[Grem] Pacs F: Miben is kell hinni? - Dogmák és paradigmaváltások a teológiában, a II.Vatikáni zsinatról

Emoke Greschik greschem at gmail.com
2015. Okt. 3., Szo, 19:29:55 CEST 

Miben is kell hinni? – Dogmák és paradigmaváltások a teológiában
<http://jezsuita.blog.hu/2015/10/02/miben_is_kell_hinni_dogmak_es_paradigmavaltasok_a_teologiaban>
2015.10.02.
10:49 pacsy <http://blog.hu/user/137135/tab/data>

http://jezsuita.blog.hu/2015/10/02/miben_is_kell_hinni_dogmak_es_paradigmavaltasok_a_teologiaban#more7880568

[image: fr_reginald_garrigou-lagrange_o_p.jpg]Ha megkérdezzük valakitől,
aki történetesen katolikus, hogy hány szentség van, alighanem gondolkodás
nélkül rávágja: hét. No és hány parancsolat van? A válasz ugyanilyen
egyszerű: tíz. Ha rászánjuk az időt és egy kicsit utánanézünk néhány
egyháztörténeti adatnak (például akár az interneten is), alighanem minden
különösebb nehézség nékül azt is megtaláljuk, hogy eddig 21 egyetemes
zsinatot tartottak, és hogy Ferenc a 266. pápa. Ha vannak alapvető
teológiai ismereteink, könnyű lesz kideríteni azt is, hogy az Egyházi
Törvénykönyvben 1752 kánon van felsorolva. De vajon miért van az, hogy ha
azt kérdezzük, hogy hány dogma tartozik a katolikus tanításhoz, a hívő
emberek közül a legtöbben csak vakarják a fejüket?



Talán csakugyan van abban valami zavarbaejtő, hogy a kötelező hittételek, a
dogmák számát firtató kérdésre a diplomás szakemberek, a teológusok is
zavarba jönnek. Hogy nem lehet az, hogy egy ilyen egyszerűnek látszó, és
nyilvánvalóan rendkívül lényeges kérdés még mindig nincs tisztázva? Vajon
csupán a mai teológusok hibájából – alkalmasint ezen „modernkedő”, ám
valójában csak „a liberalizmus szerkerét toló”, „semmirekellő állítólagos
hittudósok” „nemtörődömsége és hanyagsága” folytán tartunk ott, ahol
tartunk? Hiszen mi mással volna magyarázható, hogy mindeddig
„elhanyagolták” egy ilyen jelentős adat megállapítását? Ha meg tudjuk
mondani, hogy hány bekezdés van a Katekizmus­ban, nem volna időszerű végre
rendesen utánaszámolni annak is, hogy egy-egy bekezdésnek hány dogma
feleltethető meg?

Nos, nem rejtem többé véka alá a véleményemet: az a meggyőződésem, hogy a
számbeli bizonytalanság oka nem a szakteológusok feltételezett lustaságával
magyarázható. Az indok sokkal inkább maga a *kinyilatkoztatás természetében*
rejlik (s ez azután elkerülhetetlenül a kinyilatkoztatás *teológiájára* is
rányomja a bélyegét). Az igaz ugyan, hogy össze tudjuk számolni, hogy hány
artikulusból áll a nicea-konstantinápolyi hitvallás, csakhogy a bekezdések
nem feleltethetők meg egyértelműen egy-egy dogmának, illetve a krédók maguk
sem merítik ki a hittételek teljes listáját. Valójában arról van szó, hogy
a kinyilatkoztatás és annak magyarázata elkerülhetetlenül *történeti*
folyamat. Csakis a kinyilatkoztatás tantételszerű szemléletét vallók, akik
ezt a történelmi dimmenziót lényegében elhanyagolják (vagy teljesen
félreértik), róhatják fel hiányosságképpen, hogy lehetetlen a dogmák
kimerítő listájának összeállítása! Hiszen ők a kinyilatkoztatást különálló
igazságok – avagy tételes állítások – gyűjteményének tekintik. Egyedül
ilyen alapon remélhetik ugyanis, hogy fáradhatatlan keresésük, osztályozó
és rendszerező munkájuk nyomán végre valahára meghatározott számú
tantételhez juthanak, feltéve, ha elég kitartóan folytatják a rendszerezést
és a keresést.

1950 és 1956 között egy legendás újskolasztikus professzor tanított a mai
Eötvös Loránd Tudományegyetemről száműzött teológiai karon (Budapesti
Katolikus Hittudományi Akadémia). Takács József valóban zseniális ember és
teológus volt. Kiemelkedő eredménnyel doktorált dogmatikából
(szisztematikus teológiából) a római Pápai Gergely Egyetemen, s olyan
brilliánsan szerepelt az akkoriban szokásos újskolasztikus disputákon, hogy
évtizedekkel később VI. Pál pápa maga is emlékezett rá, és rákérdezett az *ad
limina* látogatáson lévő magyar püspököknél. Megnyugtatták: nem, nincs
börtönben…

Takács Józsefnek azonban valódi keresztú adatott; a Szentlélek
kifürkészhetetlen végzése folytán rengeteg szenvedésen kellett átmennie.
1956-ban azonban politikai okokból eltávolították tanszékvezetői állásából
és – természetesen – Budapestről is száműzték, több kisebb plébánián
működött lelkipásztorként. Gyémántkeménységű ember volt; egy alkalommal,
nyomozók látogatták meg és virágnyelven megpróbálták „beépíteni”, rávenni,
hogy időnként írjon nekik egy-egy jelentést: „Lássa, csak ilyen apróságról
van szó, s ha vállalja, másnaptól újra taníthat” – így szólt az ígéret. Ezt
válaszolta: „Nézzék, én 5 élő és három holt nyelven tudok, de ezt a
nyelvet, nem beszélem!” Plábánosként halt meg 1982. január 17-én Adácson.

Takács életszentsége és briliáns intellektusa hihetetlen hatást tett
hallgatóira. Valóban a legjobbak lelkesedtek érte (nem csoda, hogy néhány
éve még a magyar katolikus püspöki karban is egykori tanítványai töltöttek
be kulcspozíciókat). A legértelmesebbeket és a legérzékenyebbeket ragadta
leginkább magával, ahogyan egységes és kikezdhetetlen épületként tárta elő
a katolikus tanítást, amelyet nem kezdhet ki a történelmi hullámverés,
melynek falán egyetlen repedés sem mutatkozhat. A dolgunk tehát csupán
vaslogikával és töretlen hűséggel továbbadni a kikezdhetetlen és üdvösségre
vezető tanítást. Takács úgy vélte, hogy a dogmatika legfeljebb néhány
apróság tekintetében szorul még pontosításra: ki kellene mondani a Mária
társmegváltóságáról (*co-redemptrix*) szóló dogmát, és szükség lesz még a
Szent Józsefről szóló teológiai traktátus (a jozefológia) kidolgozására,
amit eddig méltatlanul elhagyagoltak. Egyébként már majdnem minden készen
van, befejezett.

Nem tudok eltekinteni a párhuzamtól, miszerint a fiatal Werner Heisenberget
is megpróbálták lebeszélni a családi ismerősök, hogy az egyetem fizika
szakára iratkozzék be, mondván, hogy „a fizikában már minden fel van
találva”… Ahogy ugyanis a relativitáselmélet és a kvantummechanika új
alapra helyezte a fizikai tudományokat, úgy formálta át – *mutatis mutandis*
– az egész teológiai kérdésfelvetést a II. Vatikáni zsinat. Azzal, hogy az
újsokasztika megszűnt az egyház hivatalos teológiája lenni, hitem szerint,
a Szentlélek éltető ereje nyilvánult meg. A történtek hatására ma mindennél
világosan látjuk: nem hogy befejeződött volna, még alig kezdődött el a
kinyilatkoztatás megértése.

A II. Vatikáni Zsinat azt tanítja, hogy a kinyilatkoztatást nem lehet
leszűkíteni kijelentések vagy különálló igazságok gyűjteményévé. Végső
soron a kinyilatkoztatás nem egy kijelentsében vagy egy szövegben, hanem
Jézus Krisztusban magában tárul fel számunkra. Krisztus „az egész
kinyilatkoztatás közvetítóje és teljessége” (DV 2).

Sejtitek ti ennek a tételnek a jelentőségét?

(Cf. Richard R. Gaillardetz, *By What Authority? A Primer on Scritpure, the
Magisterium, and the Sense of the Faithful*, Liturgical Press, Saint John’s
Abbey, Collegeville, Minnesota [USA] 2003, cap. VI.).
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20151003/8b2444b8/attachment.html

További információk a(z) Grem levelezőlistáról