[Grem] Európa és a munka / Kóczián M. gondolatai Munkás Szt.József ünnepén

[Emoke Greschik]

Na de akkor ki fog dolgozni? – Európa és a piszkos munka Kóczián Mária
<http://talita.hu/magazin/author/mari/> | 2017. május 01.
http://talita.hu/magazin/na-de-akkor-ki-fog-dolgozni-europa-es-a-piszkos-munka/

*
<http://talita.hu/wp-content/uploads/2017/05/p%C3%A1rizsi_szemetesek.jpg>1991-ben
voltam először Párizsban, és elég nagy megütközéssel láttam, hogy a
kukásautókról csak fekete bőrűek ugráltak le-fel, hogy összegyűjtsék a
világváros szemetét. – Gondolatok Munkás Szent József ünnepén.*

1990-ben házvezetőnő voltam egy rövid ideig Ausztriában, Tirolban.
Barátnőmtől, aki bébiszitterként dolgozott ugyanannál a családnál,
megtudtam, hogy elődöm egy erdélyi magyar nő volt, akit szintén
kelet-európaiak előztek meg. „*A lényeg, hogy minél kevesebbet kelljen
fizetni*” – mondta Erika. A bébiszitterek is kelet-európaiak voltak, és
mivel a család nem volt túlságosan barátságos az alkalmazottaival, néhány
havonta cserélődtek. Így, ebben a pedagógiai kavalkádban növekedett két
kiskamasz – egy fiú ikerpár és kisöccsük.



*Tényleg fejlődés?*

Tavaly Barcelonában megismétlődött a csaknem három évtizedes párizsi
élményem: a kukások itt sem született spanyolok vagy katalánok voltak,
hanem bevándorlók, afrikaiak, dél-amerikaiak. A szobánkat oroszoktól
béreltük, akiknek ez volt a megélhetési forrásuk: több lakásban is „laktak”
egyszerre, hogy azt a látszatot keltsék, a saját lakásukat adják ki… A
takarítóember pedig egy 190 centis orosz (ukrán?) fiatalember volt.
Barcelonában a gyorsétkezdék és kisboltok eladói is bevándorlók voltak:
marokkóiak, tunéziaiak, törökök, indiaiak, pakisztániak, kínaiak. A
kispénzű turista tőlük veszi a gyros mellett a paellát vagy a különböző
tapasokat, tortillákat. – Közben pedig tudjuk, hogy a spanyol fiatalok
körében a munkanélküliség elképesztően magas, 25%-os.

Ha az embereket boldogabbá tehetjük, nem számít, ha szegényebbé tesszük
őket, nem számít, ha kevésbé termelékennyé tesszük őket, nem számít, ha
kevésbé haladóvá tesszük őket a haladásnak abban az értelmében, amikor
pusztán csak változtatják az életüket anélkül, hogy egyre több örömöt
lelnének benne. G.K. Chesterton

Észak-Olaszországban járva üdítő volt találkozni olasz takarítónővel,
kertészfiúval. Egy ismerősöm erre azt mondta, hogy Rómától délre ez már
elképzelhetetlen – nem tudom, erről nincs tapasztalatom.



*„Engem ne tessék csicskáztatni!” *

Tanárként sokszor tapasztaltam, hogy a tanítványaim számára „vérciki” volt,
ha valamilyen fizikai aktivitást kellett kifejteniük: mondjuk egy iskolai
rendezvény miatt székeket, asztalokat kellett hordani, vagy megkértem őket,
hogy szedjék fel a padjuk körüli szemetet. Érdekes módon a fiúk húzódoztak
jobban. Nem mondták nekem, de ott volt a szájukon a mondat: „*Engem ne
tessék csicskáztatni!*” Egymásnak viszont mondták, ha egy társuk olyasmit
kért tőlük, ami „méltóságukon” aluli volt. Csak ritkán éreztem azt, hogy
valamelyikük tudja, mit jelent készségesnek, segítőkésznek lenni. Persze,
ez életkori sajátosság is, arról is szól, hogy a saját identitásukat
keresik, és semmiféle kényszernek nem akarnak meghajolni. De erősen
motiválta őket az, hogy aki „menő”, az nem végez „piszkos munkát”. Hiszen
ezért is tanulnak, a szüleiktől nem egyszer hallják: „*Ha nem tanulsz, mi
lesz belőled, vécépucoló?*”

Mára itthon is odáig jutottunk, hogy alig lehet fizikai munkásokat találni.
Építkezéseken, gazdaságokban igen nagy a munkaerőhiány. Ennek egyik oka az,
hogy gyakran szemtelenül alacsonyak a bérek, ráadásul feketén alkalmaznak.
A településen, ahol élek, azok sem találnak megbízható embert kerti munkára
vagy takarításra, akik megtehetnék. Mert vagy túl sokat kér valaki, vagy
nem megbízható – illetve egyszerűbb, kényelmesebb elmenni biztonsági őrnek
valahová. Lehet, hogy lassan nálunk is bevándorlók végzik majd a fizikai
jellegű munkákat? Van már ilyen, pl. házi idősgondozásra Kárpátaljáról
kommendálnak nővéreket, erdélyi kőművesek rakják a falat, stb.



*Van itt valami fontos feladatunk?*

De biztosan az a megoldás, hogy a munkavállalók mennek a jobb megélhetés
felé? Nincs arra lehetőség, hogy a helyiek is megtalálhassák a számításukat
a helyben végzett munkával? Végtére is az élet nem csak arról szól, hogy
pénzt keressünk, és azt elköltsük a megélhetésre, szórakozásra, hanem
valami más, ennél sokkal mélyebb feladatunk is van – elsősorban ott, ahová
születtünk.

Kedves ismerősöm Angliában tanul egy neves egyetemi városban. Magyarként
számtalanszor szembesül azzal, hogy kérdőre vonják a magyar bevándorlási
politika miatt – elsősorban olyanok, akik szerint a nagyszámú bevándorlás
nem probléma. Amikor ismerősöm felsorolta az érveit, amelynek mentén nem
tartja jó megoldásnak a korlátlan betelepítést, megkérdezték tőle: „*Na de
akkor ki fog dolgozni?*” Hm, elég fontos kérdés, és benne van az a már
régóta elterjedt vélekedés, hogy a fizikai munka alacsonyabb rendű, és az
„európaiak” dolga más.

Így van ez? Biztos, hogy az a küldetésünk, hogy a számítógépeink mellett,
kütyüink felett belegabalyodjunk egy virtuális világba, és az így
megkeresett pénzünket bevásárlóközpontnak csúfolt falanszterekben költsük
el, és a valósághoz ne legyen intenzívebb kapcsolatunk, mint az, hogy a
munkahelyünkről elfutunk vagy bringázunk az otthonunkig?



*A gyerekek még tudják*

Pedig azok, akik egy másik életformát választanak, szakmájuk van:
asztalosok, kályhások, kertészek; vidékre költözők, akik valamilyen
gazdaságot művelnek, kis kertjük van, állatokat tartanak; kézművesek, akik
régi mesterségeket tanulnak; azok, akik bármilyen formában kilépnek a
pénzkeresés-fogyasztás körből, állítják, hogy az életük gyökeresen
megváltozik. Túrják a földet, fűrészelik a gerendákat, összeszedik a
tojást, lekvárt főznek a gyümölcsökből, és átélik, hogy a fizikai munka nem
„csicskázás”, hanem az élet rendjébe való belesimulás, ami méltóságot ad
nekik.

Nem egy lehetséges paraszti és egy sikeres kereskedelmi életforma között
választunk. Ami között választunk, az a paraszti életforma, amely esetleg
megvalósulhat, és a kereskedelmi, amely már megbukott. Nem egy viruló
üzletből szándékozunk elcsábítani az embereket valamiféle idilli nyaralásra
vagy egy paraszti típusú utópiába. Mi az újrakezdésre próbálunk javaslatot
tenni, miután egy eleve csődre ítélt kísérlet csődbe fulladt. (G.K.
Chesterton)

Személy szerint örülök, hogy nálunk még magyarok a kukások – nagyon
tisztelem őket, és nem gondolom, hogy bármiféle valóságos fejlődés jele
lesz, ha majd afrikaiak vagy ázsiaiak gyűjtik össze a szemetünket.

Amúgy ezt a gyerekek még tudják: szinte mindegyikük kedvence a kukásautó,
és akik le- és felugrálnak, igazi férfiak a szemükben, akikre szeretnének
hasonlítani. Ők még látják, hogy ez értelmes és hasznos munka. Nem lenne
érdemes tanulnunk tőlük?

*Fotó* <http://i1.trekearth.com/photos/53434/p1060242apopelari_small.jpg>
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20170504/0696e5be/attachment.html>