[Grem] FW: levél

Jancso Bela jancso.bela at gmail.com
2016. Feb. 18., Cs, 16:50:17 CET 

Barátomtól kaptam.

Ăśdv.
BĂ©la


-------- Továbbított üzenet --------
Tárgy: 	FW: levél
Dátum: 	Thu, 18 Feb 2016 12:23:16 +0100
FeladĂł: 	koz.haz <koz.haz at zamardikhaz.t-online.hu>
Címzett: 	jancso.bela at gmail.com, 'Németh Zoltán dr.' 
<nemeth.zoltan48 at upcmail.hu>, 'elter imre' <elterimi64 at indamail.hu>, 
'Tóth Józsefné ' <tothildi at citromail.hu>, 'Kiss Jenőné' 
<kovaevakiss at gmail.com>, '"Bemné Dr. Schneider Mária"' 
<schneidermaridr at gmail.com>, 'Csákovics Gyula polgármester' 
<zamardipolgm at t-online.hu>, info at tarrkamilitaria.hu, 'Witzmann Mihály' 
<witzmann.mihaly at gmail.com>, 'Gál István' <gal2069 at citromail.hu>, 'Gál 
Erzsébet' <kiscsoka63 at citromail.hu>, 'Bálint István' <guderian at index.hu>



Ha ez mind igaz, akkor Nyugat-Európa azon része nemcsak dekadens, hanem 
diabolikus.

Üdv! péter

Krónika (Kolozsvár), 2016. febr. 15.

Norvégia felett beborult az ég

Tízezrek gyűltek össze az elmúlt hónapokban, hogy tiltakozzanak a 
Bodnariu család gyermekeinek elvétele miatt. Az ügy jelzésértékű – a 
norvég gyermekvédelmi rendszer eddig ugyanis több tízezer gyermeket 
szakított el a családjától.

Ma már közismert Marius Bod­nariu és norvég felesége, Ruth története. 
Tragikus esetük sokakat megmozgatott. Százával, ezrével vonultak utcára 
az elmĂşlt hetekben Washingtonban, Houstonban, Vancouverben, Londonban, 
spanyol, olasz és ausztrál váro­sokban, Bukarestben, Kolozsváron, 
Nagyváradon, Nagybányán, kifejezve szolidaritásukat, követelve a család 
újraegyesítését. Demonstrációra készülnek a következő időszakban San 
FranciscĂł-ban Ă©s New Yorkban is.

A történet röviden a következő: 2015. november 16-án a norvég 
gyermekvédelmi intézet, a Barnevernet, elvette mind az öt gyermeket a 
Bodnariu családtól. A vád: keresztény radikalizmus, családon belüli 
erőszak. A feljelentő a 9 éves Eliana és a 7 éves Naomi iskolai 
igazgatója volt, aki szerint a kislányok „nagyon keresztények”. Az 
igazgatónő szerint a lányok keresztény dalt énekeltek az iskolában, ami 
elfogadhatatlan, mint ahogy az is, hogy a nagymamájuk olyat mondjon: 
„Isten megbünteti a bűnösöket”. Az ilyen tanítás hátrányosan 
befolyásolja a kicsik fejlődését, ezért a szülők „állami segítségre” 
szorulnak a nevelésben.

A tanárnő ezzel fordult a Barnevernethez (lépését később megbánta). Az 
ideológiai indíttatású feljelentést a lányok rajtaütésszerű kihallgatása 
követte. Még aznap megfogalmazódott a vád, a családot pedig nyomban 
szétszakították. A lányokon kívül elvitték az 5 éves Matthew-t, a 2 éves 
Johnt és a mindössze három hónapos Ezékielt is, akit édesanyja 
szoptatott. A gyermekeket titkos helyekre szállították Norvégiában.

A Bodnariu-eset nem egyedi történet. Bár a sajtó egy része nem, vagy 
alig beszél róla, több tízezer hasonló esetről tudni Norvégiában. A 
dolgok mögött az a „független” norvég gyermekvédelmi rendszer áll, 
amelynek vezetőit az oslói kormány nevezi ki, és amelyet Milos Zeman 
cseh elnök a náci rendszerhez hasonlított.

A norvég szisztéma

Marius Reikeras, a Bodnariu család ügyvédje egy emberi jogokban 
specializálódott jogász, aki éveken át tanulmányozta a norvég gyermekek 
eltulajdonításának problematikáját. Vizsgálataiból kiderült, hogy a 
Barnevernet minden alkalommal a családok végleges szétszakítását, a 
gyermekek végleges elvéte­lét tartja szem előtt. Ez ellentmond az emberi 
jogoknak, amelyek a gyermekek ideiglenes elvételét írják elő, s azt is 
csak extrém, igazolt esetekben. A problémák helyreálltával pedig a 
gyerekek azonnali visszaadását sürgetik, a család újraegyesítésére 
fektetik a hangsúlyt. A különbség kapitális. Reikeras levélben hívta fel 
erre kormánya figyelmét, utalva rá, hogy az egyéni és családjogi 
nemzetközi normákat Norvégia is aláírta, ám nem tartja be. Erőfeszítései 
azonban nem jártak sikerrel.

Reikeras szerint az 1992-ben alapított norvég rendszert eleve úgy 
tervezték, hogy ne rendelődjék alá az emberi jogoknak. Emiatt a megyei 
jellegű intézetek köré csoportosuló bürokraták szabadon titkosíthatják 
ügyeiket, nem kell számot adniuk senkinek arról, amit tesznek. Hiába 
ítélte el Norvégiát 1996-ban az Európai Emberjogi Bíróság, vagy 
marasztalták el több alkalommal is – például 2007-ben amiatt, hogy a 
rendszer hamis bizonyítékokat gyártott a családok ellen –, a film forog 
tovább.

A norvég kormány továbbra is hatalmas összegekkel finanszírozza a 
rendszert, amely köré egy széles körű szociális szféra is kiépült. Sok 
alkalmazott, pszichológus, jogász és bíró él a Barnevernet jelentette 
anyagi előnyökből, az elvett gyermekeket befogadó családok pedig óriási 
támogatásokat kapnak, ami havi 10–12 ezer euróra is rúghat. Ekkora 
pénzeket, ekkora ambíciókat ölni egy ilyen tevékenységbe?! 
Tévéreklámokat finanszírozni a befogadók számának emelése érdekében ott, 
ahol a családoktól elvett gyerekek aránya már a rendkívül magas, 7 
százalékos is meghaladta? Nos ahol baloldali politikusok szerint a 
gyermekek 25 százaléka (250 ezer) állami fennhatóság alá kell hogy 
kerüljön, ez már nem is olyan meglepő.

Több száz eset megvizsgálása alapján dr. Åge Simonsen arra hívta fel a 
figyelmet, hogy a gyerekek eltulajdonítása mögött csak néhány esetben 
voltak komoly problémák. Az esetek zömében a bürokrata szubjektivitása 
döntötte el az okot, amiért a szülőkre „a gyermeknevelési képesség 
hiánya” címkét aggatták, és megfosztották őket palántáiktól. Marianne 
Skånland professzor, a kérdés szakértője hatvankilenc ilyen okot sorolt 
fel, amelyekből idézek néhányat. A gyermeket el kell venni, mert:

– az anya nagyon alacsony növésű, s amikor a lánya felnő, nem lesz képes 
vigyázni rá
– a gyermek túl gyorsan eszik

– a gyermek túl lassan eszik

– az anya nem tudott olyan rántottát sütni, amellyel kielégítette volna 
gyermeke szükségletét, ráadásul a kenyeret is túl vékony szeletekre vágta

– a gyermek érdeklődve tekint az idegenekre, néha mosolyog rájuk – ez 
azt jelenti, hogy eltávolodott az anyjától

– az apa túl aktív, az anya pedig passzív

– az anya ideges lett, mikor a macskájuk a parkettre vizelt

– a baba elfordítja arcát, mikor az apja elkezdi mosni

– az anya a nagymamára bízza, hogy gyermekét vigye pszichológushoz, vagy 
más orvosi kezelésre – ez azt jelenti, hogy érdekeit a gyermeke elé helyezi

– a nagymama meg akarta ölelni az unokáit – az ilyen cselekedet rossz 
mellékhatásokat eredményez
– az anya nem engedte 14 éves lányát, hogy elmenjen egy partira

Magyarul: „gyermekeiteket akkor vesszük el, amikor akarjuk”. 
Hátborzongató. Igen, ez történik Norvégiában. Ilyen „érvek” alapján 
szakítanak szét családokat, kergetnek kétségbeesésbe szülőket és 
nevelnek át „norvég módra” gyermekeket (közéjük tartozik a tömeggyilkos 
Breivik is). A Norvég Városi és Regionális Kutatási Intézet (NIBR) 
jelentése szerint ezeknek a gyerekeknek a körében nyolcszor nagyobb az 
öngyilkosok aránya, mint a saját családjukban felnövőké. A szülők pedig 
tehetetlenek. A máskor oly hangos civil szervezetek és a nyugati sajtó 
hallgat. Ez lenne a jövő Európája?

Add vissza!

Adott hát egy komoly pénzekkel finanszírozott rendszer, melyet senki sem 
ellenőrizhet, független az emberi jogoktól, bármilyen ügyet titkosíthat, 
és ipari porszívóként szívja el a családoktól a gyerekeket. Ha a szülők 
perbe fogják a Barnevernetet, a jogi procedúrák évekig elhúzódnak. 
Gyerekeiket győzelem esetén sem kapják vissza (sok ilyen eset volt), 
mert „már beilleszkedtek új otthonukba, és ártana nekik, ha megint 
megbolygatnák életüket”. Ha pedig a médiához vagy más nyilvános fórumhoz 
fordulnak, lépésüket a bíróság gyengeségként értékeli, megerősítő 
bizonyítékként arra nézve, hogy képtelenek a rendes nevelésre (ez az 
indoklás szintén megtalálható Skånland listáján).

Jan Simonsen egykori norvég parlamenti képviselő, az Európa Tanács 
Emberjogi Bizottságának volt tagja vehemensen kritizálta ezt a rendszert 
a családok ellen elkövetett mindennapi abúzusok és az aberráns 
kritériumok miatt, amelyek alapján ezt megengedik maguknak. Simonsen 
hazugsággal vádolta Norvégiát és annak bukaresti nagykövetét, amikor 
védelmébe vette a Barnevernetet. De a film forog tovább. A szavak közt 
pedig kiolvasható a háttér is: „a mintaértékű norvég jogok fölülírják az 
emberi és családi nemzetközi jogokat”. Vagyis: itt az új ideológia. A 
baloldali marxizmus és a nácizmus után kicsírázott az új élan vital (a 
dolgok belső éltető energiája – szerk. megj.), a baloldali... mindegymi.

Marius Bodnariu informatikusként dolgozott Bukarestben, majd 
megismerkedett Ruthtal, és összeházasodtak. Ezután Norvégiába költözött, 
ahol a helyi polgármesteri hivatalban folytatta pályafutását; jelenleg 
is ott dolgozik programozóként, immár 11 éve. Felesége asszisztens a 
helyi kórházban. Szomszédaik, ismerőseik és munkatársaik egyaránt rendes 
embereknek tartják őket. Erkölcsi züllési problémák szóba se kerülnek, 
távol áll tőlük az ilyesmi. Szép család, ami a fényképekből is kitűnik. 
És mégis. Egyszer csak megjelennek a „System” emberei, s a gyermekeiket 
elviszik. Csak úgy, minden bizonyíték nélkül. Rájuk rontanak, mint 
valami terroristákra, a feljelentőjük szerint ugyanis a gyerekek „túl 
keresztények”.

Ez pedig – a keresztény magatartás és a szülői fegyelmezés – az új 
ideológia szerint bűnnek számít! A szülők még előzetes figyelmeztetést 
sem kaptak. A kicsiken végzett orvosi vizsgálatok sem mutattak ki 
semmilyen rendellenességet, a rendszer bürokratái mégsem foglalkoztak 
azzal, hogy kihallgassák őket. Nem érdekelte őket a szülők hozzáállása, 
nem mondták nekik: „nézzétek, ezek a törvényeink, mi így értelmezzük 
őket, vigyázzatok, ilyet vagy olyat többé ne cselekedjetek”. Ezt a 
lépést is kihagyták, holott a nemzetközi szabályok ezt is előírják.

Norvégia felett beborult hát az ég. Egy önkényes rendszer, egy vaskos 
pénzkötegekkel operáló monstrum szívja el tízezrével a kicsiket a 
szülőktől, ideológiai alapon, egyre gyorsuló ütemben.

Három hónap, egy találkozás

Majd’ három hónap elteltével Ruth és Marius végre találkozhattak a 
kislányokkal. A lányok örömujjongással futottak ki az irodából, s 
ugrottak a nyakukba. Naomi Marius nyakába vetette magát, Eliana majdnem 
ledöntötte Ruthot. Majd mikor Marius is átölelte Elianát, a kislány 
zokogásban tört ki.

A rendszer felügyeletével megszervezett találkozó egy órát tartott, ami 
pillanatok alatt véget ért. Jött a kényszer, az elválás. Eliana szemében 
minden benne volt, ami ilyenkor lehetett; Naomi pedig semmiképpen sem 
akarta elengedni édesapját. Hogy a jogi helyzetükön ne nehezítsenek, a 
szülők győzködték a piciket, hogy jobb, ha most elmennek, ígérve nekik, 
hamarosan újból találkoznak. Aztán elmentek...

A bürokraták meg bezárták a dossziét, a démonok pedig dörzsölték a markukat.

Lőrinczi Lóránd <mailto:janos at polysoft.ro>



--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20160218/b03c200e/attachment.html

További információk a(z) Grem levelezőlistáról