<div dir="ltr"><div><div rel="og:image rdfs:seeAlso"><img src="http://www.demokrata.hu/sites/default/files/styles/s220/public/article/bagdy_emoke_2_kicsi.jpg?itok=zohNQ-Tb" alt="Fotó: T. Szántó György/Demokrata" title="Fotó: T. Szántó György/Demokrata" height="220" width="147"><br><a href="http://www.demokrata.hu/cikk/nagyobb-ero-bekebelezi-kisebbet" target="_blank">http://www.demokrata.hu/cikk/nagyobb-ero-bekebelezi-kisebbet</a><br></div></div><div><div><div><div><div><div><p>Fenekestől
felfordult körülöttünk a világ. Naponta kell szembenéznünk azzal, hogy a
liberális ideológia nevében megcsúfolnak bennünket hitünkben, férfi
vagy női mivoltunkban, nemzeti érzéseinkben. Ma hatalmas erők mozognak,
amelyek igyekeznek felrúgni a nemi rendet, a családrendet, a házasság
rendjét, mindazt, amely elvezette idáig az emberiséget. Még a szavakat
is megszeplősítik – mondta a Demokratának dr. Bagdy Emőke pszichológus,
akivel identitásunk építőköveiről beszélgettünk.</p>
<p> </p>
<p><b>– Manapság, amikor viharzik körülöttünk a történelem, s az
úgynevezett migrációs válság naponta szembesít minket a
gyöngeségeinkkel, egyre többen keresik a választ azokra a kérdésekre,
kik vagyunk, hol vannak a gyökereink, merre tartunk? A sodródó
fiatalokat és felnőtteket nézve úgy tűnik, nem állunk jól identitás
dolgában.</b></p>
<p>– Az identitás önazonosságot jelent. Szilárd ismerete annak, „ki
vagyok én”. Az e tudáshoz, vagyis az identitáshoz szükséges építőköveket
10-12 éves korunkig gyűjtögetjük, aztán egységessé építjük kiskamasz és
serdülő korunkban. Az identitás fogalmát megalkotó Erik Erikson, múlt
században élt dán származású, amerikai pszichoterapeuta által
felállított személyiségfejlődési modell szerint az ember sokféle belső
adottságot, lehetőséget hoz magával, amikor a világra születik. A
gyermeket érő környezeti hatásoktól függ, ezekből melyik valósul meg.
Éppúgy, mint a genetikában: a kulcsingerek a hozott potenciálokat
aktiválják, mint ahogyan Csipkerózsikát is fel kell ébreszteni az
álmából. A gyermeknek egyes életkori szakaszokban más és más a fejlődési
„feladatuk”. A környezetnek pedig az a „feladata”, hogy a bennük rejlő
lehetőségeket ki tudja teljesíteni. Nem csak biológiailag kell
végigjárni a fejlődés útját, lelkileg is el kell jutni az érettségig.</p>
<p><br><b>– Vagyis identitásunk építése már a pólyában elkezdődik?</b></p>
<p>– Én mindig azt mondom a leendő anyukáknak: adj két évet az életedből
annak az emberpalántának, akit a világra hoztál! Ne csak színleg,
tessék-lássék. Add oda magad egészen, mert ezzel lehetőséget adsz neki
az egészséges életre. Az első évben az anya és a gyermek közös feladata
az, hogy kialakítsák a biztonságos kötődés képességét, ami életre szóló
minta. A csecsemő hozza magával a fogó-, a megkapaszkodási és az
ölelés-reflexet. Ezek révén közli: meg akarok maradni, élni akarok,
segíts ebben! Az anya feladata az, hogy tartósan védelmet, biztonságot
nyújtson. Teljes személyiségével jelen legyen, és megfelelő válaszokat
adjon a gyermek jelzéseire. Ha az anya vállalja e védő-óvó, nyugtató,
csillapító szerepet, akkor felszabadulnak azok a hormonok is, amelyek a
baba testi fejlődéséhez szükségesek. E hormonok megnyugtatóan hatnak
majd felnőttkorban is, amikor stressz helyzetben találjuk magunkat. A
biztonságos kötődés bevésődése az alap ahhoz, hogy később a lelki
folyamatok végbe tudjanak menni, felépülhessen egy egészséges
személyiség. Ha ez a folyamat sérül, ha az anya reakciói
kiszámíthatatlanok, bizonytalanná válik a kötődés, ami elbizonytalanítja
a gyermeket. Ez prognosztizálhatóan visszaüt majd felnőttkorban, amikor
például nem tudja kimutatni és elfogadni a szeretetet, vagy állandó
civakodás jellemzi a párkapcsolatait.</p>
<p><br><b>– S ha sikerül az első év feladatát teljesíteni, jöhet a felfedezés kora?</b></p>
<p>– A második év az autonómia korszaka, amikor a gyerek megszerzi az
első önálló ismereteket a világról. E korai tapasztalatokat tekinthetjük
azoknak az első tégláknak, amelyekre támaszkodva később, a kamaszkorban
felépíthetjük az önazonos személyiséget, a biztos identitást. Ha ebben
az életszakaszban állandó hadakozásra kényszerül a gyerek a szülővel,
akkor makacs és konok emberré válik, hiszen ő azt tanulta meg, hogy csak
akkor érvényesítheti az akaratát, ha erőszakosan megvív érte. Ha pedig
helyette oldanak meg helyzeteket, önállótlanná válhat.</p>
<p><br><b>– Lassan eljutunk a 3-5 éves korhoz, amely napjainkban a
genderkutatók és genderelméletek célkeresztjébe került, hiszen ekkor
rögzítjük szexuális szerepeinket. A svédek már megválaszthatják, hogy
kisfiúk akarnak lenni vagy kislányok. Ez normális dolog?</b></p>
<p>– A genderidentitás-elmélet egy bizarr, teljességgel képtelen és a
fejlődési törvényeknek ellentmondó áramlat. Az esélyegyenlőségről szóló
1995-ben született Pekingi nyilatkozat téves értelmezésen, az elv
félremagyarázásán alapul. Mindenkit arra buzdítok, hogy hallgasson a
józan eszére. Hiszen az, hogy XX vagy XY kromoszómával születünk, eldől a
fogantatás pillanatában, nem népszavazás dönti el, és nem képtelen
eszmeáramlatok. Rajtunk, felnőtteken áll, miként zajlik le az a
folyamat, amelynek során a kisfiú megtanul fiú módra élni, a kislány
leány módon.</p>
<p><br><b>– 2010 előtt nálunk is voltak olyan politikai törekvések,
amelyek már az óvodában megszakították volna e folyamatot. Szerencsére
az óvónők elemi erejű felháborodása révén sikerült megőrizni a kislányok
szabadságát a babázáshoz, a fiúcskákét a vonatozáshoz.</b></p>
<p>– A neveléstudomány és a pszichológia azt mondja: a lányban erősítsd a
leányt, a fiúban a fiút, mert ha a gyereket elbizonytalanítod nemi
identitásában, az beláthatatlan következményekkel járhat. 3-5 éves
korunkban az akaratunktól függetlenül, nagyrészt a szülői mintára
támaszkodva, megszületik a döntés, hogy valaki fiú sorsban megy tovább
vagy leány sorsban. Ha ez nem így történik, annak élethosszig tartó
bizonytalanság, a nemi szerepazonosság hiányából fakadó krízissorozat
lesz a következménye. Ha erre még ráerősítenek olyan képtelen mesék,
mint amiket például az utóbbi időben a Kossuth rádióban hallhatunk,
hogyan veszti el magát a kis virág, vagy mennyire élvezi az alma,
ahogyan a kukac belefúródik a testébe és csiklandozza, az ilyenek
romboló hatásúak lehetnek.</p>
<p><br><b><a href="http://www.demokrata.hu/sites/default/files/bagdy_emoke_3_kicsi.jpg" target="_blank"><img alt="" src="http://www.demokrata.hu/sites/default/files/bagdy_emoke_3_kicsi.jpg" style="width:250px;min-height:375px;margin:10px;float:left"></a>–
Én 6-10 éves korban is látok veszélyeket. Sokan már ebben az időszakban
megkezdik gyermekük csúcsmenedzserré képzését, különóráról különórára
hajszolva szegényt.</b></p>
<p>– Ennek a nagyon érzékeny időszaknak a feladata az önbecsülés
kialakítása. A szülőnek mindig azt mondom: bízz benne, erősítsd meg
önértékelésében a gyerekedet! Becsüld meg azzal is, hogy csak erejéhez
mért feladatokat állítasz elé. Ha megkapja a bizalmat és bátorítást,
akkor óriási erőfeszítésekre képes, hogy elfogadják, elismerjék. Ha csak
elmarasztalást, földbe döngölést kap, ha nem értékelik a
teljesítményét, akkor hamarosan minden feladat és felelősségvállalás
elől igyekszik elbújni, mondván, én úgyis hülye vagyok, elrontok
mindent. Az önbizalom gyökere mások belénk vetett bizalma.</p>
<p><br><b>– Vagyis hiba esetén az a lehetőség is füstbe megy, hogy zseniális kamasz váljék a kisgyerekből?</b></p>
<p>– Arra kell törekedni, hogy az adott időszak feladata maradéktalanul
teljesüljön. Mi a kiskamasz dolga? Hogy nagy barátságokat kössön,
belefelejtkezzen a nagy beszélgetésekbe, megtanulja, hogyan kell
érzelmeket közvetíteni és elfogadni. Ez lesz az alapja annak, hogy
felnőttkorban képes legyen egyenrangú kapcsolatra. S ezek a barátságok,
szövetségek adják az alapot a pubertás idején beköszöntő égi és földi
szerelemnek. Az égi a sóvárgásról, a vágyról szól, arról a küzdelemről,
amit a gyerek önmagában vív meg, hogy végül elnyerje a szeretet, a
szerelem, az elköteleződés képességét. Az elsietett, korai szex, amit a
filmek, a reklámok és sajnos a társadalmi gyakorlat is sugall, megkíméli
a gyereket a küzdelemtől, de megfosztja a szerelem megélésnek
lehetőségétől is.</p>
<p><br><b>– A pesti éjszakában falnak támasztott, betépett vagy
tökrészeg, magányos tizenévesek látványa azt mutatja, a mai világ ettől
radikálisan megfosztja az ifjakat…</b></p>
<p>– Manapság elfelejti a nevelési gyakorlat, hogy a 16-20 éves ember
már a felnőttség felé tart, most lenne itt az ideje a meggyőződések és
életideálok beépítésének. Mestert keres, aki el tudja magyarázni, mi ez a
káosz, ami körülveszi. Közösséget keres, ahol meg tudja beszélni azokat
az ellentmondásokat, amelyek feszítik, s amelyek meg tudják könnyíteni a
leválást a szülői házról. Példaként a cserkészmozgalomra hivatkozom,
amely képes volt e szükségletek szolgálatára, segített a világ
megértésében, a felnőttség elérésében. Volt korosztályos csapat, amelyik
átsegítette az embert a belső konfliktusokon és volt mester, aki
eligazítást tudott nyújtani a világ dolgaiban. Mindez beépült a lélekbe,
a lélek „gerince” megerősödött. Ma nincs mester és nincsenek határok,
mindent eluralt a korlátok nélküli szabadosság, az egyénre van bízva,
hogy eldöntse, mi a jó és mi a rossz. De ezt nem mi döntjük el. Vannak
törvények, kőtáblák, olyan életszabályok, amelyeket nemzedékek
tapasztalatai alapján dolgozott ki és foglalt írásba, például a
Bibliában, az emberiség. Ha ezeket semmibe vesszük, elmosódnak a határok
és eluralkodik a káosz. Ma hatalmas erők mozognak, amelyek igyekeznek
felrúgni a nemi rendet, a családrendet, a házasság rendjét, mindazt,
amely elvezette idáig az emberiséget. Még a szavakat is megszeplősítik,
olyan tartalmakat rakva mögéjük, amelyek alapján egész embercsoportokat
lehet például rasszistának vagy szélsőséges nacionalistának bélyegezni.
Nem hagyják meg tisztán a szavak értelmét, és kilúgoznak minden értéket!
Hogyan várhatjuk így, hogy eligazodjon bárki a káoszban?</p>
<p><br><b>– Így csúsznak félre, válnak magányossá az emberek?</b></p>
<p>– Az a nagy baj, hogy az elköteleződésnek, a felelősségvállalásnak
éppen 16-20 éves korban kellene bevésődni. De nem vésődik be! A fiatal
belezápul a gyermekségébe, képtelen felnőtté válni. Ezt hívják úgy, hogy
identitásmoratórium: kitolódik az érett, felelősséget vállaló
személyiség megszületése. Egy vizsgálat során végzős, vagyis 25-28 éves
mérnökhallgatókat kérdeztek arról, miként látják öt évvel idősebb
önmaguk életét. Mindegyik az egzisztenciateremtésről beszélt, anyagi
biztonságról. Az ötvenből összesen hárman említették, hogy ha mindez
megvan, családot szeretnének alapítani. Gyerekről egyik sem tett
említést. Miért? Mert ehhez kellene a felelősségtudat, vágyakozás a
család után. Az a fajta elköteleződés, hogy a párommal vállaljuk a
házasság szentségét – mert a házasság szentség –, s ketten tovább tudjuk
vinni az életet. Mert ez az életfeladat. Ez a legfontosabb azon dolgok
között, amivel hozzá tudunk járulni a világ rendjéhez. Ehelyett van
etikai relativizmus, bármi lehet jó, bármi lehet rossz, és ezerféle
liberális félreértelmezés. De az élet fenntartásában, továbbvitelében és
védelmezésében nincs egyrészről, másrészről. Csak igenek és nemek
vannak, amelyek révén eldől, hogy képesek vagyunk-e megfelelni az élet
törvényének.</p>
<p><br><b>– És eljön a legfontosabb kérdés: képesek vagyunk-e világra hozni, óvni és védelmezni egy új életet?</b></p>
<p>– Amikor felnőtté válunk, képesek leszünk arra is, hogy adni tudjunk.
Ma sajnos sok sérülés éri a fiatal felnőttet identitásában. Mert csak
szilárd hitek, egyértelmű vállalások adják meg a személyiségnek azt a
szilárd magját, amely alapján el lehet dönteni, ki vagyok, mi leszek,
merre tartok. E nélkül csak hajlunk, mint a zászló, ahogyan fújja a
szél, és divatok, külső pressziók hatására sodródunk, vagy beleragadunk a
gyermekség parazitizmusába.</p>
<p><br><b>– De így hogyan lehet békességben élni önmagunkkal és a világgal?</b></p>
<p>– Most, amikor nagy katyvasz van körülöttünk, szembe kell néznünk
azzal, hogy a nagyobb erő bekebelezi a kisebbet. Azzal is számolni kell,
hogy a kisebbség véleményterrorja uralkodik a többség fölött. Ennek
ellenére választ kell tudnunk adni arra a kérdésre, ki vagyok én, honnan
jöttem, hol vannak a gyökereim. Ezek az önazonosság, vagyis az
identitás legfőbb kérdései. Én magyar, református nő vagyok.
Templomépítésre gyűjtök. Tiszteletben tartom mások kultúráját, és
elvárom, hogy az enyémet is akceptálják mások. Tudom, hogy nem
feszegethetjük büntetlenül a természeti határokat, akkor sem, ha
Európában most sok helyütt megteszik. S az identitásom része, hogy
vállalom a meggyőződésemet akkor is, ha ezért támadásokat kapok majd.</p>
<p><i>Nagy Ida</i></p>
</div></div></div><br></div></div></div><div><br><p> </p>
</div>
</div>