[Grem] A többségi kultúrának is vannak jogai

[KEA]

A többségi kultúrának is vannak jogai

MNO -- 2015.10.12., Nagy Sándor Attila
http://mno.hu/velemeny/a-tobbsegi-kulturanak-is-vannak-jogai-1308679


Kisebb csoda történt múlt hétfőn este Budapesten. Ki sem tudtam szállni,
hosszú percekig ámulva ültem a leparkolt autóban. Egy Ausztráliában élő,
nemzetközi hírű szociálpszichológus professzor, Forgács József éppen a
Klubrádióban magyarázta el kiváló magyarsággal, miért butaság a
bevándorlókat menekülteknek titulálni, és őket is meg a befogadó
nemzetet is „Multikulti Welcome”-szerű rózsaszínfelhő-illúziókba kergetni.

Elmagyarázta, hogy miért küldik vissza kérlelhetetlen határozottsággal a
papírok nélkül érkező határsértőket, és miért nem kaphatnak soha
ausztrál állampolgárságot az engedély nélkül behatolók.

Imádkoztam, bárcsak a mi uniós vezetőink is hallgatnák a végtelenül
tanulságos beszélgetést.

A kérdező meglepettségében – nyilván déja vu érzése volt – alig tudott
szóhoz jutni, amikor a professzor arról beszélt, hogy ausztrál felfogás
szerint a „menekülés” csak az első országig tart, azután már csupán az
egyén „vándorlásáról” beszélhetünk. A megmosolyogni való uniós
gyakorlat, amely szerint a már a hatodik országon „átszambázó” válogatós
jobban élni vágyót is menekültként próbálják beállítani
realitásérzékükről önként lemondó együgyű liberálisaink – a dolgok
teljes félreismerésén alapul.

Ezek után világossá vált, miért volt elhibázott Angela Merkel német
kancellár elhíresült kijelentése („minden szíriait befogadunk” –
pontosabban „nem küldünk vissza”), amelynek következtében – a
koromfekete szudániak és nigériaiak kivételével – minden hátizsákos
vándorló néhány óra leforgása alatt kibombázott szírré tudott változni.
Akik nyilván a poszttraumatikus szindróma következtében hirtelen
elfelejtettek arabul, de legalább mindannyian január elsején születtek.

A kozmopolita liberalizmus iránti elkötelezettségéről híres rádió nem
kevésbé hasonló elkötelezettségéről ismert műsorvezetője levegő után
kapkodva döbbenten próbálta a professzort a helyes irányba terelni
álnaiv kérdéseivel – de a maga is bevándorlóként számon tartható
ausztrál tudós hajthatatlan maradt. Annyit azért ki tudott belőle
sajtolni, hogy Orbán Viktor a menekültkérdést belpolitikai célokra
használta. Többet nem.

A minél „sokszínűbb” (értsd: lehetőleg minél széttagoltabb) etnikai
összetételű európai országok lelkes propagálói – a rádió törzsközönsége
– csaknem egy órán át hallgathatták, miért bukott meg Európában Trudeau
egykori kanadai miniszterelnöknek az ottani angol–francia kevert
populációra kitalált „multikultúra” jelszava; miért nem támogatandó, ha
a bevándorlók az asszimilálódás, a befogadó társadalom normáihoz való
igazodás helyett az elkülönülést választják; ha az európaiak
toleranciáját kihasználva egyre szélsőségesebb, az adott körülmények
közt megvalósíthatatlan jogokat próbálnak maguknak kierőszakolni.

Logikus természetességgel levezette, hogy nem a bevándoroltak kulturális
szokásainak a befogadók általi elfogadását kell erőltetni: „A többségi
kultúrának is vannak jogai: a németek joggal várják el, hogy az ő
országukban lévő normákat az oda befogadottak ne kérdőjelezzék meg!”

Hűha! Eddig is a Klubrádiót kellett volna hallgatnom?

A professzor minden szavával egyetértettem, midőn ecsetelte, hogy az
emberekben hallatlanul rossz érzést válthat ki, amikor látják, hogy a
kertjükön, fóliasátraikon, tanyáikon, országukon, határaikon csak úgy,
toronyiránt át lehet gázolni; s hogy lehet kiabálva, erőszakosan
követelni, hogy egy ország, bár nem akar ennyi idegent beengedni, igenis
nyissa meg a határát („open the border!”) – ahogy az déli határunkon
történt.

A műsorvezető hüledezett. Én meg vártam, hogy arról is beszél, amikor a
bevándorlókat sunyi módon szuggerálva-általánosítva „menekülteknek”
nevezik az álmodozó, széplelkű liberálisok, és ebből mint tényből
kiindulva mindjárt menekültjogokat és genfi konvenciót kérnek számon.

Érdekes módon ezt a „maszlagot” németországi prominenseink is
„megeszik”, és sorra jelentkeznek, hogy ők is a „menekültek emberi
jogaiért” akarnak harcolni. Egyik legismertebb színészünk, Till
Schweiger még azt is vállalta, hogy saját pénzén menekültszállót építtet.

De sajnos erről nem esett szó.

Sebaj, egy másik témával viszont kárpótolt a szociálpszichológus.
Ügyesen helyre tette a felelőtlen rövidlátókat, akik azzal példálóznak,
hogy bezzeg a magyarokat is befogadták ’56-ban, s mi lett volna, ha
velük is ilyen ellenségesen bánnak? Kijelentette, hogy „az akkori
magyarok nem hangoskodtak, nem követelőztek”, és nem dobálóztak kővel,
hogy ők ide vagy oda akarnak menni, nem erőszakoskodtak, hogy melyik
ország fogadja be őket. Csendben megvárták Traiskirchenben a hatóságok
és az ENSZ-menekültügy intézkedését, majd elutaztak oda, ahol befogadták
őket.

Nem akartak hortobágyi bő gatyában grasszálni a torontói főutcán. Nem
akarták mindenáron rátukmálni az ausztrálokra az üveges táncot, és nem
üldögéltek csapatostul a kerítésen, molesztálva az arra járó nőket. A
magyarok csendben asszimilálódtak. És ezért lehetett őket könnyen
befogadni. Anno mi is szívesen befogadtunk népeket, kunokat meg
szlávokat – azzal a feltétellel, hogy magyarul fognak beszélni,
beilleszkednek és magyarokká válnak.

Kedves követelőző muzulmánjaink többségének eszük ágában sincs
„európaivá” változni, a harmadik generációs „német–törökök” még mindig
becsületgyilkosságokat követnek el, az arab nők úgy néznek ki, mint a
bűdi boszorkány, amikor az utcán fekete lebernyegekben járva villogó
szempárral ijesztgetik a gyerekeket, és a tolerancia jegyében elvárják,
hogy a jólelkű európaiak mindezt akceptálják. (Cserébe vajon ők is
elnézik nekünk, ha asszonyaink, lányaink forrónadrágban, melltartó
nélküli pólóban kívánják megcsodálni a szentélyeiket?)

Azokat a bevándorlókat lehet befogadni, akik hozzánk érkezve a mi
kultúránkat, szokásainkat átvéve új életet, egy jobb életet akarnak
nálunk kezdeni. Mert a mi kultúránk jobban tetszik nekik, mint az,
ahonnan eljöttek. És nem igaz, hogy minden kultúra egyenértékű – tette
hozzá a tudós, megemlítve, hogy ezt – ha engedelmeskedne a politikai
korrektség diktátumának – nem is lenne szabad kimondania. A műsor utolsó
perceiben a szociálpszichológus olyat talált mondani, ami az országukat
mindenkinek (még a papírok nélküli, kétes identitású idegeneknek is)
mosolyogva kínálgató félkegyelmű liberálisoknál bizonyosan kiverte a
biztosítékot: Angela Merkel viselkedését erkölcstelennek nevezte, amivel
kárt okozott.

A Klubrádió ars poeticájához hűséges riporternő, aki már hónapok óta a
menekültező önkéntesek buksiját simogatja, ettől valósággal roszszul
lett, és letargikus hangon a törzshallgatóság rendületlen támogatásában
reménykedve így köszönt el: – Nagyon érdekes volt, de kíváncsi vagyok,
mi a hallgatóink véleménye azzal kapcsolatban, amiket elmondott.

És a másnapi műsorába meghívott egy másik – reményei szerint kezelhetőbb
– szociálpszichológust.

A szerző Berlinben élő újságíró

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben is megjelent.
A megjelenés időpontja: 2015. 10. 12.

-- 

Üdvrivalgással:
KEA.
----
Keszthelyi András
e. doc.
ÓE-(ex BMF, exx Bánki)-KGK-SZVI