[Grem] Az els kommn (=Tancskztrsasg) s a bnsk felelssgre vonsa

Emoke Greschik greschem at gmail.com
2015. Jl. 12., V, 06:46:46 CEST 

 Tudomány <http://mno.hu/tudomany> *Ítélet*
 Ez volt a kommunista bűnösök „nürnbergi pere” Előző cikk
<http://mno.hu/tudomany/skizofreniahoz-vezet-a-dohanyzas-1294765> Következő
cikk
<http://mno.hu/hirtvkulfold/fegyverrel-tamadtak-a-kepviselore-es-testoreire-1294851>
   25
  Nyomtatás
<http://mno.hu/tudomany/ez-volt-a-kommunista-bunosok-nurnbergi-pere-1294311#>
 szerző: Veczán Zoltán, 2015. július 11., szombat 18:32
   [image: Ez volt a kommunista bűnösök „nürnbergi pere”]
  Népbiztosok szemlézik a május 1-jei előkészületeket
vasassc.hu

Bár a Tanácsköztársaság 133 napja alatt elkövetett vérengzések,
fosztogatások, vagyonelkobzások miatti felelősségre vonás elől a
főkolomposoknak sikerült elmenekülniük, de a Magyarországon maradt tíz
úgynevezett népbiztost még sikerült bíróság elé állítani.

Az 1919. március 21-e és augusztus 1-je közötti időszak a magyar történelem
egyik legsötétebb szűk négy hónapja volt, amely nemcsak a későbbi trianoni
békediktátum igazságtalanságaihoz járult hozzá azáltal, hogy Magyarországot
teljességgel szalonképtelenné tette a vörös forradalmaktól rettegő nyugati
hatalmak szemében, hanem közvetlenül is óriási károkat okozott és
szenvedést hozott az első világháború által kivéreztetett ország népére.
Forradalmi terror és bukás

A Tanácsköztársaságot – korabeli nevén „Magyar Sovietköztársaságot” –
Károlyi Mihály lemondatása után kiáltotta ki Kun Béla és Garbai Sándor, az
új, kommunista állam irányítószerve a Forradalmi Kormányzótanács lett,
amelynek miniszteri hatalommal bíró vezetői a népbiztosok lettek. Április
7-én valamiféle választással próbáltak legitimitást szerezni kormányuknak,
ám ezen csak a szocdemek és a kommunisták egyesüléséből létrejövő
Magyarországi Szocialista Párt jelöltjei indulhattak.

A Tanácskormány története közismert: a proletárdiktatúra velejárója, a
fosztogatás és államosítás, gyilkosságsorozatok és az ellenállás véres kezű
megtorlása, eközben az ország katonai védelmére való teljes alkalmatlanság
után következett az elkerülhetetlen bukás a román csapatok bevonulásával. A
románok kivonulása és Horthy Miklós hatalomátvétele alatt a tiszti
különítményesek már megkezdték a tisztogatásokat, jórészt a mintegy 600
áldozatot követelő vörösterror végrehajtói, a Vörös Őrség, a rettegett
Lenin-fiúk, illetve a vidéki kommunista vezetők falhoz állításával, de a
megtorlásoknak antiszemita éle is volt. Bár a népbiztosok nagy része,
köztük Kun Béla is elmenekült, a Magyarországon lefülelt tíz kommunista
funkcionáriust viszont végül sikerült bíróság elé állítani, bár közülük
többen a hatnapos átmeneti, szocdem Peidl-kormány tagjai is voltak.
Bíróság előtt a bűnösök

Az 1949 utáni szocialista történetírás előszeretettel faragott mártírt a
tíz népbiztosból, akiket e szerint törvénytelen eljárások keretében,
koncepciós perben ítéltek el, visszamenőleges törvénykezéssel olyan
bűnökért, amelyek az elkövetésük idején nem számítottak bűnöknek.
Ugyanakkor az 1919-es forradalmi terror olyan helyzetet teremtett, amelyre
a békebeli magyar törvénykezés egyszerűen nem volt felkészülve. Ahogy
Tőkéczki László történész az MNO-nak elmondta: a monarchiabeli
liberális-konzervatív berendezkedés számára elképzelhetetlen totalitárius
rendszer és elképesztő bűnök sorozata késztette őket unortodox jogi
megoldások alkalmazására.

    Fotó: Péchy László/Fortepan  Szocialista mártírok és a jogalap

Sem az őszirózsás forradalommal hatalomra került Károlyi-kormány, sem a
Tanácsköztársaság nem rendelkezett valós választói legitimációval (előbbit
is csak addig tekintették legitimnek az emberek, ameddig a párizsi
békekonferencián előnyösebb feltételek kiharcolásával kecsegtettek). Itt
ütközött a kommunista történetírás mítosza a valósággal, hiszen az 1949 és
1990 közötti történelemszemlélet szerint ezek a kormányok legitim
felhatalmazással bírtak, ezért a kormánytagok hatalombitorlókként való
megbüntetése például Rév Erika A népbiztosok pere című 1969-es könyvében is
koncepciós eljárásként szerepel (megjegyezve, hogy politikai bűnök közül
egyedül a király megöléséért járt halálbüntetés).

Emellett – bár a bíróság elé állított népbiztosok közül csupán Bokányi
Dezső munkaügyi és népjóléti népbiztos kezéhez tapadt közvetlenül vér, aki
a Jászberényben tüntető éhező parasztok közé géppuskáztatott – a
rendszerben a hatalom birtokosaiként a többi népbiztost is terheli a
felelősség a legyilkolt több száz emberért. Ugyanakkor fontos adalék ehhez,
hogy már maguk Leninék is ódzkodtak a parancsok írásba adásától, az ilyen
jellegű ügyekben főleg telefonon adtak utasítást, amelynek nem maradt
nyoma. Ez a két elv, a hatalom felelőssége és a visszamenőleges jogalkotás
az, amely később, az 1946-os nürnbergi perben is visszaköszön a
nemzetiszocialista főbűnösök elítélése kapcsán, amikor a korabeli jogi
keretek, illetve a közvetlen érintettség bizonyíthatóságának hiánya szintén
nem tették volna lehetővé a példátlan kegyetlenkedések megbüntetését.
Kik is voltak ezek a népbiztosok?

Azt Tőkéczki is fontosnak tartja leszögezni, hogy a későbbi kommunista
propaganda-történetírás állításaival ellentétben a népbiztosok javarészt
nem a „nép gyermekei” voltak: autóval jártak, luxuskörülmények között éltek
az úgynevezett proletárdiktatúra ideje alatt. Ugyanakkor azt sem
mondhatjuk, hogy csak cinikus haszonlesők voltak: tényleg hittek a
kommunizmus eszméjében, amelyet egyfajta pótvallásként éltek meg saját
feladott nemzeti, illetve vallási identitásuk helyett. Voltak persze, akik
kevésbé voltak elkötelezettek, Haubrich József kereskedelmi és hadügyi
népbiztos például csaknem hozzájárult a proletárdiktatúra bukásához.

Tény, hogy a népbiztosok nagyobb része zsidó származású volt – mint például
Kalmár (Kohn) Henrik, Kelen (Klein) József, a rettegett Szamuely Tibor vagy
maga Kun (Kohn) Béla –, ugyanakkor a vagyonos zsidóság semmi jóra nem
számíthatott a proletárdiktatúra alatt: a vörösterror 600 halálos
áldozatából 34 „zsidó burzsuj” volt. Az is igaz ugyanakkor, hogy a zsidóság
egy elvallástalanodott része szimpatizált a kommunizmussal – akár mert a
népek testvéri együttélésének eljövetelét várta tőle –, ezzel alapvetően
megrontva a magyar–zsidó viszonyt, és legitimitást adva a későbbi
zsidótörvényeknek.
Halál a bűnösökre!

Maga a népbiztosok elleni per Simonyi-Semadam Sándor, illetve Teleki Pál
első kormánya alatt zajlott, a közvélemény teljes támogatása mellett.
  Az ítélet

A bíróság döntése alapján *Bokányi Dezső* munkaügyi és népjóléti
biztosra, *Ágoston
Péter* külügyi népbiztoshelyettesre, *Haubrich József* kereskedelmi és
hadügyi népbiztosra és *Vántus Károly* földművelésügyi biztosra *akasztófa
várt volna,* míg *Bajáki Ferenc* szociális termelési népbiztost, *Dovcsák
Antal* tanácselnök-helyettest, *Nyisztor György* földművelésügyi
népbiztost, *Kalmár Henrik* német ügyi népbiztost, *Kelen József *szociális
termelési helyettes népbiztost és *Szabados Sándor* közoktatásügyi
népbiztost pedig *életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélte a bíróság.*

A vörösterror sokkja után az egész társadalom szorgalmazta a népbiztosok
felelősségre vonását, hiszen a mintegy 600 áldozat bő fele még csak nem is
arisztokrata vagy nagypolgár, hanem egyszerű parasztember volt, aki kevéske
vagyonát védte a fosztogatóktól, ezért ellenforradalmárként kivégezték.

Az 1920. július 5-én kezdődő, Kun Béla és társai, majd – miután Kunt nem
adta ki a szociáldemokrata kormányzattal rendelkező Ausztria – Vántus
Károly és társai elleni perben a vádindítványt Váry Albert főügyész
nyújtotta be, a később pontosított vád felségsértés, lázadás, gyilkosságra
való felbujtás és pénzhamisítás volt. A gyorsított tárgyalás 97 napig
tartott, az ítélethirdetésre december 28-án került sor. Ennek eredményeként
a 10-ből négy népbiztost halálra, a többi hatot életfogytig tartó
fegyházbüntetésre ítélték.
  [image: A népbiztosok pere korabeli újságban]
 A népbiztosok pere korabeli újságban
Fotó: Vasárnapi Újság
  Soha végre nem hajtott ítéletek

Bár négy halálos ítéletet is kiszabott a bíróság, már akkor tudta a magyar
kormány, hogy ennek végrehajtására nem kerül sor: sok magyar katonatisztet
tartottak túszként fogva a sikeres forradalmat letudó szovjet bolsevikok,
így végül ebben a kényszerhelyzetben 1921–22-ben belementek abba, hogy
kiadják a népbiztosokat a szovjeteknek, cserébe több tucat magyar
hadifogolyért, a közvélemény nagyobbik része pedig ebben a döntésben meg is
nyugodott.
Nem menekülhettek

Így az elvtársak hamarosan már a Szovjetunióban találkozhattak a bukott
diktatúra többi főemberével, magával Kun Bélával is. Megmenekülésük azonban
csak arra volt jó, hogy némi haladékot kapjanak, és életüknek legtöbbször
épp a csodált szovjet kommunizmus, a sztálini terror vessen véget az
1938-as nagy, párton belüli tisztogatások idején.
--------- kvetkez rsz ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20150712/cd055eb9/attachment.html

Tovbbi informcik a(z) Grem levelezlistrl