[Grem] Ötgyermekes anyuka ikrei PIC-i története és kampánya

[Emoke Greschik]

a kampányról itt:  http://patakgyongyver.hu/
„Minden megoldható, ha a gyerekeinkről van szó!” – interjú Patak Gyöngyvér
ötgyermekes anyukával

http://csaladhalo.hu/beszelgetesek/minden-megoldhato-ha-gyerekeinkrol-van-szo-interju-patak-gyongyver-otgyermekes-anyukaval/

Öt évvel ezelőtt egy nyári napon a három fiút nevelő Patak Gyöngyvér és
férje megdöbbenve tapasztalta, hogy* elfolyta a magzatvíz, hamarosan
megszületnek az ikerbabák. Gyöngyvér hat hetet töltött a koraszülött
kisfiúkkal a pécsi PIC-en, s az ott tapasztalt pozitív élményekről könyvet
írt, hogy egyrészt megossza történetét másokkal, másrészt így gyűjtsön
adományokat a pécsi koraszülött intenzív osztálynak. Interjúnk következik.*
Írta: Gyarmati Orsolya, 2017. április 17.

*Családháló: Sok hetet töltött a kisbabáival a pécsi PIC-en. Mi az, ami
leginkább megdöbbentette, megragadta, amiért végül úgy döntött, megírja a
PIC-i történetet?*

*Patak Gyöngyvér:* *A legelső döbbenet maga a koraszülés volt, illetve az a
tény, hogy ez velem is előfordulhat – azaz bárkivel, egy egészséges,
kiegyensúlyozott életet élő kismamával is, akinek problémamentes a
terhessége.* Még ha tudtuk, hogy az ikerterhességek ritkán tartanak negyven
hétig, valódi koraszülésre nem számítottunk, ezért *a váratlan helyzet
teljesen felkészületlenül ért* minket. Fogalmunk sem volt róla, mi fog
történni, egyáltalán mi történhet, mi vár ránk, hova kerülünk, milyen
problémák merülhetnek fel, és főleg, *micsoda érzelmi hullámvasúton fogunk
utazni.*

Az egyik célja a könyvnek, hogy ebbe a félelmetesen ismeretlen helyzetbe
pottyanó szülők beleláthassanak kicsit a PIC életébe, lássák előre a napi
rutinokat és a folyamatot, hogy honnan hová fognak eljutni, és közben
milyen nehézségekkel kell megküzdeniük. Persze *minden apró baba állapota
és fejlődése más és más, mégis vannak jellemző problémák, és elsőre
ijesztőnek tűnő kezelések* – például a rengeteg cső, a pittyegő gépek –
amik így talán ismerősebbek, ezáltal kevésbé félelmetesek lesznek.

*A kórházban a legnagyobb pozitív meglepetés számomra az ott dolgozó ápolók
és orvosok kedvessége, segítőkészsége és jókedve volt – amit eddig sehol
máshol, főleg így „testületileg” nem tapasztaltam. Ez még meglepőbb volt,
mikor láttam mennyi és milyen intenzív munkát végeznek.*

*Ezen az osztályon nincs lazsálás, szó szerint öt percre sem, pedig a
nővérek tizenkét órás műszakokban dolgoznak. Bármely pillanatban bejelezhet
egy gép, amikor az azonnali, megfelelő segítség életmentő, de a teltházzal
üzemelő szobákban, ahova naponta több új apróság is érkezik, egyébként is
folyamatosan csinálni kell valamit. Etetni, pelenkázni, gyógyszerezni,
vizsgálatokat előkészíteni, minden egyes babánál más és más időpontok,
adagok, utasítások. Elképesztő volt a hihetetlen teherbírás, az energikus,
lendületes munkatempó, lankadatlan figyelem, szakmai tudás és tapasztalat.
És az, hogy emellett rám is mindig volt idejük, kedvesen magyaráztak,
segítettek, tájékoztattak.*

*Mindezt *mondhatni *mostoha körülmények között, korszerűtlen vagy épp
hiányzó műszerekkel, kevés gyógyszerrel.* Nincs elég pénz nem csak a
nagyobb gépekre – például elég inkubátorra vagy lélegeztető gépre – de a
mindennapokhoz szükséges eszközökre sem.* Hálásak voltak minden csomag
pelenkáért, saját magunk vásárolta gyógyszerért. Döbbenetes volt, amikor
azon tanakodtak az orvosok a fülem hallatára, hogy a perceken belül érkező,
élet-halál között lebegő koraszülött babának honnan fognak villámgyorsan
inkubátort és lélegeztető gépet keríteni, mert itt mindegyik foglalt.* *Tehát
minden fillérre szükség van. *A szülői segítség viszont nem csak pénzt
jelent.

Ez* a másik ok,** amiért megírtam a történetet.* *Számomra a
legmegdöbbentőbb az volt, hogy bár teltház volt, gyakorlatilag én voltam az
egyetlen anya, aki ott bent voltam a gyermekeimnél, és szó szerint az
egyetlen, aki anyatejet adott le az anyatejgyűjtő állomáson. Egy-egy
anyuka, elvétve apuka is benézett pár naponta, beadtak egy-egy csomag
pelenkát, vagy plüssállatot, ültek pár percet a baba mellett, aztán
hazamentek.*

Nem értettem*, hogy lehet ez? Ha nem is „érzi” magát valaki anyának, (mert
a kötődés talán valóban máshogy indul, hiszen az első napokban nemhogy
testi érintkezésre vagy szoptatásra nincs lehetőség korábban kibújt
magzatunkkal, de lehet, hogy napokig sok-sok kilométer, később az inkubátor
választ el minket egymástól)**, biztosan „tudatában” van annak, mennyire
fontos a babának az ő jelenléte, hangja, később az érintése, szívverése. *Nem
csak az említett kölcsönös kötődés és szeretet kialakulása miatt, hanem a
bizonyítottan gyorsabb és teljesebb gyógyulás és gyarapodás miatt.* Azt
gondoltam, biztosan mindenki hallott már ezekről,* *de úgy tűnik, nem. **Én
leírtam, mit jelent hetekig nap mint nap a baba látogatási idejéhez
igazítani mindent – három nagyobb gyerek mellől, 60 kilométer távolságról.
Mi úgy éreztük, minden megoldható, ha a gyerekeinkről van szó. Jó lenne, ha
mindenki így gondolná.*

*Én az ikreim életét köszönhetem a PIC-nek. Ezzel a kampánnyal próbálom
meghálálni.*

*CSH: Hamarosan Anyák Napja, s akkorra szeretne összegyűjteni egymillió
forintot, hogy átadhassa a pécsi PIC-nek. Hol tart most a kampány?*

*P.Gy.: *Nagy örömömre sokan népszerűsítik a kampányt, nem csak
magánemberek a közösségi oldalakon, hanem írtak róla bloggerek,
megosztották nagy családi portálok, országos civil szervezetek is. Olyan
hirtelen, szinte magától elindult a dolog, hogy például a saját blogomon
még nem is volt időm írni róla.* Szombat este néztem, eddig 380-an
töltötték le a könyvet. A Beteg Újszülöttekért Alapítvány számlájára, Dr.
Nagy Éva elnök legutóbbi, múlt hét keddi tájékoztatása szerint 342.000 Ft
érkezett. Azóta eltelt csaknem egy hét, remélem, holnap már egy még nagyobb
összegről kapok tájékoztatást. Nagyon bízom benne, hogy összegyűlik az 1
millió,* de ha nem, akkor sem leszünk elkeseredve. Már ez az összeg is nagy
segítséget jelent. Arról nem is beszélve, hogy *mennyi embernek sikerült
felhívni a figyelmét a koraszülött osztályok áldozatos munkájára. Remélem,
hosszútávú hatása is lesz a kampánynak, és több PIC is profitálni tud
belőle.           *

*CSH: Milyen visszajelzéseket kapott a könyvével kapcsolatban? Írt-e azóta
más is az ön példáján felbuzdulva hasonló történetet?*

*P.Gy.:* Nagyon kedves, szeretetteli leveleket kapok, néhány vélemény
olvasható a kampány honlapján is. Sokakat megríkat, de szerencsére meg is
nevettet a történet. Többen írták, hogy erőt adott. És volt, aki szerint
ebből kellene kisfilmet készíteni, a jövő évi Oscar reményében… Ez azért
túlzás, de* koraszülöttes anyukák írják, hogy szinte újraélik a kórházi
napokat. Voltak, akiket annyira megrázott a visszaemlékezés, hogy többszöri
nekifutásra bírták végigolvasni, mások azt írták, hogy le sem tudták tenni,
annyira izgultak, hogy alakul a picik és a család sorsa. Ennek nagyon
örülök, mert ez azt jelenti, hogy sikerült belevinni azt a felfokozott
érzelmi állapotot, amiben akkor éltünk, és amit írás közben magam is
újraéltem. Hogy más is írt-e hasonlót, arról nem tudok, viszont online
közösségekben, koraszülöttes weboldalakon sokan megosztják élményeiket.
Arról is hallottam, hogy egy anyuka mesekönyvet szeretne írni, hogy legyen
miből felolvasni a piciknek az inkubátor mellett. Ez nagyszerű ötlet,
hiszen az ember eleinte azt sem tudja, miről beszéljen a plexidobozban
fekvő kicsi emberkének. Jó lenne minél több írás.*

*CSH: Az ikrek már ötévesek – szoktak nekik mesélni arról az időszakról,
amikor még a koraszülött intenzíven feküdtek? Mit szóltak a gyermekei a
könyvéhez? *

*P.Gy.: Szoktunk mesélni, persze. A nagyobbak is szeretik újra és újra
hallani a saját és egymás születésének történetét, mindegyik büszke a
sajátjára, mindnek volt valami különlegessége. A picikéről a nagyobbaknak
vannak saját emlékeik is, azokat is belefűzzük a mesébe. A picik annyit
tudnak, vagy értenek, hogy ők sokáig voltak kórházban, annyira picikék
voltak, és hogy milyen ügyesen viselkedtek ott, és mennyire örült mindenki,
amikor hazajöhettek.* Részleteket a gyógyszerekről, csövekről nem
beszéltünk, ezért nemrég egyikük meg is ijedt, amikor, egészen véletlenül,
amikor képeket válogattam, a gépemen meglátta az egyik legkorábbi fotójukat
– csont és bőr kisbaba, fejéből, orrából, karjából, lábából csövek lógnak,
szeme csukva. Megkérdezte, ki az. Kiböktem, hogy ő. Közölte, hogy nem. És
kiment a szobából. A* már itthon készült, kisbabás fotóalbumot viszont
imádják nézegetni. Ők a könyvből is csak annyit érzékelnek, hogy de jó, ők
azok a borítóképen. A nagyok megszokták, hogy „megírom őket”, évekig
intenzíven blogoltam. A legnagyobb, így kamaszkorba érve viszont már
szigorúan cenzúráz. Szerencsére most készülő könyvemben nem a jelenről,
hanem az ő kiskorukról írok, amihez utólag is ellátnak alapanyaggal.*

*CSH: Ha egy mondatban kellene összefoglalni, mit üzenne azoknak az
édesanyáknak, akiknek koraszülött babájuk éppen most fekszik valamelyik
PIC-en?*

*P.Gy.: Higgyenek és bízzanak az orvosokban, a kisbabájuk életerejében, és
magukban, kitartóan fejjenek és legyenek együtt velük, amennyit csak lehet
– az édesanya teje és közelsége felbecsülhetetlen a babának!*


a kampányról itt:  http://patakgyongyver.hu/


------------------------------
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20170418/3a6fc9af/attachment.html>