[Grem] Jelenits I. az '56-os forradalom a költészetben

[Emoke Greschik]

Szívből fakadó szavakkal – Jelenits István az 1956-os forradalom és a
kĂśltĂŠszet kapcsolatĂĄrĂłl
2016. oktĂłber 23. vasĂĄrnap 19:49
http://www.magyarkurir.hu/hirek/szivbol-fakado-szavakkal-interju-jelenits-
istvannal-az-1956-os-forradalom-es-kolteszet
Az 1956-os forradalom ĂŠs szabadsĂĄgharc 60. ĂŠvfordulĂłjĂĄn a szĂĄmtalan
visszaemlĂŠkezĂŠs, ĂŠrtĂŠkelĂŠs mellett termĂŠszetesen az a kĂŠrdĂŠs is
felvetődik, miként
jelent meg ez a vilĂĄgtĂśrtĂŠnelmi esemĂŠny a magyar kĂśltĂŠszetben. Jelenits
István piarista szerzetest, költőt kérdeztük.

<http://www.magyarkurir.hu/img.php?id=73001&img=o_IMG_3366.jpg>

*– Ha 1956 költészetéről beszélünk, két hatalmas, megrázó vers jut rögtön
az eszĂźnkbe: IllyĂŠs Gyula Egy mondat a zsarnoksĂĄgrĂłl, valamint MĂĄrai SĂĄndor
Mennyből az angyal című költeménye.*

– Illyés Gyula verse 1950–51-ben íródott, bizonyos fokig mégis
hozzĂĄkapcsolhatĂł 1956-hoz, mert *egy olyan zsarnoki rendszert *mutat be
döbbenetes erővel, mely törvényszerűen vezetett a forradalom
kirobbanásához. *Ahol ennyire semmibe veszik **a minden embert megillető
méltóságot,** ott előbb-utóbb fellázadnak az alattvalókként kezelt*
*ĂĄllampolgĂĄrok,* hiszen a zsarnoksĂĄg ĂĄtszĂśvi az ĂŠlet minden terĂźletĂŠt.

*– Ahogy a versben olvasható: „hol zsarnokság van, / mindenki szem a
láncban; / belőled bűzlik, árad, / magad is zsarnokság vagy”.*

– Igen, de egy ilyen rendszer nem tartható fenn sokáig, még akkor sem, ha
szuronyok vigyĂĄzzĂĄk.

*– Illyés Gyula verse öt évvel a forradalom kitörése előtt íródott tehát,
MĂĄrai SĂĄndorĂŠ nĂŠhĂĄny hĂŠttel annak vĂŠres leverĂŠse utĂĄn, karĂĄcsonykor.
Krisztus szenvedésével hozza párhuzamba a magyarság tragédiáját: „Mert más
lóg a fán, nem cukorkák: / Népek Krisztusa, Magyarország.”*

– Márai versében benne van, hogy az olyan tiszta ügyek, mint a megváltó
KrisztusĂŠ vagy a magyarsĂĄgĂŠ 1956-ban, szinte tĂśrvĂŠnyszerĹąen elbuknak,
mégis, alapvetően nem a pusztulásról szól, hanem* a minden tragédián
túllépő hősiességről, odaadás*ról, amire az egész világ felfigyel, ezért
kéri az angyalt: *„Mondd el, mert ez világ csodája: / Egy szegény nép
karácsonyfája”.* A forradalom elbukott, de büszkék lehetünk arra, hogy volt
bĂĄtorsĂĄgunk fellĂĄzadni egy zsarnoki rendszer ellen, ĂŠs ez olyan hatalmas
tett volt, hogy vilĂĄgszerte rengetegen fordĂ­tottĂĄk felĂŠnk a tekintetĂźket,
ĂŠreztek velĂźnk egyĂźtt lĂŠlekben. *A remĂŠny pedig ĂśrĂśkkĂŠ ott van az
újrakezdésre:* *„Angyal, vidd meg a hírt az égből, / Mindig új élet lesz a
vérből. / Találkoztak ők már néhányszor / – a gyermek, a szamár, a pásztor
– / Az alomban, a jászol mellett, / Ha az Élet elevent ellett, / A Csodát
most is ők vigyázzák, / Leheletükkel állnak strázsát, / Mert Csillag ég,
hasad a hajnal, / Mondd meg nekik – / Mennyből az angyal.”*

*– Vannak-e olyan, 1956-ról szóló jelentős versek, melyek nincsenek benne
az irodalmi kĂśztudatban?*

– Dutka Ákosnak jelent meg egy költeménye a *Magyar Ifjúság* című
folyĂłiratban 1956. november 3-ĂĄn, egy nappal a szovjet csapatok ĂşjbĂłli
bevonulása előtt.

*– Dutka Ady kortársa volt…*

– Igen, és a barátja is. Talán valamivel még előbb is publikált, mint Ady.
Tudta, hogy Ady nálánál sokkal jelentősebb poéta, de büszke volt arra, hogy
a költő- és fegyvertársává fogadta. Dutka ’56-ban már hetvenöt éves volt,
ĂŠs Ăşgy ĂŠrezte, harminchĂŠt ĂŠve halott barĂĄtja nevĂŠben ĂŠs helyette is meg
kell Ă­rnia azt, amit Ady ĂŠrezne, ha mĂŠg ĂŠlne. A vers cĂ­me: *Ember ĂŠs magyar*.
A cím alatt pedig a következő szöveg volt olvasható: „*Dutka Ákos, a 75
éves és örökifjú költő, Ady Endre egykori barátja és harcostársa küldte a
Magyar IfjĂşsĂĄgnak ezt a verset. Amelyet mi most nagy szeretettel ĂŠs ĂśrĂśmmel
közlünk.”*

A vers így hangzik:* „Ady kérdezte sorsa éjjelén: / Lehet-e az ember, ember
ĂŠs magyar? / Feleltek ti, bĂĄtor, szent fiĂşk. / LĂĄssuk: a VilĂĄg most vĂŠlĂźnk
mit akar? / Vagyunk egy szĂĄlig elszĂĄnt emberek, / Kiket tiporni tovĂĄbb nem
lehet / Ha kell, mĂŠg ĂŠn is veletek halok, / Ha engedtek ti, szent fiatalok.
/ Öt nap, s öt véres szörnyű éjszaka, / A csillagokba írta szentelt
nevetek. / KĂśszĂśnĂśm nektek, drĂĄga szent fiĂşk, / hogy visszaadtĂĄtok a
csüggedő hitet, / S a barikádok hunyó szent sugarainál / Adynak kiáltsuk,
szabadon ma mĂĄr / Mit az ĂŠg falĂĄra vĂŠrrel Ă­rtatok: / Emberek vagyunk, Ăşjra
magyarok.”*

Ez régimódi stílusban megírt, de jó vers. Az érződik belőle, hogy a
forradalom kitörése előtt nem voltunk méltók az ember névre. Egy régi
bajnok kĂśszĂśnti a fiatalokat, ĂŠs kĂśzĂŠjĂźk kĂ­vĂĄnkozik.

*– Dutka többször is említi versében a szent szót.*

– Igen, de ennek itt nincs vallásos vetülete. Abban az értelemben
hasznĂĄlja, ahogyan a mindennapi ĂŠrtelemben szokĂĄs hasznĂĄlni, amikor ki
akarjuk emelni valaminek a különleges rangját, a hétköznapin messze túlnövő
jelentőségét.

*– „Adynak kiáltsuk, szabadon már…” Mintha fel sem vetődne a költőben, hogy
a forradalom elbukhat, egy nappal annak eltiprása előtt.*

– De* a remény mellett ott van benne az önfeláldozás vágya is*. Ha
szĂźksĂŠges, beĂĄll a forradalmĂĄrok kĂśzĂŠ, mert bĂĄr Ăśreg, megfĂĄradt ember,
dicsőséges, szép halállal halhat meg. Nem csupán csodálja a fiatalok
hősiességét, részt is kér ebből a közös vállalkozásból.

*– Ha jól tudom, az Új Emberben is több, 1956-ot köszöntő vers jelent
meg...*

– A lap november 4-én közölte *Kunszery Gyula Bálványdöntés című költeményé*t.
Ő nem volt nagy költő, de kiváló formai érzéke volt. Ez ebből a verséből is
kiderül*. Egy bibliai idézettel kezdődik*: *„Ne csinálj magadnak faragott
kĂŠpet! / Mi nem csinĂĄltunk, csinĂĄltak mĂĄsok. / Majd jĂśttek az ifjĂş ĂłriĂĄsok,
/ hiĂĄba volt a ferde balsĂĄg, / jĂśtt a robosztus fiatalsĂĄg, / jĂśtt Ăşgy, mint
kegyetlen / bosszús, vad fergeteg: – / s az érckolosszus a földbe dőlt... /
Mely évekig gránitkockákon állván, / dölyfösködött: ledőlt a nagy sztálini
bálvány! // Üdv a bálvány ledöntőjének, / üdv, dicsőség és hálaének /
tenĂŠked, magyar FiatalsĂĄg, / ki voltĂĄl most a bĂĄtrak bĂĄtra!... / De egy
nagy vĂŠgzĂŠs van mĂŠg hĂĄtra: / tĹąnjenek el a bĂĄlvĂĄny-romok, / s hogy
megbocsĂĄttassĂŠk a rĂŠgi vĂŠtek, / ti, kik a bĂĄlvĂĄnyt dĂśntĂśttĂŠtek, /
építsetek! / S építsétek fel – szívetekben is – a templomot!”*

*– Ez egyértelműen vallásos költemény.*

– Határozottan az. *Nem elég** ledönteni a bálványt, elsöpörni a
rosszat*, *jövőt
is kell ĂŠpĂ­teni helyette.* Ez nem kĂśvetelĂŠs, hanem inkĂĄbb bĂślcs ĂŠs lelkes
felhívás. A vers kissé míves, bonyolult, finoman kidolgozott rímekből
építkezik, az indulat, a lelkesedés repíti az első sortól végig.

*– A templom felépítésénél eszünkbe juthat a Szentlélek templomának
felĂŠpĂ­tĂŠse.*

– Igen, nyugodtan asszociálhatunk erre. Pozitív eszményeket kell adnunk, a
tiltakozĂĄs, a bĂĄlvĂĄnydĂśntĂŠs mellett a lerombolt templomot is fel kell
ĂŠpĂ­tenĂźnk, hittel ĂŠs lĂŠlekkel.

*– Szabó Lőrincnek van egy, talán kevesek által ismert versciklusa, mely az
1956-os forradalomhoz kapcsolĂłdik...*

–* A Meglepetés című versciklusr*ól van szó. Az első darabját 1956. október
15-én írta, a címe: *Gyanútlan vers.* A másodikat a forradalom előestéjén,
október 22-én, *Egy hét múlva* címmel. A harmadik, befejező vers
decemberben Ă­rĂłdott, cĂ­me: *December kĂśzepe. Az utĂłbbi kĂśltemĂŠny Ă­gy
fejeződik be: „De csak szájon csókol a perc / s jó remény némítja a jajt: /
Nem! Rabok tovább nem leszünk! / És: Isten, áldd meg a magyart!”* Ez
kĂźlĂśnĂśsen ĂŠrdekes, mert a rĂŠgi, nemzeti ĂĄhĂ­tatot sugallĂł verseket idĂŠz meg,
magĂĄt a *Himnusz*t, illetve a *Nemzeti dalt*.* Decemberben mĂĄr egyĂŠrtelmĹą
volt, hogy a forradalmat eltiportĂĄk a szovjet tankok, ĂŠs a nyugati vilĂĄgtĂłl
nem várhattunk segítséget,* Szabó Lőrinc mégsem azon siránkozott, hogy kár
volt az ĂĄldozatĂŠrt, mindennek vĂŠge, hanem azt sugallja, hogy ami tĂśrtĂŠnt,
valamilyen mĂłdon mĂŠgiscsak fĂślemel ĂŠs kiszabadĂ­t bennĂźnket a
nyomorĂşsĂĄgunkbĂłl, bĂŠnultsĂĄgunkbĂłl.

*– Mindenképpen meg kell említenünk Nagy Gáspár Öröknyár: elmúltam 9 éves
cĂ­mĹą, 1983-ban Ă­rt versĂŠt is, amely a rendszervĂĄltĂĄs egyik legfontosabb
szellemi-lelki előkészítője volt, és amelyben arra figyelmeztet a költő,
hogy a forradalom temetetlen mártírjait – élükön a kivégzett Nagy Imre
miniszterelnökkel – el kell temetni: „egyszer majd el kell temetNI / és
nekünk nem szabad feledNI / a gyilkosokat néven nevezNI!”*

– Ez így igaz, de* Nagy Gáspárnak van egy nagyobb ciklusa is, amelyet már
jóval a rendszerváltozást követően írt,* 2004–2005-ben, *Október végi
lĂĄngok* cĂ­mmel. Ez olyan, mint egy rekviem, a gyĂĄszmise zenei tĂŠteleihez
kapcsolja a ciklus darabjait. A zárótételben olvassuk: *„Élők: mutassátok
föl a világnak, / s a hunyorgó égi csillagoknak / a mi hőseinket, szent
halottainkat, / akik most mĂĄr jobban ragyognak / ĂŠs fĂŠnyĂźk egyre fĂŠnyesebb
lesz, / ahogy megĂŠrti ĂĄldozatukat a nemzet, / ha szĂĄzadonkĂŠnt legalĂĄbb
egyszer / fĂślkel ĂŠs nem riaszthatja semmi fegyver... // Ekkor nagy lesz ĂŠs
hatalmas, / tĂĄntorĂ­thatatlanul forradalmas, / bukĂĄsaiban is bĂźszke,
méltóságos… // Azt súgja: csak a holtak igazára hallgass, / mert az október
végi tiszta lángok / szívébe égették a szabadságot!”*

Ez gyĂśnyĂśrĹą, ĂĄtfogĂł emlĂŠkezĂŠs a forradalomra, teljesen mĂĄs jellegĹą vers,
mint az* Öröknyár: elmúltam 9 éves*. Ott hangsúlyozottan megjelenik, hogy a
Ne Ăślj! parancsĂĄt senki sem lĂŠpheti ĂĄt bĂźntetlenĂźl, a bĹąneinkĂŠrt egyszer el
kell számolnunk, a halottak eltemetése pedig ugyancsak alapvető erkölcsi
kĂśvetelmĂŠny, minden elhunytnak meg kell adni a vĂŠgtisztessĂŠget. Az
*AntigonĂŠ* alaphelyzete juthat eszĂźnkbe. Az *OktĂłber vĂŠgi tiszta lĂĄngok*
viszont gyĂśnyĂśrĹą visszaemlĂŠkezĂŠs. Ekkor mĂĄr nem azĂŠrt kellett kĂźzdeni, hogy
őrizzük a forradalom emlékét. *Másfél évtizeddel a rendszerváltás után
sikerĂźlt az ĂĄldozatok akaratĂĄt ĂŠrvĂŠnyre juttatni a tĂśrtĂŠnelemben, a
magyarság kincsévé vált az ő hősiességük, áldozatkészségük szépsége*. Ez a
jövőnket pozitívan meghatározó hagyomány. Nagy Gáspárnak ez a versciklusa
mĂĄr-mĂĄr himnikus kĂśltĂŠszet.

*– Nagy Gáspárral kapcsolatban eszünkbe juthat a lengyel költő, Zbigniew
Herbert, akihez verset írt, melynek kezdősorai így hangzanak: „A tehetség
semmi, elronthatĂł, elpazarolhatĂł. / Ami az egĂŠsz ĂŠletben szĂĄmĂ­t, az a
jellem.” Herbert erősen kötődött a magyar irodalomhoz és történelemhez...*

– Igen, és *A magyaroknak címmel írt is egy verset a forradalomról,* már
annak leverése után: *„Kezünket kinyújtva / állunk a határon / s a
levegőből roppant zsinórt / fonunk nektek testvérek // az elfúló kiáltás /
s a gĂśrcsbe rĂĄndult ĂśklĂśk / haraggĂĄ jajdulnak s a szĂ­v / nem verhet riadĂłt
/ a vĂŠres kĂśvek kĂŠrnek / haldoklĂł vizek kĂŠrnek / s mi ĂĄllunk a hatĂĄron /
csak ĂĄllunk a hatĂĄron / ĂĄllunk a jĂłzan ĂŠsz / jĂłl-fontolt hatĂĄrĂĄn / innen
nézzük a tűzvészt / halálba bámulunk”.*

Ez megrendítő vers, az az érzésünk, mintha a költő és a hozzá hasonlóan
gondolkodĂł lengyel barĂĄtai ide akarnĂĄnak szaladni, hogy segĂ­tsenek nekĂźnk.
Legalábbis első felbuzdulásukban, mert aztán a határon mégiscsak megállnak,
engedelmeskedve a jĂłzan ĂŠsznek. Nem a tĂŠrkĂŠpen megrajzolt hatĂĄrrĂłl van szĂł,
hanem belső határról, arról, hol van az a pont, amikor engedelmeskedni kell
a jĂłzan ĂŠsz parancsĂĄnak.

*– A józan ész parancsa azt jelentette, hogy Herbert és mindazok, akik
segĂ­teni szerettek volna a magyar forradalmĂĄrok ĂźgyĂŠnek, tĂĄrgyilagosan
felmérték: olyan hatalmas az ellenséges túlerő, hogy semmi esély a
győzelemre, fölösleges minden további véráldozat, ezért erőikkel,
küzdelmeikkel most már a jövőre kell koncentrálniuk?*

*– Igen, de azért kicsit lenézően szól a józan észről, amelynek
engedelmeskedik*. Tudja, hogy ez az ĂŠsszerĹą, de kĂ­nlĂłdik is ebben az
állapotban, hogy nem a szívére hallgat, hanem az eszére. Mintha a költő
szĂŠgyenkezne, vagy inkĂĄbb megdĂśbbenne sajĂĄt lelkesedĂŠsĂŠnek a hirtelen
megbĂŠnulĂĄsĂĄn.

*– Összegezve mit mondhatunk, miként jelenik meg a költészetben 1956?
Jelentőségének megfelelően? Vagy túl hosszú volt az a harminckét év, amikor
hivatalosan ellenforradalomkĂŠnt bĂŠlyegeztĂŠk meg a forradalmat ĂŠs
szabadsĂĄgharcot?*

– Ha a forradalom leverését követően nemcsak szabad, de előnyös is lett
volna irodalmi mĹąveket Ă­rni 1956-rĂłl, akkor sok ĂŠrtĂŠktelen vers is
szĂźletett volna, s ezek kĂśzĂźl nehezebben emelkedtek volna ki a valĂłban
értékesek. *A forradalom* *leverését követő hosszú, ránk erőszakolt
nĂŠmasĂĄg* *talĂĄn
nagyobb hangsúlyt adott néhány valóban jelentős költeménynek, például
IllyĂŠsĂŠnek, MĂĄraiĂŠnak, amelyek idehaza **sokĂĄig csak titokban ĂŠltek, jĂĄrtak
kézről kézre. **Amikor pedig fordult a világ, akkor az emlékezők olyan
verseket írtak 1956-ról, melyek nagyon mélyről, szívből fakadó szavakkal,
az imádság magasába emelkednek.* Itt sem az számít, hogy hány van belőlük,
hanem az, hogy milyen a súlyuk.* Van néhány valóban méltó emlékező vers, *amely
bizonyosan fennmarad. Mint ahogy a *Himnusz* is maradandĂł kincse a
magyarsĂĄgnak, nem csupĂĄn az irodalomnak, hanem a nemzettudatnak is
megkerĂźlhetetlen emlĂŠke, alkotĂĄsa.

FotĂł: Lambert Attila

BodnĂĄr DĂĄniel/Magyar KurĂ­r

*Az interjú nyomtatott változata az Új Ember október 23-i számában jelent
meg.*
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML ĂĄllomĂĄny ĂĄt lett konvertĂĄlva...
URL: http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20161023/f499ead0/attachment.html