[Grem] Fekete István: Ima, ima vs. ("imádom" ..), Trianon, az igazi férfiasság, alázat

[Emoke Greschik]

*Fekete IstvĂĄn: Az ima*



Az ima nálam nagyon régen kezdődött. Szinte emlékeim legelején. Ülök az
ĂĄgyban ĂŠs egy pĂĄr szĂĄraz, Ăśreg kĂŠz Ăśsszefogja az enyĂŠimet.



– Mondd, kisfiam...

És én mondtam utána az imát. Az ágy puhasága simogatott, az est zsongított,
az ĂĄlom a szemem kĂśrĂźl jĂĄrt ĂŠs ĂŠn mondtam az imĂĄt, ĂŠs gyĂśnge gyermeki
kĂŠpzeletemmel felemeltem lelkem az Istenhez.



Később – a diákévek kamaszos rohanásában – az ima a templomot jelentette,
ahol elcsitultak a zĹąrzavaros vĂĄgyak, lassĂşra vĂĄlt a lĂŠpĂŠs, tompĂĄn
koppantak a szentelt kövek és az oltár előtt lobogó örökmécs mindig
megmelegített, ha kinyújtottam feléje didergő kezemet. Ekkor már nem
könyvből imádkoztam és nem is a régi kis imádságokat mondtam. A
kivilĂĄgosodĂł ĂŠrtelem szavakat keresett, melyek Ăşjak, szĂŠpek voltak ĂŠs csak
az én örömömet, bánatomat, kérésemet vitték az Örökkévaló elé.



Aztán jött az előbbi világégés és mindig mélyen megrendített az imára
zendĂźlt kĂźrtĂśk rivalgĂĄsa s a tĂŠrdre hullt harctĂŠrre indulĂł szĂĄzadok halĂĄlos
csendje, ahol szinte ĂŠrezni lehetett az elhagyott otthonok felĂŠ szĂĄllĂł
gondolatokat, aggĂłdĂĄst, szeretetet, igazi imĂĄt, ami hangtalanul szĂĄrnyalt a
halál felé induló férfiak lelkéből.



Ó, milyen kicsik és mégis mennyire férfiak voltak ezek a katonák, akik
kĂĄromkodva ĂŠbredtek, kĂĄromkodva fekĂźdtek ĂŠs csak itt dĂśbbentek rĂĄ, hogy az
igazi kiĂĄllĂĄs hitben, vĂŠrben, fĂĄjdalomban, betegsĂŠgben - ĂŠs imĂĄdsĂĄgban akĂĄr
ezrek előtt a nyílt terek porában: az egyetlen és valódi férfiasság.



AztĂĄn jĂśtt a zuhanĂĄs Trianon halĂĄlos vĂślgyĂŠbe. JĂśtt a megalĂĄzĂĄs, a szĂŠgyen,
az elesettsĂŠg, szegĂŠnysĂŠg, jĂĄrvĂĄny ĂŠs jĂśttek az imĂĄk. Az egĂŠsz nemzet
megtanult imádkozni és nem szégyellték már a férfiak sem – egy-egy „szóra”
– befordulni a templomba. Ezek a férfiak többnyire megjárták a harctereket
és megtanulták, hogy egyetlen félelem örökös csak – nem halálfélelem, hanem
az istenfélelem. És ahogy az imádság felé fordult a nemzet, úgy emelkedtünk
ki a halĂĄlraĂ­tĂŠltsĂŠg posvĂĄnyĂĄbĂłl.



Amilyen csendesek lettünk, olyan hangos volt körülöttünk a győztesek
páholya, és amilyen fennhéjázók voltak ők, olyan alázatosak lettünk mi,
mert akkor ĂŠreztĂźk mĂĄr, hogy az alĂĄzatossĂĄgnĂĄl nincsen nagyobb a vilĂĄgon.
És elhallgatott körülöttünk az erőszak süvöltése, mert halkan szólni
kezdtek a kassai harangok ĂŠs meghallhattĂĄk az egĂŠsz vilĂĄgon, amikor a
dĂłmban a magyarok Te Deum-ot imĂĄdkoztak. Nagy, szent pillanatokban mindig
az ima volt velĂźnk, mellettĂźnk, ĂŠrtĂźnk. Nagy ĂśrĂśmĂśkben, nagy sĂ­rĂĄsokban,
csendben és viharokban: ima, ima. És most mégis mind több helyen hallom,
olvasom, hogy valaki imádja a lencsefőzeléket, imádja a karóráját, imádja a
kirĂĄndulĂĄst ĂŠs a tĂĄncot. PrĂŠda lett ez a szĂł, melyet magyar paraszttĂłl
sohasem hallott senki, ĂŠs elkopott lassan, mint a kocsmakĂźszĂśb.



Mindenki „imád” mindent. A lovát, a szeretőjét, a nyakkendőjét...
megszentsĂŠgtelenĂ­tve egy szĂłt, az emberi lĂŠlek nĂŠma himnuszĂĄt, tisztasĂĄg, a
kĂŠrĂŠs, a vigasz, a fĂŠlelem, az istenkeresĂŠs egyetlen, utolsĂł felkiĂĄltĂĄsĂĄt,
amikor mĂĄr nincs semmi, de semmi segĂ­tsĂŠg, mentsvĂĄr, csak az ima.



Ne imĂĄdj hĂĄt mindent, ĂŠdes Magyarom, ne szĂłrd lelked aranyĂĄt, nyelved
szĂŠpsĂŠgĂŠt a rombolĂĄs disznai elĂŠ, ne imĂĄdj semmit, csak az Istent, mert nem
tudod, milyen idők jönnek és nincs az a vihar, mely elpusztíthatna, ha
veled van az imĂĄdsĂĄg ĂŠs veled van az Isten.

         *Fekete IstvĂĄn*


<https://www.avast.com/sig-email?utm_medium=email&utm_source=link&utm_campaign=sig-email&utm_content=webmail>
Mentes
a vĂ­rusoktĂłl. www.avast.com
<https://www.avast.com/sig-email?utm_medium=email&utm_source=link&utm_campaign=sig-email&utm_content=webmail>
<#DDB4FAA8-2DD7-40BB-A1B8-4E2AA1F9FDF2>
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML ĂĄllomĂĄny ĂĄt lett konvertĂĄlva...
URL: http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20160621/feca3fd7/attachment.html