[Grem] Fricz T. Mirt hinyoznak a nagy formtum politikusok Eurpban?

Emoke Greschik greschem at gmail.com
2016. Aug. 27., Szo, 18:30:44 CEST 

 Európai hiánycikk lett a nagy formátumú politikus

http://gondola.hu/cikkek/102232-Europai_hianycikk_lett_
a_nagy_formatumu_politikus.html

Mi az oka annak, hogy *hiányoznak **a nagy formátumú politikusok*,* akik
éppen most*, Európa legválságosabb időszakában *tudnának új irányt szabni a
politikai folyamatoknak?*

2016. augusztus 26. 10:18

*Konrad Adenauer, Robert Schuman, Charles de Gaulle, majd később Willy
Brandt, Helmut Kohl, Jacques Chirac, Margaret Thatcher, Helmut Schmidt és
Francois Mitterrand – kiemelkedő, karizmatikus államférfiak és nők*, akik
személyesen alakították és formálták Európa sorsát. Hová tűntek az utóbbi
évtizedekben a hozzájuk hasonló karakterek az európai politikai térképről? *Mi
az oka annak, hogy hiányoznak* a nagy formátumú politikusok, akik éppen
most, Európa legválságosabb időszakában tudnának új irányt szabni a
politikai folyamatoknak, s meg tudnák állítani az egyre gyorsuló leépülést?

A dolgok közepébe vágva: *azért hiányoznak *a karizmatikus államférfiak*
immáron húsz-harminc éve, mert a megváltozott európai politikai környezet
nem tart igényt rájuk. Kiszűri azokat, akik nem kívánnak az európai
politikai főáramlat igényei és követelményei szerint cselekedni a politikai
porondon*, *hanem ehelyett önálló és szuverén politikát akarnak a saját
országuk élén megvalósítani.* Ezekre az emberekre nem pusztán nem tart
igényt a rendszer, hanem kifejezetten veszélyesnek tartja őket a status quo
fenntartása szempontjából. Vagyis, ha ilyen típusú politikus a központi
hatalom közelébe kerül, *a legváltozatosabb eszközökkel – nyilvánosság
előtti lejáratás, karaktergyilkosság, titkos zsarolás, magánéleti zűrök
feltárása, kényszerítés, fenyegetés stb. – eltávolítják *onnan.

*A világháború utáni európai politikatörténet két szakaszra osztható: az
első szakasz a két ideológiatábor, a kapitalizmus és a
kommunizmus-szocializmus szembefeszülésének és sajátos egyensúlyának az
időszaka, a második pedig a kelet-európai kommunista blokk felbomlásával, a
Szovjetunió szétesésével kezdődő egypólusú, vagy másképpen globális
világrend időszaka.*

Az első szakaszban – 1945-től a nyolcvanas évek végéig, tehát
negyven-negyvenöt éven át – a két világrend küzdelme arra kényszerítette
Nyugat-Európát és tágabb értelemben a Nyugatot, hogy a lehető legjobb és
leghatékonyabb rendszert építsék fel gazdaságban és politikában,
társadalomban és kultúrában egyaránt, amellyel bizonyítható a kapitalizmus
és a parlamenti demokrácia felsőbbrendűsége a
kommunizmussal-szocializmussal szemben. A versenyt meg kellett nyerni, s
ehhez kreatív, nagy átlátóképességgel rendelkező, a napi politika igényein
túl látó, átfogó víziókkal rendelkező politikusokra, államfőkre,
miniszterelnökökre volt szükség*. A cikk elején említett személyiségek –
Adenauertől Helmut Kohlig – nem véletlenül kerültek országaik élére; rájuk
volt szükség Nyugat-Európa nagyságának bizonyításához, s egyben a két
politikai-ideológiai tábor közötti, a béke megőrzéséhez szükséges minimális
egyensúly megteremtéséhez.*

*Ez volt az erős nyugat-európai nemzetállamok kora, erős és karakteres
politikai vezetőkkel és államférfiakkal, akik országuk szuverén irányítói,
vizionáriusai, elkötelezett honpolgárai voltak, akiket a világpolitikai
helyzet adottságain kívül nem tudott **gúzsba kötni semmi, még akkor sem,
ha törekedett rá. *Nos, *ez az állapot **változott meg gyökeresen a
kommunista tábor felbomlásával és a Szovjetunió megszűnésével.
Nyugat-Európa és a kommunizmus bukását kikényszerítő Egyesült Államok
kiterjesztette befolyási övezetét Kelet-Európára is, s ettől kezdve Európa
egypólusúvá vált*. Azt hihetnénk, hogy ez a változás, a demokrácia és a
kapitalizmus totális győzelme még inkább kedvezett a karizmatikus politikai
vezetők megjelenésének.

Ennek azonban az ellenkezője történt: *kikoptak* *a nagy formátumú
politikusok *a politikai színpadról.

Miért? Két okból. Egyfelől, mert* a világ vezető nagyhatalma és főként a
mögötte álló világelit *a kommunista tábor bukásával *lehetőséget kapott
arra, hogy Európát a globális hatalom ellenőrzése alá vonja, amelynek
megvalósulási formája az egyesült Európa lehetne.* Másfelől, *a globális
pénzügyi-gazdasági hatalom a nemzetállamok legyűrésére, megszüntetésére
szánta el magát, azért, hogy a profit érvényesülésének még útjában álló
legutolsó akadályait is felszámolja. Immáron más miniszterelnökök kellenek.*

1.* Fogott emberek, akik a globális tőke markában vannak, akiket irányítani
lehet*, mert korábban busásan megfizették őket és ma is privilegizált
helyzetben vannak. Ilyen politikus többek között * Jean-Claude Juncker*, az
Európai Bizottság elnöke, korábban Luxemburg korrupt, a nemzetközi tőkét
kiszolgáló miniszterelnöke. Ilyen* Martin Schulz, *aki nem éppen a
megszerzett diplomáiról híres, és sajnos ilyen* Angela Merkel.* Utóbbi nem
csupán fogott, hanem fontos feladatokkal megbízott személy, akit ráadásul
úgy próbálnak eladni az európai közvélemény számára, mint igazi, szuverén
politikust, holott a legkevésbé sem az.

2. *A globális pénzelit közvetlen tagjai, akik a demokrácia megkerülésével
és megcsúfolásával kerülnek döntéshozói pozíciókba. Erre példa Mario Monti,
akit az EU-s elit egyszerűen delegált Olaszország miniszterelnöki
pozíciójába, erre példa Lucas Papademos, akit Görögország kormányának élére
helyeztek, szintén választások nélkül, *még 2011-ben… Bizony, akkoriban még
fel sem figyeltünk ezekre a jelenségekre. Monti, Papademos, illetve *Mario
Draghi, az Európai Központi Bank kinevezett elnöke egyaránt a Goldman Sachs
nevű, brutálisan befolyásos amerikai befektetési bank vezetői voltak, *mielőtt
a politika rögös pályájára eveztek volna. Nem régi hír, hogy* Barroso, az
EB korábbi elnöke is a Goldman Sachsnál talált állást, *talán nem
véletlenül.

3. Ügyeletes idióták, akik *a globális pénztőke által irányított folyamatok
alátámasztására kidolgozott neoliberális és political correct-elméleteket
magukévá tették és még el is hitték azokat.* Ilyen miniszterelnökből számos
van Európában, példaként említhetem – a teljesség igénye nélkül – *Stefan
Lövfen svéd, Charles Michel belga, Mark Rutte holland, a leváltott Werner
Faymann osztrák miniszterelnökök*et. Ők azok, akik például* a
menekültügyben is pontosan azt teszik, amit az EU-s elit elvár tőlük.*

Így jutottunk el röpke hetven év alatt Adenauertől Matteo Renzi olasz
miniszterelnökig.* A klasszikus, nemzetállamokra épülő politika **felszámolása
zajlik,* nem csoda tehát, ha *Orbán Viktor* *ebben a rendszerben
veszedelmes ellenségnek látszik, mert* *a demokratikus, nemzeti alapokon
nyugvó, hagyományos európai politikát kívánja megvédeni.*
Fricz Tamás, Magyar Idők
--------- kvetkez rsz ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20160827/962b9d51/attachment.html

Tovbbi informcik a(z) Grem levelezlistrl