<div dir="ltr"><h1 class="gmail-cim">Ferenc pápa sajtótájékoztatója a repülőúton Malmőből Rómába </h1>
<div class="gmail-datum">2016. november 2. szerda 21:08<br><a href="http://www.magyarkurir.hu/hirek/ferenc-papa-sajtotajekoztatoja-repulouton-malmobol-romaba">http://www.magyarkurir.hu/hirek/ferenc-papa-sajtotajekoztatoja-repulouton-malmobol-romaba</a><br></div>
<h3 class="gmail-lead"><span style="background-color:rgb(208,224,227)">A Szentatya svédországi útjáról hazatérőben
sajtótájékoztatót tartott a repülőgép fedélzetén</span> november 1-jén. A
sajtótájékoztató teljes leiratának fordítását közöljük.</h3><p><a title="" href="http://www.magyarkurir.hu/img.php?id=73273&img=o_5.jpg" rel="lightbox['g73273']"><img style="display: block; margin: auto;" src="http://www.magyarkurir.hu/img.php?id=73273&p=1&img=c_5.jpg" alt="" border="0"></a></p>
<p><em>Újságírókkal folytatott beszélgetésének főbb témái a menekültek
befogadásának feltételei, az európai elvilágiasodás, a nők papsága, az
ökumenikus kapcsolatok, a párbeszéd szükségessége, a Karizmatikus
Megújulás ünnepe, a modern rabszolgaságok elleni harc voltak.</em><br><br><strong>Greg Burke:<br></strong><strong>–
Köszöntjük, Szentatya! Isten hozta köztünk! Ön a vallásokkal
kapcsolatban sokat beszél „együtthaladásról”. Mi is együtt utaztunk egy
kicsit, van, aki első alkalommal: van köztünk egy svéd újságíró is, azt
hiszem, eltelt egy kis idő, amióta utoljára svéd újságíró volt itt, a
fedélzeten. Kezdjük velük. Elin Swedenmark, a svéd „TT” társaságtól.</strong></p>
<p><br><strong>Ferenc pápa:</strong><br>– Mindenekelőtt szeretnélek
üdvözölni titeket, és szeretnék köszönetet mondani nektek elvégzett
munkátokért, és hogy elviseltétek a hideget, amelyben részetek volt… De
jókor indultunk vissza, mert azt mondják, ma este öt fokkal esik a
hőmérséklet. Jókor indultunk! Nagyon köszönöm! Köszönöm társaságotokat
és munkátokat!<br><br><strong>Elin Swedenmark:</strong><br><strong>–
Köszönöm! Üdvözlöm! Szentatya, tegnap a gyengédség forradalmáról
beszélt. Ugyanakkor azt látjuk, hogy<span style="background-color:rgb(208,224,227)"> egyre több olyan országból érkező
ember, mint Szíria és Irak, keres menedéket európai országokban. De
vannak, akik félelemmel reagálnak, sőt olyanok is vannak, akik azt
gondolják, ezeknek a menekülteknek az érkezése veszélyeztetheti a
keresztény kultúrát Európában. Mi az Ön üzenete</span> azokhoz, akik tartanak a
helyzet ilyetén alakulásától, és mi az üzenete Svédországnak, amely a
menekültek befogadásának hosszú hagyománya után most elkezdi lezárni
határait?<br></strong><br><strong>Ferenc pápa:</strong><br>–
Mindenekelőtt én mint argentin és dél-amerikai<b><span style="background-color:rgb(208,224,227)"> nagyon köszönöm
Svédországnak ezt a befogadást, mert a katonai diktatúra idején sok
argentin, chilei, uruguayi nyert befogadást Svédországban. Svédországnak
nagy hagyománya van a befogadásban. És nemcsak a befogadásban, hanem az
integrálásban is: keresnek azonnal házat, iskolát, munkát…</span></b> integrálás
egy népbe. Elmondták nekem a statisztikai adatokat – lehet, hogy tévedek
–, nem vagyok biztos, de úgy emlékszem – tévedhetek –; mennyi lakosa is
van Svédországnak? Kilenc millió? Ebből a kilenc millióból – azt
mondták – 850 ezer lehet „újsvéd”, vagyis bevándorló vagy menekült, vagy
ezek gyermekei. Ez az első dolog. Második: <span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>különbséget kell tenni
bevándorló és menekült között, ugye? A bevándorlót meghatározott
szabályok szerint kell kezelni, mert bár jog a bevándorlás, de erősen
szabályokkal körülvett jog. A menekült viszont háborús helyzetből jön,
szorongatott helyzetből, éhség elől, szörnyűséges körülmények közül
menekül, a menekültstátus nagyobb törődést, több munkát igényel.</b></span>
Svédország ebben is mindig példaszerű volt: az elhelyezésben, a nyelv
megtanításában, a kultúra átadásában és a kultúrába való beillesztésben.
Ezen, a kultúrák integrálásán nem kell csodálkoznunk, hiszen <span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>Európa
kultúrák, sok kultúra folyamatos integrálásával formálódott</b></span>… Azt hiszem –
nem sértő szándékkal mondom, nem, egyáltalán nem, hanem érdekességként
–, az a tény, hogy ma Izlandon egy izlandi ember a mai izlandi nyelvvel
gyakorlatilag nehézség nélkül el tudja olvasni ezer évvel ezelőtti
klasszikusait, azt jelenti, hogy olyan országról van szó, amelyet kevés
migrációs mozgás, kevesebb „hullám” ért, mint Európát. Európát migrációk
alakították.<br><br>Azután, <span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>mit gondolok a határaikat lezáró
országokról? Azt hiszem, elvi szinten nem zárhatjuk be szívünket egy
menekült előtt, de a kormányon lévők megfontoltságára is szükség van:
nagyon nyitottnak kell lenniük befogadásukra, de azzal is számolniuk
kell, hogyan helyezzék el őket, mert egy menekültet nemcsak befogadni,
hanem integrálni is kell. És ha egy országnak – mondjuk – húsz személy
integrációjára van lehetősége, akkor ennyit vállaljon, ha egy másik
országnak többre van lehetősége, akkor vállaljon többet.</b></span> De a szívnek
mindig nyitottnak kell lennie: nem emberséges bezárni a kapukat, nem
emberséges bezárni a szívet, és hosszú távon ennek ára van. Itt,
politikailag megfizet érte az ember; ahogyan politikailag az
elővigyázatosság hiányáért is fizet az ember: ha rosszul méri fel a
lehetőségeit, ha többet fogad be, mint amennyit integrálni tud.<span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b> Mert,
milyen veszély fenyegeti, ha egy menekültet vagy egy bevándorlót – ez
mindkettőre érvényes – nem integrálnak?</b></span> Ez, hadd használjam ez a szót –
talán neologizmus –, <span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>gettósodik, vagyis gettóba zárkózik. És ha egy
kultúra nem fejlődik egy másik kultúrával való kapcsolatában… ez
veszélyes! </b></span>Azt hiszem, a legrosszabb tanácsadó <span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>a határaikat lezárni
szándékozó országok számára</b></span> a félelem, <span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>a legjobb tanácsadó pedig a
megfontoltság.</b></span><br><br>Ezekben a napokban beszéltem a svéd kormány egyik
tisztviselőjével, aki elmondta nekem, hogy jelenleg vannak nehézségeik –
ez az utolsó kérdésedre vonatkozik –, mert sokan érkeznek, és nem
tudják időben elhelyezni őket, nehéz iskolát, otthont, munkát találni,
megtanulni a nyelvet. Aki elővigyázatos, az ezzel is számol.
Svédországgal mi a helyzet… nem gondolom, hogy ha Svédország csökkentené
befogadási képességét, ezt önzésből tenné, vagy mert elvesztette ezt a
képességét; ha ilyesmiről van szó, akkor ez utóbbi okból, amelyről
beszéltem: ma sokan néznek Svédországra, mert ismerik a befogadását, de
mindenki elhelyezéséhez nincs meg a szükséges idő. Nem tudom,
válaszoltam-e. Köszönöm!<br><br><strong>Greg Burke:</strong><br><strong>–
Köszönjük, Szentatya! Most a svéd televízió részéről tesznek fel
kérdést: Anna Cristina Kappelin, Sveriges TV [svéd állami televízió].<br></strong><br><strong>Anna Cristina Kappelin:</strong><br><strong>–
Jó napot kívánok! Svédország látta vendégül ezt a fontos ökumenikus
eseményt, <span style="background-color:rgb(208,224,227)">Svédország saját egyházának élén pedig egy nő áll. Mit gondol
erről? Reális azt gondolni, hogy az elkövetkező évtizedekben a katolikus
egyházban lesznek nőpapok?</span> És ha nem, miért nem? A katolikus papok
félnek a versengéstől?<br></strong><br><strong>Ferenc pápa:</strong><br>–
Egy kicsit olvastam ennek a térségnek – ahol voltunk – a történelméről,
és láttam, hogy volt egy királynő, aki háromszor is megözvegyült; azt
mondtam: „Erős ez a nő!” És azt mondták nekem: „A svéd nők nagyon
erősek, valóban kiválóak, és ezért vannak svéd férfiak, akik inkább más
nemzetből választanak feleséget maguknak.” Nem tudom, igaz-e.<span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b> A nők
pappá szenteléséről a katolikus egyházban utoljára Szent II. János Pál
nyilatkozott, mégpedig világosan, és ez marad érvényben. Ez marad.</b></span> A
versengésről, nem tudom…<br>[Ugyanaz az újságírónő közbevet egy kérdést.]<br><br><strong>Ferenc pápa:</strong><br>–
Ha alaposan elolvassuk Szent II. János Pál megnyilatkozását, abba az
irányba mutat. Igen. De a nők nagyon sokféle dologgal képesek
foglalkozni, jobban, mint a férfiak. És a dogmatika területén is – h<span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>ogy
világos legyen, hogy világossá tegyem a dolgot, s ne csak egy
dokumentumra hivatkozzam –, a katolikus egyháztanban két dimenzió van:
van a péteri dimenzió, ez az apostolok dimenziója – Péter és az
apostolok testülete, amely a püspökök pásztori szolgálatát jelenti –, és
van a <em>máriás</em> dimenzió, amely az egyház női dimenziója.</b></span> Erről
már többször beszéltem. Azt kérdezem,<span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b> ki a fontosabb az egyház
teológiájában és misztikájában pünkösd napján: az apostolok vagy Mária?
</b></span>Mária! Sőt az egyház maga nő. Az olaszban nőnemű és nem hímnemű
névelővel mondjuk az egyházat. Nőinek mondjuk az egyházat. Az egyház
Jézus Krisztus jegyese. Jegyesi misztériumról van szó. És e jegyesi
misztérium fényében érthetővé válik az is, miért létezik ez a két
dimenzió: a péteri, vagyis a püspöki dimenzió, és a máriás dimenzió,
mindazzal együtt, amit az egyház <em>anyai volta</em> – mélyebb értelemben – magában foglal. <span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>E női dimenzió nélkül nem létezik az egyház, mert maga az egyház női.</b></span><br><br><strong>Greg Burke:</strong><br><strong>–
Köszönjük! Most Austen Ivereigh tesz fel egy kérdést, nem tudom,
spanyolul vagy portugálul beszél-e…, kérem Eva Fernandezt, legyen
szíves, jöjjön közelebb…<br></strong><br><strong>Austin Ivereigh (spanyolul):</strong><br><strong>–
Nagyon köszönöm, Szentatya! Ez az ősz nagyon gazdag volt ökumenikus
találkozókban a hagyományos egyházakkal: az ortodox, az anglikán, most
pedig az evangélikus egyházzal. De ma a protestánsok nagyobb része a
világban evangéliumi, pünkösdi keresztény… Azt hallottam, hogy jövőre,
pünkösd vigíliáján lesz egy rendezvény a Cirxus Maximusban a
Karizmatikus Megújulás ötvenedik évfordulójának megünneplésére. <span style="background-color:rgb(208,224,227)">Önnek
sok kezdeményezése volt – talán e tekintetben Ön az első pápa – 2014-ben
az evangéliumi keresztényekkel. Mi lett ezekkel a kezdeményezésekkel,
és mit szeretne elérni a jövő évi összejövetellel,</span> találkozóval? Nagyon
köszönöm!<br></strong><br><strong>Ferenc pápa (spanyolul):</strong><br>–
Ezekkel a kezdeményezésekkel… Azt mondanám, hogy<span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b> kétféle
kezdeményezésem volt: egyik, amikor Casertába mentem a karizmatikus
[pünkösdi] egyházba, és ide tartozik az is, amikor Torinóban elmentem a
valdens egyházba. Ez egy helyreállítási és bocsánatkérési kezdeményezés
volt, mert a katolikusok… egy része, egy része a katolikus egyháznak nem
keresztényien, nem helyesen viselkedett velük. És ott bocsánatot
kellett kérni, be kellett gyógyítani egy sebet.</b></span><br><br><span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>A másik
kezdeményezés a párbeszéd kezdeményezése volt, és ez már Buenos Airesben
elkezdődött. </b></span>Buenos Airesben például három találkozót szerveztünk a
Luna Parkban, amely hétezer embert képes befogadni. Három találkozót az
evangéliumi és katolikus hívők számára, akik a Karizmatikus Megújuláshoz
tartoznak, de mások is jöhettek. Ezek a találkozók <span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>egész naposak
voltak: prédikált egy pásztor, egy evangéliumi püspök, és prédikált egy
katolikus pap vagy egy katolikus püspök; vagy ketten-ketten, felváltva.</b></span>
Két ilyen találkozón – ha nem mindhármon, de kettőben biztos vagyok –
Cantalamessa atya prédikált, aki a Pápai Ház prédikátora.<br><br>Azt
hiszem, ezt már korábbi pápák elkezdték, és amióta Buenos Airesben
voltam [mi is csináltuk], és ez jót tett nekünk. Háromnapos
lelkigyakorlatokat is tartottunk együtt, pásztorok és papok, s azokat is
pásztorok és papok vezették, vagy éppen egy püspök. És <span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>ez nagyon
segítette a párbeszédet, a megértést, a közeledést, a munkát…, főleg a
rászorulókkal végzett munkát. Együtt.</b></span> Egymás iránti tisztelettel, nagy
tisztelettel. Ez tehát az, amit a kezdeményezésekkel kapcsolatban
mondok, melyeket már Buenos Airesben elkezdtünk… Itt, Rómában több
összejövetelem volt pásztorokkal, kettő vagy három. Némelyek az USÁ-ból
és innen, Európából jöttek.<br><br><span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>Aztán ott van az, amit Ön említett,
az ünnepség, amelyet az ICCRS [International Catholic Charismatic
Renewal Services] szervez a Karizmatikus Megújulás ötvenedik
évfordulójának megünneplésére, ez ugyanis ökumenikusként jött lére, s
ezért ökumenikus ünneplés lesz, a Cirxus Maximusban. Azt tervezem – ha
Isten életben tart –, hogy elmegyek és beszélek majd ott. Azt hiszem,
kétnapos lesz, de a szervezés még tart. Tudom, hogy pünkösd előestéjén
tartják, és valamikor én is beszélek majd. A </b></span>Karizmatikus Megújulás és a
pünkösdiek kapcsán: a „pünkösdi” szó, a „pünkösdi” megnevezés ma
többértelmű, mert sok dologra használják, sok egyházi gyülekezetet,
közösséget neveznek így, amelyek azonban nem egyformák, sőt
ellentétesek. Tehát pontosabban kell fogalmazni. Annyira elterjedt
megnevezés, hogy mára többértelművé vált. Igen jellemző ez Brazíliára,
ott ugyanis nagyon reklámozták.<br><br>A Karizmatikus Megújulás
elindult…, és egyik első ellenzője Argentínában az a személy volt, aki
épp hozzátok beszél…, mert <span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>a jezsuiták tartományfőnöke voltam abban az
időszakban, amikor elindult Argentínában, és én megtiltottam a
jezsuitáknak, hogy közük legyen hozzájuk. Nyilvánosan megmondtam, hogy
amikor liturgikus cselekményt végzünk, akkor szertartást és nem
„szambaiskolát” kell tartanunk. Ezt mondtam. Ma viszont az ellenkezőjét
gondolom, ha a dolgokat jól csinálják.</b></span><br><br>Sőt Buenos Airesben minden
évben egyszer megszerveztük a székesegyházban a Karizmatikus Megújulás
Mozgalmának miséjét, amelyre mindenki eljött. Tehát én is végigmentem
annak a jónak az elismerési folyamatán, amit a megújulás adott az
egyháznak. És nem szabad elfelejteni Suenens bíboros nagy alakját,
akinek az a prófétai és ökumenikus látásmódja volt!<br><br><strong>Greg Burke:</strong><br><strong>– Köszönjük, Szentatya! Most Eva Fernández következik a „Cope” rádiócsatornától, a spanyol rádió képviseletében.<br></strong><br><strong>Eva Fernández (spanyolul):</strong><br><strong>–
Szentatya, szeretném olaszul feltenni ezt a kérdést, de még nem érzem
rá magam képesnek.<span style="background-color:rgb(208,224,227)"> Nemrégiben Ön együtt volt Nicolás Maduróval,
Venezuela elnökével. Milyen hatással volt Önre ez a találkozó, és mi a
véleménye a megbeszélések elkezdéséről? Nagyon köszönöm, Szentatya!</span><br></strong><br><strong>Ferenc pápa:</strong><br>–
<span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>Igen, a venezuelai elnök kért egy találkozót, mert a Közel-Keletről,
Katarból, az arab emírségből jött, és technikai okokból leszállt
Rómában. Korábban kért találkozót. Eljött 2013-ban, aztán kért egy másik
találkozót, de megbetegedett, így nem tudott eljönni, ezért kérte most
ezt</b></span>. Ha egy elnök ezt kéri, akkor fogadja az ember, ráadásul Rómában
volt, meg kellett állnia. Meghallgattam, félórás volt az a találkozó;
<span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>meghallgattam, feltettem neki néhány kérdést, hallottam, mi az
álláspontja. Mindig jó, ha meghallgatjuk mindenki álláspontját.
Meghallgattam az álláspontját. A második szemponttal, a párbeszéddel
kapcsolatban: az egyetlen út minden konfliktus számára! Minden
konfliktus számára! Vagy beszélgetünk, vagy kiabálunk egymással, de
nincs más út.</b></span><br><br><span style="background-color:rgb(208,224,227)"><span style=""><span style="background-color:rgb(208,224,227)"></span></span></span>Én<span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b> egész szívemmel a párbeszéd mellett vagyok, és
szerintem ezen az úton kell továbbhaladni.</b></span> Nem tudom, mi lesz a vége,
nem tudom, mert nagyon bonyolult a helyzet, de a megbeszéléseket
folytató emberek fontos politikai pozícióban lévő emberek. Zapatero, aki
kétszer volt Spanyolország kormányfője, és Restrepo [és az összes fél]
kérte a Szentszéket, hogy vegyen részt a párbeszédben. A Szentszék pedig
Argentína nunciusát, Tscherrig érseket jelölte ki, aki – felteszem –
ott van a tárgyalóasztalnál. Ám a tárgyalásokat támogató párbeszéd az
egyetlen út a konfliktusokból való kilábalásra, nincs másik…<span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b> Ha a
Közel-Kelet ezt tette volna, mennyi életet megspóroltak volna!</b></span><br><br>[A
Szentszék sajtóosztályának megjegyzése: Tscherrig érsek csak az első
ülésen helyettesítette Claudio Maria Celli érseket, akit a tárgyalás
kísérőjeként kijelöltek.]<br><br><strong>Greg Burke:</strong><br><strong>– Köszönjük, Szentatya! Most a Radio France következik, itt van velünk Mathilde Imberty.<br></strong><br><strong>Mathilde Imberty:</strong><br><strong>–
Szentatya, <span style="background-color:rgb(208,224,227)">Svédországból utazunk vissza, ahol az elvilágiasodás nagyon
erős, olyan jelenség ez, amely általában egész Európát érinti. Sőt egy
olyan országban, mint Franciaország, úgy becsülik, hogy az elkövetkező
években a lakosság nagyobb része vallástalan lesz. Ön szerint a
szekularizáció végzetszerű? Kik ennek a felelősei, a világi kormányok
vagy az egyház, mely esetleg túl félénk? </span>Köszönöm!<br></strong><br><strong>Ferenc pápa:</strong><br>–
<span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b> Végzetszerűség? Nem. Én nem hiszek a végzetszerűségben! Kik a
felelősei? Nem tudnám megmondani… Te vagy [vagyis minden egy ember] a
felelős. Nem tudom, ez egy folyamat… De előtte szeretnék megemlíteni egy
apró dolgot. XVI. Benedek sokat és világosan beszélt erről. Amikor a
hit langyossá válik, annak az az oka – amint Ön mondja –, hogy elgyengül
az egyház…</b></span> A legszekularizálódottabb korok… De gondoljunk például
Franciaországra, az udvar elvilágiasodásának időszakaira: azok az idők
voltak ezek, amikor a papok az udvar abbéi voltak, klerikális működésmód
volt jellemző… De h<span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>iányzott az evangelizálás ereje, az evangélium
ereje. Mindig, amikor eluralkodik az elvilágiasodás, mondhatjuk, hogy
valami gyengeség jellemzi az evangelizálást, ez igaz</b></span>…De<span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b> van itt egy
másik folyamat is, egy kulturális folyamat – azt hiszem egyszer már
beszéltem erről –, az „inkulturációnak” egy másodlagos formája: amikor
az ember, miután megkapta a világot Istentől, hogy művelje, vagyis
kulturálja azt, hogy fejlessze, hogy uralkodjon rajta, egy bizonyos
ponton az ember annyira gazdájának érezte magát annak a kultúrának –
gondoljunk Bábel tornyának mítoszára – , annyira gazdájának érezte magát
annak a kultúrának, hogy egy másik kultúra teremtőjévé vált, a saját
kultúrájáé, és így elfoglalta a teremtő Isten helyét. </b></span>Azt hiszem,<span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b> a
szekularizáció előbb-utóbb a teremtő Istennel szembeni bűnhöz érkezik.
Kialakul az önmagának elég ember.</b></span> Ez nem a<em> világiság</em> [laïcité]
problémája, mert szükség van egy egészséges világiságra, amely nem más,
mint a dolgok egészséges autonómiája, a tudományok, a gondolkodás, a
politika autonómiája, szükség van az egészséges világiságra. Nem, itt
másról van szó, inkább laicizmusról, mint amilyet a felvilágosodás
hagyott ránk örökségül.<br><br>Azt hiszem, erről a <span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>két dologról van szó:
egy kicsit a kultúrát teremtő ember önelégültsége, aki túllépi a
határokat és istennek érzi magát, és egy kicsit az evangelizálás
gyengesége is, mely langyossá válik, és a keresztények langyosak. Az
jelentene itt megoldást, ha visszatérnénk a kultúra és a tudományok
fejlődésének egészséges autonómiájához, a függőség érzésével is, annak
tudatosításával, hogy teremtmények vagyunk s nem istenek, és ha
megerősítenénk az evangelizációt. Úgy látom, ma ez a szekularizáció
nagyon erős a kultúrában, bizonyos kultúrákban. És nagyon erős a <em>világiasság</em>, a spirituális világiasság különböző formáiban.</b></span><br><br>Az
a legrosszabb, amikor a spirituális világiasság beszüremkedik az
egyházba. Nem saját szavaim, amelyeket most mondani fogok, hanem De
Lubac bíborosé, a [II. vatikáni] zsinat egyik legnagyobb teológusáé. Azt
mondja, hogy amikor a spirituális világiasság beszüremkedik az
egyházba, egy módja…, ez a legrosszabb dolog, ami történhet vele,
rosszabb, mint ami a romlott pápák korában történt vele. És megemlíti a
pápák romlottságának formáit, nem emlékszem pontosan, melyeket, de
sokat. A világiasság. Ezt veszélyesnek tartom. Annak kockázatával, hogy
prédikálásnak tűnik, mégis azt mondom: <span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>Jézus, amikor az utolsó
vacsorakor mindannyiunkért imádkozik, mindannyiunk számára egy dolgot
kér az Atyától: nem azt, hogy vegyen ki minket a világból, hanem hogy
óvjon meg minket a világtól, a világiasságtól. Ez a legveszélyesebb az
egyház életében: a kissé maszkírozott, kissé álcázott, jól mutató
szekularizáció. </b></span>Nem tudom, válaszoltam-e valamennyire…<br><br><strong>Greg Burke:</strong><br><strong>– Köszönjük, Szentatya! Most Jürgen Erbacher következik a német ZDF televíziótól.<br></strong><br><strong>Jürgen Erbacher:</strong><br><strong>–
Szentatya,<span style="background-color:rgb(208,224,227)"> néhány nappal ezelőtt találkozott a Szent Márta-csoporttal,
amely a modern rabszolgaság és az emberkereskedelem elleni harccal
foglalkozik, ezeket a témákat – úgy vélem – Ön szívén viseli, nemcsak
pápaként, hanem már Buenos Airesben is foglalkozott ezekkel a témákkal.
Miért?</span> Volt valami különleges vagy netán személyes tapasztalata erről?
Aztán a reformációról való megemlékezés évének kezdetén németként azt is
meg kell kérdeznem, hogy eljön-e abba az országba, ahol ötszáz évvel
ezelőtt elkezdődött a reformáció, esetleg ebben az évben.<br></strong><br><strong>Ferenc pápa:</strong><br>–
A másodikkal kezdem. A jövő évi utazások programját még nem készítettük
el. Igen, egyedül azt tudjuk, és szinte biztos, hogy elmegyek Indiába
és Bangladesbe, de még nincs kész a program; elképzelhető.<br><br>Az
első kérdésre vonatkozóan: igen, engem jó ideje, Buenos Aires óta,
papként, <span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>mindig eltöltött ez az aggódás Krisztus testéért. Az a tény,
hogy Krisztus továbbra is szenved, Krisztus folyamatosan megfeszíttetik
leggyengébb testvéreiben, engem mindig mélyen megérintett. Papként
dolgoztam apró dolgokban a szegényekkel, de nem kizárólagosan,
egyetemistákkal is foglalkoztam… Később püspökként Buenos Airesben, nem
katolikus és nem hívő csoportokkal is karöltve felléptünk a
rabszolgamunka ellen, főleg latin-amerikai bevándorlókról volt szó, akik
Argentínába jöttek. Elvették az útlevelüket, és rabszolgamunkát
végeztettek velük a gyárakban, rájuk zárva az ajtót… Egyszer tűz ütött
ki az egyikben, és a gyerekek, akik a teraszon voltak, mind meghaltak,
de olyanok is, akik nem tudtak kimenekülni… Tényleg rabszolgák voltak,
</b></span>és ez szíven ütött.<br><br>Az emberkereskedelem. <span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>Dolgoztam együtt két
olyan női szerzetesi kongregációval is, akik a prostituáltakkal, a
prostitúció rabszolgáival foglalkoznak. Nem szeretek prostituáltakról
beszélni: ők a prostitúció rabszolgái. Évente egyszer a rendszer
mindezen rabszolgái tartottak egy misét az Alkotmány téren, az egyik
olyan téren, ahová beérkeznek a vonatok – mint itt, a Termini, </b></span>
gondoljunk csak a Terminire –, és ott mutatták be a misét együtt
mindannyiukkal. Erre a misére eljött az összes szervezet, a
szerzetesnővérek, és a nem hívő csoportok is, akikkel együtt dolgoztunk.<br><br>Itt
ugyanúgy végzik ezt a munkát. Itt, <span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>Olaszországban nagyon sok önkéntes
csoport van, amelyek a rabszolgaság mindig formája ellen harcolnak, a
munkások és a nők szolgasága ellen. Néhány hónapja meglátogattam egy
ilyen szervezetet, és az emberek… Itt, Olaszországban jól működik az
önkéntesség. Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen jól. Olaszország egyik
legszebb értéke az önkéntesség.</b></span> És ez a plébánosoknak köszönhető. Az
oratórium és az önkéntesség két olyan dolog, amely az olasz plébánosok
apostoli buzgóságából született. De nem tudom, válaszoltam-e, vagy
valamit…<br><br><strong>Greg Burke:</strong><br><strong>– Köszönjük, Szentatya! Itt azt súgják, ha enni akarunk, mennünk kell [a helyünkre].<br></strong><br><strong>Ferenc pápa:</strong><br>– Ismét köszönöm a kérdéseiteket, nagyon-nagyon köszönöm! Imádkozzatok értem! Jó étvágyat!</p>
<p>Fordította: Tőzsér Endre SP<br><br>Fotó: News.va<br><br>Magyar Kurír</p></div>