[Grem] Ozsvri Csaba tvsmvsz portrja

Emoke Greschik greschem at gmail.com
2016. Okt. 24., H, 20:01:01 CEST 

Szerette az egyházat – Portré Ozsvári Csabáról
2016. október 23. vasárnap 15:00
http://www.magyarkurir.hu/hirek/szerette-az-egyhazat-portre-ozsvari-csabarol
Ozsvári Csaba (1963–2009) ötvösművész a hazai és nemzetközi egyházművészet
– liturgikus ötvösség – kiemelkedő, másokkal össze nem hasonlítható, egyéni
stílusú alakja volt. A Török Orsolya által szerkesztett könyvben felesége,
gyermekei, barátai emlékeznek rá.

<http://www.magyarkurir.hu/img.php?id=72945&img=o_20161018-IMG_9140.jpg>

<http://www.magyarkurir.hu/img.php?id=72945&img=o_20161018-IMG_9140.jpg>

A visszaemlékezések alapján kirajzolódik előttünk egy olyan ember és művész
személyisége, aki *először istenkeresőként,* *majd később, élete nagyobbik
részében Istenre rátaláló hívőként élte mindennapjait.*

„Nem emlékszem arra, hogy gyermekkoromban bármiféle kapcsolatom lett volna
Jézussal.* Fiatalként 16–18 évesen kezdtem el a hittel és Jézus Krisztussal
foglalkozni” *– idézi fel korai ifjúságát az ötvösművész. *A katonaságnál
töltött ideje alatt egy jó barátjával sokat beszélgetett az élet
értelméről, Istenről és a világról. Mindketten rátaláltak Istenre:* Ozsvári
Csaba barátja az evangélikus egyházban találta meg az útját, ő pedig *a
katolikus egyházban és a Schönstatt Családmozgalomban. Megkötötte az „új
szövetséget” Istennel, aki ettől kezdve meghatározta az életét. Krisztus
vált élete középpontjává, az Istennel kötött szövetség számára élet- és
munkaformává vált.* *„Eldöntöttem, hogy semmi mást nem akarok csinálni,
csak az Istent szolgálni. Őt dicsőíteni a munkáimmal”* – vallotta meg egyik
nyilatkozatában. A visszaemlékezésekből egyértelmű, hogy Ozsvári Csaba
szerette az egyházat. „A kisegyházat, az ecclesiolát is, ahogy Szent II.
János Pál a családot nevezte, és a nagy egyházat egyaránt. Családapaként és
az Anyaszentegyház hívő és hitvalló tagjaként is példakép lehet a
számunkra.” Hiteles ember volt, akinek* természetesen voltak gyengeségei
is, így például hamar indulatba jött,* de *haragot* *senkivel nem tartott,
rosszat másokra nem mondott.*

Ötvösművészként vallotta, hogy „a művészet egyedüli oka és végső célja csak
az lehet, hogy a mindenható Istent dicsőítse, és ezt az eltorzult arcú
emberiséget újra felemelje Istenhez. Ahol ezt a célt nem találjuk, ott
nincs semmiféle művészet, csak ördögi zűrzavar, és nem is érdemes róla
beszélni.” Mivel nem élt burokban, tisztában volt azzal, hogy korunkban
sokak számára túl idegennek hangzanak ezek a szavak, de leszögezte: „Én
csak erről akarok beszélni, semmi másról, mert másról nem érdemes. *Csak
olyan művészetet szabad csinálni, amely az embert eredeti lényében szólítja
meg, abban, ami romlatlan és gyermek mindenkiben, minden korban és
körülmények között.” Liturgia és művészet kapcsolatáról pedig így
fogalmazott: „Ha az egyház nem mond le a világ megtérítéséről, vagyis
arról, hogy az embert ismét Isten közelébe vezesse, akkor nem mondhat le a
legszentebb cselekedetben, a liturgiában sem a művészetről. Vagyis a
szépségről, amely feloldhatatlan szoros kapcsolatban áll az igazsággal, a
hittel és a szeretettel… Hogy egyházunk újból a szépség, az igazság, a
remény, a hit és a szeretet otthona legyen…*”

Ozsvári Csabában *mély Mária-tisztelet *élt. „Megértettem azt, hogy* Mária
azért van, hogy Jézushoz vezessen.*” Felidézte a kánai menyegzőt, amikor
Mária annak ellenére kéri Jézust, hogy ő azt mondja, „még nem jött el az én
órám.” „Mária ki tudja járni Jézusnál, ami jó nekünk, nem azt, amit
szeretnénk, hanem ami jó nekünk” – írta a művész. Ozsvári Csaba *élete
utolsó szentmiséjén, néhány órával a halála előtt, feleségével, mindenben
hűséges társával, Imrivel közösen felajánlotta életét és mindennapi
munkáját a Szűzanyának, a saját és gyermekeik lelki átalakulását kérve
Máriától:* „öröktől fogva szeretett az Isten, felemelte arcomat a földről
és szívéhez vonzott” – így hangzott a házaspár imája, amit erre az
alkalomra írtak.

A visszaemlékezések szerint *Ozsvári Csabától nagyfokú alázatot követelt,
hogy tudott közösségbe tartozni, tudott egy lenni a sok Schönstatt
Mozgalomhoz tartozó tag közül.* Közösséget vállalni és megnyílni mások
előtt egy kivételes művésznek, „aki más utakat és csatornákat is használ az
istenkapcsolatában, mint például a művészi önkifejezés, komoly alázatot
mutat.* Számára elég közös alap volt az Isten utáni vágyakozás és az
elkötelezett életre való törekvés.” Ugyanilyen alázatra volt szüksége a mai
szekularizált világban laikusként a nem demokratikus, hanem hierarchikus
felépítésű egyház tagjának lenni.* Ozsvári Csaba számára ez pedig különösen
fontos volt.

A kötetben Kovács Gergely történész, okleveles posztulátor tanulmányában
kifejti: a szentség modern teológiája nem elsősorban az erénygyakorlás
hősiességét, hanem a mindannyiunk által megélhető Isten-közelséget tette az
életszentség legfontosabb fokmérőjévé, és azt, hogy ez milyen hatást
gyakorol közösségeinkre. Kovács Gergely szerint „Csaba életművét ilyen
megközelítésben lenne jó minél jobban megismerni és megismertetni. *Hivatásait:
Istent dicsőítő és az ő egyházát szolgáló ötvösművészetét, családapaságát,
az aratásra érlelődő személyiségét, mély lelki életét, önazonosságát és a
mindezekben megnyilvánuló hitvallását. *A mai világ és a mai egyház hozzá
hasonló hiteles példaképeket kíván.”

(Családok a Családért Egyesület, 2016)

Fotó: Merényi Zita

Bodnár Dániel/Magyar Kurír
--------- kvetkez rsz ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20161024/ff3f5b68/attachment.html

Tovbbi informcik a(z) Grem levelezlistrl