<div dir="ltr"><h2>Na de akkor ki fog dolgozni? – Európa és a piszkos munka</h2>
                <a href="http://talita.hu/magazin/author/mari/" title="Kóczián Mária bejegyzése" rel="author">Kóczián Mária</a> | <time datetime="2017-05-01">2017. május 01.<br><a href="http://talita.hu/magazin/na-de-akkor-ki-fog-dolgozni-europa-es-a-piszkos-munka/">http://talita.hu/magazin/na-de-akkor-ki-fog-dolgozni-europa-es-a-piszkos-munka/</a><br></time>
                <p><strong><a href="http://talita.hu/wp-content/uploads/2017/05/p%C3%A1rizsi_szemetesek.jpg"><img class="gmail-aligncenter gmail-size-large gmail-wp-image-15122" src="http://talita.hu/wp-content/uploads/2017/05/p%C3%A1rizsi_szemetesek-700x525.jpg" alt="" style="margin-right: 0px;" width="445" height="334"></a>1991-ben
 voltam először Párizsban, és elég nagy megütközéssel láttam, hogy a 
kukásautókról csak fekete bőrűek ugráltak le-fel, hogy összegyűjtsék a 
világváros szemetét. – Gondolatok Munkás Szent József ünnepén.</strong><span id="gmail-more-15118"></span></p>
<p>1990-ben házvezetőnő voltam egy rövid ideig Ausztriában, Tirolban. 
Barátnőmtől, aki bébiszitterként dolgozott ugyanannál a családnál, 
megtudtam, hogy elődöm egy erdélyi magyar nő volt, akit szintén 
kelet-európaiak előztek meg. „<em>A lényeg, hogy minél kevesebbet kelljen fizetni</em>”
 – mondta Erika. A bébiszitterek is kelet-európaiak voltak, és mivel a 
család nem volt túlságosan barátságos az alkalmazottaival, néhány 
havonta cserélődtek. Így, ebben a pedagógiai kavalkádban növekedett két 
kiskamasz – egy fiú ikerpár és kisöccsük.</p>
<p> </p>
<p><strong>Tényleg fejlődés?</strong></p>
<p>Tavaly Barcelonában megismétlődött a csaknem három évtizedes párizsi 
élményem: a kukások itt sem született spanyolok vagy katalánok voltak, 
hanem bevándorlók, afrikaiak, dél-amerikaiak. A szobánkat oroszoktól 
béreltük, akiknek ez volt a megélhetési forrásuk: több lakásban is 
„laktak” egyszerre, hogy azt a látszatot keltsék, a saját lakásukat 
adják ki… A takarítóember pedig egy 190 centis orosz (ukrán?) 
fiatalember volt. Barcelonában a gyorsétkezdék és kisboltok eladói is 
bevándorlók voltak: marokkóiak, tunéziaiak, törökök, indiaiak, 
pakisztániak, kínaiak. A kispénzű turista tőlük veszi a gyros mellett a 
paellát vagy a különböző tapasokat, tortillákat. – Közben pedig tudjuk, 
hogy a spanyol fiatalok körében a munkanélküliség elképesztően magas, 
25%-os.</p>
<blockquote><p>Ha az embereket boldogabbá tehetjük, nem számít, ha 
szegényebbé tesszük őket, nem számít, ha kevésbé termelékennyé tesszük 
őket, nem számít, ha kevésbé haladóvá tesszük őket a haladásnak abban az
 értelmében, amikor pusztán csak változtatják az életüket anélkül, hogy 
egyre több örömöt lelnének benne. G.K. Chesterton</p></blockquote>
<p>Észak-Olaszországban járva üdítő volt találkozni olasz takarítónővel,
 kertészfiúval. Egy ismerősöm erre azt mondta, hogy Rómától délre ez már
 elképzelhetetlen – nem tudom, erről nincs tapasztalatom.</p>
<p> </p>
<p><strong>„<em>Engem ne tessék csicskáztatni!</em>” </strong></p>
<p>Tanárként sokszor tapasztaltam, hogy a tanítványaim számára „vérciki”
 volt, ha valamilyen fizikai aktivitást kellett kifejteniük: mondjuk egy
 iskolai rendezvény miatt székeket, asztalokat kellett hordani, vagy 
megkértem őket, hogy szedjék fel a padjuk körüli szemetet. Érdekes módon
 a fiúk húzódoztak jobban. Nem mondták nekem, de ott volt a szájukon a 
mondat: „<em>Engem ne tessék csicskáztatni!</em>” Egymásnak viszont 
mondták, ha egy társuk olyasmit kért tőlük, ami „méltóságukon” aluli 
volt. Csak ritkán éreztem azt, hogy valamelyikük tudja, mit jelent 
készségesnek, segítőkésznek lenni. Persze, ez életkori sajátosság is, 
arról is szól, hogy a saját identitásukat keresik, és semmiféle 
kényszernek nem akarnak meghajolni. De erősen motiválta őket az, hogy 
aki „menő”, az nem végez „piszkos munkát”. Hiszen ezért is tanulnak, a 
szüleiktől nem egyszer hallják: „<em>Ha nem tanulsz, mi lesz belőled, vécépucoló?</em>”</p>
<p>Mára itthon is odáig jutottunk, hogy alig lehet fizikai munkásokat 
találni. Építkezéseken, gazdaságokban igen nagy a munkaerőhiány. Ennek 
egyik oka az, hogy gyakran szemtelenül alacsonyak a bérek, ráadásul 
feketén alkalmaznak. A településen, ahol élek, azok sem találnak 
megbízható embert kerti munkára vagy takarításra, akik megtehetnék. Mert
 vagy túl sokat kér valaki, vagy nem megbízható – illetve egyszerűbb, 
kényelmesebb elmenni biztonsági őrnek valahová. Lehet, hogy lassan 
nálunk is bevándorlók végzik majd a fizikai jellegű munkákat? Van már 
ilyen, pl. házi idősgondozásra Kárpátaljáról kommendálnak nővéreket, 
erdélyi kőművesek rakják a falat, stb.</p>
<p> </p>
<p><strong>Van itt valami fontos feladatunk?</strong></p>
<p>De biztosan az a megoldás, hogy a munkavállalók mennek a jobb 
megélhetés felé? Nincs arra lehetőség, hogy a helyiek is megtalálhassák a
 számításukat a helyben végzett munkával? Végtére is az élet nem csak 
arról szól, hogy pénzt keressünk, és azt elköltsük a megélhetésre, 
szórakozásra, hanem valami más, ennél sokkal mélyebb feladatunk is van –
 elsősorban ott, ahová születtünk.</p>
<p>Kedves ismerősöm Angliában tanul egy neves egyetemi városban. 
Magyarként számtalanszor szembesül azzal, hogy kérdőre vonják a magyar 
bevándorlási politika miatt – elsősorban olyanok, akik szerint a 
nagyszámú bevándorlás nem probléma. Amikor ismerősöm felsorolta az 
érveit, amelynek mentén nem tartja jó megoldásnak a korlátlan 
betelepítést, megkérdezték tőle: „<em>Na de akkor ki fog dolgozni?</em>”
 Hm, elég fontos kérdés, és benne van az a már régóta elterjedt 
vélekedés, hogy a fizikai munka alacsonyabb rendű, és az „európaiak” 
dolga más.</p>
<p>Így van ez? Biztos, hogy az a küldetésünk, hogy a számítógépeink 
mellett, kütyüink felett belegabalyodjunk egy virtuális világba, és az 
így megkeresett pénzünket bevásárlóközpontnak csúfolt falanszterekben 
költsük el, és a valósághoz ne legyen intenzívebb kapcsolatunk, mint az,
 hogy a munkahelyünkről elfutunk vagy bringázunk az otthonunkig?</p>
<p> </p>
<p><strong>A gyerekek még tudják</strong></p>
<p>Pedig azok, akik egy másik életformát választanak, szakmájuk van: 
asztalosok, kályhások, kertészek; vidékre költözők, akik valamilyen 
gazdaságot művelnek, kis kertjük van, állatokat tartanak; kézművesek, 
akik régi mesterségeket tanulnak; azok, akik bármilyen formában kilépnek
 a pénzkeresés-fogyasztás körből, állítják, hogy az életük gyökeresen 
megváltozik. Túrják a földet, fűrészelik a gerendákat, összeszedik a 
tojást, lekvárt főznek a gyümölcsökből, és átélik, hogy a fizikai munka 
nem „csicskázás”, hanem az élet rendjébe való belesimulás, ami 
méltóságot ad nekik.</p>
<blockquote><p>Nem egy lehetséges paraszti és egy sikeres kereskedelmi 
életforma között választunk. Ami között választunk, az a paraszti 
életforma, amely esetleg megvalósulhat, és a kereskedelmi, amely már 
megbukott. Nem egy viruló üzletből szándékozunk elcsábítani az embereket
 valamiféle idilli nyaralásra vagy egy paraszti típusú utópiába. Mi az 
újrakezdésre próbálunk javaslatot tenni, miután egy eleve csődre ítélt 
kísérlet csődbe fulladt. (G.K. Chesterton)</p></blockquote>
<p>Személy szerint örülök, hogy nálunk még magyarok a kukások – nagyon 
tisztelem őket, és nem gondolom, hogy bármiféle valóságos fejlődés jele 
lesz, ha majd afrikaiak vagy ázsiaiak gyűjtik össze a szemetünket.</p>
<p>Amúgy ezt a gyerekek még tudják: szinte mindegyikük kedvence a 
kukásautó, és akik le- és felugrálnak, igazi férfiak a szemükben, akikre
 szeretnének hasonlítani. Ők még látják, hogy ez értelmes és hasznos 
munka. Nem lenne érdemes tanulnunk tőlük?</p>
<p><a href="http://i1.trekearth.com/photos/53434/p1060242apopelari_small.jpg"><em>Fotó</em></a></p></div>