_source=link&utm_campaign=sig-email&utm_content=webmail>
Mentes
a vírusoktól. www.avast.com
<https://www.avast.com/sig-email?utm_medium=email&utm_source=link&utm_campaign=sig-email&utm_content=webmail>
<#m_4781314959999254987_m_5031311685589895273_DAB4FAD8-2DD7-40BB-A1B8-4E2AA1F9FDF2>
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20180402/2275a452/attachment.html>