[Grem] F.ppa repln adott sajttjkoztatja / menekls vs. bevndorls, stb.
Emoke Greschik
greschem at gmail.com
2016. Nov. 3., Cs, 14:04:29 CET
Ferenc pápa sajtótájékoztatója a repülőúton Malmőből Rómába
2016. november 2. szerda 21:08
http://www.magyarkurir.hu/hirek/ferenc-papa-sajtotajekoztatoja-repulouton-malmobol-romaba
A Szentatya svédországi útjáról hazatérőben sajtótájékoztatót tartott a
repülőgép fedélzetén november 1-jén. A sajtótájékoztató teljes leiratának
fordítását közöljük.
<http://www.magyarkurir.hu/img.php?id=73273&img=o_5.jpg>
*Újságírókkal folytatott beszélgetésének főbb témái a menekültek
befogadásának feltételei, az európai elvilágiasodás, a nők papsága, az
ökumenikus kapcsolatok, a párbeszéd szükségessége, a Karizmatikus Megújulás
ünnepe, a modern rabszolgaságok elleni harc voltak.*
*Greg Burke:**– Köszöntjük, Szentatya! Isten hozta köztünk! Ön a
vallásokkal kapcsolatban sokat beszél „együtthaladásról”. Mi is együtt
utaztunk egy kicsit, van, aki első alkalommal: van köztünk egy svéd
újságíró is, azt hiszem, eltelt egy kis idő, amióta utoljára svéd újságíró
volt itt, a fedélzeten. Kezdjük velük. Elin Swedenmark, a svéd „TT”
társaságtól.*
*Ferenc pápa:*
– Mindenekelőtt szeretnélek üdvözölni titeket, és szeretnék köszönetet
mondani nektek elvégzett munkátokért, és hogy elviseltétek a hideget,
amelyben részetek volt… De jókor indultunk vissza, mert azt mondják, ma
este öt fokkal esik a hőmérséklet. Jókor indultunk! Nagyon köszönöm!
Köszönöm társaságotokat és munkátokat!
*Elin Swedenmark:*
*– Köszönöm! Üdvözlöm! Szentatya, tegnap a gyengédség forradalmáról
beszélt. Ugyanakkor azt látjuk, hogy egyre több olyan országból érkező
ember, mint Szíria és Irak, keres menedéket európai országokban. De vannak,
akik félelemmel reagálnak, sőt olyanok is vannak, akik azt gondolják,
ezeknek a menekülteknek az érkezése veszélyeztetheti a keresztény kultúrát
Európában. Mi az Ön üzenete azokhoz, akik tartanak a helyzet ilyetén
alakulásától, és mi az üzenete Svédországnak, amely a menekültek
befogadásának hosszú hagyománya után most elkezdi lezárni határait?*
*Ferenc pápa:*
– Mindenekelőtt én mint argentin és dél-amerikai* nagyon köszönöm
Svédországnak ezt a befogadást, mert a katonai diktatúra idején sok
argentin, chilei, uruguayi nyert befogadást Svédországban. Svédországnak
nagy hagyománya van a befogadásban. És nemcsak a befogadásban, hanem az
integrálásban is: keresnek azonnal házat, iskolát, munkát…* integrálás egy
népbe. Elmondták nekem a statisztikai adatokat – lehet, hogy tévedek –, nem
vagyok biztos, de úgy emlékszem – tévedhetek –; mennyi lakosa is van
Svédországnak? Kilenc millió? Ebből a kilenc millióból – azt mondták – 850
ezer lehet „újsvéd”, vagyis bevándorló vagy menekült, vagy ezek gyermekei.
Ez az első dolog. Második: *különbséget kell tenni bevándorló és menekült
között, ugye? A bevándorlót meghatározott szabályok szerint kell kezelni,
mert bár jog a bevándorlás, de erősen szabályokkal körülvett jog. A
menekült viszont háborús helyzetből jön, szorongatott helyzetből, éhség
elől, szörnyűséges körülmények közül menekül, a menekültstátus nagyobb
törődést, több munkát igényel.* Svédország ebben is mindig példaszerű volt:
az elhelyezésben, a nyelv megtanításában, a kultúra átadásában és a
kultúrába való beillesztésben. Ezen, a kultúrák integrálásán nem kell
csodálkoznunk, hiszen *Európa kultúrák, sok kultúra folyamatos
integrálásával formálódott*… Azt hiszem – nem sértő szándékkal mondom, nem,
egyáltalán nem, hanem érdekességként –, az a tény, hogy ma Izlandon egy
izlandi ember a mai izlandi nyelvvel gyakorlatilag nehézség nélkül el tudja
olvasni ezer évvel ezelőtti klasszikusait, azt jelenti, hogy olyan
országról van szó, amelyet kevés migrációs mozgás, kevesebb „hullám” ért,
mint Európát. Európát migrációk alakították.
Azután, *mit gondolok a határaikat lezáró országokról? Azt hiszem, elvi
szinten nem zárhatjuk be szívünket egy menekült előtt, de a kormányon lévők
megfontoltságára is szükség van: nagyon nyitottnak kell lenniük
befogadásukra, de azzal is számolniuk kell, hogyan helyezzék el őket, mert
egy menekültet nemcsak befogadni, hanem integrálni is kell. És ha egy
országnak – mondjuk – húsz személy integrációjára van lehetősége, akkor
ennyit vállaljon, ha egy másik országnak többre van lehetősége, akkor
vállaljon többet.* De a szívnek mindig nyitottnak kell lennie: nem
emberséges bezárni a kapukat, nem emberséges bezárni a szívet, és hosszú
távon ennek ára van. Itt, politikailag megfizet érte az ember; ahogyan
politikailag az elővigyázatosság hiányáért is fizet az ember: ha rosszul
méri fel a lehetőségeit, ha többet fogad be, mint amennyit integrálni tud.*
Mert, milyen veszély fenyegeti, ha egy menekültet vagy egy bevándorlót – ez
mindkettőre érvényes – nem integrálnak?* Ez, hadd használjam ez a szót –
talán neologizmus –, *gettósodik, vagyis gettóba zárkózik. És ha egy
kultúra nem fejlődik egy másik kultúrával való kapcsolatában… ez veszélyes!
*Azt hiszem, a legrosszabb tanácsadó *a határaikat lezárni szándékozó
országok számára* a félelem, *a legjobb tanácsadó pedig a megfontoltság.*
Ezekben a napokban beszéltem a svéd kormány egyik tisztviselőjével, aki
elmondta nekem, hogy jelenleg vannak nehézségeik – ez az utolsó kérdésedre
vonatkozik –, mert sokan érkeznek, és nem tudják időben elhelyezni őket,
nehéz iskolát, otthont, munkát találni, megtanulni a nyelvet. Aki
elővigyázatos, az ezzel is számol. Svédországgal mi a helyzet… nem
gondolom, hogy ha Svédország csökkentené befogadási képességét, ezt
önzésből tenné, vagy mert elvesztette ezt a képességét; ha ilyesmiről van
szó, akkor ez utóbbi okból, amelyről beszéltem: ma sokan néznek
Svédországra, mert ismerik a befogadását, de mindenki elhelyezéséhez nincs
meg a szükséges idő. Nem tudom, válaszoltam-e. Köszönöm!
*Greg Burke:*
*– Köszönjük, Szentatya! Most a svéd televízió részéről tesznek fel
kérdést: Anna Cristina Kappelin, Sveriges TV [svéd állami televízió].*
*Anna Cristina Kappelin:*
*– Jó napot kívánok! Svédország látta vendégül ezt a fontos ökumenikus
eseményt, Svédország saját egyházának élén pedig egy nő áll. Mit gondol
erről? Reális azt gondolni, hogy az elkövetkező évtizedekben a katolikus
egyházban lesznek nőpapok? És ha nem, miért nem? A katolikus papok félnek a
versengéstől?*
*Ferenc pápa:*
– Egy kicsit olvastam ennek a térségnek – ahol voltunk – a történelméről,
és láttam, hogy volt egy királynő, aki háromszor is megözvegyült; azt
mondtam: „Erős ez a nő!” És azt mondták nekem: „A svéd nők nagyon erősek,
valóban kiválóak, és ezért vannak svéd férfiak, akik inkább más nemzetből
választanak feleséget maguknak.” Nem tudom, igaz-e.* A nők pappá
szenteléséről a katolikus egyházban utoljára Szent II. János Pál
nyilatkozott, mégpedig világosan, és ez marad érvényben. Ez marad.* A
versengésről, nem tudom…
[Ugyanaz az újságírónő közbevet egy kérdést.]
*Ferenc pápa:*
– Ha alaposan elolvassuk Szent II. János Pál megnyilatkozását, abba az
irányba mutat. Igen. De a nők nagyon sokféle dologgal képesek foglalkozni,
jobban, mint a férfiak. És a dogmatika területén is – h*ogy világos legyen,
hogy világossá tegyem a dolgot, s ne csak egy dokumentumra hivatkozzam –, a
katolikus egyháztanban két dimenzió van: van a péteri dimenzió, ez az
apostolok dimenziója – Péter és az apostolok testülete, amely a püspökök
pásztori szolgálatát jelenti –, és van a máriás dimenzió, amely az egyház
női dimenziója.* Erről már többször beszéltem. Azt kérdezem,* ki a
fontosabb az egyház teológiájában és misztikájában pünkösd napján: az
apostolok vagy Mária? *Mária! Sőt az egyház maga nő. Az olaszban nőnemű és
nem hímnemű névelővel mondjuk az egyházat. Nőinek mondjuk az egyházat. Az
egyház Jézus Krisztus jegyese. Jegyesi misztériumról van szó. És e jegyesi
misztérium fényében érthetővé válik az is, miért létezik ez a két dimenzió:
a péteri, vagyis a püspöki dimenzió, és a máriás dimenzió, mindazzal
együtt, amit az egyház *anyai volta* – mélyebb értelemben – magában foglal. *E
női dimenzió nélkül nem létezik az egyház, mert maga az egyház női.*
*Greg Burke:*
*– Köszönjük! Most Austen Ivereigh tesz fel egy kérdést, nem tudom,
spanyolul vagy portugálul beszél-e…, kérem Eva Fernandezt, legyen szíves,
jöjjön közelebb…*
*Austin Ivereigh (spanyolul):*
*– Nagyon köszönöm, Szentatya! Ez az ősz nagyon gazdag volt ökumenikus
találkozókban a hagyományos egyházakkal: az ortodox, az anglikán, most
pedig az evangélikus egyházzal. De ma a protestánsok nagyobb része a
világban evangéliumi, pünkösdi keresztény… Azt hallottam, hogy jövőre,
pünkösd vigíliáján lesz egy rendezvény a Cirxus Maximusban a Karizmatikus
Megújulás ötvenedik évfordulójának megünneplésére. Önnek sok kezdeményezése
volt – talán e tekintetben Ön az első pápa – 2014-ben az evangéliumi
keresztényekkel. Mi lett ezekkel a kezdeményezésekkel, és mit szeretne
elérni a jövő évi összejövetellel, találkozóval? Nagyon köszönöm!*
*Ferenc pápa (spanyolul):*
– Ezekkel a kezdeményezésekkel… Azt mondanám, hogy* kétféle kezdeményezésem
volt: egyik, amikor Casertába mentem a karizmatikus [pünkösdi] egyházba, és
ide tartozik az is, amikor Torinóban elmentem a valdens egyházba. Ez egy
helyreállítási és bocsánatkérési kezdeményezés volt, mert a katolikusok…
egy része, egy része a katolikus egyháznak nem keresztényien, nem helyesen
viselkedett velük. És ott bocsánatot kellett kérni, be kellett gyógyítani
egy sebet.*
*A másik kezdeményezés a párbeszéd kezdeményezése volt, és ez már Buenos
Airesben elkezdődött. *Buenos Airesben például három találkozót szerveztünk
a Luna Parkban, amely hétezer embert képes befogadni. Három találkozót az
evangéliumi és katolikus hívők számára, akik a Karizmatikus Megújuláshoz
tartoznak, de mások is jöhettek. Ezek a találkozók *egész naposak voltak:
prédikált egy pásztor, egy evangéliumi püspök, és prédikált egy katolikus
pap vagy egy katolikus püspök; vagy ketten-ketten, felváltva.* Két ilyen
találkozón – ha nem mindhármon, de kettőben biztos vagyok – Cantalamessa
atya prédikált, aki a Pápai Ház prédikátora.
Azt hiszem, ezt már korábbi pápák elkezdték, és amióta Buenos Airesben
voltam [mi is csináltuk], és ez jót tett nekünk. Háromnapos
lelkigyakorlatokat is tartottunk együtt, pásztorok és papok, s azokat is
pásztorok és papok vezették, vagy éppen egy püspök. És *ez nagyon segítette
a párbeszédet, a megértést, a közeledést, a munkát…, főleg a rászorulókkal
végzett munkát. Együtt.* Egymás iránti tisztelettel, nagy tisztelettel. Ez
tehát az, amit a kezdeményezésekkel kapcsolatban mondok, melyeket már
Buenos Airesben elkezdtünk… Itt, Rómában több összejövetelem volt
pásztorokkal, kettő vagy három. Némelyek az USÁ-ból és innen, Európából
jöttek.
*Aztán ott van az, amit Ön említett, az ünnepség, amelyet az ICCRS
[International Catholic Charismatic Renewal Services] szervez a
Karizmatikus Megújulás ötvenedik évfordulójának megünneplésére, ez ugyanis
ökumenikusként jött lére, s ezért ökumenikus ünneplés lesz, a Cirxus
Maximusban. Azt tervezem – ha Isten életben tart –, hogy elmegyek és
beszélek majd ott. Azt hiszem, kétnapos lesz, de a szervezés még tart.
Tudom, hogy pünkösd előestéjén tartják, és valamikor én is beszélek majd. A
*Karizmatikus Megújulás és a pünkösdiek kapcsán: a „pünkösdi” szó, a
„pünkösdi” megnevezés ma többértelmű, mert sok dologra használják, sok
egyházi gyülekezetet, közösséget neveznek így, amelyek azonban nem
egyformák, sőt ellentétesek. Tehát pontosabban kell fogalmazni. Annyira
elterjedt megnevezés, hogy mára többértelművé vált. Igen jellemző ez
Brazíliára, ott ugyanis nagyon reklámozták.
A Karizmatikus Megújulás elindult…, és egyik első ellenzője Argentínában az
a személy volt, aki épp hozzátok beszél…, mert *a jezsuiták tartományfőnöke
voltam abban az időszakban, amikor elindult Argentínában, és én
megtiltottam a jezsuitáknak, hogy közük legyen hozzájuk. Nyilvánosan
megmondtam, hogy amikor liturgikus cselekményt végzünk, akkor szertartást
és nem „szambaiskolát” kell tartanunk. Ezt mondtam. Ma viszont az
ellenkezőjét gondolom, ha a dolgokat jól csinálják.*
Sőt Buenos Airesben minden évben egyszer megszerveztük a székesegyházban a
Karizmatikus Megújulás Mozgalmának miséjét, amelyre mindenki eljött. Tehát
én is végigmentem annak a jónak az elismerési folyamatán, amit a megújulás
adott az egyháznak. És nem szabad elfelejteni Suenens bíboros nagy alakját,
akinek az a prófétai és ökumenikus látásmódja volt!
*Greg Burke:*
*– Köszönjük, Szentatya! Most Eva Fernández következik a „Cope”
rádiócsatornától, a spanyol rádió képviseletében.*
*Eva Fernández (spanyolul):*
*– Szentatya, szeretném olaszul feltenni ezt a kérdést, de még nem érzem rá
magam képesnek. Nemrégiben Ön együtt volt Nicolás Maduróval, Venezuela
elnökével. Milyen hatással volt Önre ez a találkozó, és mi a véleménye a
megbeszélések elkezdéséről? Nagyon köszönöm, Szentatya!*
*Ferenc pápa:*
– *Igen, a venezuelai elnök kért egy találkozót, mert a Közel-Keletről,
Katarból, az arab emírségből jött, és technikai okokból leszállt Rómában.
Korábban kért találkozót. Eljött 2013-ban, aztán kért egy másik találkozót,
de megbetegedett, így nem tudott eljönni, ezért kérte most ezt*. Ha egy
elnök ezt kéri, akkor fogadja az ember, ráadásul Rómában volt, meg kellett
állnia. Meghallgattam, félórás volt az a találkozó; *meghallgattam,
feltettem neki néhány kérdést, hallottam, mi az álláspontja. Mindig jó, ha
meghallgatjuk mindenki álláspontját. Meghallgattam az álláspontját. A
második szemponttal, a párbeszéddel kapcsolatban: az egyetlen út minden
konfliktus számára! Minden konfliktus számára! Vagy beszélgetünk, vagy
kiabálunk egymással, de nincs más út.*
Én* egész szívemmel a párbeszéd mellett vagyok, és szerintem ezen az úton
kell továbbhaladni.* Nem tudom, mi lesz a vége, nem tudom, mert nagyon
bonyolult a helyzet, de a megbeszéléseket folytató emberek fontos politikai
pozícióban lévő emberek. Zapatero, aki kétszer volt Spanyolország
kormányfője, és Restrepo [és az összes fél] kérte a Szentszéket, hogy
vegyen részt a párbeszédben. A Szentszék pedig Argentína nunciusát,
Tscherrig érseket jelölte ki, aki – felteszem – ott van a
tárgyalóasztalnál. Ám a tárgyalásokat támogató párbeszéd az egyetlen út a
konfliktusokból való kilábalásra, nincs másik…* Ha a Közel-Kelet ezt tette
volna, mennyi életet megspóroltak volna!*
[A Szentszék sajtóosztályának megjegyzése: Tscherrig érsek csak az első
ülésen helyettesítette Claudio Maria Celli érseket, akit a tárgyalás
kísérőjeként kijelöltek.]
*Greg Burke:*
*– Köszönjük, Szentatya! Most a Radio France következik, itt van velünk
Mathilde Imberty.*
*Mathilde Imberty:*
*– Szentatya, Svédországból utazunk vissza, ahol az elvilágiasodás nagyon
erős, olyan jelenség ez, amely általában egész Európát érinti. Sőt egy
olyan országban, mint Franciaország, úgy becsülik, hogy az elkövetkező
években a lakosság nagyobb része vallástalan lesz. Ön szerint a
szekularizáció végzetszerű? Kik ennek a felelősei, a világi kormányok vagy
az egyház, mely esetleg túl félénk? Köszönöm!*
*Ferenc pápa:*
– * Végzetszerűség? Nem. Én nem hiszek a végzetszerűségben! Kik a
felelősei? Nem tudnám megmondani… Te vagy [vagyis minden egy ember] a
felelős. Nem tudom, ez egy folyamat… De előtte szeretnék megemlíteni egy
apró dolgot. XVI. Benedek sokat és világosan beszélt erről. Amikor a hit
langyossá válik, annak az az oka – amint Ön mondja –, hogy elgyengül az
egyház…* A legszekularizálódottabb korok… De gondoljunk például
Franciaországra, az udvar elvilágiasodásának időszakaira: azok az idők
voltak ezek, amikor a papok az udvar abbéi voltak, klerikális működésmód
volt jellemző… De h*iányzott az evangelizálás ereje, az evangélium ereje.
Mindig, amikor eluralkodik az elvilágiasodás, mondhatjuk, hogy valami
gyengeség jellemzi az evangelizálást, ez igaz*…De* van itt egy másik
folyamat is, egy kulturális folyamat – azt hiszem egyszer már beszéltem
erről –, az „inkulturációnak” egy másodlagos formája: amikor az ember,
miután megkapta a világot Istentől, hogy művelje, vagyis kulturálja azt,
hogy fejlessze, hogy uralkodjon rajta, egy bizonyos ponton az ember annyira
gazdájának érezte magát annak a kultúrának – gondoljunk Bábel tornyának
mítoszára – , annyira gazdájának érezte magát annak a kultúrának, hogy egy
másik kultúra teremtőjévé vált, a saját kultúrájáé, és így elfoglalta a
teremtő Isten helyét. *Azt hiszem,* a szekularizáció előbb-utóbb a teremtő
Istennel szembeni bűnhöz érkezik. Kialakul az önmagának elég ember.* Ez nem
a* világiság* [laïcité] problémája, mert szükség van egy egészséges
világiságra, amely nem más, mint a dolgok egészséges autonómiája, a
tudományok, a gondolkodás, a politika autonómiája, szükség van az
egészséges világiságra. Nem, itt másról van szó, inkább laicizmusról, mint
amilyet a felvilágosodás hagyott ránk örökségül.
Azt hiszem, erről a *két dologról van szó: egy kicsit a kultúrát teremtő
ember önelégültsége, aki túllépi a határokat és istennek érzi magát, és egy
kicsit az evangelizálás gyengesége is, mely langyossá válik, és a
keresztények langyosak. Az jelentene itt megoldást, ha visszatérnénk a
kultúra és a tudományok fejlődésének egészséges autonómiájához, a függőség
érzésével is, annak tudatosításával, hogy teremtmények vagyunk s nem
istenek, és ha megerősítenénk az evangelizációt. Úgy látom, ma ez a
szekularizáció nagyon erős a kultúrában, bizonyos kultúrákban. És nagyon
erős a világiasság, a spirituális világiasság különböző formáiban.*
Az a legrosszabb, amikor a spirituális világiasság beszüremkedik az
egyházba. Nem saját szavaim, amelyeket most mondani fogok, hanem De Lubac
bíborosé, a [II. vatikáni] zsinat egyik legnagyobb teológusáé. Azt mondja,
hogy amikor a spirituális világiasság beszüremkedik az egyházba, egy
módja…, ez a legrosszabb dolog, ami történhet vele, rosszabb, mint ami a
romlott pápák korában történt vele. És megemlíti a pápák romlottságának
formáit, nem emlékszem pontosan, melyeket, de sokat. A világiasság. Ezt
veszélyesnek tartom. Annak kockázatával, hogy prédikálásnak tűnik, mégis
azt mondom: *Jézus, amikor az utolsó vacsorakor mindannyiunkért imádkozik,
mindannyiunk számára egy dolgot kér az Atyától: nem azt, hogy vegyen ki
minket a világból, hanem hogy óvjon meg minket a világtól, a
világiasságtól. Ez a legveszélyesebb az egyház életében: a kissé
maszkírozott, kissé álcázott, jól mutató szekularizáció. *Nem tudom,
válaszoltam-e valamennyire…
*Greg Burke:*
*– Köszönjük, Szentatya! Most Jürgen Erbacher következik a német ZDF
televíziótól.*
*Jürgen Erbacher:*
*– Szentatya, néhány nappal ezelőtt találkozott a Szent Márta-csoporttal,
amely a modern rabszolgaság és az emberkereskedelem elleni harccal
foglalkozik, ezeket a témákat – úgy vélem – Ön szívén viseli, nemcsak
pápaként, hanem már Buenos Airesben is foglalkozott ezekkel a témákkal.
Miért? Volt valami különleges vagy netán személyes tapasztalata erről?
Aztán a reformációról való megemlékezés évének kezdetén németként azt is
meg kell kérdeznem, hogy eljön-e abba az országba, ahol ötszáz évvel
ezelőtt elkezdődött a reformáció, esetleg ebben az évben.*
*Ferenc pápa:*
– A másodikkal kezdem. A jövő évi utazások programját még nem készítettük
el. Igen, egyedül azt tudjuk, és szinte biztos, hogy elmegyek Indiába és
Bangladesbe, de még nincs kész a program; elképzelhető.
Az első kérdésre vonatkozóan: igen, engem jó ideje, Buenos Aires óta,
papként, *mindig eltöltött ez az aggódás Krisztus testéért. Az a tény, hogy
Krisztus továbbra is szenved, Krisztus folyamatosan megfeszíttetik
leggyengébb testvéreiben, engem mindig mélyen megérintett. Papként
dolgoztam apró dolgokban a szegényekkel, de nem kizárólagosan,
egyetemistákkal is foglalkoztam… Később püspökként Buenos Airesben, nem
katolikus és nem hívő csoportokkal is karöltve felléptünk a rabszolgamunka
ellen, főleg latin-amerikai bevándorlókról volt szó, akik Argentínába
jöttek. Elvették az útlevelüket, és rabszolgamunkát végeztettek velük a
gyárakban, rájuk zárva az ajtót… Egyszer tűz ütött ki az egyikben, és a
gyerekek, akik a teraszon voltak, mind meghaltak, de olyanok is, akik nem
tudtak kimenekülni… Tényleg rabszolgák voltak, *és ez szíven ütött.
Az emberkereskedelem. *Dolgoztam együtt két olyan női szerzetesi
kongregációval is, akik a prostituáltakkal, a prostitúció rabszolgáival
foglalkoznak. Nem szeretek prostituáltakról beszélni: ők a prostitúció
rabszolgái. Évente egyszer a rendszer mindezen rabszolgái tartottak egy
misét az Alkotmány téren, az egyik olyan téren, ahová beérkeznek a vonatok
– mint itt, a Termini, * gondoljunk csak a Terminire –, és ott mutatták be
a misét együtt mindannyiukkal. Erre a misére eljött az összes szervezet, a
szerzetesnővérek, és a nem hívő csoportok is, akikkel együtt dolgoztunk.
Itt ugyanúgy végzik ezt a munkát. Itt, *Olaszországban nagyon sok önkéntes
csoport van, amelyek a rabszolgaság mindig formája ellen harcolnak, a
munkások és a nők szolgasága ellen. Néhány hónapja meglátogattam egy ilyen
szervezetet, és az emberek… Itt, Olaszországban jól működik az önkéntesség.
Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen jól. Olaszország egyik legszebb értéke
az önkéntesség.* És ez a plébánosoknak köszönhető. Az oratórium és az
önkéntesség két olyan dolog, amely az olasz plébánosok apostoli
buzgóságából született. De nem tudom, válaszoltam-e, vagy valamit…
*Greg Burke:*
*– Köszönjük, Szentatya! Itt azt súgják, ha enni akarunk, mennünk kell [a
helyünkre].*
*Ferenc pápa:*
– Ismét köszönöm a kérdéseiteket, nagyon-nagyon köszönöm! Imádkozzatok
értem! Jó étvágyat!
Fordította: Tőzsér Endre SP
Fotó: News.va
Magyar Kurír
--------- kvetkez rsz ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20161103/f28df219/attachment.html
Tovbbi informcik a(z) Grem levelezlistrl