[Grem] F.ppa friss replti sajttjkoztatja
Emoke Greschik
greschem at gmail.com
2016. Okt. 6., Cs, 17:35:22 CEST
Ferenc pápa sajtótájékoztatója a repülőn
2016. október 5. szerda 10:49
http://www.magyarkurir.hu/hirek/ferenc-papa-sajtotajekoztatoja-repulon
Október 2-án este grúziai és azerbajdzsáni apostoli látogatása után Bakuból
hazafelé tartva a repülőn a Szentatya szokásához híven az őt elkísérő
újságírók kérdéseire válaszolt.
<http://www.magyarkurir.hu/img.php?id=72618&img=o_repulo.jpg>
*A sajtótájékoztatón érintett témák: ortodoxok és katolikusok kapcsolata; a
béke elérése; az elváltakkal, a sérült családokkal való törődés;
homoszexuálisok kísérése; küzdelem a genderelmélet ellen; hogyan választja
ki az új bíborosokat; mikor látogatja meg a földrengés sújtotta térséget;
mely országokba tervez látogatást; elindult-e Hamel atya boldoggá avatása;
kinek adná a Nobel-békedíjat; milyen tanácsot adna az amerikai
választóknak; elfogadható-e, hogy nem tartották tiszteletben II. János Pál
végrendelkezését; miért periférikus országokat látogat.*
*Ferenc pápa:*
– Jó estét kívánok, és nagyon köszönöm a munkátokat, segítségeteket! Igaz,
rövid volt ez az út – három nap –, nektek viszont sok munkátok volt.
Rendelkezésetekre állok, és szívből köszönöm munkátokat. Kérdezzetek, amit
csak akartok!
*Greg Burke:*
– Köszönjük, Szentatya! Az első kérdés Grúziából, a grúz televíziótól
érkezik, Ketevan Kardavát halljuk.
*Ketevan Kardava:*
– Nagyon köszönjük, Szentatya, első grúziai útját. Számomra nagyon fontos
volt, hogy újságíróként védelmezzem ezt az utat és kövessem látogatását
országomban. Minket, Grúzia lakosait, mindannyiunkat megérintett az Ön
beszéde, különösen is az a fénykép, amely Grúzia pátriárkájával együtt
ábrázolja, több ezerszer megosztották az interneten. Bátorító volt ez a
látogatás a mi katolikus, ténylegesen nagyon kicsiny közösségünknek. A
Grúzia pátriárkájával való találkozása után vajon úgy látja, megvannak az
alapok a jövőbeli együttműködés és az építő párbeszéd számára *Ön, az
ortodox egyházak és a katolikus egyház között** a meglévő tanbeli
különbségekről*? *Ön azt mondta, hogy sokkal több bennünk a közös, ami
egyesít minket, mint **az, ami szétválaszt*. Köszönöm, várom válaszát.
*Ferenc pápa:*
– Két meglepetés ért Grúziában. Az első maga *Grúzia*. Soha nem gondoltam
volna *ekkora kultúrát, ekkora hitet, ekkora kereszténység*et. *Hívő ez a
nép, ősi keresztény kultúrája van, számtalan vértanú* által hordozott nép.
Felfedeztem valamit, amit nem ismertem: ennek a grúz hitnek a mély
gyökereit. A második meglepetés *a pátriárka volt: ő Isten embere,*
meghatott engem ez az ember. Akárhányszor találkoztam vele, meghatott
szívvel jöttem ki, azzal az érzéssel, hogy Isten emberére leltem. Valóban,
Isten embere. A bennünket egyesítő és elválasztó dolgokról a következőt
mondom: *ne kezdjünk el vitatkozni tanbeli kérdésekről, ezt hagyjuk a
teológusokra, ők jobban értenek ehhez, mint mi. *Ők megvitatják, és értenek
hozzá, és* ők jók, jó szándék vezeti őket, az egyik oldal teológusai és a
másik oldalé.*
*Mit kell nekünk, a népnek tenni? Imádkozni egymásért! Ez nagyon fontos: az
imádság.* A második:* együtt kell csinálni dolgokat:* *vannak szegények,
dolgozzunk együtt a szegényekért; *van ez a nehézség, az a nehézség, meg
tudnánk együtt oldani?, csináljuk együtt; *vannak bevándorlók?, tegyünk
értük valamit együtt*… *Csináljunk valami jót másokért, együtt,* ezt tudjuk
tenni. Ez az ökumenizmus útja. *Nem csak a tan útja létezik, az az utolsó
dolog, majd a végén kerül rá sor. *De kezdjünk el együtt járni! Jó
szándékkal, ezt lehet tenni. Ezt kell tenni! *Ma az ökumenizmust úgy kell
csinálni, hogy együtt haladunk, és imádkozunk egymásért.* A teológusok
pedig továbbra is beszélgessenek egymással, tanulmányozzák együtt a
felmerülő kérdéseket. Grúzia pedig csodálatos, nem vártam, hogy ennyire
elbűvölő; keresztény nemzet, ízig-vérig!
*Greg Burke:*
– A második kérdést egy német újságíró, Tassilo Forchheimer teszi fel, az
*ARD* német rádiótól.
*Tassilo Forchheimer:*
– Szentatya, miután mindenkivel beszélt, akik megváltoztathatják
Örményországnak és Azerbajdzsánnak ezt a csúnya történelmét, *minek kell
történnie, hogy tartós béke szülessen, olyan, amely tiszteletben tartja az
emberi jogokat?* Milyen problémák vannak, és mi lehet az Ön szerepe,
Szentatya?
*Ferenc pápa:*
– Kétszer beszéltem erről, két beszédemben. Az utóbbiban beszéltem a
vallások szerepéről, arról, hogy miként segíthetik e cél elérését. *Azt
gondolom, az egyetlen járható út a párbeszéd, az őszinte párbeszéd,
játszmák nélkül, őszintén, szemtől szembe.* Az őszinte tárgyalás. Ha nem
sikerül ezt keresztülvinni, akkor* venni kell a bátorságot nemzetközi
bírósághoz fordulni, például a hágai Nemzetközi Bírósághoz, és alá kell
vetni magunkat a nemzetközi bíróság ítéletének. Nem látok más utat. A másik
lehetőség **a háborúzás, *de a háború mindig pusztító, a háborúval mindent
elveszítünk! Aztán a keresztények számára* ott van az imádság: imádkozni a
békéért,* hogy az emberek szíve arra hajoljon, hogy rálépjenek erre az
útra, a párbeszéd, a tárgyalás vagy a nemzetközi bírósághoz fordulás
útjára. De nem fordulhatnak elő ilyen problémák… Gondoljátok csak el, hogy
a három kaukázusi országnak vannak problémái: Grúziának is van problémája
Oroszországgal, nem ismerjük azt eléggé…, de van problémája, amely
súlyosbodhat… ki tudja; Örményországnak pedig, mely egy nyitott határok
nélküli ország, problémái vannak Azerbajdzsánnal. Nemzetközi bírósághoz
kell fordulni, ha nem sikerül eredményt elérni párbeszéddel és
tárgyalással: nincs más út. És az imádság, az imádkozás a békéért.
*Greg Burke:*
– Most pedig Maria Elena Ribezzo következik, Svájcból a *La Presse*
folyóirattól.
*Maria Elena Ribezzo:*
– Üdvözlet, Szentatyám, jó estét! Nézze, *tegnap egy, a házasság **ellen
folyó világháborúról beszélt,* és e háború kapcsán nagyon *erős
szavakat* *használt
**a válás**sal szemben*: azt mondta, hogy *az bemocskolja* *Isten képé*t;
*h**ónapokkal ezelőtt viszont, a szinóduson, az elváltakkal szembeni
befogadó magatartásról beszéltek.* Szeretném tudni, hogy *ez a két
hozzáállás összeegyeztethető-e egymással, és miképpen.*
*Ferenc pápa:*
–* Mindaz, amit tegnap mondtam, benne van az Amoris laetitiában,* minden,
tegnap ugyanis szabadon beszéltem és egy kissé hevesen szóltam. *Amikor a
házasságról mint a férfi és a nő egyesüléséről beszélünk,* úgy gondolunk
rájuk,* ahogy Isten megteremtette őket, Isten képére, férfinak és nőnek.
Isten képe* nem a férfi, hanem* a férfi és a nő. *Együtt. *Egyetlen testté
válnak, amikor a házasságban egyesülnek. Ez az igazság.* Igaz, hogy ebben a
kultúrában* a konfliktusokat és sok problémát az emberek nem jól kezelnek,
és olyan filozófiák is működnek, amelyek szerint „ma ezt csinálom, aztán,
ha belefáradok, akkor másikat, aztán egy harmadikat, aztán egy negyediket”*.
*Ez a házasság elleni „világháború”,* amelyet említett. *Vigyáznunk kell,
nehogy* *beengedjük magunkba ezeket az eszméket. *De mindenekelőtt: a
házasság Isten képét jelenti, a férfit és nőt egyetlen testben. Amikor ezt
tönkretesszük, akkor „bemocskoljuk” vagy eltorzítjuk Isten képét. Aztán *az
Amoris laetitia beszél arról is, hogy miként bánjunk ezekkel az esetekkel,
hogyan bánjunk a sérült családokkal, és itt lép be az irgalmasság. *Van az
egyháznak egy gyönyörű imája, amelyet múlt héten imádkoztunk. Így szól:
„Istenünk, te oly csodásan megteremtetted a világot, és még csodálatosabban
újjáteremtetted”, vagyis a megváltással és az irgalmassággal. A sérült
házasság, a megsebzett házaspárok: itt lép be az irgalmasság. Az elv ez
[hogy a férfi és a nő örökre egységet alkosson], de *az emberi gyengeségek
léteznek, a bűnök léteznek, de az utolsó szó nem a gyengeségé, az utolsó
szó nem a bűné: az utolsó szó az irgalmasságé!*
Szeretem elmesélni – nem tudom, mondtam-e már, mert sokszor megismétlem –,
hogy a vézelay-i Szent Mária Magdolna-bazilikában van egy csodaszép
oszlopfő, az 1200-as évekből. A középkorban a katedrálisok szobrai
tartottak katekézist az embereknek. Az oszlopfő egyik oldalán ott van
Júdás, felakasztva, lógó nyelvvel, kidülledt szemekkel, az oszlopfő másik
oldalán viszont ott van Jézus, a jó pásztor, aki megragadja őt, és magával
viszi. Ha jól megnézzük Jézus arcát, a szája szomorú, de van benne egy kis
cinkos mosoly is. Ezek az emberek megértették, mi az irgalmasság! Júdással!
Ezért az *Amoris laetitiá*ban először a házasságról, a házasság alapjáról
van szó, azt követően viszont már a nehézségekről.* Hogyan kell felkészülni
a házasságra, hogyan kell a gyermekeket nevelni,* aztán a nyolcadik
fejezetben, amikor felmerülnek a nehézségek, hogyan kell őket megoldani.
Négy ismérve van a megoldásnak: elfogadni a sérült családokat, kísérni
őket, megkülönböztetni minden egyes esetet, végül integrálni, újrakezdeni.
Ez lenne annak a módja, ahogyan együttműködhetünk ebben a „második
teremtésben”, ebben a csodálatos újjáteremtésben, amelyet az Úr a
megváltással végbevitt. Érhető így? Ha csak az egyik részét nézi az ember,
akkor nem érthető! Az *Amoris laetitiá*ban – ezt akarom mondani – mindenki
a nyolcadik fejezethez lapoz. Nem, nem! Az elejétől a végéig el kell
olvasni. És mi áll a középpontban? Mindenkinek más. Számomra az *Amoris
laetitia* középpontja, lényege a negyedik fejezet, amely az egész életre
szól. De a teljes buzdítást el kell olvasni, és az egészet újra kell
olvasni, és az egészet kell megvitatni, az egészet, egyben! *Létezik a bűn,
történik törés, de létezik irgalmasság, megváltás, gondoskodás is!*
Érthetően elmondtam?
*Greg Burke:*
– Most Joshua McElwee következik, a *National Catholic Reporter* amerikai
újságtól.
*Joshua McElwee:*
– Köszönöm, Szentatya! Ugyanabban a tegnapi beszédében, Grúziában, mint más
országokban is, beszélt *a genderelméle*tről, és kijelentette, hogy *az a
főellenség,* *a házasság **elleni fenyegetés*. De szeretném megkérdezni:
mit mondana olyasvalakinek, aki éveken át szenvedett a szexualitásával, és
valóban úgy érzi, hogy létezik egy biológiai probléma, hogy testi kinézete
nem felel meg annak, amit saját nemi identitásának tart. Ön mint pásztor és
pap hogyan kísérné az ilyen személyeket?
*Ferenc pápa:*
Mindenekelőtt azt szeretném leszögezni, hogy p*apként, püspökként – és
pápaként is – kísértem homoszexuális hajlammal és gyakorlattal rendelkező
személyeket. Kísértem őket, közelebb vittem őket az Úrhoz, vannak, akik nem
voltak rá képesek, de kísértem őket, és soha senkit nem hagytam magára. **Ez
az, amit tenni kell. Az embereket úgy kell kísérni, ahogyan Jézus kíséri
őket. *Amikor egy ilyen állapotban lévő személy Jézus elé érkezik, Jézus
biztosan nem mondja neki: „Takarodj, hiszen homoszexuális vagy!” Nem!
Az, amit mondtam, az arra *a gonoszságra vonatkozik, amelyet ma a
genderelmélet sulykolásá*val tesznek. Egy francia apa mesélte nekem, hogy
az asztalnál beszélgetett a gyermekeivel – ő katolikus, a felesége
katolikus, a gyerekek katolikusok, felszínesen, de katolikusok –, és
megkérdezte a tízéves fiát: „Mi szeretnél lenni, ha majd nagy leszel?” –
„Lány.” Az apa rájött, hogy *a tankönyvekben a genderelméletet tanítják. Ez
ellentétes** a természetes dolgokkal. *Egy dolog, hogy valakiben megvan ez
a hajlam, ez az irányultság, és van olyan is, aki megváltoztatja a nemét.
De másik dolog *az iskolákban ebben az irányban tanítani, hogy
megváltoztassák az emberek gondolkodásmódját. Ezt én „ideológiai
gyarmatosítás*oknak*” *hívom.
Tavaly kaptam egy levelet egy spanyol férfitól, aki elmesélte nekem a
történetét, hogy milyen volt az élete kisfiúként és serdülőként. Kislány
volt, lány volt, és sokat szenvedett, mert fiúnak érezte magát, de testileg
lány volt. Elmesélte ezt édesanyjának, amikor már huszonkét éves volt, és
elmondta neki a szándékát, hogy átoperáltatja magát, és így tovább. Az
anyja viszont azt kérte tőle, hogy amíg ő él, ezt ne tegye meg. Idős volt
már, és hamar meg is halt. Ő pedig átoperáltatta magát. Minisztériumi
alkalmazott az egyik spanyol városban. Elment a püspökhöz. A püspök pedig
lelkiismeretesen kísérte őt, kiváló püspök: időt „vesztegetett” arra, hogy
kísérje azt az embert. Aztán megnősült. Megváltoztatta a polgári
személyazonosságát, megnősült, és megírta nekem, hogy vigasztalást
jelentene számára, ha eljöhetne hozzám a feleségével: ő, a férfi, aki nő
volt, de most férfi. És fogadtam őket. Nagyon örültek. A lakónegyedében
volt egy idős pap, nyolcvan fölött, az idős plébános, aki már nyugdíjba
ment, és a nővéreket segítette ott, a plébánián… De ott volt az új
[plébános] is. Amikor az új meglátta őt, a túlsó járdáról is megfenyegette:
„A pokolba kerülsz!” Amikor viszont az öreg pappal találkozott, az
megkérdezte tőle: „Mikor gyóntál utoljára? Gyere, gyere, meggyóntatlak, és
így mehetsz majd áldozni.”
*Értetted? Az élet az élet, és a dolgokat úgy kell fogadni, ahogy jönnek. A
bűn bűn. A hajlamok vagy a hormonális zavarok rengeteg nehézséget okoznak,
de vigyáznunk kell, hogy ne mondjuk: „Mindegy, *ünnepeljünk, és kész!”*
Nem, ezt nem! De minden esetet elfogadni, kísérni, tanulmányozni,
megkülönböztetni és integrálni kell.* Ez az, amit ma Jézus tenne. Kérem, ne
mondjátok azt: „A pápa szentté avatja a transzneműeket!” Kérem! Mert már
látom is az újságok főcímeit… Nem, nem! Maradt még valami homályban abból,
amit mondtam? Szeretnék világos lenni. Ez erkölcsi probléma. Ez probléma.
Ez emberi probléma. És úgy kell megoldani, ahogy lehet, *mindig Isten
irgalmasságával, az igazsággal,* miként a házasság esetében mondtuk, az
egész *Amoris laetitiá*t el kell olvasni, de mindig így, mindig nyitott
szível. És ne felejtsétek el a vézelay-i oszlopfőt: nagyon szép, nagyon
szép!
*Greg Burke:*
– Köszönjük, Szentatya! Most Gianni Cardinale következik, az *Avveniré*től.
*Gianni Cardinale:*
– Két kérdésem van: egy személyes és egy közéletet érintő. A személyes az –
mondhatni, a nevemhez kapcsolódik –, hogy* mikor iktat be új kardinálisokat
és milyen szempontok alapján választja ki őket.* A második – mondhatni,
komolyabb – a közéletet érinti, és mint olasz kérdezem: *mikor látogatja
meg a földrengés sújtotta embereket, és mi jellemzi majd ezt a látogatást?*
*Ferenc pápa:*
– A második kérdésre: három lehetséges időpontjavaslatot kaptam. Kettőre
pontosan nem emlékeszem, de a harmadikra igen, az advent első vasárnapja.
Azt mondtam, hogy miután visszatértem, kiválasztom az időpontot. Három van
tehát, ezek közül kell választanom. Ez magánlátogatás lesz, egyedül megyek
oda mint pap, mint püspök, mint pápa. De* egyedül. Így szeretném ezt a
látogatást megejteni. És szeretnék közel lenni az emberekhez. De még nem
tudom, miként.*
*A kardinálisokról: kiválasztásuk szempontjai ugyanazok lesznek, mint az
előző két konzisztóriumnál. Valamiképpen mindenhonnan kell választani, mert
az egyház az egész földön jelen van.* Igen, talán… még tanulmányozom a
neveket, de talán három lesz az egyik földrészről, kettő egy másikról, és
egy megint egy másik térségből, egy ismét egy másik térségből, egy pedig
olyan országból… de, ki tudja. A *névsor hosszú, de csak tizenhárom hely
van. *Arra is kell gondolnom, hogy egyensúly jöjjön létre. *Örülök, ha a
bíborosi testületben látszik az egyház egyetemessége: nemcsak az úgymond
„európai” központ, hanem minden terület. Mind az öt földrész, ha
lehetséges.*
[Van már kitűzött időpont?]
*Ferenc pápa:*
– Nem, mert [még] tanulmányoznom kell a névsort, és [utána] kell
kiválasztanom az időpontot. Lehet az év végén vagy jövőre az év elején. Az
év végénél nehézséget jelenthet a szentév, de meg lehet oldani… Vagy a
következő év elején. De hamar eljön.
*Greg Burke:*
– Köszönjük, Szentatya! Most Aura Miguel következik a portugál *Radio
Renascençá*tól.
*Aura Miguel:*
– Jó estét, Szentatya! Az én kérdésem a soron következő*, Olaszországon
kívüli útjair*a vonatkozik, három részletben. Ezekben a napokban már
megmondta az argentínaiaknak, hogy már nagyon tele van a naptára, de
említette Afrikát és Ázsiát: megtudhatjuk, melyik országokról van szó? És
van itt egy kolléga Kolumbiából, aki várja Önt Kolumbiában, én pedig
természetesen Portugáliában, várjuk Önt! Portugáliában konkrétan hogyan
zajlik majd a látogatás, 12-én és 13-án,* Lisszabon és Fatima?*
*Ferenc pápa:*
–* Jelenleg az biztos, hogy megyek Portugáliába, és csak Fatimába. *Jelenleg.
Miért? Van egy probléma. Ebben az évben, a szentévben, felfüggesztettük az *ad
limina* látogatásokat [a püspöki karok látogatását – *a ford.*], jövőre
fogadnom kell az idei és a jövő évi *ad limina* látogatásokat is. Kevés idő
marad utazásokra. Portugáliába azonban elmegyek. Indiába és Bangladesbe
szinte biztos. *Afrikában még nem biztos, hogy pontosan hová, minden az
éghajlattól is függ, hogy melyik hónapban, mert ha Afrika északnyugati
részébe megyek, ott más az éghajlat, mint Afrika délkeleti részében.* Aztán
függ a politikai helyzettől is, a háborúktól… De van lehetőségünk, hogy
kiválasszuk az afrikai helyszínt.
Amerikában: azt mondtam, hogy amikor a békefolyamat [Kolumbiában]… eléri
célját, szeretnék odamenni, amikor minden teljesen biztos lesz, vagyis
amikor minden – ha győz a népszavazás –, amikor minden biztos, egészen
biztos lesz, ha nem lehet már visszakozni, vagyis ha a nemzetközi világ, az
összes nemzet egyetért vele, amikor már nem lehet fellebbezni, amikor tehát
vége van, ha így lesz, akkor elmehetek. Ha viszont bizonytalan a helyzet…*
Minden attól függ, mit mond a nép. A nép a legfőbb hatalom. Mi ahhoz
vagyunk szokva, hogy inkább a demokratikus formákat nézzük, mint a nép
legfőbb hatalmát, de mindkettőnek együtt kell haladnia. Például szokássá
vált néhány földrészen, bizonyos helyeken, hogy amikor lejár a második
kormányzati megbízatás, a kormányon lévők megpróbálják megváltoztatni az
alkotmányt, hogy harmadik megbízatást is kaphassanak. Ez az úgynevezett
demokrácia túlértékelése, a nép legfőbb hatalmával szemben, mely azonban
benne van az alkotmányban. Minden attól függ. És a békefolyamat sikere ma –
részben – a nép hangától függ: a népé a döntés.* Azt gondolom, azt kell
tenni, amit a nép mond.
*[Fatimába mikor megy, (május) 12-én vagy 13-án?]*
*Ferenc pápa:*
– Most úgy néz ki, hogy 13-án, de az is lehet, hogy… Nem tudom.
*Greg Burke:*
– Köszönjük, Szentatya! Most Jean-Marie Guénois következik a *Le Figaro*
képviseletében.
*Jean-Marie Guénois*:
– Köszönöm, Szentatya! Egy kérdés az utazásokról: Válaszában *miért nem
említette Kínát?* És *mi az oka annak, hogy Ön mint pápa nem kaphat jegyet
Pekingbe? A kínai egyházon belüli okai vannak?** A kínai egyház és a kínai
kormány közötti problémák, vagy a Vatikán és a kínai kormány közötti
problémák az okai? *Ha megengedi, egy egészen időszerű kérdést is
feltennék, mert néhány órával ezelőtt Dominique Lebrun, Rouen érseke
bejelentette, hogy *Ön felhatalmazta Hamel atya boldoggá avatási
eljárásának elindítására, és nem kell betartania az ötéves várakozási időre
vonatkozó szabályt. Miért döntött így? Köszönöm!*
*Ferenc pápa:*
– Ez utóbbiról: beszéltem Amato bíborossal [a Szentté Avatási Ügyek
Kongregációjának prefektusával – a *ford.*], megvizsgáljuk a dolgokat, és ő
megmondja a végső álláspontot. A szándék azonban az, hogy ebben az irányban
haladjunk, elvégezni a szükséges vizsgálatokat, és látni, szólnak-e okok a
várakozás mellett.
[De az érsek bejelentette, hogy elindította a boldoggá avatási eljárást.]
*Ferenc pápa:*
– Nem. Össze kell gyűjteni a tanúságtételeket az eljárás elindításához. Nem
szabad lemondani a tanúságtételekről, ez igen fontos. Mert a friss
tanúságtételek, az, amit az emberek láttak…, hiszen idővel van, aki meghal,
van, aki elfelejti a látottakat…, ez előfordul. Latinul úgy mondják: *ne
perdeat probationem* [ne vesszen el a bizonyíték].
Kína. Jól ismeritek *Kína és az egyház történelmét: a hazafias egyház, a
rejtett egyház… *De jók a kapcsolataink, tanulmányozzuk a dolgokat,
beszélünk egymással, vannak munkabizottságaink… Én derűlátó vagyok. Azt
hiszem, most a Vatikáni Múzeumok kiállítást vitt Kínába, és a kínaiak is
fognak egy kiállítást szervezni a Vatikánban… Sok professzor van, aki
elmegy a kínai egyetemekre tanítani, sok szerzetesnővér, sok pap, akik jól
tudnak ott dolgozni. A Vatikán és a kínaiak közti kapcsolatok… Rögzíteni
kell egy megállapodásban, és erről folyik a párbeszéd, lassan…* A lassan
végzett dolgok jól mennek, mindig. A sietősen végzett dolgok nem mennek
jól. A kínai népé a legnagyobb megbecsülésem. Tegnapelőtt például tartottak
egy kétnapos konferenciát, azt hiszem, a [Pápai] Tudományos Akadémián a
Laudato si’-ról, és ott volt az elnök kínai küldöttsége is. A kínai elnök
ajándékot küldött nekem. Jó kapcsolatok vannak.*
[Odautazik a pápa?]
*Ferenc pápa:*
– Ó, örömmel tenném… de még nem tervezem.
*Greg Burke:*
– Köszönjük! Van még időnk egy kérdésre? Igen? Juan Vicente Boo következik,
a spanyol *ABC* napilaptól.
*Juan Vicente Boo:*
– Köszönöm, Szentatya! *A spanyol nyelvű csoportban láttuk, hogy a
Nobel-békedíj győztesének nevét október 7-én fogják bejelenteni. *Több mint
háromszáz nevezés van: például Leszbosz szigetének lakosai mindazért, amit
a menekültekért tettek, vagy a fehér sisakosok Szíriában, ezek az
önkéntesek, akik kimentik az embereket a törmelékek közül a bombázások
után: hatvanezer főt mentettek ki, miközben közülük százharmincketten
életüket vesztették. Vagy ott van Santos, Kolumbia elnöke, és Timoshenko, a
FARC [Kolumbia Forradalmi Fegyveres Erői] parancsnoka, akik aláírták a
békemegállapodást. És sokan mások. A kérdésem tehát a következő: *ki az Ön
kedvenc jelöltje, vagy kik azok a személyek, vagy melyek azok a
szervezetek, akik és amelyek nagyobb elismerést érdemelnek a békéért
végzett munkájukért? *Köszönöm!
*Ferenc pápa:*
– *Sok ember van, aki azért él, hogy háborút csináljon, hogy fegyvereket
adjon el, hogy öljön. Rengetegen vannak! De nagyon sokan vannak olyanok is,
akik a békéért dolgoznak! Tömérdek ember! Én nem tudnám megmondani, kit
választanék a tömérdek ember közül, aki ma a békéért dolgozik. Nagyon
nehéz: Ön megemlített néhányat, de sokkal több van*. De mindig ott van az
igyekezet, hogy békedíjat adjanak… Szeretném azt is, ha nemzetközi szinten
– a Nobel-békedíjtól függetlenül – lenne egy megemlékezés, egy elismerés,
egy nyilatkozat a gyermekekről, a fogyatékkal élőkről, a kiskorúakról, a
bombázásban meghalt polgári személyekről. Azt gondolom, hogy ez bűn! Bűn
Jézus Krisztus ellen, mert azoknak a gyermekeknek, azoknak a beteg
embereknek, azoknak a védtelen időseknek a teste Krisztus teste! Az
emberiségnek mondania kellene valamit a háborúk áldozatairól. *Jézus azt
mondta azokról, akik békét teremtenek, hogy boldogok, a boldogmondásokban:
„a békeszerzők”. De a háborúk áldozatairól is mondanunk kellene valamit, és
felrázni az emberek lelkiismeretét! Hogy bombát dobnak egy gyermekkórházra,
és meghalnak harmincan-negyvenen…, vagy egy iskolára… Ez napjaink egyik
tragédiája!*
*Greg Burke:*
– Köszönjük, Szentatya! A következő John Jeremiah Sullivan, a *New York
Times Magazine*-tól, ez az első útja velünk.
*John Jeremiah Sullivan:*
– Szentatya, amint tudja, *az Egyesült Államok *egy hosszú, meglehetősen
csúnya választási kampány végéhez közeledik, amely nagy figyelmet kapott a
világban. Sok amerikai katolikus és lelkiismeretére hallgató ember nehezen
tud választani a két jelölt közül, egyik ugyanis eltávolodik az egyház
tanításának néhány pontjától, a másik pedig olyan nyilatkozatokat tett,
amelyek gyalázzák a bevándorlókat és a vallási kisebbségeket. Milyen
tanácsot adna az Amerikában élő hívőknek? És *milyen bölcsességre
figyelmeztetné őket a következő hónapban, amikor a választásokat tartjuk?*
*Ferenc pápa:*
– Ön olyan kérdést tesz fel nekem, amelyben egy nehéz választást vázol fel,
mert *Ön szerint problémák vannak az egyik oldalon és problémák vannak a
másik oldalon. Választási kampányban én sosem szólalok meg. A nép a legfőbb
hatalom, ezért csak ezt mondom: alaposan tanulmányozd, ki mit kínál,
imádkozz, és dönts lelkiismereted szerint!*
És most kilépek ebből a problémakörből, és egy fikciót [egy képzeletbeli
esetet] hozok elő, mert nem akarok a konkrét nehézségről beszélni. Amikor
az a helyzet áll elő, hogy egy országban van két, három, négy jelölt,
amelyek közül egy sem kielégítő, az azt jelenti, hogy annak az országnak a
politikai élete valószínűleg túlontúl át van szőve a politikával, de annak
az országnak nincs nagy politikai kultúrája. És az egyik feladata az
egyháznak és a fakultásokon folyó oktatásnak annak megtanítása, hogy legyen
politikai kultúránk. Vannak országok – gondolok itt Latin-Amerikára –,
amelyeket túlságosan is átsző a politika, de nincs politikai kultúrájuk:
ehhez a párthoz tartozom, vagy amahhoz, vagy amahhoz, de ténylegesen nem
tudok világosan gondolkodni az alapokról, a javaslatokról.
*Greg Burke:*
– Köszönjük, Szentatya! Most pedig Caroline Pigozzié a szó.
*Caroline Pigozzi:*
– Jó estét, Szentatya! Ezt a kérdést nem tehettem fel Önnek korábban. Ön
szerint a tanúságtétel a történelem számára fontosabb, mint egy pápa
végrendelete? Kifejtem:* Wojtyła pápa végrendeletében azt írta, hogy
égessenek el sok dokumentumot és sok levelet, amelyeket viszont később az
emberek megtaláltak egy könyvben: ez azt jelenti, hogy nem tartották
tiszteletben egy pápa akaratát? Szeretném tudni, mit gondol erről. *[Könyvben
jelentették meg II. János Pál pápa több évtizedes levelezését Anna-Teresa
Tymienieckával, egy lengyel származású, Amerikában élő, házas
filozófusnővel – *a ford.*]
Aztán a második kérdés már könnyebb: szeretném tudni, hogy Ön, aki hetente
több ezer emberrel fog kezet, milyen csoda folytán nem kapott még
íngyulladást. Hogy csinálja? Chirac elnök is sokakkal kezet fogott, ő
tapaszt tett a kezére…
*Ferenc pápa:*
– Én még nem érzek íngyulladást… Nézzük az első kérdést: Ön azt mondja: egy
pápa elégettet papírokat, leveleket… ez minden embernek, minden férfinak és
nőnek joga, hogy halála előtt így rendelkezzen.
*Caroline Pigozzi:*
– De Wojtyła pápával ezt nem tették meg… megjelent az a könyv…
*Ferenc pápa:*
– Az… *Aki nem tartotta azt tiszteletben, az bűnös,* de nem tudom, nem
ismerem jól az esetet.* De mindig, amikor azt mondja: „Ezt meg kell
semmisíteni”, annak valami konkrét oka van. De valószínűleg van egy másolat
máshol, és ezt ő nem tudta… De minden embernek joga, hogy olyan
végrendeletet készítsen, amilyet akar.*
*Caroline Pigozzi:*
– A pápának is, de őt nem tartották tiszteletben.
*Ferenc pápa:*
– *Nagyon sokan vannak, akiknek nem tartották tiszteletben a végrendeletét…*
*Caroline Pigozzi:*
– De a pápa fontosabb.
*Ferenc pápa:*
– Nem. A pápa egy szegény bűnös, mint a többiek. Köszönöm.
*Greg Burke:*
– A pápa azt mondta, hogy van még idő egy kérdésre, de a listámon már nincs
több. Ezért azt szeretném elmondani, hogy ma [a bakui mise végén] válaszolt
egy kérdésre, arra, hogy *miért utazik el olyan helyekre, ahol csak kevés
katolikus él, és tetszett nekünk ez a válasz. Mi sem gondoljuk, hogy
vesztegetnénk az időt: elmegyünk ezekre a rövid, de annál sűrűbb utakra. De
ha Ön szeretne egy hosszabb és pihentetőbb útra menni, arra is van
lehetőség…*
*Ferenc pápa:*
– Nem… Az első utam, az albániai út után azt mondták nekem: „Miért döntött
úgy, hogy Albániába megy először Európában, egy olyan országba, amely nem
az Európai Unió tagja?” Aztán elmentem Szarajevóba, Bosznia-Hercegovinába,
amelyek szintén nem tartoznak az Európai Unióhoz. Az első európai uniós
ország, amelybe elmentem, az Görögország volt, Leszbosz szigete: az első.
Ez volt az első. Miért utaztam [most] ezekbe az országokba? Ez a három
kaukázusi ország. A három elnök eljött a Vatikánba, hogy meghívjanak.
Erősen hívtak. Mindhármuknak eltérő a vallási magatartása: az örmények
büszkék – bántó szándék nélkül mondom –, büszkék az „örménységükre”, megvan
a maguk történelme, ők keresztények, a nagy többség, szinte mindannyian
apostoli keresztények, aztán katolikus keresztények és egy kis részük
evangélikus keresztény, kevesen. Grúzia keresztény ország, teljesen
keresztény, de ortodox. Katolikusok kevesen vannak, egy csoport, de [a
legtöbben] ortodoxok. Azerbajdzsán viszont – azt hiszem – 96-98%-ban
muszlim ország. Nem tudom, mennyi lakosa van, mert kétmilliót mondtam, de
azt hiszem, húsz millióan vannak…
[Körülbelül tízmillió.]
*Ferenc pápa:*
– Íme, halljuk: körülbelül tíz. Körülbelül tíz millió. Katolikusok
legfeljebb hatszázan vannak: tehát egy egészen kis csoport. És miért megyek
oda? A katolikusok végett, hogy meglátogassak egy periférikus katolikus
közösséget, amely tehát a peremen van, és egészen kicsiny. Ma pedig a misén
azt mondtam, hogy ők a jeruzsálemi „periférikus” közösségre emlékeztettek,
amely bezárkózott az utolsó vacsora termébe, várta a Szentlelket, várta,
hogy növekedhessen, hogy elindulhasson… Ez a közösség is kicsinyke volt.
Nem üldözték, nem, mert Azerbajdzsánban nagy tiszteletben tartják a
vallást, nagy a vallásszabadság. Ez igaz, ezt mondtam ma a beszédemben. És
ez a három ország is periférikus ország, úgy, mint Albánia,
Bosznia-Hercegovina… És azt mondtam nektek:* a valóságot jobban lehet
látni, jobban lehet érteni a peremről, mint a középpontból. Ezért döntöttem
úgy, hogy odamegyek. Ez azonban nem teszi lehetetlenné, hogy elmenjek egy
nagy országba, mint amilyen Portugália, Franciaország, nem tudom…
Meglátjuk…*
Nagyon köszönöm a munkátokat!
Most pedig pihenjetek egy kicsit! Jó étvágyat a vacsorához! Köszönöm!
Imádkozzatok értem!
Fordította: Tőzsér Endre SP
--------- kvetkez rsz ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20161006/40e0c030/attachment.html
Tovbbi informcik a(z) Grem levelezlistrl