<div dir="ltr"><h1 class="m_4786214921953345943gmail-cim">Szívből fakadó szavakkal – Jelenits István az 1956-os forradalom és a költészet kapcsolatáról </h1>
<div class="m_4786214921953345943gmail-datum">2016. október 23. vasárnap 19:49<br><a href="http://www.magyarkurir.hu/hirek/szivbol-fakado-szavakkal-interju-jelenits-istvannal-az-1956-os-forradalom-es-kolteszet" target="_blank">http://www.magyarkurir.hu/<wbr>hirek/szivbol-fakado-<wbr>szavakkal-interju-jelenits-<wbr>istvannal-az-1956-os-<wbr>forradalom-es-kolteszet</a><br></div>
<h3 class="m_4786214921953345943gmail-lead">Az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulóján
a számtalan visszaemlékezés, értékelés mellett természetesen az a
kérdés is felvetődik, <span style="background-color:rgb(255,229,153)">miként jelent meg ez a világtörténelmi esemény a
magyar költészetben.</span> Jelenits István piarista szerzetest, költőt
kérdeztük.</h3><p><a title="" href="http://www.magyarkurir.hu/img.php?id=73001&img=o_IMG_3366.jpg" rel="lightbox['g73001']" target="_blank"><img style="display:block;margin:auto" src="http://www.magyarkurir.hu/img.php?id=73001&p=1&img=c_IMG_3366.jpg" alt="" border="0"></a></p>
<p><b>– Ha 1956 költészetéről beszélünk, <span style="background-color:rgb(255,229,153)">két hatalmas, megrázó vers jut rögtön az eszünkbe: Illyés Gyula <i>Egy mondat a zsarnokságról</i>, valamint Márai Sándor <i>Mennyből az angyal</i> című költeménye</span>.</b></p>
<p>– Illyés Gyula verse 1950–51-ben íródott, bizonyos fokig mégis
hozzákapcsolható 1956-hoz, mert <span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b>egy olyan zsarnoki rendszert </b></span>mutat be
döbbenetes erővel, mely törvényszerűen vezetett a forradalom
kirobbanásához. <span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b>Ahol ennyire semmibe veszik </b></span><span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b>a minden embert megillető
méltóságot,</b></span><span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b> ott előbb-utóbb fellázadnak az alattvalókként kezelt</b></span>
<span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b>állampolgárok,</b></span> hiszen a zsarnokság átszövi az élet minden területét.</p>
<p><b>– Ahogy a versben olvasható: <span style="background-color:rgb(208,224,227)"><i>„hol zsarnokság van, / mindenki szem a láncban; / belőled bűzlik, árad, / magad is zsarnokság vagy”.</i></span></b></p>
<p>– Igen, de egy ilyen rendszer nem tartható fenn sokáig, még akkor sem, ha szuronyok vigyázzák.</p>
<p><b>– Illyés Gyula verse öt évvel a forradalom kitörése előtt
íródott tehát,<span style="background-color:rgb(255,229,153)"> Márai Sándor</span>é néhány héttel annak véres leverése után,
karácsonykor. <span style="background-color:rgb(255,229,153)">Krisztus <span style="background-color:rgb(234,209,220)">szenvedésével</span> hozza párhuzamba a magyarság <span style="background-color:rgb(234,209,220)">
tragédiáját:</span></span><span style="background-color:rgb(208,224,227)"><i> „Mert más lóg a fán, nem cukorkák: / Népek Krisztusa, Magyarország.”</i></span></b></p>
<p>– Márai versében benne van, hogy az olyan tiszta ügyek, mint a
megváltó Krisztusé vagy a magyarságé 1956-ban, szinte törvényszerűen
elbuknak, mégis, alapvetően nem a pusztulásról szól, hanem<span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b> a minden
<span style="background-color:rgb(234,209,220)">tragédiá</span>n túllépő hősiességről, odaadás</b></span>ról, amire az egész világ
felfigyel, ezért kéri az angyalt: <span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b><i>„Mondd el, mert ez világ csodája: / Egy szegény nép karácsonyfája”.</i></b></span>
A forradalom elbukott, de büszkék lehetünk arra, hogy volt bátorságunk
fellázadni egy zsarnoki rendszer ellen, és ez olyan hatalmas tett volt,
hogy világszerte rengetegen fordították felénk a tekintetüket, éreztek
velünk együtt lélekben. <span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b>A remény pedig örökké ott van az újrakezdésre:</b></span> <i>„<span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>Angyal,
vidd meg a hírt az égből, / Mindig új élet lesz a vérből. / Találkoztak
ők már néhányszor / – a gyermek, a szamár, a pásztor – / Az alomban, a
jászol mellett, / Ha az Élet elevent ellett, / A Csodát most is ők
vigyázzák, / Leheletükkel állnak strázsát, / Mert Csillag ég, hasad a
hajnal, / Mondd meg nekik – / Mennyből az angyal.”</b></span></i></p>
<p><b>– Vannak-e olyan, 1956-ról szóló jelentős versek, melyek nincsenek benne az irodalmi köztudatban?</b></p>
<p>– Dutka Ákosnak jelent meg egy költeménye a <i>Magyar Ifjúság</i> című folyóiratban 1956. november 3-án, egy nappal a szovjet csapatok újbóli bevonulása előtt.</p>
<p><img style="display:block;margin:auto" src="http://www.magyarkurir.hu/img.php?id=73001&p=1&img=c_IMG_3352.jpg" alt="" border="0"></p>
<p><b>– Dutka Ady kortársa volt…</b></p>
<p>– Igen, és a barátja is. Talán valamivel még előbb is publikált, mint
Ady. Tudta, hogy Ady nálánál sokkal jelentősebb poéta, de büszke volt
arra, hogy a költő- és fegyvertársává fogadta. Dutka ’56-ban már
hetvenöt éves volt, és úgy érezte, harminchét éve halott barátja nevében
és helyette is meg kell írnia azt, amit Ady érezne, ha még élne. A vers
címe: <i>Ember és magyar</i>. A cím alatt pedig a következő szöveg
volt olvasható: „<span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b>Dutka Ákos, a 75 éves és örökifjú költő, Ady Endre
egykori barátja és harcostársa küldte a Magyar Ifjúságnak ezt a verset.
Amelyet mi most nagy szeretettel és örömmel közlünk.”</b></span></p>
<p>A vers így hangzik:<i> „<span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>Ady kérdezte sorsa éjjelén: / Lehet-e az
ember, ember és magyar? / Feleltek ti, bátor, szent fiúk. / Lássuk: a
Világ most vélünk mit akar? / Vagyunk egy szálig elszánt emberek, /
Kiket tiporni tovább nem lehet / Ha kell, még én is veletek halok, / Ha
engedtek ti, szent fiatalok. / Öt nap, s öt véres szörnyű éjszaka, / A
csillagokba írta szentelt nevetek. / Köszönöm nektek, drága szent fiúk, /
hogy visszaadtátok a csüggedő hitet, / S a barikádok hunyó szent
sugarainál / Adynak kiáltsuk, szabadon ma már / Mit az ég falára vérrel
írtatok: / Emberek vagyunk, újra magyarok.”</b></span></i></p>
<p>Ez régimódi stílusban megírt, de jó vers. Az érződik belőle, hogy a
forradalom kitörése előtt nem voltunk méltók az ember névre. Egy régi
bajnok köszönti a fiatalokat, és közéjük kívánkozik.</p>
<p><b>– Dutka többször is említi versében a <i>szent</i> szót.</b></p>
<p>– Igen, de ennek itt nincs vallásos vetülete. Abban az értelemben
használja, ahogyan a mindennapi értelemben szokás használni, amikor ki
akarjuk emelni valaminek a különleges rangját, a hétköznapin messze
túlnövő jelentőségét.</p>
<p><b>– <i>„Adynak kiáltsuk, szabadon már…”</i> Mintha fel sem vetődne a költőben, hogy a forradalom elbukhat, egy nappal annak eltiprása előtt.</b></p>
<p>– De<span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b> a remény mellett ott van benne az önfeláldozás vágya is</b></span>. Ha
szükséges, beáll a forradalmárok közé, mert bár öreg, megfáradt ember,
dicsőséges, szép halállal halhat meg. Nem csupán csodálja a fiatalok
hősiességét, részt is kér ebből a közös vállalkozásból.</p>
<p><img style="display:block;margin:auto" src="http://www.magyarkurir.hu/img.php?id=73001&p=1&img=c_IMG_3337.jpg" alt="" border="0"></p>
<p><b>– Ha jól tudom, az Új Emberben is több, 1956-ot köszöntő vers jelent meg...</b></p>
<p>– A lap november 4-én közölte <span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b>Kunszery Gyula <i>Bálványdöntés</i>
című költeményé</b></span>t. Ő nem volt nagy költő, de kiváló formai érzéke volt.
Ez ebből a verséből is kiderül<span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b>. Egy bibliai idézettel kezdődik</b></span>: <i>„<span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>Ne
csinálj magadnak faragott képet! / Mi nem csináltunk, csináltak mások. /
Majd jöttek az ifjú óriások, / hiába volt a ferde balság, / jött a
robosztus fiatalság, / jött úgy, mint kegyetlen / bosszús, vad fergeteg:
– / s az érckolosszus a földbe dőlt... / Mely évekig gránitkockákon
állván, / dölyfösködött: ledőlt a nagy sztálini bálvány! // Üdv a
bálvány ledöntőjének, / üdv, dicsőség és hálaének / tenéked, magyar
Fiatalság, / ki voltál most a bátrak bátra!... / De egy nagy végzés van
még hátra: / tűnjenek el a bálvány-romok, / s hogy megbocsáttassék a
régi vétek, / ti, kik a bálványt döntöttétek, / építsetek! / S építsétek
fel – szívetekben is – a templomot!”</b></span></i></p>
<p><b>– Ez egyértelműen vallásos költemény.</b></p>
<p>– Határozottan az. <span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b>Nem elég</b><b> ledönteni <span style="background-color:rgb(234,209,220)">a bálványt</span>, elsöpörni <span style="background-color:rgb(234,209,220)">a
rosszat</span></b></span><span style="background-color:rgb(234,209,220)">,</span> <span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b>jövőt is kell építeni <span style="background-color:rgb(234,209,220)">helyette</span>.</b></span> Ez nem követelés, hanem inkább
bölcs és lelkes felhívás. A vers kissé míves, bonyolult, finoman
kidolgozott rímekből építkezik, az indulat, a lelkesedés repíti az első
sortól végig.</p>
<p><b>– A templom felépítésénél eszünkbe juthat a Szentlélek templomának felépítése.</b></p>
<p>– Igen, nyugodtan asszociálhatunk erre. Pozitív eszményeket kell
adnunk, a tiltakozás, a bálványdöntés mellett a lerombolt templomot is
fel kell építenünk, hittel és lélekkel.</p>
<p><b>– S<span style="background-color:rgb(255,229,153)">zabó Lőrincnek van egy, talán kevesek által ismert versciklusa, mely az 1956-os forradalomhoz kapcsolódik.</span>..</b></p>
<p>–<span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b> A <i>Meglepetés</i> című versciklusr</b></span>ól van szó. Az első darabját 1956. október 15-én írta, a címe: <i>Gyanútlan vers.</i> A másodikat a forradalom előestéjén, október 22-én, <i>Egy hét múlva</i> címmel. A harmadik, befejező vers decemberben íródott, címe: <span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b><i>December közepe</i>. Az utóbbi költemény így fejeződik be: <i>„De csak szájon csókol a perc / s jó remény némítja a jajt: / Nem! Rabok tovább nem leszünk! / És: Isten, áldd meg a magyart!”</i></b></span> Ez különösen érdekes, mert a régi, nemzeti áhítatot sugalló verseket idéz meg, magát a <i>Himnusz</i>t, illetve a <i>Nemzeti dalt</i>.<span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b>
Decemberben már egyértelmű volt, hogy a forradalmat eltiporták a
szovjet tankok, és a nyugati világtól nem várhattunk segítséget,</b></span> Szabó
Lőrinc mégsem azon siránkozott, hogy kár volt az áldozatért, mindennek
vége, hanem azt sugallja, hogy ami történt, valamilyen módon mégiscsak
fölemel és kiszabadít bennünket a nyomorúságunkból, bénultságunkból.</p>
<p><img style="display:block;margin:auto" src="http://www.magyarkurir.hu/img.php?id=73001&p=1&img=c_IMG_3343.jpg" alt="" border="0"></p>
<p><b>– Mindenképpen meg kell említenünk <span style="background-color:rgb(255,229,153)">Nagy Gáspár<i> Öröknyár: elmúltam 9 éves</i>
című, 1983-ban írt versé</span>t is, <span style="background-color:rgb(255,229,153)">amely a rendszerváltás egyik legfontosabb
szellemi-lelki előkészítője volt, és amelyben arra figyelmeztet a
költő, hogy a forradalom temetetlen mártírjait – élükön a kivégzett Nagy
Imre miniszterelnökkel – el kell temetni</span>: <span style="background-color:rgb(208,224,227)"><i>„egyszer majd el kell temetNI / és nekünk nem szabad feledNI / a gyilkosokat néven nevezNI!”</i></span></b></p>
<p>– Ez így igaz, de<span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b> Nagy Gáspárnak van egy nagyobb ciklusa is, amelyet már jóval a rendszerváltozást követően írt,</b></span> 2004–2005-ben, <span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b><i>Október végi lángok</i></b></span> címmel. Ez olyan, <span style="background-color:rgb(255,229,153)">mint egy rekviem, a gyászmise zenei tételeihez kapcsolja </span>a ciklus darabjait. A zárótételben olvassuk: <span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b><i>„Élők:
mutassátok föl a világnak, / s a hunyorgó égi csillagoknak / a mi
hőseinket, szent halottainkat, / akik most már jobban ragyognak / és
fényük egyre fényesebb lesz, / ahogy megérti áldozatukat a nemzet, / ha
századonként legalább egyszer / fölkel és nem riaszthatja semmi
fegyver... // Ekkor nagy lesz és hatalmas, / tántoríthatatlanul
forradalmas, / bukásaiban is büszke, méltóságos… // Azt súgja: csak a
holtak igazára hallgass, / mert az október végi tiszta lángok / szívébe
égették a szabadságot!”</i></b></span></p>
<p>Ez gyönyörű, átfogó emlékezés a forradalomra, teljesen más jellegű vers, mint az<i> Öröknyár: elmúltam 9 éves</i>.
Ott hangsúlyozottan megjelenik, hogy a Ne ölj! parancsát senki sem
lépheti át büntetlenül, a bűneinkért egyszer el kell számolnunk, a
halottak eltemetése pedig ugyancsak alapvető erkölcsi követelmény,
minden elhunytnak meg kell adni a végtisztességet. Az <i>Antigoné</i> alaphelyzete juthat eszünkbe. Az <i>Október végi tiszta lángok</i>
viszont gyönyörű visszaemlékezés. Ekkor már nem azért kellett küzdeni,
hogy őrizzük a forradalom emlékét. <span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b>Másfél évtizeddel a rendszerváltás
után sikerült az áldozatok akaratát érvényre juttatni a történelemben, a
magyarság kincsévé vált az ő hősiességük, áldozatkészségük szépsége</b></span>. Ez
a jövőnket pozitívan meghatározó hagyomány. Nagy Gáspárnak ez a
versciklusa már-már himnikus költészet.</p>
<p><b>– Nagy Gáspárral kapcsolatban eszünkbe juthat<span style="background-color:rgb(255,229,153)"> a lengyel
költő, Zbigniew Herbert,</span> akihez verset írt, melynek kezdősorai így
hangzanak:<i> <span style="background-color:rgb(208,224,227)">„A tehetség semmi, elrontható, elpazarolható. / Ami az egész életben számít, az a jellem.”</span></i> <span style="background-color:rgb(255,229,153)">Herbert erősen kötődött a magyar irodalomhoz és történelemhez...</span></b></p>
<p>– Igen, és <span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b><i>A magyaroknak</i> címmel írt is egy verset a forradalomról,</b></span> már annak leverése után: <span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b><i>„Kezünket
kinyújtva / állunk a határon / s a levegőből roppant zsinórt / fonunk
nektek testvérek // az elfúló kiáltás / s a görcsbe rándult öklök /
haraggá jajdulnak s a szív / nem verhet riadót / a véres kövek kérnek /
haldokló vizek kérnek / s mi állunk a határon / csak állunk a határon /
állunk a józan ész / jól-fontolt határán / innen nézzük a tűzvészt /
halálba bámulunk”.</i></b></span></p>
<p>Ez megrendítő vers, az az érzésünk, mintha a költő és a hozzá
hasonlóan gondolkodó lengyel barátai ide akarnának szaladni, hogy
segítsenek nekünk. Legalábbis első felbuzdulásukban, mert aztán a
határon mégiscsak megállnak, engedelmeskedve a józan észnek. Nem a
térképen megrajzolt határról van szó, hanem belső határról, arról, hol
van az a pont, amikor engedelmeskedni kell a józan ész parancsának.</p>
<p></p>
<p><b>–<span style="background-color:rgb(234,209,220)"><span style="background-color:rgb(217,234,211)"> A józan ész parancsa azt jelentette, hogy Herbert és
mindazok, akik segíteni szerettek volna a magyar forradalmárok ügyének,
tárgyilagosan felmérték:</span> olyan hatalmas az ellenséges túlerő, hogy semmi
esély a győzelemre,<span style="background-color:rgb(217,234,211)"> fölösleges minden további véráldozat, ezért
erőikkel, küzdelmeikkel most már a jövőre kell koncentrálniuk?</span></span></b></p><span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b>
</b></span><p><span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b>– Igen, de azért kicsit lenézően szól a józan észről, amelynek
engedelmeskedik</b></span>. Tudja, hogy ez az ésszerű, de kínlódik is ebben az
állapotban, hogy nem a szívére hallgat, hanem az eszére. Mintha a költő
szégyenkezne, vagy inkább megdöbbenne saját lelkesedésének a hirtelen
megbénulásán.</p>
<p><b>– <span style="background-color:rgb(217,234,211)">Összegezve mit mondhatunk, miként jelenik meg a
költészetben 1956? Jelentőségének megfelelően? Vagy</span><span style="background-color:rgb(234,209,220)"> túl hosszú volt az a
harminckét év, amikor hivatalosan ellenforradalomként bélyegezték meg</span> <span style="background-color:rgb(255,229,153)">a
forradalmat és szabadságharcot?</span></b></p>
<p>– Ha a forradalom leverését követően nemcsak szabad, de előnyös is
lett volna irodalmi műveket írni 1956-ról, akkor sok értéktelen vers is
született volna, s ezek közül nehezebben emelkedtek volna ki a valóban
értékesek. <span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b>A forradalom</b></span> <b><span style="background-color:rgb(234,209,220)">leverését követő hosszú, ránk erőszakolt némaság</span></b>
<span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b>talán nagyobb hangsúlyt adott néhány valóban jelentős költeménynek,
például Illyésének, Máraiénak, amelyek idehaza </b></span><span style="background-color:rgb(217,234,211)"><b>sokáig csak titokban
éltek, jártak kézről kézre. </b></span><span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b>Amikor pedig fordult a világ, akkor az
emlékezők olyan verseket írtak 1956-ról, melyek nagyon mélyről, szívből
fakadó szavakkal, az imádság magasába emelkednek.</b></span> Itt sem az számít,
hogy hány van belőlük, hanem az, hogy milyen a súlyuk.<span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b> Van néhány
valóban méltó emlékező vers, </b></span>amely bizonyosan fennmarad. Mint ahogy a <i>Himnusz</i> is maradandó kincse a magyarságnak, nem csupán az irodalomnak, hanem a nemzettudatnak is megkerülhetetlen emléke, alkotása.</p>
<p>Fotó: Lambert Attila<br><br>Bodnár Dániel/Magyar Kurír</p>
<p><i>Az interjú nyomtatott változata az Új Ember október 23-i számában jelent meg.</i></p></div>