[Grem] A lét elviselhetetlen könnyűsége /Puzsér

[Rita Kunsay-Sipos]

https://mno.hu/cinkosakinema/a-let-elviselhetetlen-konnyusege-2396403

A lét elviselhetetlen könnyűsége
[image: Puzsér Róbert] <https://mno.hu/szerzo/ujsagiro/puzser-robert-25054>

PUZSÉR RÓBERT <https://mno.hu/szerzo/ujsagiro/puzser-robert-25054>

2017. április 27., csütörtök 12:42, frissítve: csütörtök 13:57

Szociológiai tény, hogy napjaink nyugati társadalmaiban a fiatal férfiak
egyre többen választják a társadalomból való részleges kivonulást:
felmondják a reprodukciót, a politikai részvételt és a közösségi működést,
elhagyják a munkaerőpiacot, sokszor még párkapcsolatba sem bonyolódnak.
Ugyanannak a válságnak számos tünete ismert: ilyen a mamahotel, ilyen az
elköteleződésfóbia, ilyenek „a harminc az új húsz” és „a negyven az új
harminc” életvezetési doktrínái. Ilyenek a virtuális világokban élő
tömegek: a sorozatfüggők, a játékfüggők, a pornófüggők. Nőknél is felütötte
már a fejét ez a jelenség, de távolról sem olyan széles körben és jelentős
mértékben, mint a férfitestben élő fiúknál. A nők sokkal inkább hisznek az
önképzésben, mint az elvonulásban, s ezzel a nyilvánvaló problémára
kétségtelenül jobb választ adnak.

hirdetés

A jelenkor társadalmaiban – ahol a közösségi fétis legfőbb tárgya a siker –
százmilliók teszik fel életüket a kudarckerülésre: a társadalomból kivonuló
nemzedékek legfőbb elve a kockázatminimalizálás lett. És ugyan mi lehet
kockázatmentesebb, mint pornót nézve önkielégíteni, s a legrosszabb
esetben, ha már minden veszni látszik, kilépni a játékból, és elindítani
egy újat? A kulturális válság jelei félreérthetetlenek: a szülőktől látott
minták nem működnek többé, a gyerekek nem tudnak és nem is akarnak olyan
rutinok közt élni, mint az őket megelőző bármelyik generáció, csakhogy
nincs megírva új kánon, amely megmutatná, miként élhető a valóságban egy
értelmes és teljes élet. Maradnak a kockázatmentes virtuális terek.

A sajátos passzív rezisztenciába vonult fiatalok nem tudják magukon
reprodukálni szüleik komfortos életét – társadalmaik szellemileg és
anyagilag folyamatosan polarizálódnak. Látják a globális kapitalizmus
igazságtalanságát és fenntarthatatlanságát, látják a természetes környezet
rohamos pusztulását, de sem morálisan, sem intellektuálisan, sem
demográfiailag nincs erejük változtatni a fennálló helyzeten. A fiatalok
nemzedéke egykor a társadalmi változások motorja volt – a mai fiataloknak
nincs hitük, nincs tervük, és nincs energiájuk egy forradalomra. A
fogyasztói társadalom kulturális futószalagjain terabyte-számra ömlik be az
olcsó, instant szórakozás – a showbusiness hadosztályai a kollektív
tudattalanba szorítják vissza a rendszerkritikát. Logikus lépés a passzív
ellenállás, amelynek legfőbb áldozata a család és az intimitás – a
szociális kompetenciák nélkül tengődő nemzedékek nagy árat fizetnek
mindezért.

Csakhogy a virtualitásba zárt sors nem szükségszerűen jelent videókonzolhoz
láncolt, nyomorúságos életet. A szülői ház falain túl is megjelentek azok a
játékosok, akik napjaikat egyfajta számítógépes játékra egyszerűsítették
le. Életüknek nem része a hagyományos értelemben vett munka, felső
középosztályos életmódjukat tőzsdei befektetéseik vagy ingatlankiadásaik
fedezik, miközben ők sikerben, környezetük irigységében és a nők
figyelmében fürdőznek. Első látásra a fent tárgyalt problémás csoportok
szociális ellenpontjainak tűnhetnek, holott a férfiak társadalmának csúcsát
reprezentáló, nőfaló playboyok pontosan úgy működnek, mint nemzedékük
alagsori szobákban penészedő tagjai: ők is olcsó kielégüléshez, egy nap
mint nap újra legyártható élményhez menekülnek. A randik, a kalandok, a
hazugságok és a trófeák sora nem egyéb, mint ugyanannak a videojátéknak a
százszor és ezerszer végigjátszott rutinja: egy üres és céltalan élet
végtelenül ismétlődő rituáléja. Örökké fiatalnak és sikeresnek lenni: nincs
ennél népszerűbb életvezetési dogma, és nincs ennél reménytelenebb emberi
vállalkozás.

A játékos is megöregszik: ötven lesz, aztán hatvan – egy megállíthatatlanul
vénülő srác, aki az egymást követő évtizedeket tinédzserként élte és
gondolkodta végig, de aki már ha akarna, se tudna változni. Egy
felelősségvállalástól rettegő kölyök egy öregedő testben a koporsó felé
menetel – család, gyerek és intimitás nélkül. Egyedül és sikeresen.
Irigységet keltő Facebook-profillal, menő tetoválásokkal, letisztult és
formatervezett lakberendezési tárgyakkal – és egy tét nélkül leélt,
magányos, rideg élettel. Úgy gondolom, hogy amekkora hiba a férfiakat a
családon belüli erőszakcselekmények elkövetőinek tekinteni, épp akkora
tévedés a nőket megnevezni mint az európai társadalmak demográfiai
összeomlásának felelőseit. A férfiak ledobták magukról a történelem terhét
– Milan Kundera már egy nemzedékkel ezelőtt tudta ezt.

*Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A
megjelenés időpontja: 2017.04.27.*
*és ha még több cikket is olvasnál: *https://mno.hu/cinkosakinema
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20170604/7663d555/attachment.html>