[Grem] Mirt nem rti egymst Budapest s Berlin?

Emoke Greschik greschem at gmail.com
2016. Dec. 17., Szo, 07:07:31 CET 

Miért nem érti egymást Budapest és Berlin?
<http://mandiner.hu/cikk/20161214_szalai_zoltan_miert_nem_erti_egymast_budapest_es_berlin>

http://mandiner.hu/cikk/20161214_szalai_zoltan_miert_nem_ert
i_egymast_budapest_es_berlin
<http://mandiner.hu/tag/angela_merkel/>
2016. december 14. 11:58

*Angela Merkel teljesen másképpen látja az aktuális európai folyamatokat,
mint a negyven év kommunizmus után a két évtizedes posztkommunista
dominanciájú liberális demokráciát éppen átalakító magyar jobboldali elit*.

*Szalai Zoltán**, a Mathias Corvinus Collegium igazgatójának írása*

A migránskrízissel összefüggésben éleződött ki Berlin és Budapest vezetése
között az az erőteljes véleménykülönbség, amely már az új magyar
alaptörvény vagy médiatörvény kapcsán konfliktusokat generált. Véleményem
szerint *a különböző álláspontok a két ország második világháború utáni
gyökeresen eltérő történeti és szellemi fejlődésének áttekintésével
érthetőek meg igazán*. Cikkemben a magyar és német politika között feszülő
különbség egyik okának bemutatására teszek kísérletet.

Rüdiger Altmann, Ludwig Erhard gazdasági miniszter, későbbi szövetségi
kancellár tanácsadója 1960-ban egy, a német konzervativizmus fejlődése
szempontjából fontos problémára figyelmeztetett, amikor *a megszilárdult,
konszolidálódó adenaueri szövetségi köztársaságot „szellemi árnyék nélküli
állam*nak” nevezte.

Altmann kritikája* arra vonatkozott, hogy noha Adenauer nagyon stabil
politikai hatalmat alakított ki,* amely sikeresen szövetkezett a
(nemzetiszocializmussal korábban erősen kollaboráló) német üzleti világgal;
azonban *a konzervatív, jobboldali értelmiségi holdudvar nem − vagy csak
marginálisan − jött létre.*

*A kereszténydemokraták kudarcot vallottak a fiatal, egyetemista értelmiség
maguk mellé állításában. Ez a hiányosság különösen azért volt veszélyes,
mert neves baloldali értelmiségiek, mint Theodor W. Adorno, Max Horkheimer
vagy Jürgen Habermas ebben az időszakban a Szovjetunióval ugyan kritikus,
de szélsőségesen neomarxista szellemi műhelyt hoztak létre és működtettek
Frankfurti Iskola néven.** Ez az iskola az 1968-as diáklázadások szellemi
előfutárának tekinthető, és az 1970-es évekre Németország legfontosabb
kulturális, újságírói, akadémiai pozícióinak jelentős részét már magáénak
mondhatta, illetve ekkoriban szóhasználatával, témáival uralta a német
közbeszédet. *

Az értelmiségi hátországon végigsöprő baloldali fordulatra *csak nagyon
nehezen talált megfelelő választ a kereszténydemokrata konzervatív elit.
Hosszú évtizedeknek kellett eltelnie ahhoz**, hogy *az Altmann által
hiányolt a Frankfurti Iskolával *versenyképes „konzervatív” szellemi
holdudvar létrejöjjön, és „szemmagaságban”, valós eséllyel tudjon a
baloldali ikonokkal a tudományos és közéleti terepen is megmérkőzni.*

E lassú folyamat alatt a politikai pozíciókban erős konzervatív erők *csak
egy módon tudtak szembeszállni* *az 1968-as, sokszor a terrortól sem
visszariadó „lázadókkal”*: *a végletekig ragaszkodtak az államszervezés
kereteinek betartásához és a(z amerikai „reeducation”-ből átvett és testre
szabott) liberális demokráciát alapnak tekintő állami folyamatokhoz,
eljárásrendekhez.*

*

A mára létrejött konzervatív szellemi elit egyik ikonikus vezéralakja
Hermann Lübbe, a liberálkonzervatív Münsteri Iskola tagja. Lübbe 1995-ben a
következőképpen vallott az 1968-as erők Németországban betöltött
szerepéről: *„Egyébként pedig mára bebizonyosodott, nem utolsósorban német
politikai tradíciókat követve, hogy egyesek még mindig nem értették meg,
hogy a civil és akadémiai élet normalitásában a jogok és szabadságok nem a
politikai hovatartozás, hanem sokkal inkább az érvényben lévő eljárásrendek
tiszteletében tartásában és mások ezáltal védett jogaiban biztosíthatók. A
valóságtól és a polgári világtól távol álló német akadémiai miliőben
kereshető az oka annak, hogy ebben a közegben változatlanul megférnek azok
az értelmiség szélére szorult csoportok (a volt '68-as baloldali
értelmiség), akiknek az ideológiai túlfűtöttségét a történelmi és politikai
életidegenségük egészíti ki”.*

*1968 neomarxista szélsőbaloldali előretörésével** szemben tehát a
konzervatív értelmiség a liberális demokrácia maximális, bizonyos kritikus
helyzetekben a végletekig kiélezett tiszteletben tartásával küzdött. Ez
volt az a sikeres „fegyver”, **amellyel *a hatalmukat az elmúlt hetven
évben leginkább veszélyeztető erőt, *a '68-as neomarxista
értelmiséget* *sikerült
legyőzni, ily módon tudták hatalmuk konszolidációját végrehajtani.*

*Ebben a konszolidációban a CDU erős szövetséget kötött a teljes német
politikai elittel, így a szociáldemokrata SPD-vel is,** amelyre **szintén
végzetes veszélyt jelentett – noha más szempontból – a radikalizálódó
szélsőbal térnyerése és népszerűsége*, később pedig terrorizmusba vezető
(Rote Armee Fraktion, Vörös Hadsereg Frakció) politikai aktivitása.
Egyszerűen fogalmazva 1968 „forradalmi generációját” az 1925 és 1942 között
született (Helmut Schelsky 1957-ben megalkotott fogalmával) „szkeptikus
generáció”, a politikában végletesen csalódott, a nácizmusba életkoránál
fogva sem involválódott, ám annak minden következményét viselő, a
pragmatizmusban végletekig hívő, az adenaueri Németországot – politikai
hovatartozástól függetlenül – sikerre vivő korosztály győzte le.

*Számukra* – már csak történelmi tapasztalataik miatt is – *fontosabb volt
egy sikeres alku és megegyezés,* vagyis a hatalommegosztás, mint a
politikai abszolútum,* még ha ennek az is az ára, hogy a legjobb megoldás
helyett csak a második legjobb, ám konszenzusos megoldást kell
választaniuk.*

*Ennek a következménye a német politika belső konfliktuskerülése és a
mainstream állandó kiegyezésre való törekvése. *Frank-Walter Steinmeier
szociáldemokrata politikus CDU-támogatással történő államelnökké jelölése
is ezen a szemüvegen keresztül érthető meg igazán.

***

*A teljesen más történelmi tapasztalattal rendelkező kelet-közép-európai
politikai vezetők* *a posztkommunista ideológiai és politikai
hatalommal **szemben
éppen ellenkező eszközöket vetettek be.*

*Az ő céljuk **a megdöntött kommunista, ám az 1990-es években a liberális
demokrácia alapjain gyorsan újrakonszolidálódott posztkommunista politikai
hatalom** megtörése volt (Lengyelország, Magyarország és Csehország
esetében is). *Érthető tehát, hogy az előbbiekben leírt politikai alapokon
szocializálódott Angela Merkel, akinek hatalmát a liberális demokrácia
által létrehozott konszolidáció és a mainstreamen belüli kiegyezés,
valamint a liberális demokrácia folyamatainak konzekvens betartása és
betartatása jelentette, teljesen másképpen látja az aktuális európai
folyamatokat, mint a negyven év kommunizmus után a két évtizedes
posztkommunista dominanciájú liberális demokráciát éppen átalakító magyar
jobboldali elit. (Ide vezethető vissza a liberális vs. illiberális
demokrácia kapcsán kialakult, egymás mellett elbeszélő magyar−német
diskurzus.)

Tolyamatainak „radikális” betartása adja. Ez a formátum konszolidálódott
végletes precizitással egy balolehát a mai német konzervatív politikai
gondolkodás alapját az amerikai „reeducation”, a világháború után megismert
liberális demokrácia és annak állami fdali forradalom által veszélyeztetett
korszakban, ez hozta létre és hordozza máig a konszenzusos, a liberális
demokrácián nyugvó, német „nemzeti minimumot”.

Ezzel szemben Kelet-Közép-Európában az 1990-es évekbeli posztkommunizmus –
szintén a liberális demokrácia alapjain nyugvó – konszolidációjának
lebontása zajlik. *Vagyis amit a kelet-közép-európai jobboldali politikai
elit immáron európai szinten is megkérdőjelez, az a német jobboldali elit
történetének alapja és hatalmának legfontosabb záloga.*

*Ez az egyik oka annak, hogy *az újabb kori eredettörténetét* az 1968-as
szellemi forradalom – a liberális demokrácia eszközeivel történő –
leverésére visszavezető CDU és a posztkommunizmust az (il)liberális
demokrácia nemzeti „személyre szabásával” legyőző Fidesz** nehezen találja
meg a hangot** egymással.* *A széttartás oka tehát nem egyértelműen a
konzervativizmus és a jobboldaliság alapértékeinek különbözőségében
keresendő, hanem az sokkal inkább az eltérő történeti fejlődésre és ebből
adódóan az éppen ellenkező irányba tartó belső politikai folyamatokra
vezethető vissza.*



   -
   -


   - 38
   11

A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/107133
------------------------------
------------------------------
Összesen 116 komment
--------- kvetkez rsz ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20161217/5334b926/attachment.html

Tovbbi informcik a(z) Grem levelezlistrl