[Grem] igazi vs. agresszv liberalizmus

Emoke Greschik greschem at gmail.com
2015. Aug. 30., V, 09:22:56 CEST 

 A mi liberálisainkhttp://mno.hu/velemeny/a-mi-liberalisaink-1302210
szerző: Hajdú Péter, forrás: Magyar Nemzet <http://mno.hu/magyar_nemzet/>,
2015. augusztus 29., szombat 16:44

Sok más fiatallal egyetemben a nyolcvanas évek legvégén – amikor az
elvtársak éppen a közvagyon ellopásával, bocsánat, spontán privatizálásával
voltak elfoglalva – boldogan fürödtem én is a szabadságban. Euforikus napok
voltak. A szabadság, egyenlőség, testvériség bűvöletében éltünk. Március
15-én már rendőri terror nélkül lehetett végigmenni a megszokott útvonalon,
Cserhalmi György pedig a Magyar Televízió lépcsőin felolvasta, hogy mit
kíván a magyar nemzet. S ezt a televízió – ha felvételről is, de –
közvetítette, csakúgy, mint Szűrös Mátyás szavait, amikor október 23-án a
Parlament erkélyéről kikiáltotta a Magyar Köztársaságot. Szabad volt nemet
mondani a diktatúrára, szabadon és nyíltan mondhatta el gondolatait az
ember, ami korábban elképzelhetetlen lett volna.

Valamikor 1989 őszén, amikor már világos volt mindenki előtt, hogy annak a
rendszernek vége, nyugdíjba készülődő apámat is elrángattam az ötödik
kerületi SZDSZ által szervezett nyílt beszélgetésre. Emlékszem, mások
mellett Kőszeg Ferenc is lelkesítette az embereket, jöjjenek, mondják el
véleményüket, mert szükség van a civilek tisztaságára, erejére. Nagyon
tetszett, amit hallottam. Tetszett, hogy a magát liberálisnak valló párt
erőteljesen antikommunista hangot ütött meg, felelősségre vonást ígért. A
lelkesedés nem tartott sokáig. Akkor lett vége, amikor a párt egyik
közismert arca egy tévévitában az MDF-es vitapartner becsületről szóló
fejtegetésére cinikusan elmosolyodott, s csak ennyit mondott: politika és
becsület? A kettőnek semmi köze egymáshoz.

Bár akkor mellbe vágott a kijelentés, mint utóbb kiderült, ennél őszintébb
mondat nem nagyon hangzott el politikus szájából azóta sem a médiában. Hogy
ez nekem és még nagyon sokak számára újdonság volt, azt talán magyarázza,
hogy akkoriban úgy tekintettünk a nyugati világra – amelyre folyamatosan
hivatkoztak a rendszerváltó pártok –, mint a mennyországra. Csak a
szabadságot láttuk benne, csak a jót, ami mindenben ellentéte a szocialista
világnak, a hazudozásnak. Aztán, amikor kezdtük kissé kritikusan szemlélni
a liberalizmus hazai képviselőinek megnyilatkozásait, egyre világosabb
lett, hogy bár szabadelvűnek mondják magukat, szó sincs arról, hogy valóban
azok lennének.

Mert* mit is hirdet a liberalizmus?* *Hogy az egyén szabadsága, a gondolat
szabadsága mindenek előtt való.* Számos, magát liberálisnak mondó
személyiség ezt úgy fordítja le az egyszerű embereknek,* hogy a mindennapi
életben toleránsnak, befogadónak, belátónak kell lenni. Mások véleményével,
ha azonosulni nem is kell, de azt meghallgatni, méltányolni szükséges.** S
mi történt a magyar politikában, közéletben? *Attól kezdve a szabad
demokraták a sajátjuktól eltérő *bármely más álláspontot mucsainak,
nacionalistának, sovinisztának, nácinak* tartottak. E kirohanásokat
politikusnak is nehéz volt elnézni, de értettük az indokait. Gondoljunk
csak a becsület és a politika kapcsolatáról idézett szabad demokrata
gondolatokra! De sajnos, ugyanezt tapasztaltuk, s figyelhetjük meg azóta is
a liberális értelmiség viselkedésében. (Tisztelet a kevés kivételnek.)
Képtelenek
tolerálni bármely, az övéktől eltérő álláspontot.

Sokszor gondoltam arra, hogy nekünk még a liberálisokból is az utolja
jutott. De rá kellett jönnöm, az eszme képviselői az egykor hőn áhított
Nyugaton, így Amerikában sem mások. Talán nem véletlen, hogy* a liberális
pártoknak – úgy tűnik – Európában befellegzet*t. *Másfél évtizede a
lengyel, négy-öt éve a magyar, majd közvetlenül utána a német liberális
párt dőlt ki a sorból, idén pedig brit elvbarátaik szenvedtek
katasztrofális vereséget a választásokon, amikor alig néhány képviselőt
tudtak bejuttatni az alsóházba. A tények azt mutatják, a liberális pártok
az elmúlt másfél-két évtizedben hitelüket vesztették. Nem is csoda, hiszen
az általuk hangoztatott elvek köszönőviszonyban sincsenek saját
viselkedésükkel.*

*A véleményagresszióra sok példá*t lehetne hozni. A közelmúltban a
melegségüket büszkén vállaló Domenico Dolce és Stefano Gabbana divattervező
párost közösítették ki elvbarátaik, s még vállalkozásukat is csaknem csődbe
vitte a liberális véleményterror. A két olasz divattervező a hagyományos
családmodell mellett tette le a voksát, amikor azt merték mondani az olasz
Panorama magazinban, a család szent dolog, ezért nem támogatják, hogy a
meleg párok gyermeket fogadhassanak örökbe, vagy hordathassanak ki
béranyával, mert az így „létrehozott” gyermek „szintetikus” gyermek.

Azonnal és kérés nélkül megszólalt a liberális kórus a köztudottan
homoszexuális Elton Johnnal az élen. Olyan sztárok álltak az énekes mellé,
mint Madonna, Victoria Beckham, Ricky Martin vagy a Courtney Love, akik
bojkottot hirdettek az olasz divatmárka termékei ellen. Dolce válaszul csak
néhány kérdést tett föl Elton Johnnak. Megértésről, toleranciáról
prédikálsz, és másokat támadsz? Csak azért, mert valakinek más a véleménye?
Később azonban kénytelen volt visszakozni, mert minden bizonnyal hatásosnak
bizonyult a cégük ellen indított bojkott. Hasonló sorsra jutott Guido
Barilla olasz tésztagyáros is, aki a meleg famíliákkal szemben szintén a
hagyományos családra szavazott. A toleranciát hirdető melegjogi szervezetek
azonnal bojkottot hirdettek Barilla termékei ellen, aki kénytelen volt
videoüzenetben megtagadni nézeteit, hogy vállalkozása ne lássa kárát
véleményének.

Ez a fajta liberális véleményterror, amely nem tűr meg maga mellett más
véleményt, csaknem olyan káros, mint a valódi, fizikai terrorizmus. Annyi a
különbség, hogy a robbantással fenyegető terroristák a testet és a lelket
akarják megsemmisíteni, míg a véleményterror „csak” az önálló gondolatot. A
két olasz példa sajnos jól mutatja a világszerte alkalmazott erőszakos
módszer hatásosságát.

De ha a liberális eszméket vallók ennyire szembemennek saját elveikkel,
azaz számukra kizárólag saját elveik tolerálhatók, fel kell tenni a kérdést:
léteznek-e egyáltalán valóban szabadelvű emberek? Nyilván vannak, csak nem
nevezik magukat liberálisnak. Biztos, hogy mindenki talál olyanokat a
környezetében, akik valóban szabadelvűek.

Lehet, hogy jobb- vagy baloldali pártra voksolnak, esetleg egyáltalán nem
szavaznak, mert nem érdekli őket a politika, de életükben valóban
liberálisok, mert egészségesen gondolkodnak, amelynek része a tolerancia.
El mernek térni a szokásos életvezetéstől, fontos számukra az egyéni
vélemény, de képesek belátni, ha valakinek más a véleménye egy kérdésben,
azt el tudják fogadni, és nem közösítik ki gondolkodása miatt.
Ha például valaki alternatív iskolába járatja gyermekét, mert jobbnak
tartja az uniformizált hagyományos iskolánál, s szeretné, hogy az iskola
vegye figyelembe az odajárók egyéniségét, és ne a gyermek személyiségét
alakítsák az iskolához, az liberális. Egy ilyen iskolában pedig bőven
találni konzervatív, baloldali vagy liberális beállítottságú családot, akik
mégis képesek egymást elviselni. Ők valóban szabadelvűek, csak ezzel nincs
mindegyikük tisztában, mert nem elvont politikai, filozófiai kategóriában
gondolkodnak, hanem élik az életüket, amelyben vannak gondok, konfliktusok,
kellemetlenségek. S ezeket békésen is meg lehetu oldani. Úgy, hogy
figyelembe veszik a többiek érdekeit, tiszteletben tartják véleményüket,
gondolataikat, de azt is elvárják, hogy mások is hasonlóképpen
viselkedjenek velük szemben.
Mert a liberális gondolkodás és cselekvés lényege ez lenne. Kár, hogy a
média erről nem is vesz tudomást.
--------- kvetkez rsz ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20150830/f652221c/attachment.html

Tovbbi informcik a(z) Grem levelezlistrl