[Grem] F.ppa az US-ban (3 rsz albb)

Emoke Greschik greschem at gmail.com
2015. Sze. 25., P, 20:09:39 CEST 

http://gondola.hu/cikkek/98166-Ferenc_papa_beszede_a_Capitoliumban.html

Ferenc pápa beszéde a Capitoliumban
Szeptember 24-én történelmi eseményre került sor: Ferenc pápa a katolikus
egyházfők közül elsőként mondott beszédet a washingtoni Capitoliumban az
Egyesült Államok Kongresszusának képviselői előtt. A Szentatya angol
nyelven elmondott beszédének magyar fordítását teljes terjedelmében
közöljük.

Alelnök Úr!
Képviselőházi Elnök Úr!
A Kongresszus Tisztelt Tagjai!

Kedves Barátaim!

Nagyon hálás vagyok, amiért meghívtatok, hogy beszédet mondjak a
Kongresszus Plenáris Ülésén „a szabadok földjén és a bátrak hazájában”.
Szívesen gondolom, hogy e meghívást az indokolta, hogy én is ennek a nagy
földrésznek a gyermeke vagyok, amelytől mindannyian oly sokat kaptunk, és
amelyért közös felelősséggel tartozunk.
<http://gdehu.hit.gemius.pl/hitredir/id=.FuVJHwjiPK6HGztu8PT0YaSfV.F4IdO1s0iWo0vVXP.07/fastid=kreidpdddfhoxcnuzqarjwnbtbkn/stparam=wpgtfnlhnk/url=http%3A%2F%2Fmrm.kormany.hu%2F%3Futm_campaign%3DFB_HGR003_Kiemelt%2520korm.%2520int%25C3%25A9zked%25C3%25A9s_TKRSI_0709%26utm_source%3D300x250px_mrm_illegalis%26utm_medium%3D%252FNetriota_gondola.hu%252F300x250>

Egy adott nemzet gyermekeinek küldetése, személyes és társadalmi
felelőssége van. Nektek mint a Kongresszus tagjainak az a felelősségetek,
hogy lehetővé tegyétek, hogy ez az ország – törvényhozó munkálkodásotoknak
köszönhetően – mint nemzet növekedjen. Ti vagytok ennek a népnek az arca, a
képviselői. Az a feladatotok, hogy védelmezzétek és biztosítsátok
polgártársaitok méltóságát a közjóért való fáradhatatlan és munkát igénylő
törekvésben, hiszen a közjó minden politika célja.

Egy politikai társadalom akkor áll fenn tartósan az időben, ha
hivatásszerűen arra törekszik, hogy kielégítse a közös igényeket,
ösztönözve az összes tag növekedését, különösen azokét, akik leginkább
sebezhetők és fenyegetettek. A törvényhozás mindig a személyekről való
gondoskodáson alapszik. Erre szól megbízatásotok, erre hívtak és hívtak
egybe azok, akik megválasztottak titeket.

Munkátok Mózes alakjára emlékeztet, két szempontból is. Egyfelől Izrael
népének pátriárkája és törvényadója a népeknek azt az igényét jelképezi,
hogy az igazságos törvénykezés eszközeivel elevenen tartsák
egységérzésüket. Másfelől Mózes alakja közvetlenül Istenhez vezet minket,
vagyis az emberi lény transzcendens méltóságához. Mózes jól összefoglalja
munkánkat: az a feladatotok, hogy a törvény eszközeivel megvédjétek
Istennek minden emberi arcon megformált képét és hasonlatosságát.

Ma nemcsak hozzátok szeretnék szólni, hanem rajtatok keresztül az Egyesült
Államok egész népéhez is. Itt, együtt e nép képviselőivel, szeretném
megragadni az alkalmat, hogy párbeszédet folytassak azzal a sok ezer
férfival és nővel, akik nap mint azon fáradoznak, hogy tisztességesen
elvégezzék napi munkájukat, hazavigyék a mindennapi kenyeret,
megtakarítsanak egy kis pénzt és – egy lépést előrehaladva – jobb életet
teremtsenek családjaik számára. Olyan férfiakról és nőkről van szó, akik
nem egyszerűen arról gondoskodnak, hogy befizessék az adókat, hanem az őket
jellemző tapintatos módon – fenn is tartják a társadalom életét.
Tevékenységeikkel szolidaritást vállalnak másokkal, és olyan szervezeteket
hoznak létre, amelyek segítik a rászorulókat.

Szeretnék párbeszédet kezdeni a számos idős emberrel is, akik a tapasztalat
szülte bölcsesség nagy kincsestárát jelentik, és akik sokféle formában,
különösen az önkéntes munkán keresztül igyekeznek megosztani történeteiket
és tapasztalataikat másokkal. Tudom, hogy közülük sokan nyugdíjasok, de még
aktívak, és továbbra is beleadják magukat ennek az országnak az építésébe.
Szeretnék párbeszédet folytatni az összes fiatallal is, akik azon vannak,
hogy megvalósítsák nagy és nemes álmaikat, akiket nem tévesztenek meg a
felületes javaslatok és akiknek nehéz helyzetekben kell helytállniuk,
olyanokban, amelyek gyakran sok felnőtt éretlenségének következményei.
Szeretnék párbeszédet folytatni mindnyájatokkal, és ezt népetek történelmi
emlékezetén keresztül szeretném tenni.

Látogatásom olyan időpontra esik, amikor jó szándékú férfiak és nők néhány
nagyformátumú amerikai személy évfordulóját ünneplik. A történelem
bonyolultsága és az emberi gyengeség valósága ellenére ezek a férfiak és
nők, minden különbözőségük és korlátjukkal együtt, képesek voltak kemény
munkát végezni és személyes áldozatot hozni – némelyek életüket is áldozni
–, hogy egy jobb jövőt építsenek. Olyan alapértékeket testesítettek meg,
amelyek örökre megmaradnak az amerikai nép szellemiségében. Egy ilyen
szellemiségű nép át tud hidalni válságokat, feszültségeket és
konfliktusokat, és erőt tud meríteni, hogy előrehaladjon és azt méltósággal
tegye. Ezek a férfiak és nők a valóság látásának és értelmezésének egyik
útját nyitják meg előttünk. Amikor fejet hajtunk emlékük előtt, arra kapunk
indíttatást, hogy konfliktusok közepette is, a mindennapi élet
konkrétságában a legértékesebb kulturális tartalékainkból merítsünk.

Négy amerikait szeretnék megemlíteni: Abraham Lincoln, Martin Luther King,
Dorothy Day és Thomas Merton.

1. Erre az évre esik Abraham Lincoln elnök meggyilkolásának százötvenedik
évfordulója, ő a szabadság őre volt, aki fáradhatatlanul dolgozott annak
érdekében, hogy „ez a nemzet, Isten oltalma alatt, újraszülessen a
szabadságban”. A szabadság jövőjének építéséhez a közjó iránti szeretetre
van szükség, továbbá együttműködésre a szubszidiaritás és szolidaritás
szellemében. Mindnyájan ismerjük a világ mai aggasztó társadalmi és
politikai helyzetét, és mindnyájan aggódunk miatta. Világunk egyre inkább
erőszakos konfliktusok, gyűlölködések és brutális atrocitások színtere,
mely utóbbiakat ráadásul Isten és a vallás nevében követnek el. Tudjuk,
hogy egyetlen vallás sincs védve a személyes félrevezetés vagy az
ideológiai szélsőség formáitól. Ez azt jelenti, hogy különösen oda kell
figyelnünk a fundamentalizmus minden formájára, legyen az vallási vagy
bármilyen más jellegű. Kényes egyensúlyra van szükség, hogy legyőzzük a
valamely vallás, ideológia vagy gazdasági rendszer nevében elkövetett
erőszakot, ugyanakkor megmentsük a vallásszabadságot, a szellemi
szabadságot és a személyes szabadságot. De van itt egy másik kísértés is,
amelytől óvakodnunk kell: a leegyszerűsítő redukcionizmus, amely csak jó
vagy rosszat, ha tetszik, csak igazat és bűnöst lát. A mai világ – nyílt
sebeivel, melyeket oly sok testvérünk és nővérünk hordoz – megkívánja, hogy
szembenézzünk a polarizálás minden formájával, amely erre a két területre
oszthatja a világot. Tudjuk, hogy miközben igyekszünk megszabadulni a külső
ellenségtől, előfordulhat, hogy tápláljuk a belső ellenséget. A zsarnokok
és a gyilkosok gyűlöletének és erőszakának az utánzása a legjobb módja
helyük elfoglalásának. Ez olyasmi, amit ti mint nép elutasítotok.

Nekünk viszont reményt és gyógyulást adó, békét és igazságosságot biztosító
választ kell adnunk. Az a feladatunk, hogy használjuk bátorságunkat és
értelmünket a sok mai gazdasági és geopolitikai válság megoldására. Még a
fejlett világban is túlságosan is nyilvánvalóak az igazságtalan struktúrák
és tettek hatásai. Arra kell törekednünk, hogy helyreállítsuk a békét,
helyrehozzuk hibáinkat, teljesítsük vállalásainkat, és így előmozdítani az
egyének és a népek jólétét. Együtt kell előrehaladnunk, mint akik
összetartozunk, a testvériség és a szolidaritás megújult szellemében,
nagylelkűen együttműködve a közjóért.

A kihívások, melyekkel ma szembe kell néznünk, ennek az együttműködő
szellemiségnek a megújítását kívánják, amely oly sokat eredményezett az
Egyesült Államok történelmében. E kihívások összetettsége, súlyossága és
sürgőssége megköveteli, hogy bevessük erőforrásainkat és képességeinket,
hogy segítsük egymást, tiszteletben tartva különbözőségeinket és
lelkiismereti meggyőződéseinket.

Ezen a földön a különböző vallások nagymértékben hozzájárultak a társadalom
építéséhez és megerősítéséhez. Fontos, hogy ma – miként a múltban is – a
hit hangját folyamatosan meghallgassuk, mert ez testvériségről és
szeretetről szóló hang, mely mindenkiből és minden társadalomból a
legjobbat akarja kihozni. Az ilyesfajta együttműködés hatalmas erőforrás a
rabszolgaság globális, súlyos igazságtalanságból születő új formáinak
megszüntetésére irányuló küzdelemben; e formákat egyedül új politikáknak és
a társadalmi egyetértés új formáinak köszönhetően lehet csak legyőzi.

Gondolok itt az Egyesült Államok politikatörténetére, ahol a demokrácia
mélyen gyökerezik az amerikai nép szellemiségében. Bármely politikai
tevékenységnek az emberi személy javát kell szolgálnia és előmozdítania, és
mindenki méltóságának a tiszteletben tartásán kell alapulnia. „Magától
értődőnek tartjuk azokat az igazságokat, hogy minden ember egyenlőként
teremtetett, az embert Teremtője olyan elidegeníthetetlen jogokkal ruházta
fel, amelyekről nem mondhat le, s ezek közé a jogok közé tartozik a jog az
élethez és a szabadsághoz, valamint a jog a boldogságra való törekvéshez”
(Függetlenségi nyilatkozat, 1776. július 4.). Ha a politikának valóban az
emberi személy szolgálatában kell állnia, akkor nem állítható a gazdaság és
a pénzvilág szolgálatába. A politika viszont azon elfojthatatlan szükségünk
kifejeződése, hogy egységben éljünk, hogy együtt tudjuk építeni a
legnagyobb közjót: olyan közösséget, amely feláldozza részleges érdekeit,
hogy megoszthassa – igazságosságban és békében – jótéteményeit, érdekeit és
társadalmi életét. Nem értékelem alá az ezzel járó nehézségeket, de
bátorítom erőfeszítéseiteket.

2. Martin Luther King menetére is gondolok, amelyet Selmából Montgomerybe
vezetett ötven évvel ezelőtt: ez része volt annak a kampánynak, amelynek
célja azon „álmának” elérése volt, hogy az afroamerikaiak teljes polgári és
politikai jogokat kapjanak. Az az álom továbbra is inspirál minket. Örülök,
hogy Amerika továbbra is – sokak számára – az „álmok” földje. Az álmoké,
amelyek tetthez, részvételhez, elkötelezettséghez vezetnek. Az álmoké,
amelyek felébresztik azt, ami a legmélyebb és legigazabb az emberek
életében. Az utóbbi évszázadokban emberek milliói érkeztek erre a földre,
hogy megvalósítsák álmukat: a szabadságban megélt jövő építését. Mi, e
földrész lakosai, nem félünk az idegenektől, mert mi is sokan egykor
idegenek voltunk. Mint bevándorlók gyermeke mondom ezt nektek, annak
tudatában, hogy közületek is sokan bevándorlók leszármazottai. Tragikus
módon azoknak a jogait, akik sokkal korábban itt voltak előttünk, nem
mindig tartották tiszteletben. Azoknak a népeknek és nemzeteknek az
amerikai demokrácia szívéből szeretném ismételten kifejezni mély
megbecsülésem és tiszteletem. Azok az első érintkezések gyakran zavarosak
és erőszakosak voltak, nehéz azonban megítélni a múltat a jelen
kritériumaival. Mindenesetre amikor a körünkben lévő idegenek kérdőre
vonnak minket, nem szabad megismételnünk a múlt bűneit és hibáit. Most kell
eldöntenünk, hogy a lehető legnemesebben és legigazságosabban élünk,
ahogyan az új nemzedékeket is arra neveljük, hogy ne fordítsanak hátat
mellettük lévő felebarátaiknak és semminek, ami körülveszi. A nemzetépítés
annak felismerését kéri tőlünk, hogy állandóan kapcsolatra kell lépnünk
másokkal, el kell utasítani az ellenséges gondolkodásmódot, hogy magunkévá
tegyük a kölcsönös szubszidiaritást, állandóan azon igyekezve, hogy a
legjobbat nyújtsuk magunkból. Bízom abban, hogy képesek vagyunk rá.

Világunk olyan arányú menekültválsággal néz szembe, amilyet a második
világháború óta nem láttunk. Ez a valóság nagy kihívásokat állít elénk, és
sok kemény döntést kell meghoznunk. Ezen a földrészen is emberek ezrei
kényszerültek arra, hogy Észak felé utazzanak jobb megélhetési
lehetőségeket keresve. Vajon nem ez az, amit gyermekeinknek akartunk? Nem
szabad meglepődnünk a számukon, hanem inkább személyként kell őket
kezelnünk, az arcukra kell tekintenünk, és meg kell hallgatnunk
történeteiket, és azon kell lennünk, hogy a lehető legjobban válaszoljunk
helyzetükre. Mindig emberségesen, igazságosan és testvériesen kell
válaszolnunk. El kell kerülnünk azt a mai általános kísértést, hogy
kidobjuk mindazokat, akik zavarnak minket. Emlékezzünk az aranyszabályra:
„Azt tedd mással, amit akarsz, hogy mások tegyenek veled” (Mt 7,12).

Ez a szabály világos irányt mutat számunkra. Ugyanazzal a szenvedélyes
szeretettel [passion] és együttérzéssel [compassion] bánjunk másokkal,
amellyel szeretnénk, hogy velünk bánjanak. Ugyanazokat a lehetőségeket
keressük másoknak, amelyeket magunknak keresünk. Segítsünk másokat
növekedni, ahogyan mi is szeretnénk, hogy segítsenek minket. Egyszóval: ha
biztonságot akarunk, akkor adjunk biztonságot; ha életet akarunk, adjuk
életet; ha kedvező alkalmat akarunk, adjunk kedvező alkalmat. Az általunk
mások irányában használt mérték lesz az a mérték, amelyet az idő
irányunkban használ. Az aranyszabály azt a felelősségünket is szemünk elé
állítja, hogy óvjuk és védelmezzük az emberi életet fejlődésének minden
szakaszában.

Ez a meggyőződés vezetett engem – szolgálatom kezdetétől fogva –, hogy
minden szinten támogassam a halálbüntetés eltörlését az egész világon. Meg
vagyok győződve, hogy ez a legjobb út, mivel minden élet szent, minden
ember elidegeníthetetlen méltósággal van felruházva, és a társadalomra csak
jótékonyan hathat a bűncselekményekért elítéltek rehabilitációja.

Nemrégiben püspöktestvéreim itt, az Egyesült Államokban ismételten
felhívást tettek közzé a halálbüntetés eltörléséért. Nemcsak őket
támogatom, hanem felajánlom segítségemet mindazoknak, akik meg vannak
győződve arról, hogy az igazságos és szükséges büntetés soha nem zárhatja
ki a remény dimenzióját és a rehabilitációt mint célt.

3. Ezekben az időkben, amikor a társadalmi aggodalmak annyira fontosak,
muszáj megemlítenem Isten szolgája Dorothy Dayt, aki a Katolikus
Munkásmozgalmat alapította. Szociális elkötelezettségét, szenvedélyes
szeretetét az igazságosság és az elnyomottak ügye iránt az evangélium,
személyes hite és a szentek példája ihlette.

Mekkora utat meg tettünk már ezen a téren a világ sok részén! Milyen sokat
tettünk a harmadik évezrednek ezekben az első éveiben, hogy kivezessük az
embereket a szélsőséges szegénységből! Tudom, osztoztok meggyőződésemben,
hogy még sokkal többet kell tenni, és hogy gazdasági válság és nehézségek
idején nem szabad elveszíteni a globális szolidaritás szellemét. Ugyanakkor
szeretnélek bátorítani titeket, hogy ne feledkezzetek meg a körülöttetek
élő emberekről sem, akik a szegénység ördögi körének fogságában vergődnek.
Ők is igénylik, hogy reményt adjunk nekik. A szegénység és az éhség elleni
küzdelmet állandóan több fronton kell folytatnunk, de legfőképpen okaikat
kell megszüntetnünk. Tudom, hogy – miként a múlt is – ma sok amerikai
dolgozik azon, hogy megoldják ezt a problémát.

Magától értődik, hogy ennek az erőfeszítésnek része a vagyon megteremtése
és elosztása is. A természeti erőforrások helyes használata, a technológia
megfelelő alkalmazása és a vállalkozói szellem helyes irányításának
képessége lényegi elemei egy olyan gazdaságnak, amely modern, inkluzív és
fenntartható kíván lenni. „A vállalkozói tevékenység nemes hivatás,
amelynek célja, hogy gazdagságot hozzon létre és jobbá tegye a világot
mindenki számára; nagyon termékeny módja lehet azon térség fejlesztésének,
ahová telephelyeit építi, különösen, ha megérti, hogy a munkahelyteremtés a
közjó szolgálatának nélkülözhetetlen része” (*Laudato si’* enciklika,
129.). Ez a közjó magában foglalja a földet is, amely központi témája az
enciklikának, amelyet nemrég írtam annak érdekében, hogy „mindenkivel
párbeszédet kezdjek közös otthonunkról” (uo., 3.). „Olyan megbeszélésre van
szükség, amely valamennyiünket egyesít, mert a környezettel kapcsolatos
kihívás, melyet megélünk, és annak emberi gyökerei mindannyiunkat
érdekelnek és érintenek” (uo., 14.).

A *Laudato si’* kezdetű enciklikában bátor és felelős erőfeszítésre
bátorítok, hogy „irányt változtassunk” (uo., 61.) és elkerüljük az emberi
tevékenység által okozott környezeti pusztulás legsúlyosabb
következményeit. Meg vagyok győződve, hogy képesek eltérően cselekedni, és
nincs kétségem afelől, hogy az Egyesült Államok – és ez a Kongresszus –
fontos szerepet játszik ebben. Eljött a bátor tettek és a közvetlen
stratégiák ideje, hogy meghonosítsuk a „gondoskodás kultúráját” (uo., 231.)
és az „átfogó megközelítést, hogy legyőzhessük a szegénységet,
visszaadhassuk a kirekesztettek méltóságát, és ezzel egyidejűleg gondját
viselhessük a természetnek” (uo., 139.). Megvan a szükséges szabadságunk,
hogy korlátozzuk és irányítsuk a technológiát (vö. uo., 112.), hogy
kitaláljunk értelmes módokat arra, „hogyan irányítsuk, gyakoroljuk és
korlátozzuk hatalmunkat” (uo., 78.), és hogy a technológiát „egy másfajta,
egészségesebb, emberségesebb, szociálisabb, átfogóbb haladás szolgálatába
állítsuk” (uo., 112.). E tekintetben bízom abban, hogy az amerikai kutató-
és akadémiai intézmények jelentősen hozzá tudnak ehhez járulni az
elkövetkező években.

4. Egy évszázaddal ezelőtt, a XV. Benedek pápa által „hasztalan
mészárlásnak” nevezett „nagy háború” kezdetén született egy másik
rendkívüli amerikai: Thomas Merton ciszterci szerzetes. Sok embernek ő ma
is spirituális inspiráció forrása és vezetője. Önéletrajzában így ír: *„Világra
jöttem. Természetnél fogva szabadon, Isten képmásaként, mégis saját
erőszakosságom és önzésem foglya voltam, annak a világnak képére, amelyben
születtem. Az a világ a pokol hasonmása volt, teli olyan emberrel, mint én,
akik szeretik Istent, mégis gyűlölik; akik arra születtek, hogy szeressék,
mégis kétségbeesett és ellentmondásos vágyak félelmében élnek.”* Merton
elsősorban az ima embere volt, olyan gondolkodó, aki megkérdőjelezte e
világ bizonyosságait, és új horizontokat nyitott a lelkeknek és az
egyháznak. A párbeszéd embere is volt, a népek és a vallások közötti béke
előmozdítója.

A párbeszédnek ebben a perspektívájában szeretném elismerni az utóbbi
hónapokban tett erőfeszítéseket, amelyek a múlt fájdalmas epizódjaihoz
kötődő történelmi különbözőségeken való felülemelkedésre irányultak. Az a
kötelességem, hogy hidakat építsek, és hogy minden lehetséges módon
segítsek minden férfit és nőt, hogy ők is ugyanezt tegyék. Amikor korábban
nem egyetértésben lévő nemzetek újrakezdik a párbeszéd útját – azét a
párbeszédét, amelyet akár a legjogosabb okokból szakítottak is meg –, akkor
új pozitív lehetőségek nyílnak mindenki előtt. Ez bátorságot és merészséget
kért és kér, ami nem felelőtlenséget jelent. A jó politikai vezető mindenki
érdekét figyelembe veszi, és megragadja az alkalmat nyitott lélekkel és
gyakorlati érzékkel. A jó politikai vezető mindig arra törekszik, hogy
„inkább folyamatokat indítson el, mint tereket birtokoljon” (Evangelii
gaudium apostoli buzdítás, 222–223.).

A párbeszéd és a béke szolgálata azt is jelenti, hogy ténylegesen
elhatározzuk, hogy csökkentjük a sok fegyveres konfliktust a világon, és
hogy hosszú távon véget vetünk nekik. Itt fel kell tennünk magunknak a
kérdést: miért adunk el halálos fegyvereket olyanoknak, akik azt tervezik,
hogy kimondhatatlan szenvedéseket okoznak egyéneknek és társadalmaknak? A
választ sajnos mindnyájan jól ismerjük: egyszerűen a pénzért. Olyan
pénzért, amelyhez vér, gyakran ártatlanok vére tapad. Látva ezt a
szégyenletes és bűnös hallgatást az a feladatunk, hogy szembenézzünk a
problémával és megállítsuk a fegyverkereskedelmet.

E föld három fia és egy lánya, négy egyén és négy álom: Lincoln, szabadság;
Martin Luther King, szabadság a sokféleségben és a nemkirekesztés; Dorothy
Day, szociális igazságosság és az emberek jogai; és Thomas Merton, készség
a párbeszédre és nyitottság Istenre.

Az amerikai nép négy képviselője.

Földeteken tett látogatásomat Philadelphiában fejezem majd be, ahol részt
veszek a családok világtalálkozóján. Azt szeretném, ha látogatásom folyamán
a család témája állandóan előkerülne. Milyen lényegi fontosságú volt a
család ennek az országnak a felépítésében! És mennyire megérdemli
támogatásunkat és bátorításunkat! Mégsem rejthetem el aggódásomat a
családért, amely olyannyira fenyegetett, amilyen talán korábban soha, mind
belülről, mind kívülről. Manapság alapvető kapcsolatokat kérdőjeleznek meg,
így a házasságnak és a családnak alapjául szolgáló kapcsolatot is. Csak
ismételten hangsúlyozni tudom a családi élet fontosságát, és főképpen
gazdagságát és szépségét.

Különösen is szeretném felhívni a figyelmet a család legsérülékenyebb
tagjaira, a fiatalokra. Sokuk előtt gazdag lehetőségekkel teli jövő nyílik,
de sokan mások irányvesztettnek és céltalannak tűnnek, olyan reménytelen
labirintus foglyaivá váltak, amelyre erőszak, visszaélés és kétségbeesés
nyomra rá pecsétjét. Az ő problémáik a mi problémáink. Nem kerülhetjük meg
őket. Együtt kell velük szembenéznünk, beszélnünk kell róluk, és hatékony
megoldási lehetőségeket kell keresnünk, ahelyett hogy hasztalan
vitatkozásokba vesznénk bele. A banalizálás kockázatával azt mondhatjuk:
olyan kultúrában élünk, amely arra készteti a fiatalokat, hogy ne
alapítsanak családot, mert nincsenek jövőbe mutató lehetőségeik. De ugyanez
a kultúra másoknak olyan sok választási lehetőséget kínál, hogy őket is
lebeszéli a családalapításról.

Egy nemzetet akkor lehet nagynak tartani, ha védelmezi a szabadságot,
miként Lincoln tette; ha előmozdítja azt a kultúrát, amely lehetővé teszi,
hogy az emberek teljes jogokról „álmodhatnak” minden testvérük és nővérük
számára, miként Martin Luther King próbálta tenni; ha harcol az
igazságosságért és az elnyomottak ügyéért, miként Dorothy Day tette
fáradhatatlan munkájával, mely olyan hit gyümölcse volt, amely párbeszéddé
válik és béke magvait veti el Thomas Merton szemlélődő stílusában.

Ezekkel az ismertetőjegyekkel szerettem volna bemutatni kulturális
örökségeteknek, az amerikai nép szellemiségének néhány kincsét. Azt
kívánom, hogy ez a szellemiség egyre jobban kibontakozzon és növekedjen,
hogy lehetőleg minél több fiatal tudja örökölni azt, és élhessen olyan
földön, amely oly sok embert ihletett álmodni.

Isten áldja Amerikát!

-------------------------------------------------------------------

*Ferenc pápa beszéde a washingtoni hajléktalanokhoz: Isten Fia
hajléktalanként jött a világra*

Ferenc pápa Washingtonban, a Szent Patrik-plébánián szeptember 24-én
hajléktalanokkal találkozott. Miután beszédet mondott nekik, velük maradt
az étkezőben, leült az asztalukhoz, sokakat üdvözölt és megáldott. Az
alábbiakban teljes terjedelmében közreadjuk a Szentatya beszédét.

Örülök, hogy találkozhatok veletek. Jó napot! Két beszédet mondok nektek:
egyet spanyolul, egyet angolul!

Az első szó, amit mondani szeretnék nektek, hogy köszönöm. Köszönöm, hogy
fogadtok, és köszönöm az erőfeszítéseket, amelyeket megtettetek, hogy
megvalósulhasson ez a találkozás.

Eszembe jut rólatok egy ember, akit nagyon szeretek, és aki nagyon fontos
volt az életemben. Támasz volt és forrás. Hozzá fordulok, ha egy kicsit
bajban vagyok. Ti Szent Józsefre emlékeztettek engem. Arcotok az ő arcát
juttatja eszembe.

Szent Józsefnek nehéz helyzetekkel kellett szembenéznie élete során. Az
egyik ilyen az volt, amikor Máriánál elkezdődött a szülés, Jézus születése.
Azt mondja a Biblia: „Amikor ott voltak, eljött az ideje, hogy szüljön, és
megszülte elsőszülött fiát. Pólyába takarta és jászolba fektette, mert nem
kaptak helyet a szálláson” (Lk 2,6–7). A Biblia nagyon világosan mondja:
nem kaptak helyet a szálláson. Elképzelem Józsefet, akinek a felesége
mindjárt szül, és nincs fedél a feje felett, nincs háza, nincs szállása.
Isten Fia úgy jött erre a világra, mint egy hajléktalan. Isten Fia tudta,
mit jelent fedél nélkül kezdeni az életet. El tudjuk képzelni, milyen
kérdések éltek Józsefben abban a pillanatban: Hogyan? Isten Fia feje felett
nincs fedél? Miért nincs lakásunk? Miért nincs fedél a fejünk felett? Olyan
kérdések ezek, amelyeket sokan közületek feltehetnek nap mint nap, és fel
is teszitek. Mint József, ti is azt kérdezitek: Miért nincs fedél a fejünk
felett, miért nincs lakásunk? És nekünk, akiknek van fedél a fejünk felett,
akiknek van lakásunk, nekünk is jót tesz, ha feltesszük ezeket a
kérdéseket: Ezeknek a testvéreinknek miért nincs lakásuk, ezeknek a
testvéreinknek miért nincs fedél a fejük felett?

József kérdései ma is jelen vannak, ott vannak azoknak az életében, akik a
történelem során megélték, hogy nincs lakásuk.

József olyan ember volt, aki kérdéseket tett fel, de legfőképpen a hit
embere volt. A hit által volt lehetséges József számára, hogy rátaláljon a
fényre abban a pillanatban, amely teljesen sötétnek tűnt. A hit volt az,
ami megtartotta élete nehézségei közepette. József a hite miatt tudott
előrehaladni akkor is, amikor úgy tűnt, hogy minden egy helyben áll.

Az igazságtalan, fájdalmas helyzettel szemben a hit adja nekünk azt a
fényt, amely eloszlatja a sötétséget. Ahogyan Józseffel is történt, a hit
megnyit Isten csendes jelenléte felé minden életet, minden embert, minden
helyzetet. Ő jelen van mindannyiatokban, mindannyiunkban.

Nagyon világosan akarom elmondani: nincs semmi ok, nem létezik semmiféle
társadalmi, erkölcsi vagy másfajta indok, ami miatt el lehetne fogadni,
hogy valakinek nincs lakása. Igazságtalan helyzetek ezek, de tudjuk, hogy
Isten velünk együtt szenvedi el, mellettünk éli meg ezeket a helyzeteket.
Nem hagy minket egyedül.

Jézus nem csak szolidáris akart lenni minden emberrel, nem csak azt akarta,
hogy senki ne érezze, ne élje meg jelenlétének, segítségének, szeretetének
hiányát. Ő maga azonosult mindenkivel, aki szenved, sír, bármiféle
igazságtalanságot elszenved. Világosan megmondja: „Mert éheztem, és ennem
adtatok, szomjaztam, és innom adtatok, idegen voltam, és befogadtatok
engem.” (Mt 25,35)

A hit azt mondja nekünk, hogy Isten veletek van, Isten köztünk van, és
jelenléte a segítő szeretetre ösztönöz. Arra a szeretetre, amely egy olyan
Isten hívásából születik meg, aki szüntelenül kopogtat az ajtónkon,
mindenkinek az ajtaján, hogy a szeretetre, az együttérzésre, az egymásnak
való önátadásra hívjon minket.

Jézus ma is kopogtat az ajtónkon, az életünk kapuján. Nem mágikus módon,
nem trükköket alkalmazva, nem fényreklámokat vagy tűzijátékot használva.
Jézus mindig a testvér, a szomszéd, a mellettünk álló ember képében
kopogtat az ajtónkon.

Kedves barátaim, a segítség leghatékonyabb módját az imádságban találjuk
meg. Az imádság egyesít minket, testvérré tesz, megnyitja a szívünket, és
emlékeztet minket egy szép igazságra, amelyről olykor megfeledkezünk. Az
imádságban mindannyian megtanuljuk azt mondani, hogy Atya, Apa, és amikor
azt mondjuk, Atya, Apa, akkor felfedezzük, hogy testvérek vagyunk. Az
imádságban nincsenek gazdagok és szegények, csak gyermekek és testvérek
vannak. Az imádságban nincsenek első- és másodrangú emberek, hanem
testvériség van.

Az imádságban a szívünk erőre lel, hogy ne váljunk érzéketlenné, hideggé az
igazságtalan helyzetekkel szemben. Az imádságban Isten mindig hív és
ösztönöz minket a segítő szeretetre.

Milyen jót tesz nekünk, ha együtt imádkozunk! Milyen jót tesz nekünk, ha
abban a térben találkozunk, ahol testvérként nézünk egymásra, és
felfedezzük, hogy szükségünk van egymás támogatására. Ma veletek szeretnék
imádkozni, hozzátok akarok csatlakozni, mert szükségem van a
támogatásotokra, a közelségetekre. Arra szeretnélek hívni benneteket, hogy
imádkozzunk együtt, egymásért, egymással. Így támaszai lehetünk egymásnak,
és ez segít megélni annak örömét, hogy Jézus köztünk van. Jézus segítsen
megoldani azokat az igazságtalan helyzeteket, amelyeket elsőként Ő ismert
meg. Van kedvetek együtt imádkozni? Én kezdem spanyolul, és ti folytatjátok
angolul.

*Miatyánk…*

Mielőtt elköszönök tőletek, szeretném Isten áldását adni rátok:

*Áldjon meg az Úr, és oltalmazzon! Ragyogtassa rád arcát az Úr, és legyen
hozzád jóságos! Fordítsa feléd arcát az Úr, és adjon neked békét! *(Szám
6,24–26)

Kérlek, ne feledkezzetek meg imádkozni értem! Köszönöm!

---------------------------------------------------------------------------------

*Ferenc pápa váratlan látogatást tett a Szegények Kis Nővéreinél
Washingtonban*

Ferenc pápa egyesült államokbeli apostoli útja során szeptember 23-án,
szerdán Washingtonban váratlan látogatást tett a Szegények Kis Nővérei
rendházában, mely a Szeplőtelen Fogantatás-bazilika közelében található.

A Szegények Kis Nővérei <http://www.littlesistersofthepoor.org/> több
idősgondozó, illletve egészségügyi intézményt üzemeltetnek az Egyesült
Államok területén. A kongregáció jelenleg éppen perli a kormányt, mivel
Obama új egészségbiztosítási rendszere kötelezővé teszi számukra, hogy
alkalmazottaik részére biztosítsák az ingyenes fogamzásgátlást, illetve
amennyiben nem biztosítják, arról nyilatkozniuk kell, és abban az esetben
biztosítótársaságok teszik ezt meg helyettük – amivel közvetve ugyan, de
mégis olyat kénytelenek tenni a nővérek, ami ellentétben áll hitbeli
meggyőződésükkel.

A látogatás nyilvánvalóan a pápa támogatását jelzi, peres ügyükben is –
nyilatkozott Federico Lombardi SJ szentszéki sajtószóvivő. – Ebben az
értelemben pedig köthető Ferenc pápának az Egyesült Államok püspökeit
támogató szavaihoz, melyek Obama elnökhöz intézett beszédében hangzottak el.

„Kicsit lett csak hosszabb ettől a program, de azt hiszem, nagy jelentősége
van a jelen helyzetben” – fogalmazott Federico Lombardi.

*Szegények Kis Nővérei (Congregatio Parvarum Sororum Pauperum, CPSP, PSP):
női szerzeteskongregáció. 1840-ben, a franciaországi Saint-Servanban
alapította Jeanne Jugan. 1907-ben nyertek pápai jóváhagyást. Az ágostonos
regula szerint, kizárólag adományokból élnek, elhagyott öregeknek tartanak
fönn otthonokat. 2006-ban 211 házban 2957 nővér élt.  Magyarországon egy
házuk volt, Rákospalotán (Istvántelki út 52.). Károlyi Sándor gróf 1905-ben
adományozta nekik az épületet, melyben Stefaneum néven „aggmenhelyet”
rendeztek be; 1929-ben 90 öreget gondoztak. 1948-ban áttelepedtek
Franciaországba. (Magyar katolikus lexikon)*

*A rendalapítót, Jeanne Jugant 2009. október 11-én avatta szentté XVI.
Benedek pápa.*
Magyar Kurír
--------- kvetkez rsz ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20150925/379b16d0/attachment.html

Tovbbi informcik a(z) Grem levelezlistrl