[Grem] Interjú Bagdy Emőkével

Emoke Greschik greschem at gmail.com
2016. Jan. 30., Szo, 09:47:46 CET


[image: Fotó: T. Szántó György/Demokrata]
http://www.demokrata.hu/cikk/nagyobb-ero-bekebelezi-kisebbet

Fenekestől felfordult körülöttünk a világ. Naponta kell szembenéznünk
azzal, hogy a liberális ideológia nevében megcsúfolnak bennünket hitünkben,
férfi vagy női mivoltunkban, nemzeti érzéseinkben. Ma hatalmas erők
mozognak, amelyek igyekeznek felrúgni a nemi rendet, a családrendet, a
házasság rendjét, mindazt, amely elvezette idáig az emberiséget. Még a
szavakat is megszeplősítik – mondta a Demokratának dr. Bagdy Emőke
pszichológus, akivel identitásunk építőköveiről beszélgettünk.



*– Manapság, amikor viharzik körülöttünk a történelem, s az úgynevezett
migrációs válság naponta szembesít minket a gyöngeségeinkkel, egyre többen
keresik a választ azokra a kérdésekre, kik vagyunk, hol vannak a
gyökereink, merre tartunk? A sodródó fiatalokat és felnőtteket nézve úgy
tűnik, nem állunk jól identitás dolgában.*

– Az identitás önazonosságot jelent. Szilárd ismerete annak, „ki vagyok
én”. Az e tudáshoz, vagyis az identitáshoz szükséges építőköveket 10-12
éves korunkig gyűjtögetjük, aztán egységessé építjük kiskamasz és serdülő
korunkban. Az identitás fogalmát megalkotó Erik Erikson, múlt században élt
dán származású, amerikai pszichoterapeuta által felállított
személyiségfejlődési modell szerint az ember sokféle belső adottságot,
lehetőséget hoz magával, amikor a világra születik. A gyermeket érő
környezeti hatásoktól függ, ezekből melyik valósul meg. Éppúgy, mint a
genetikában: a kulcsingerek a hozott potenciálokat aktiválják, mint ahogyan
Csipkerózsikát is fel kell ébreszteni az álmából. A gyermeknek egyes
életkori szakaszokban más és más a fejlődési „feladatuk”. A környezetnek
pedig az a „feladata”, hogy a bennük rejlő lehetőségeket ki tudja
teljesíteni. Nem csak biológiailag kell végigjárni a fejlődés útját,
lelkileg is el kell jutni az érettségig.


*– Vagyis identitásunk építése már a pólyában elkezdődik?*

– Én mindig azt mondom a leendő anyukáknak: adj két évet az életedből annak
az emberpalántának, akit a világra hoztál! Ne csak színleg, tessék-lássék.
Add oda magad egészen, mert ezzel lehetőséget adsz neki az egészséges
életre. Az első évben az anya és a gyermek közös feladata az, hogy
kialakítsák a biztonságos kötődés képességét, ami életre szóló minta. A
csecsemő hozza magával a fogó-, a megkapaszkodási és az ölelés-reflexet.
Ezek révén közli: meg akarok maradni, élni akarok, segíts ebben! Az anya
feladata az, hogy tartósan védelmet, biztonságot nyújtson. Teljes
személyiségével jelen legyen, és megfelelő válaszokat adjon a gyermek
jelzéseire. Ha az anya vállalja e védő-óvó, nyugtató, csillapító szerepet,
akkor felszabadulnak azok a hormonok is, amelyek a baba testi fejlődéséhez
szükségesek. E hormonok megnyugtatóan hatnak majd felnőttkorban is, amikor
stressz helyzetben találjuk magunkat. A biztonságos kötődés bevésődése az
alap ahhoz, hogy később a lelki folyamatok végbe tudjanak menni,
felépülhessen egy egészséges személyiség. Ha ez a folyamat sérül, ha az
anya reakciói kiszámíthatatlanok, bizonytalanná válik a kötődés, ami
elbizonytalanítja a gyermeket. Ez prognosztizálhatóan visszaüt majd
felnőttkorban, amikor például nem tudja kimutatni és elfogadni a
szeretetet, vagy állandó civakodás jellemzi a párkapcsolatait.


*– S ha sikerül az első év feladatát teljesíteni, jöhet a felfedezés kora?*

– A második év az autonómia korszaka, amikor a gyerek megszerzi az első
önálló ismereteket a világról. E korai tapasztalatokat tekinthetjük azoknak
az első tégláknak, amelyekre támaszkodva később, a kamaszkorban
felépíthetjük az önazonos személyiséget, a biztos identitást. Ha ebben az
életszakaszban állandó hadakozásra kényszerül a gyerek a szülővel, akkor
makacs és konok emberré válik, hiszen ő azt tanulta meg, hogy csak akkor
érvényesítheti az akaratát, ha erőszakosan megvív érte. Ha pedig helyette
oldanak meg helyzeteket, önállótlanná válhat.


*– Lassan eljutunk a 3-5 éves korhoz, amely napjainkban a genderkutatók és
genderelméletek célkeresztjébe került, hiszen ekkor rögzítjük szexuális
szerepeinket. A svédek már megválaszthatják, hogy kisfiúk akarnak lenni
vagy kislányok. Ez normális dolog?*

– A genderidentitás-elmélet egy bizarr, teljességgel képtelen és a
fejlődési törvényeknek ellentmondó áramlat. Az esély­egyenlőségről szóló
1995-ben született Pekingi nyilatkozat téves értelmezésen, az elv
félremagyarázásán alapul. Mindenkit arra buzdítok, hogy hallgasson a józan
eszére. Hiszen az, hogy XX vagy XY kromoszómával születünk, eldől a
fogantatás pillanatában, nem népszavazás dönti el, és nem képtelen
eszmeáramlatok. Rajtunk, felnőtteken áll, miként zajlik le az a folyamat,
amelynek során a kisfiú megtanul fiú módra élni, a kislány leány módon.


*– 2010 előtt nálunk is voltak olyan politikai törekvések, amelyek már az
óvodában megszakították volna e folyamatot. Szerencsére az óvónők elemi
erejű felháborodása révén sikerült megőrizni a kislányok szabadságát a
babázáshoz, a fiúcskákét a vonatozáshoz.*

– A neveléstudomány és a pszichológia azt mondja: a lányban erősítsd a
leányt, a fiúban a fiút, mert ha a gyereket elbizonytalanítod nemi
identitásában, az beláthatatlan következményekkel járhat. 3-5 éves
korunkban az akaratunktól függetlenül, nagyrészt a szülői mintára
támaszkodva, megszületik a döntés, hogy valaki fiú sorsban megy tovább vagy
leány sorsban. Ha ez nem így történik, annak élethosszig tartó
bizonytalanság, a nemi szerepazonosság hiányából fakadó krízissorozat lesz
a következménye. Ha erre még ráerősítenek olyan képtelen mesék, mint amiket
például az utóbbi időben a Kossuth rádióban hallhatunk, hogyan veszti el
magát a kis virág, vagy mennyire élvezi az alma, ahogyan a kukac
belefúródik a testébe és csiklandozza, az ilyenek romboló hatásúak lehetnek.


* <http://www.demokrata.hu/sites/default/files/bagdy_emoke_3_kicsi.jpg>– Én
6-10 éves korban is látok veszélyeket. Sokan már ebben az időszakban
megkezdik gyermekük csúcsmenedzserré képzését, különóráról különórára
hajszolva szegényt.*

– Ennek a nagyon érzékeny időszaknak a feladata az önbecsülés kialakítása.
A szülőnek mindig azt mondom: bízz benne, erősítsd meg önértékelésében a
gyerekedet! Becsüld meg azzal is, hogy csak erejéhez mért feladatokat
állítasz elé. Ha megkapja a bizalmat és bátorítást, akkor óriási
erőfeszítésekre képes, hogy elfogadják, elismerjék. Ha csak elmarasztalást,
földbe döngölést kap, ha nem értékelik a teljesítményét, akkor hamarosan
minden feladat és felelősségvállalás elől igyekszik elbújni, mondván, én
úgyis hülye vagyok, elrontok mindent. Az önbizalom gyökere mások belénk
vetett bizalma.


*– Vagyis hiba esetén az a lehetőség is füstbe megy, hogy zseniális kamasz
váljék a kisgyerekből?*

– Arra kell törekedni, hogy az adott időszak feladata maradéktalanul
teljesüljön. Mi a kiskamasz dolga? Hogy nagy barátságokat kössön,
belefelejtkezzen a nagy beszélgetésekbe, megtanulja, hogyan kell érzelmeket
közvetíteni és elfogadni. Ez lesz az alapja annak, hogy felnőttkorban képes
legyen egyenrangú kapcsolatra. S ezek a barátságok, szövetségek adják az
alapot a pubertás idején beköszöntő égi és földi szerelemnek. Az égi a
sóvárgásról, a vágyról szól, arról a küzdelemről, amit a gyerek önmagában
vív meg, hogy végül elnyerje a szeretet, a szerelem, az elköteleződés
képességét. Az elsietett, korai szex, amit a filmek, a reklámok és sajnos a
társadalmi gyakorlat is sugall, megkíméli a gyereket a küzdelemtől, de
megfosztja a szerelem megélésnek lehetőségétől is.


*– A pesti éjszakában falnak támasztott, betépett vagy tökrészeg, magányos
tizenévesek látványa azt mutatja, a mai világ ettől radikálisan megfosztja
az ifjakat…*

– Manapság elfelejti a nevelési gyakorlat, hogy a 16-20 éves ember már a
felnőttség felé tart, most lenne itt az ideje a meggyőződések és
életideálok beépítésének. Mestert keres, aki el tudja magyarázni, mi ez a
káosz, ami körülveszi. Közösséget keres, ahol meg tudja beszélni azokat az
ellentmondásokat, amelyek feszítik, s amelyek meg tudják könnyíteni a
leválást a szülői házról. Példaként a cserkészmozgalomra hivatkozom, amely
képes volt e szükségletek szolgálatára, segített a világ megértésében, a
felnőttség elérésében. Volt korosztályos csapat, amelyik átsegítette az
embert a belső konfliktusokon és volt mester, aki eligazítást tudott
nyújtani a világ dolgaiban. Mindez beépült a lélekbe, a lélek „gerince”
megerősödött. Ma nincs mester és nincsenek határok, mindent eluralt a
korlátok nélküli szabadosság, az egyénre van bízva, hogy eldöntse, mi a jó
és mi a rossz. De ezt nem mi döntjük el. Vannak törvények, kőtáblák, olyan
életszabályok, amelyeket nemzedékek tapasztalatai alapján dolgozott ki és
foglalt írásba, például a Bibliában, az emberiség. Ha ezeket semmibe
vesszük, elmosódnak a határok és eluralkodik a káosz. Ma hatalmas erők
mozognak, amelyek igyekeznek felrúgni a nemi rendet, a családrendet, a
házasság rendjét, mindazt, amely elvezette idáig az emberiséget. Még a
szavakat is megszeplősítik, olyan tartalmakat rakva mögéjük, amelyek
alapján egész embercsoportokat lehet például rasszistának vagy szélsőséges
nacionalistának bélyegezni. Nem hagyják meg tisztán a szavak értelmét, és
kilúgoznak minden értéket! Hogyan várhatjuk így, hogy eligazodjon bárki a
káoszban?


*– Így csúsznak félre, válnak magányossá az emberek?*

– Az a nagy baj, hogy az elköteleződésnek, a felelősségvállalásnak éppen
16-20 éves korban kellene bevésődni. De nem vésődik be! A fiatal belezápul
a gyermekségébe, képtelen felnőtté válni. Ezt hívják úgy, hogy
identitásmoratórium: kitolódik az érett, felelősséget vállaló személyiség
megszületése. Egy vizsgálat során végzős, vagyis 25-28 éves
mérnökhallgatókat kérdeztek arról, miként látják öt évvel idősebb önmaguk
életét. Mindegyik az egzisztenciateremtésről beszélt, anyagi biztonságról.
Az ötvenből összesen hárman említették, hogy ha mindez megvan, családot
szeretnének alapítani. Gyerekről egyik sem tett említést. Miért? Mert ehhez
kellene a felelősségtudat, vágyakozás a család után. Az a fajta
elköteleződés, hogy a párommal vállaljuk a házasság szentségét – mert a
házasság szentség –, s ketten tovább tudjuk vinni az életet. Mert ez az
életfeladat. Ez a legfontosabb azon dolgok között, amivel hozzá tudunk
járulni a világ rendjéhez. Ehelyett van etikai relativizmus, bármi lehet
jó, bármi lehet rossz, és ezerféle liberális félreértelmezés. De az élet
fenntartásában, továbbvitelében és védelmezésében nincs egyrészről,
másrészről. Csak igenek és nemek vannak, amelyek révén eldől, hogy képesek
vagyunk-e megfelelni az élet törvényének.


*– És eljön a legfontosabb kérdés: képesek vagyunk-e világra hozni, óvni és
védelmezni egy új életet?*

– Amikor felnőtté válunk, képesek leszünk arra is, hogy adni tudjunk. Ma
sajnos sok sérülés éri a fiatal felnőttet identitásában. Mert csak szilárd
hitek, egyértelmű vállalások adják meg a személyiségnek azt a szilárd
magját, amely alapján el lehet dönteni, ki vagyok, mi leszek, merre tartok.
E nélkül csak hajlunk, mint a zászló, ahogyan fújja a szél, és divatok,
külső pressziók hatására sodródunk, vagy beleragadunk a gyermekség
parazitizmusába.


*– De így hogyan lehet békességben élni önmagunkkal és a világgal?*

– Most, amikor nagy katyvasz van körülöttünk, szembe kell néznünk azzal,
hogy a nagyobb erő bekebelezi a kisebbet. Azzal is számolni kell, hogy a
kisebbség véleményterrorja uralkodik a többség fölött. Ennek ellenére
választ kell tudnunk adni arra a kérdésre, ki vagyok én, honnan jöttem, hol
vannak a gyökereim. Ezek az önazonosság, vagyis az identitás legfőbb
kérdései. Én magyar, református nő vagyok. Templomépítésre gyűjtök.
Tiszteletben tartom mások kultúráját, és elvárom, hogy az enyémet is
akceptálják mások. Tudom, hogy nem feszegethetjük büntetlenül a természeti
határokat, akkor sem, ha Európában most sok helyütt megteszik. S az
identitásom része, hogy vállalom a meg­győződésemet akkor is, ha ezért
támadásokat kapok majd.

*Nagy Ida*
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20160130/d996704e/attachment.html 


További információk a(z) Grem levelezőlistáról