[Grem] Melegek házassága

[KEA]

Melegek házassága

Mandiner -- 2015. július 4., Bencsik Gábor.
http://mandiner.hu/cikk/20150703_bencsik_gabor_melegek_hazassaga


Az egyetlen kérdés: a melegek házasodási joga rontja-e az emberi nem,
vagy akár egy kulturális közösség (mondjuk Európa) reprodukciós képességét?

Könnyű a természettudósoknak – tényekkel van dolguk. A társadalom
kutatói viszont vélekedésekkel – mi több, vélekedésekről alkotott
vélekedésekkel dolgoznak. Így hát megeshet, ami szinte minden esetben
meg is esik, hogy ha a társadalom jelenségeiről folyik a vita, a felek
valójában nem a másik álláspontját vitatják, hanem azt a tételt, amit a
másik álláspontjának állítanak. Legtöbbször ezért meddők a társadalmi
viták: „A” teljes meggyőző erővel megsemmisíti mindazokat az
állításokat, amelyeket „B”-nek tulajdonít, „B” porba sújtja az „A”-nak
tulajdonított nézeteket ily módon győzedelmes igazságuk teljes
bizonyossága mellett beszélnek el egymás mellett.

A mai magyarországi társadalmi viták pontosan e sínen robognak. A
jobboldali közírók is megkonstruálták a maguk balliberális fantomképét –
melyet persze minden vitában legyőznek –, és a balliberálisok is
lelkesült eszmei harcot vívnak a maguk jobboldali fantomjával, hasonlóan
elsöprő sikerrel.

Vegyünk egy példát: a melegek házasságát. Jobboldalon ott a rózsaszín
bőrtanga, a balliberálisoknál pedig a hálószobákba nyúlkáló, diktatúrába
hajló autoriter állam. Pedig mind a kettő csupán vetített kép, könnyű
legyőzést kínáló ráfogás.

Azért egyrészt-másrészt játékot se játsszunk. Lehetséges és legyen is
jobboldali, konzervatív álláspont – próbáljuk tehát ezt megfogalmazni és
vitára felajánlani, azt remélve, hogy a baloldali és a liberális
álláspont is hasonlóképpen megismerhető lesz.

Nos tehát: mára már értelmes ember nem vitatja, hogy mindenkinek jogában
áll azzal ágyba bújni, akivel akar. Nem volt ez mindig így, és
becsületes konzervatív elismeréssel adózik azok előtt a liberálisok
előtt, akiknek az elmúlt fél évszázadban sikerült kivívniuk ezt a
közmegállapodást.

Lépjünk tovább. Mára már értelmes ember azt sem vitatja, hogy
mindenkinek jogában áll azzal tartós párkapcsolatban élni, akivel akar.
Ami azt is jelenti, hogy e párkapcsolat, ha történetesen meleg, akkor is
ugyanolyan társadalmi elfogadottságot kell hogy élvezzen, mint a
különnemű. Meleg pároknak ugyanolyan joguk van párként megjelenni a
közösségben, mint a heteróknak. Tisztelet ezért a liberálisoknak – lásd
fent.

Aki tehát azt az álláspontot fogja rá a konzervatívokra, hogy azok meg
akarják mondani, ki mit csináljon a hálószobában, az nem a
konzervatívokkal vitatkozik, hanem a maga gyártotta fantommal.

Amikor egy konzervatív ember azt mondja, hogy ellenzi a melegek
házasságát, akkor ezt nem azért teszi, mert bele akar szólni a
magánéletükbe. Hanem azért, mert a házasságot – úgy látszik – másként
értelmezi, mint a liberális. (Hogy e tekintetben van-e önálló baloldali,
szociáldemokrata álláspont, az az utóbbi néhány évtizedben sajnos nem
derült ki.)

A liberális – ha jól értjük, és nem fantomot gyártunk magunk is – a
házasságot jognak tekinti, amelyből senki, aki felelős döntést képes
hozni önmagáról, nem rekeszthető ki. Valóban: ha a házasság jog, a
következtetés indokolt.

Csakhogy – talán ez lenne a konzervatív álláspont – a házasság nem jog,
hanem intézmény. Amely azért jött létre, és az elmúlt néhány ezer évben
azért maradt fenn, hogy az emberi társadalom reprodukcióját támogassa,
magyarán hogy a megszületendő gyermekeknek védett helyzetet teremtsen.
Aki veszi a fáradságot, erről elég gazdag irodalmat talál, kezdve az
ókori görögökön, fel egészen a legújabb korig – de szinte minden
szócikk, tanulmány és kötet a gyereknevelésre fut ki.

Hiszen az ember nem csak szellemi lény, hanem biológiai is. Bármely faj
fennmaradásának sine qua non-ja, alapfeltétele a reprodukció képessége.
A biológia ezt a képességet igen egyszerű módon teszi próbára: amelyik
faj nem képes a reprodukcióra, az kihal. Tudomásul kell vennünk, hogy ez
a törvény a homo sapiensre is maradéktalanul vonatkozik. A reprodukcióra
(2.0-ás demográfiai mutatóra) nem képes faj biológiai zsákutca. Ha a
biológia értelmezni tudná az etikát (nem tudja), azt mondanánk: nem
méltó a fennmaradásra.

A házasság intézménye a reprodukció, a fennmaradás eszköze. Persze
emellett sok más is: két ember szövetsége, kölcsönös szeretet, a
magánytól való menekvés. De ez mind csak ráadás. És teljesen érthető, ha
a meleg párok ebből a ráadásból részesedni akarnak. Ám ezzel a házasság
intézményét a lényegétől fosztják meg.

Valójában ez az egyetlen, viszont a lenni vagy nem lenni alternatíváját
felvető kérdés: a melegek házasodási joga rontja-e az emberi nem, vagy
akár egy kulturális közösség (mondjuk Európa) reprodukciós képességét?
Ha nem, akkor gond nélkül elfogadhatjuk, sőt egyenesen el kell
fogadnunk. Semmi nem állandó a világban, miért éppen a házasság lenne
az? Ha viszont rontja a reprodukciós teljesítményt, akkor egészen
egyszerűen az emberiség – vagy az adott kulturális közösség –
öngyilkosságával van dolgunk, amely ugyan kellemesebb, mint a lemmingek
ismeretes tömeges halálba menetelése, az eredmény viszont rosszabb:
teljes megsemmisülés.

Történelmi léptékkel mérve csak rövid időt vizsgálhatunk, a melegjogok
története alig néhány évtizedes. A konzervatív szemlélő azonban hajlamos
a jelenséget más jelenségekkel összefüggésben szemlélve arra a
következtetésre jutni, hogy Európának a katasztrófa felé tartó
demográfiai folyamatai és a házasság intézményének átértékelése között
szoros összefüggés van.

Természetesen nem csak a melegek házasságáról van szó. A gyerekek egyre
nagyobb hányada születik házasságon kívül – és a konzervatív szemlélő
ok-okozati összefüggést lát e jelenség és a között, hogy összességében
viszont egyre kevesebb gyerek születik. Ugyanezt véli felfedezni a
válások számának emelkedése és a demográfiai mutató romlása között.

Valójában a „romlás” kifejezés erős eufémizmus. Európa a maga 1.3-as
reprodukciós mutatójával a szó szoros értelmében kipusztulásra ítélte
önmagát. Ez nem Kasszandra-jóslat, ez egyszerű számtan. Kétszáz embernek
százharminc gyereke születik, azoknak felnővén nyolcvanöt, azoknak
ötvenöt – a kétszáz és az ötvenöt között csupán dédszülői-dédunokai
távolság van. A lélekszám egynegyedére zuhanása egyetlen életbe belefér.
És akkor a gazdasági összeomlásról még nem is szóltunk.

Csakhogy van egy másik szempont is. Morálisan teljesen jogos követelés,
hogy a melegek mindennemű megkülönböztetés nélkül, a heterókéval
teljesen azonos minőségű életet élhessenek. Egy konzervatív ember minden
más emberre csakis úgy tekinthet, mint akiben a teljesség foglaltatik,
és neki nincs erkölcsi joga a másikat e teljesség megélésében korlátozni.

A melegek házasságával kapcsolatban eszerint egy morális megfontolás áll
szemben egy biológiai megfontolással – a faj önreprodukciójával. És itt
következik a konzervatív következtetés: a megőrzés parancsa erősebb,
mint az egyéni életek lehető legteljesebb kiteljesedésének joga.

Foglaljuk hát össze: ha a melegházasság elfogadása rombolja az adott
közösség biológiai reprodukciós képességét, akkor és emiatt a
konzervatív ember a melegházasságot ellenzi. Ha viszont az derül ki,
hogy ilyen összefüggés nincs, akkor a konzervatívnak a melegházassággal
nincs dolga azon kívül, hogy elfogadja.

Végül csupán egy kérdés marad: mire ez a dilemma eldől, lesz-e még
európai civilizáció?

-- 

Üdvrivalgással:
KEA.
----
Keszthelyi András
e. doc.
ÓE-(ex BMF, exx Bánki)-KGK-SZVI