[Grem] !!! Plbnos a cignytelepen / "a keresztnysg az emberi mltsgukat nyjtja nekik"

Emoke Greschik greschem at gmail.com
2016. Jl. 14., Cs, 07:44:49 CEST 

Somos László: Elmegyek a cigánytelepre, hogy Jézussal találkozzak
2016. június 9. csütörtök 13:20
http://www.magyarkurir.hu/hirek/somos-laszlo-elmegyek-ciganytelepre-hogy-jezussal-talalkozzak
Pappá szentelésének 25. évfordulóját ünnepli Somos László kaposfői
plébános. Az ünnepi szentmisét június 12-én fél 12-kor tartják a kaposfői
plébániatemplomban. Az irgalmasság szentévében arról kérdeztük, mit jelent
irgalmas szívvel jelen lenni a szegények, a cigányok életében.

<http://www.magyarkurir.hu/img.php?id=69592&img=o_IMG_0926.jpg>
*– Huszonötéves papi jubileumát ünnepli. Miért választotta a papi hivatást?*

– Pál apostol korintusiaknak írt első leveléből választottam papi
jelmondatomat:* „Nem azt keresem, ami nekem hasznos, hanem ami másoknak van
javára, hogy üdvözüljenek.”* (1Kor 10,33) –* eszerint próbálom megélni papi
hivatásomat.* Azért lettem pap, mert úgy éreztem, akkor tudom megélni az
Istennel való kapcsolatomat, ha teljesen odaadom az életemet Istennek.*
Fontos számomra, hogy mindennek az alapja a Jézussal való kapcsolat legyen,
erre épül minden tevékenység.* Odaadom magam Istennek és rajta keresztül
embertársaimnak.

Szeretnék Isten művévé válni, hogy általam tegye, amit Ő akar. Ahogyan
Teréz anya mondta: „Istenem, csak ceruza legyek a kezedben, írj velem, amit
akarsz.” Jézus az utolsó vacsorán megmossa tanítványai lábát – ezzel
megmutatja nekünk a szolgáló szeretet útját, ami főleg a legkisebbek
szolgálatát jelenti. „Milyen nehéz méltóvá válni azok szolgálatára, akik
sokat szenvednek” – mondta Páli Szent Vince. Nem én vagyok, aki jót teszek,
hanem méltóvá válok a szolgálatra, a Jézussal való kapcsolat által –
lassan, folyamatosan, az egész életem során.

*– Mi vezette lelkipásztorként a cigányok közé?*

–* Soha nem terveztem, hogy cigányokkal foglalkozom majd. Amikor huszonkét
évvel ezelőtt Kaposfőre kerültem, bejelentették egy cigány gyerek
keresztelőjét. A család nem jött el a megbeszélt időpontban. Tudtam a
lakcímüket, megkerestem őket, és megdöbbenve láttam, milyen körülmények
között élnek: hatalmas szegénységben, vesszőkből font, sárral tapasztott
kunyhókban. Nekik is a plébánosuk vagyok, hozzájuk is van küldetésem. Jézus
is azt mondta, „menjetek el minden néphez”, gondoltam, és elkezdtem kijárni
hozzájuk az esti misék után. *Beszélgettem, ismerkedtem velük, ők is
kezdtek engem megismerni. A cigányok bármikor szívesen fogadják az embert,
nem kell bejelentkezni. Én nem telefonálok senkinek, csak odamegyek,
bemegyek a házba, és már ülök is le. Nagyon közel áll hozzám, hogy tettetés
nélküli, természetes emberi kapcsolatok jellemzik őket. Ha az asszony mos,
főz, a férfi ház körüli munkát végez, nem hagyja abba, de közben lehet vele
beszélgetni. Az elején mindig kértem egy pohár vizet: ők is hadd adjanak
valamit. Az ember mindig tud inni egy keveset, és vizet mindenki tud adni.
Néhány éve eltűnt ez a szokás, már nincs rá szükség. Könnyen el lehet
igazodni a világukban.* Csak el kell menni hozzájuk. A gyerekek rögtön
másznak az ölembe, nem félnek az emberektől, közvetlenek. A felnőttek pedig
szeretik, ha a gyerekeikkel foglalkoznak.*

*– Mi történt, amikor már egy ideje járt hozzájuk? Elkezdett terveket szőni
arról, hogyan lehetne jobb az életük?*

– Előre nem terveztem semmit, nem is lehet.* Az első feladat: minél többet
köztük lenni. Akkor látjuk meg, miben tudunk segíteni. *Először arra
kértek, értelmezzem a hivatalos iratokat, segítettem a kitöltésükben. Nem
mindig elég kitölteni az adatlapot, el is kell kísérni őket. Egyszer
megírtam egy ötgyerekes, analfabéta cigány asszony papírjait a gyerekek
után járó juttatáshoz, és a hivatalban azt mondták neki, nincs jól
kitöltve. Fogtam a papírokat meg az asszonyt, bementem vele a hivatalba, és
amikor sorra kerültünk, beadtam a papírokat. Az ügyintéző szólt, hogy ezt
csak személyesen lehet elintézni. Kérdezte, az élettársa vagyok-e.
Elmagyaráztam, hogy a kaposfői plébános vagyok, a hölgy pedig az egyik
hívem, eljöttem, hogy segítsek neki elintézni az ügyeket. Rám nézett, és
azt mondta, rendben van. És elfogadta ugyanazokat a papírokat, amelyeket
előtte visszaküldött.

*Láttam, hogy nincs ruhájuk, a gyerekek ugyanabban járnak szeptemberben és
decemberben is. Az édesanyám, a húgom, a barátaim gyűjtöttek ruhákat, én
pedig kiosztottam közöttük. Sokszor elmentem velük az orvoshoz, hogy ne két
méterről vizsgálják meg őket, a gyerekeket pedig elvittem a kórházba
vizsgálatra, ha kellett.* Elkísértem valakit munkainterjúra is – igaz, két
nap múlva indoklás nélkül kirúgták az illetőt, akit akkor felvettek. Ha
krízishelyzet volt, próbáltam élelmet adni. Aztán* arra gondoltam,
leginkább a gyerekeket kellene korrepetálni. Mielőtt létrehoztuk a tanodát,
tanítóképzős hallgatók kezdték tanítani őket szombaton és vasárnap délelőtt
a falusi templomok sekrestyéjében. Ez nem volt elég, de így is volt, aki
leérettségizett közülük.*

<http://www.magyarkurir.hu/img.php?id=69592&img=o_IMG_0963.jpg>

*– Kapott valakitől tanácsot, amikor a cigányokkal kezdett foglalkozni?*

– Sója Miklós mondta ezt, aki negyven évet töltött el a cigányok között,
volt sok tapasztalata. Amikor Lankó József kiköltözött egy homogén cigány
faluba, Alsószentmártonba papnak, tanácsot kért Sója Miklóstól, és ő ezt
írta neki: „Legyél minél többet köztük, és ha van nagy, irgalmas szíved,
úgyis megtudod, mit kell tenned.” Én Lankóhoz mentem el tanácsért a
kilencvenes évek közepén, amikor ő már tíz éve foglalkozott cigányokkal.
Elmondta, mennyire családcentrikusak a cigányok, sok értéket említett,
amely a többségi társadalomból sok helyen hiányzik. Tovább faggattam, mit
csináljak én Kaposfőn, hátha tud egy jól bevált receptet. Ekkor elmondta
ezt a történetet, amelyben a tanácsnak van egy folytatása is: „Ha nincs
nagy, irgalmas szíved, mondhatok neked bármit.” Ez az igazság.

Dolgoznak már nálam mások is, nem egyedül szaladgálok a cigány
közösségekhez: így mindenhol van állandó jelenlét. Aki újként kezd, annak
azt mondom: „Ne csinálj semmit, látogasd a családokat, ülj le, beszélgess
velük. Ne akarj tanácsot adni. Ez a nagy »semmittevés« alapozza meg a
munkádat, de ne hagyj ki egy házat se. *Cigánypasztorációt csak
rendszeresen, állandó jelenléttel érdemes végezni, ha az ember az életéből
egy jó nagy részt odaajándékoz nekik.* *Nem vezet eredményre, ha valaki
kimegy sajnálkozni, ad valamit, hogy a lelkiismerete megnyugodjon, és aztán
magukra hagyja őket…”*

Szeretném megemlíteni, hogy Beer Miklós váci püspök írt egy szép körlevelet
<http://www.magyarkurir.hu/hirek/beer-miklos-puspok-korlevele/> a
cigánypasztorációról: egy igazán jól használható, önvizsgálatra serkentő
írás ez, amely gyakorlati útmutatást ad.

*– Mit érez, amikor bemegy a legnagyobb nyomorban élők otthonába?*

– Azt nézem, mi tudok én ott segíteni. Mert én szerencsés ember vagyok, van
lehetőségem segíteni másoknak. És* ez az életem legnagyobb sikere: van
kapcsolatom olyan emberekkel, akik megvetettek, lenézettek, akiket
gyerekestül kitaszítanak mindenhonnan.* Ha városi pap lennék, és
hajléktalanok élnének körülöttem, nekik vinnék vacsorát; ha sérültek
otthona működne itt, oda járnék; ha idősek otthona lenne, akkor pedig oda.
Itt cigányok vannak.

Jézus az életét adta értem. Én pedig befogadom Jézus szeretetét, ami
irgalom, kegyelem, amit nem az érdemeinkért, az imáinkért, gyönyörű
keresztény életünkért kaptunk. És ha befogadom – vagy* ahogyan Gyökössy
Endre mondja, ha egyszer ebbe már beleremegett a szívem, akkor indul el
valami. Akkor elmegyek a sérültekhez, a hajléktalanokhoz, a cigányokhoz.* A
legkisebbeket mindjárt meglátom, ha rádöbbenek arra, mit tett értem Jézus.
És *akkor meglátom bennük Jézust, a szenvedő Jézust, az alázatos Jézust,
aki azonosítja magát ezekkel az emberekkel. *Óriási szeretetet kaptam, azt
viszonzom. Szerintem ez az alapja a cigánypasztorációnak: Milyen a
kapcsolatom Jézussal? Rádöbbentem-e arra a nagypénteki szeretetre, hogy
Jézus odaadta értem az életét? Ez nem csupán vallásgyakorlat…

<http://www.magyarkurir.hu/img.php?id=69592&img=o_IMG_0996.jpg>
*– Sokszor mintha mégsem értenénk ezt, miközben átéljük a szertartásokat, a
nagypénteki szertartást is. Az evangéliumban Jézus, amikor meglátja a
tömeget, megrendül a szíve. Amikor mi meglátunk egy cigány sokaságot, nem
megrendülünk…*

–* Elmegyek a cigánytelepre, hogy Jézussal találkozzak. A városban elmennék
a hajléktalanok közé, hogy Jézussal találkozzak. Ezt kellene megértenünk,
hogy Jézus ennyire alázatos. Maga mondja, hogy amit a legkisebbnek adtál,
azt nekem adtad: pohár vizet, élelmet, ruhát. Sokáig voltam börtönlelkész
is, ami sokakban kivágta a biztosítékot. „Elmenni hozzájuk?” –
kérdezgették. „Igen”, mondtam, „ők a legkisebbek”*. „De amit tettek!” Mi
nem választjuk szét a bűnt és az embert. Pedig Jézus nem mossa össze a
kettőt, szétválasztja a bűnt és az embert. Mi akkor is összemossuk, ha
magunkról gondolkodunk: ha valaki bűnös, azt gondolja, őt nem szereti az
Isten.* Pedig Jézus nem hagyja el a bűnöst, meghal érte. Szívesen elmentem
a börtönbe, mert ott vannak a legkisebbek. Megérdemlik a büntetést, nem
kentem el a bűnüket, hanem mint lelkipásztor jártam hozzájuk, Isten
irgalmasságát vittem el. A bűn az bűn, de én nem ítélkezem fölötte.*

„Én is bűnös ember vagyok, és rászorulok az Isten irgalmára” – mondta
Ferenc pápa egy Úrangyala imádságon az irgalmasság évének meghirdetése
után. „Egy bűnös ember vagyok, akit megtalált Isten irgalma” – mondta
máskor. Ha én bűnös ember vagyok, másokat nem ítélhetek el. A pápa azt is
mondta, hogy tartsunk mindenkit magunknál különbnek.

*– Meghalljuk, megértjük Ferenc pápának ezeket a szavait?*

– Én iszom Ferenc pápa minden szavát, olyan jókat mond. Assisi Szent Ferenc
 azt mondta: „Én vagyok a világ legbűnösebb embere.” A szentek ki merik ezt
mondani. Amíg ezt nem merjük kimondani, addig nem haladunk előre a lelki
életben. A misén is el szoktam mondani: bűnös ember vagyok, de Isten
irgalmában bízom, aki akar, csatlakozzon hozzám. Így kezdjük a közösségi
gyónást. Komolyan kellene vennünk ezt a bűnbánati részt a szentmise elején.
Meg vagyunk döbbenve, amikor azt mondja a pápa, hogy bűnös ember, pedig mi
is elmondjuk minden mise elején.

Kozma Imre atyának van egy jó mondása:* a jó cselekedetek, az irgalmasság
cselekedetei sok bűnt takarnak el.* Ebben sok igazság van. Ide például
olyanok is jöttek dolgozni, akik korábban nem voltak vallásosak. Van
például egy kiváló pedagógus a tanodában, én nem erőltettem, csak köztük
éltem, és ő is elkezdett misére járni.

<http://www.magyarkurir.hu/img.php?id=69592&img=o_IMG_1018.jpg>

*– A cigány emberek irgalmas szívűek? Mit tanulhatunk mi tőlük?*

– Én rengeteget kaptam a cigányoktól. Az istenképet, az Istennel való
kapcsolatomat, imaéletet, a Szentírás értelmezését, a felebarát fogalmát –
ezt mind tőlük kaptam, csak hálás lehetek nekik. A szegények tanítanak
minket, bárhol is éljenek.

*A cigányok nagyon összetartanak, ha nem így tettek volna, már rég kihalt
volna ez a nép. *Sok történetem van erről. Egy család tudott venni egyszer
egy disznót, és nekem is szóltak, amikor levágták. „Na, most tele a hűtő” –
mondtam nekik. „Hát, ott volt öt éhes gyerek a szomszédnál, meg a másiknál
is, mindenkinek adtunk, a végén elfogyott az egész” – válaszolták. Máskor
egy fiú jött hozzám azzal: „Atya, nálunk hét éhes Jézus van.” Gondoltam is,
milyen jó, hogy legalább ennyit megtanult a Szentírásból: Jézus nem bünteti
őket, hanem tényleg velük van, mert ők éhesek. Összeszedtem neki egy kis
ennivalót, aztán fél óra múlva eszembe jutott, hogy a mélyhűtőben még van
valami. Elvittem nekik, és ott találtam náluk a hét éhes gyereken kívül a
szomszédot a három gyerekével. Pedig amit adtam, nekik sem lett volna elég.
„Ne haragudjon, hogy adtunk nekik, de ők is olyan éhesek voltak” – mondták.

Vagy egy másik történet: tudtam, hogy az egyik családnak van egy kihúzható
alumíniumlétrája, szükség lett volna rá a közösségi házban. Azt mondta a
férfi, kölcsönadnák, de annak a másik családnak nem volt ennivalója, és
leadták az ócskavastelepen, kaptak érte pénzt. „Te mit szóltál ehhez?” –
kérdeztem. „Legalább egyszer jóllaktak” – válaszolta. Nem haragudott. Ha a
gyerekek a tanodában kapnak csokit, édességet, zsebre teszik, hazaviszik a
testvéreiknek. Ha valaki kap egy zacskó cukrot, chipset, addig osztja, amíg
nem marad semmi, és a végén neki sem jut több, mint a többieknek. Az egyik
kislány kapott egy gyöngyökből készült karkötőt, gyorsan szétszedte, és
mindenkinek adott a gyöngyökből, nekem is. Náluk nincs olyan, hogy mindent
csak nekem, nekem, nekem. Ezt nagyon meg kellene tanulnunk.* Azért él ez a
nép, mert tud osztozni. Hol az egyiknek megy jobban, hol a másiknak, és
kisegítik egymást.*

*– A hiten kívül mit ad hozzá az evangélium a cigányok életéhez? Amikor a
lelkipásztor vagy a keresztény ember odamegy hozzájuk az evangélium
indíttatására, mit ad nekik ezzel?*

*– Az emberi méltóságot. A cigányok legnagyobb problémája az önbecsülés
hiánya*. Az egyik cél, amit kitűztem magam elé, hogy a cigányok felismerjék
emberi méltóságukat. *Sok probléma – az agresszivitás, a gyerekek rossz
viselkedése stb. *– *abból adódik,* *hogy nincs** önbecsülésük**. Az
önbecsülés visszaadására a kereszténység képes leginkább, mert azt mondja:
az ember Isten képmása. Ők is ugyanolyan értékesek, az Isten ugyanúgy
szereti őket, mint a többi embert. És azt is mondja a kereszténység: érted
halt meg Jézus. Érdemes megnézni egy nagypénteki kereszthódolatot a
cigányoknál.*

Egy nyári táborban jöttem rá, hogy a cigányokat segíteni kell a méltóságuk
felismerésében. A tábortűznél, késő éjjel az egyik cigány lány kérdezte
tőlem: „Atya, miért vert meg engem az Isten?” „Miért gondolod ezt?” –
kérdeztem. „Azért, mert cigánynak születtem” – válaszolta. Az összes gyerek
egyetértett azzal, hogy ez nem más, mint istenverése. Amikor hazamentem és
elmeséltem a szüleiknek, ők is egyetértettek ezzel: őket nem szereti az
Isten. Innen aztán elindult egy egész folyamat.

<http://www.magyarkurir.hu/img.php?id=69592&img=o_IMG_0949.jpg>

*– Változott azóta az életük, az önbecsülésük?*

– Tavaly ősszel tizenhat felnőtt bérmálkozónk volt, ők már egészen másképp
gondolkodnak. *Vannak a magyar falvakban jószívű emberek, akik mondták is,
hogy a cigányok ma mások, **mint régen voltak: azelőtt lehajtott fejjel
jártak, **most már felemelik a fejüket és mosolyognak. Fontos támogatni
őket abban, amiben sikeresek lehetnek. Ilyen például a tánc, amelyben
mindig sikerélményük van a gyerekeknek. Sok minden tudnak ők*, csak az nem
kell az iskolában:* egy 10-12 éves lány az egész családnak meg tud főzni,
egy kis csecsemőt is rá lehet bízni, mindent tud, amit kell. A fiúk a
lovakkal, fémgyűjtéssel, gyógynövényekkel kapcsolatban tudnak mindent.* A
szülők megtanítják a gyerekeket arra, amit ők szükségesnek tartanak,
foglalkoznak velük, csak éppen az ő saját kultúrájukra tanítják őket. Ha ők
sem tanulták a sósav képletét, az nem is fontos nekik, nem is tudják, mi
az… Régen az oktatási intézményekben tanultak az őseink hittant. Az ő őseik
nem jártak iskolába, így hittanra sem. Mégis nagyon vallásosak, tele van
náluk minden szentképekkel, a közösségi házunk is. Apáról fiúra, anyáról
leányra száll a hit, így adják át egymásnak. Olyan a hitük, mint a bimbó,
amely a meleg napsütés, a szeretgetés hatására gyönyörű virág lesz.

*– Mit jelent számukra a vallásgyakorlás, a szentségekkel való találkozás?
Mekkora feladat bevonni őket az egyház életébe?*

– *A gyerekek mind járnak hitoktatásra. A felnőttekkel is elkezdtük, jól
haladunk, volt már néhány templomi esküvő is. A temetés és a keresztelés
mindig megvolt: a még beszélni nem tudóval és a már beszélni nem tudóval az
egyház mindig foglalkozott, csak a kettő között maradt el a pasztoráció.
Tavaly 72 cigány gyereket kereszteltem,* *magyar gyerek* * 30 sem volt. *A
feltétel csak annyi, hogy a szülő kérje a keresztelést. Előtte kicsit
beszélgetünk, olyan ez, mint a keresztelési előkészítő. „Eljöttök ide, és
beszélgetünk a keresztelésről” – mondom nekik. Ők pedig amúgy is örülnek,
ha idejöhetnek. Esküvő előtt sem azt mondom, hogy jegyesoktatás lesz, hanem
hogy el kell járni a plébániára: ez sem nehéz, hiszen büszkék, hogy
házasodnak, és még többet, még szívesebben jönnek ide. Ha kialakul egy
személyes kapcsolat, ha bíznak valakiben, akkor mindent meg lehet csinálni.
A munkatársaimban is megbíznak, mindig elmondom nekik, hogy ők az én
kinyújtott kezeim, úgy fogadják őket, mintha én lennék ott. Nagyon könnyű
pasztorálás ez: nem kell mást tenni, mint irgalmas szívvel ott lenni. A
cigány ember nyitott a vallásra, az emberi kapcsolatokra, a szeretetre,
csak el kell menni hozzá. Olyan egyszerű, hogy nem is igaz!

<http://www.magyarkurir.hu/img.php?id=69592&img=o_IMG_0901.jpg>

Somos László 1952. október 17-én született Pécsen. 1991. június 15-én
Veszprémben szentelték pappá. 1991 és 1993 között a kaposvári Jézus
Szíve-templomban volt káplán, majd 1993–94-ben Nagykanizsán. 1994 és 1999
adminisztrátor volt Kaposfőn, 1999-től plébános. Szintén 1999-től esperes.

* * *

A kaposfői plébánia területéhez tartozó rászorulók között naponta négyszáz
adag ebédet osztanak ki. A plébános maga több mint húsz éve ismeri a
cigányokat, akik a faluhoz közeli két telepen – Kaposfőn és a Kaposmérőhöz
közeli Baglas-pusztán –, valamint a környék falvaiban élnek, létrehozta a
Szent Erzsébet Alapítványt, amely tanárokat és szociális munkásokat
foglalkoztat, akik segítik a pasztorációt. Kaposfőn tanodát működtetnek,
iskola után foglalkoznak a cigány gyerekekkel – mára már mindegyikük
elvégzi a nyolc osztályt. A Szent Erzsébet Alapítvány Kaposfőn és Baglason
is épített közösségi házat, mellette pedig mosókonyhát és zuhanyzót
alakítottak ki. Délutánonként itt is segítenek a tanulásban, a jövő
tanévtől pedig a közösségi házban szintén működtetnek majd tanodát. A
szociális munkások nemcsak a gyerekekkel, hanem a felnőttekkel is
foglalkoznak: segítenek nekik eligazodni a hivatali ügyekben, ismernek
minden családot, igyekeznek támogatást nyújtani mindennapi gondjaikban.

Fotó: Lambert Attila

Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír
--------- kvetkez rsz ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20160714/a383d3f9/attachment.html

Tovbbi informcik a(z) Grem levelezlistrl