[Grem] a lombikprogramról a kat.egyh.tanításához hűségesen és szeretettel / Beer M.püspök

2017. Sze. 3., V, 17:05:17 CEST

*http://szemlelek.blog.hu/2017/09/01/beer_miklos_a_lombikprogramrol
<http://szemlelek.blog.hu/2017/09/01/beer_miklos_a_lombikprogramrol>*

[image: beermiklos_thaler.jpg]
".....

*LOMBIKBÉBIK*

*– A bizalommal, az Istenre való ráhagyatkozással és a gyerekekkel
kapcsolatban adódik egy kényes és aktuális kérdés. Sok katolikusnak sem
tetszett, amit az egyik püspöktársa mondott a lombikbébiprogramról.*

– A beszéd után napokon keresztül tévék, rádiók, újságok kerestek, hogy
mondjam el a véleményem. És nagyon sokat gondolkoztam. Végül mindig arra
kértem az újságírókat, nézzék el, de nem szeretnék nyilatkozni, mert nem
tudnék olyat mondani, amivel előrébb vinném az ügyet, megbántani pedig
senkit nem szeretnék. De azóta is töprengek,* mit mondjak katolikus papként
azoknak, akik útmutatást várnak.*

Leginkább azért nehéz jól beszélni erről a témáról, mert nem hagyhatjuk
figyelmen kívül, hogy a módszert egy ideje már alkalmazzák. *Számtalan
ember él köztünk, aki mesterségesen fogant. És minden rosszul megválasztott
szóval megbánthatjuk őket – és persze a szüleiket is –, amit senki nem
akar.* Nyilvánvaló az is, hogy* egy mesterségesen megfogant gyermek is
Isten gyermeke. Az élete épp olyan értékes, mint bárki másé. Ez nem is
lehet vita tárgya.** Mégis *– számomra mindenképpen – *tudathasadásos a
helyzet.** Az egyház tanításával, az élet tiszteletével ugyanis keresztény
hitünk szerint* *nincs összhangban az eljárás. *Még akkor sem, ha éppen az
életadás iránti vágy a mozgatórugó. Mégpedig elsősorban – kimondani is
szörnyű! – *a számfeletti** embriók **sorsa miatt**. Akik** a legjobb
esetben is a fagyasztóban „várakoznak”. *Akikre sokan csak legyintenek.
Majd esetleg (!) adunk nekik egy esélyt – szoktam hallani. Különben is,
természetes vetélés is létezik. Ami már inkább önigazolás, mint jogos
érvelés.

Az alapkérdés ez: mikortól tekintjük emberi életnek az emberi életet? Ami
természetesen kapcsolódik az abortusz kérdésköréhez is. A fogantatás
pillanatától, vagy pedig egy emberek által meghatározott időponttól? Néhány
órás, napos vagy éppen hetes állapottól? Kijelenthető-e, hogy egy bizonyos
pontig csupán egy sejthalmaz az embrió, és csak aztán tekintjük majd
embernek? Mindebből pedig adódik a következő kérdés is: *milyen alapon
merünk mi lefagyasztani **egy emberi életet*? A kísérleti célú
felhasználásról vagy a megtermékenyített petesejtek elpusztításáról már ne
is beszéljünk!

*Az egyház nem vonja kétségbe azoknak a házaspároknak a jó szándékát,
amelyek gyermeket szeretnének. *Hogyan is tehetné? Egyáltalán, *az egész
kérdést csakis az Úristen irgalmas szeretetén keresztül szabad
megközelíteni. Szeretettel, megértéssel, odafigyeléssel.* Senki fölött nem
törhetünk pálcát. Inkább *csendben oda kell ülni az érintettek mellé, és
meghallgatni őket.*

Nyilvánvaló, *mekkora a fájdalom* *egy olyan asszonynak a lelkében, aki* *nem
tud életet adni.* Kétségek között szenved, gyötrődik. Még a Szentírásban is
ott vannak a példák: Ábrahám felesége, Sára, vagy akár Erzsébet. Akiket
egyébként idős korukban ért a csoda. Mert *Istennél semmi sem lehetetlen.
Mégis, papként, püspökként nem mondhatok mást: az egyház tanítása szerint
egyedül Isten élet és halál ura*. Ami azt is jelenti, hogy* hívő lélekkel
egyszerűen nem lehet **szemet hunyni **a megfogant*, *de meg nem születő
életek, a „járulékos veszteség” felett.*

Ismétlem, senkit nem szeretnék megbántani, mert értem és érzem az
érintettek gondját. Inkább csak a gondolataimat megosztani. Egy kicsit
távolról közelíteni. *Leginkább azoknak segíteni, akik még vívódnak.* És
nem ítélkezni.

Az én kiindulási pontom, hogy *az életünk elsősorban ajándék. Ajándék,
amelyet az Úristentől kaptunk*. Később, amikor elérünk egy bizonyos
életkort, és felnőtté válunk a gondolkodásunkban, az élet már feladatot is
jelent a számunkra, amihez a felelősségünk is hozzátartozik.* Ha azonban az
életet ajándéknak tartjuk, következik belőle, hogy nem lehet megkövetelni.
Nem lehet igényelni. *Még kevésbé pénzért megvenni.

Sokszor mondom:* nem mi választjuk meg a szüleinket. Sem azt, hogy mikor és
hol születünk. Ezek ugyanis – szó szerint – velünk született adottságaink.*

*Az egyház régóta, következetesen hívja fel a figyelmet **egy döbbenetes
ellentmondásra. Az emberiség a legkülönfélébb fogamzásgátlási módszereket
veti be, a nők hormonkészítményekkel bombázzák a testüket, nehogy baj
legyen. Azaz: nehogy élet fakadjon. És ebben az összefüggésben különösen
megrázó, amikor egyszer csak fordul a kocka: nő és férfi, feleség és férj
gyermeket szeretne, de nem fogan meg a magzat.*

A legkülönfélébb okokból. Mert már késő van. Vagy mert már volt egy
terhesség-megszakítás. Esetleg a hosszú évekig szedett fogamzásgátlónak nem
várt mellékhatásai lettek. És persze az is előfordul, hogy nincs látszólag
semmi előzmény, mégis hiábavaló a várakozás. És ilyenkor hangzik el: mi
akkor is akarunk gyereket! A technika lehetővé teszi, hát megcsináljuk.
Kerül, amibe kerül. Jár, amivel jár. Isten nem veheti el tőlünk ezt a jogot!

Én azt gondolom, *a technikai fejlődést Isten azért biztosítja számunkra,
hogy azzal gyógyítsunk. Hogy a szenvedést enyhítsük.* *Nem pedig **azért,
hogy a helyébe lépjünk.* *Hívőként éreznünk kellene a különbséget.*

*Amikor valaki azt mondja, én akkor is megmutatom, hogy nekem lesz
gyerekem, voltaképpen a teremtő Isten helyett akar dönteni. Mert nem
fogadja el, hogy az Úristen mást szeretne tőle. Más életet szán neki,
amiről nem akar tudomást venni.*

Jézus tanításából számomra az következik, hogy *akiket Isten megajándékoz
gyermekkel, azoknak azt adja feladatul, hogy neveljék, gondozzák őt.
Akiknek pedig nem ad kisbabát, azokat talán arra hívja, hogy másokra
figyeljenek.* A keresztgyermekeikre, a szüleikre, a barátaikra, a
szomszédjaikra. Egyáltalán, *arra, hogy az idejüket, a lehetőségeiket
másoknak szenteljék*. Nem kell mindenkinek Brunszvik Terézzé válnia, aki
nevelőprogramot indított, árvaházat alapított, kórházi betegeket ápolt, *elég
lenne csak kinyitni a szemünket.*

Nem tudom megkerülni: *az Úristen a fogyatékkal élő gyerekeket is
ajándéknak szánja.* *Márpedig a szüleik ereje véges.* Hogyan fordulhat elő
egyáltalán, hogy *magukra hagyjuk azokat az édesanyákat és édesapákat, akik
sokszor életük végéig hordják a keresztjüket,** elfogadva az Úristen
akaratát?** Csak mert a magunk szempontjait nézzük, semmi mást.*

Hívő életszemlélettel a jelenleginél *sokkal nagyobb hangsúlyt kellene
kapnia annak a gondolatnak, hogy az Úristen egymásra bíz bennünket.* Ami
azt jelenti, hogy nem a magányos életsorsok oldaláról kellene közelítenünk.
Nem onnan, hogy ki mit akar, vagy mihez érez jogot. Hanem az emberiség
egésze, a felelősség felől. Ami *sajnos nem kap kellő hangsúlyt még a
keresztények gondolkodásában sem.*

*Nem foglalkozunk* *az éhezőkkel* *sem. Legfeljebb sajnálkozunk.* *Pedig
tehetnénk értük*. *Alig van*, *aki felkarolja az árvákat is. Akik a
természet rendje szerint megszülettek.* Mert ne felejtsük el: *ha a
lombikbébikre azt mondtuk, hogy épp olyan értékesek, mint bárki más, ez az
erőszakban megfogant gyerekekre ugyanúgy igaz. **Rájuk** azonban a
legtöbben azt mondják: ők nem a mi vérünk. Nem a mi gyerekeink. Mi közünk
hozzájuk?*
Az egész kérdéskört tehát egy picit visszalépve, nagyobb távlatból lenne jó
vizsgálnunk. Abból kiindulva, hogy *az Úristen egymásra bízott bennünket.
És arra kellene figyelnünk, mit tudunk tenni másokért. Az Úristen szándékát
keresve. Nem a magunkéhoz ragaszkodva.*

Elfogadom, ha más nem így látja. Én ezt gondolom.

*– Egy beültetéseket végző intézet orvosa fogalmazott így: „nem játszunk
Istent. Ellenben sokszor érezzük a Teremtő leheletét az arcunkon, bátorító
kezét a vállunkon.”*

– Én pedig azt érzem, hogy *az emberiség észre sem veszi, milyen határokat
feszeget*. Pontosabban* lép át.* T*együnk fel néhány egyszerű kérdést.* Ki
és milyen alapon dönti el például, hogy míg egy házaspárnak joga van a
lombikgyermekhez, addig egy egyedülálló nőnek már nem? És milyen alapon? *Ha
következetesek vagyunk, és a „jogunk van hozzá” elvhez ragaszkodunk, miért
akarjuk megszabni, ki vehet részt az eljárásban, és ki nem?*

Ki dönti el például, hogy egy 35 éves nő még „próbálkozhat”, egy 45 éves
már nem? Emberi valószínűség-számítások alapján hozunk egy konszenzusos
döntést, hogy mekkora az az egészségügyi kockázat, amit még vállalunk, és
mekkora, amit már nem?

> Tudom, az alapkérdés még nem ez, de játsszunk el a gondolattal: *ha az
> Istentől kapott tudomány egyszer majd lehetővé teszi, hogy a szülők
> megválaszthatják születendő gyermekük haja színét, nemét, képességeit,
> akkor is a Teremtő leheletét érezve fognak az orvosok beavatkozni? Lesz,
> aki még ebben sem fog semmi kivetnivalót látni, megint mások viszont ezen a
> ponton már megálljt parancsolnának? És ki dönti el, kinek adjunk majd
> igazat? A kulcs ez: hol a határ?*
>
*Ha a tudomány lehetővé teszi, hogy egy embrióról előre pontosan lehet
tudni, milyen betegséget hordoz, esetleg még azt is, hogy várhatóan hány
évig fog élni, akkor majd a szülők azt is eldönthetik, egyáltalán
megszülessen-e? Ez lesz a jövő? És lesznek, aki megmagyarázzák majd a
döntésüket, és lesznek, akik szerint ez már túlzás? Mert mondjuk
„megelégszenek” a puszta lombikprogrammal? És kinek lesz igaza? Megint csak
hol a határ? Ki fogja eldönteni, mi etikus „még”, és mi nem?*

Ráadásul *ezek a kérdések már nagyon is aktuálisak*. Nemrég hallottam
valakitől: kiderült, hogy *a gyerek Down-kóros lesz*. *Nem lenne szabad
megszületnie! A hideg kirázott. A leselejtezés kultúrája,* ahogy Ferenc
pápa fogalmazott, *borzasztó tükröt tart az emberiségnek. Mert ezzel a
logikával egy idős, beteg emberre sincs szükség. És egy fogyatékosra sem.
Mert csak egy tehetetlen sejthalmaz. Csakhogy ez már olyan, mint a
fajelmélet. Hitleri gondolkodás.*

És innen *már csak egy lépcső a klónozás.* *Valaki egyszer majd megszólal:
meghalt a gyermekem, csak tízéves volt! A tudomány lehetővé teszi a
klónozását, és nekem jogom van hozzá, hogy „előállítsam őt”. Mert én ezt
akarom! Neki mit mondunk majd? *Azt, hogy az egyház hallgasson, ne legyen
életellenes, te pedig, barátom, klónozz bátran? Feltételezem, ezt ma még
talán kevesen mernék kijelenteni. Ahogy valószínűleg* száz évvel ezelőtt
sem gondolt még senki a lombikprogramra és a lefagyasztott embriókra.*

És elértünk a végső kérdésekhez:* mi az ember lét értelme? Az ember célja?**
Hogy kiküszöböljön az életéből mindent, amit problémának tart? Hogy a
tudást felhasználva biológiai és kémiai eszközökkel győzze le a
természetet? Kifejlessze a tökéletes embert? Arra már nem is vagyunk
kíváncsiak*, *Isten mit szeretne?*

Meggyőződésem, hogy *az orvostudomány célja nem lehet más, csakis a
gyógyítás, *és erről a világos irányról nem szabadna letérni. *Arra kellene
minden erővel összpontosítani, mi az oka az egyre gyakoribb meddőségnek.
Hogy miként lehetne megelőzni.*

Van itt ugyanakkor még egy nagyon fontos szempont. Azt gondolom, *egy hívő
ember, aki elfogadja, hogy létezik egy nála nagyobb erő, a teremtő Isten,
akitől minden függ, *nem*, *vagy csak kétségek között mer elindulni ezen az
úton. Mert úgy tanulta:* a cél nem szentesíti az eszközt. *A kérdés a nem
hívők szempontjából válik még izgalmasabbá. Ők ugyanis nem gondolják, hogy
lenne felettük valaki. Márpedig ebből következik, hogy úgy akarják
alakítani a világot, ahogy jónak látják. Az ő esetükben Isten nem szempont.

*Én nem fogok ítélkezni senki felett*. * Jézus tanításából adódóan,
felelősségem tudatában azonban irányt mindenképp szeretnék mutatni azoknak,
akik meghallgatnak.* *Ha pedig valaki másként dönt,* *felé és a gyermeke
felé is irgalommal és szeretettel fordulok. Mert szeretem mindannyiukat. Az
élet titkáról, az Úristen szándékának elfogadásáról alkotott véleményünk
viszont nem fog egyezni.* És ha azt mondtam, hogy szeretettel tekintek
rájuk, *mit is mondhatnék azokról, akik kimondják, Uram, legyen meg a te
akaratod? Azokról, akik felajánlják az életüket másokért. A legnagyobb
tisztelettel, mélyen fejet hajtok előttük.*

*(A nyitóképet Thaler Tamás
<https://hu.wikipedia.org/wiki/Beer_Mikl%C3%B3s#/media/File:BeerMVFotoThalerTamas.JPG>
készítette.)*

<https://www.avast.com/sig-email?utm_medium=email&utm_source=link&utm_campaign=sig-email&utm_content=webmail>
Mentes
a vírusoktól. www.avast.com
<https://www.avast.com/sig-email?utm_medium=email&utm_source=link&utm_campaign=sig-email&utm_content=webmail>
<#m_-1478348703906417866_m_9220294678642183821_m_-7154381156683315972_m_5319871696774224916_m_-5659956357871858970_m_8805341812456417151_DAB4FAD8-2DD7-40BB-A1B8-4E2AA1F9FDF2>
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20170903/55d0930e/attachment.html>