[Grem] Az ideolgik harcrl - a npvndorls kapcsn

Emoke Greschik greschem at gmail.com
2015. Aug. 28., P, 00:02:54 CEST 

Az ideológiák harcáról − Migráció és mi I.
<http://mandiner.hu/cikk/20150827_csizmadia_ervin_az_ideologiak_harcarol_migracio_es_mi_i>

http://mandiner.hu/cikk/20150827_csizmadia_ervin_az_ideologiak_harcarol_migracio_es_mi_i
2015. augusztus 27. 11:48

*A liberálisok nem tudnak mit kezdeni a nem egyéni szabadsággal*. A 19.
századi ideológiáinkkal sokkal jobban tudnánk reagálni a bevándorlási
válságra. Miért? Mert érzékenyebbek lennénk az egyéni jogokon túli
szempontokra is.

*[image: migrans.jpg]*

*Migráció és mi címmel körkérdést és cikksorozatot indít a Mandiner: vezető
magyar véleményformálókat kérdezünk meg arról, mit gondolnak az egyre
forróbb témává váló migrációról és a kapcsolódó jelenségekről.*

*Az ideológiák harcáról*

*Csizmadia Ervin*, a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatójának írása

A politika a világ egyik legnehezebben mozduló szférája. Nem csoda, hogy a
világ egyik legnagyobb politológusa, a nemrégiben elhunyt Robert A. Dahl jó
pár éve elbájolónak nevezte, hogy a politika ma is 19. századi módon próbál
megoldani konfliktusokat. Holott ma éppenséggel 21. századi ideológiákra és
konfliktuskezelési eljárásokra lenne szükségünk.

Minden tiszteletem Dahlé, de – véleményem szerint – nincs igaza. Sőt
majdhogynem az ellenkezője az igaz: *ha* 19. századi ideológiáink lennének,
sokkal jobban tudnánk reagálni kialakuló konfliktusainkra, többek között az
egyre nagyobb méretű bevándorlási válságra. Miért? Mert érzékenyebbek
lennénk az *egyéni* jogokon túli szempontokra is.

Csakhogy nem ilyen ideológiáink vannak; *az állítólagos tolerancia korában
az ideológiák és az ezek nevében egymás ócsárlására bármikor kész csoportok
jóval zártabbak, mint korábban.*

Napjaink ideológiái zártak. Két éve Kovács András Bálint remek cikket írt
erről
<http://www.es.hu/kovacs_andras_balint?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201508;miert_hulyek_a_konzervativok_es_miert_erkolcstelenek_a_baloldali_liberalisok;2013-02-28.html>.
A lényeget ragadta meg, amikor amerikai példán azt fejtegette, miért
*gondolja* *a liberális tábor hülyének, a konzervatív pedig erkölcstelennek
azokat, akik nem olyanok, mint ők.* Szerintem valahol itt van a kutya
elásva: a 21. század egyre kevésbé tud mit kezdeni az *ideológiai*
mássággal – s most a világért sem akarom ide keverni az egyéb fajta
másságokat.

Maradjunk annyiban, hogy *a mi korunknak a „vérében van” a másik tábor,
vagy a másik ember ideológiai, szellemi, erkölcsi lenézése és leminősítése.**
A liberálisok különösebb gondolkodás nélkül nacionalistának, maradinak,
idegengyűlölőnek, a haladás kerékkötőinek minősítik a konzervatív értékek
vallóit*; *a konzervatívok erkölcstelennek, ál-toleránsnak az egyéni
szabadság, az emberi jogok és a progresszió képviselőit.*

Az egyik esetben csak egy okos, a másikban csak egy erkölcsös lehet.

De ha azt hisszük, hogy ezek az egymásról alkotott vélemények könnyen
megváltoztathatók, akkor nagyon tévedünk. Mégpedig azért nem könnyű (s
talán nem is lehet) ezeken változtatni, mert nem pusztán pszichológiai vagy
lelki beállítódásokról van szó. Ha azokról lenne, neveléssel, ráhatással,
meggyőzéssel talán könnyebb lenne módosítani rajta. De semmi jelét nem
látni, hogy ezeken bárki (legfőképp a nevelési-oktatási rendszer)
változtatni akarna. Így tehát kénytelen vagyok megállapítani: távolról sem
célszerű, ha magatartásbeli defektusoknak minősítjük őket. Helyesebb, ha
azt mondjuk: *ilyen társadalmat működtetünk; a 21. század elejének
politikája olyan társadalmi struktúrát preferál, amelyben az emberek akkor
érzik jól magukat, ha olykor végletesen megkülönböztetik magukat másoktól*.
De ez még nem elég: nem elég, hogy „mások” vagyunk, *a tőlünk eltérő
értékeket vallókat csak úgy tudjuk szemlélni, mint ártó lényeket, akiket ki
kell iktatni, marginalizálni kell, de mindenesetre nem tekinteni őket a
„nemzet”, a „demokratikus közösség” stb. tagjának.*

*Ez azért is mellbevágó tapasztalat, mert állítólag a tolerancia korában
élünk.* Némi ellentmondásnak tűnik számomra, hogy *az elmúlt tíz évben
egetverően növekedett a nyíltan intoleráns emberek és nyilvános
megnyilvánulások száma.* Itt most intolerancián valami olyan attitűdöt
értek, amely meg sem kísérel semmire magyarázatot keresni, hanem
megelégszik a legbrutálisabb klisékkel (és persze személyre szóló
diszkreditációval). Akármennyire is szeretnénk, ha egy toleráns
társadalomban élnénk, ettől fényévekre vagyunk.

Lehetne méricskélni, hogy a társadalom mely csoportjai vannak *távolabb*, s
melyek *közelebb* egy nyugodtabb, produktívabb, toleránsabb viselkedéshez.
Itt is mindenki mondja a magáét. Ám a döntő tényező szerintem az, hogy
pillanatnyilag a létező társadalmaknak talán nem is nagyon van szükségük
toleranciára. Aminek az az oka, hogy valójában *elég közel kerültünk ahhoz
az állapothoz, amikor társadalmak helyett, inkább individuumok
összességéről vagy egymás mellett élő s egymástól jól elkülönülő csoportok
összességéről beszélhetünk.*

*Ezt lehet* soha nem látott szabadságként, de – másfelől –* a szabadság
előli menekülésként is nevezni* (hogy Erich Frommot is ideidézzem
<http://moly.hu/konyvek/erich-fromm-menekules-a-szabadsag-elol?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201508>
egy pillanatra.

Nekem nagyon úgy tűnik: az egyik legnagyobb különbség a Dahl által említett
19. század és a 21. között a szabadság *értelmezésében* áll. *Kétszáz éve
szó sem volt ilyen mértékben individualizált társadalmakról; a kor embere
nem is nagyon tudta, hogy a szabadságot szinte kizárólag (mint ma) egyéni
szabadságként kéne értelmeznie. **Ráadásul a 19. századi liberálisok
jelentős részben vallásosak, ezen kívül a kollektív értékek pártolói is
voltak.*

Roppant érdekes például elolvasni a néhai francia köztársasági elnök, Valerie
Giscard D’Estaing könyvét
<http://www.europakiado.hu/konyv/159457/a-franciak/?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201508>;
amelyben arról ír, hogy a francia forradalom utáni időszakban a szabadság
fogalma egészen mást jelentett, mint ma.

*

Nem siránkozásképp mondom, csak a változást szeretném rögzíteni: *ma a
liberális oldal nem nagyon tud mit kezdeni a nem egyéni szabadsággal.
*Kérdezhetnénk
persze:* van-e nem egyéni* szabadság ma is? Természetszerű, hogy van. A
szabadság fogalma elvben ma sem írható le az egyéni szabadság fogalmával,
de a 21. század liberalizmusa nehezen birkózik meg ezzel, pontosabban
alig-alig. S nem is nagyon érdekli, ami túl van saját ideológiai határain.

Nem azt állítom persze, hogy a konzervatív vagy a nemzeti oldal sokkal
perspektivikusabb vagy nyitottabb lenne. A nemzeti szuverenitás védelme
természetesen egy legitim igény, de ezt is lehetne képviselni nyitottabban,
nem olyan elidegenítően, ahogyan ezt Magyarországon csinálják.

S hogyan függ mindez össze *a bevándorlás*sal? Nyilvánvalóan úgy, hogy egy
ennyire összetett problémával csak akkor lenne esélyünk megbirkózni, ha egy
olyan helyzetben lennénk, amikor az egymásnak feszülő ideológiák nem
ennyire zártak, hogy ne mondjam: dogmatikusak. Egyetértek azokkal, akik
szerint egy *ilyen válsághelyzetben szükség van azonnali döntésekre és
azonnali cselekvésre.* De* van a dolgoknak egy másik szintje is, mégpedig a
nem azonnali, a közösen kitalálható, közösen megtervezhető szint.* *Ezt
viszont csak akkor tudjuk elérni,* ha az ideológiák nem zárulnak magukba,*
ha a „hülyézés” és az „erkölcstelenezés” valamelyest enyhül.*

Illúzióim ugyanakkor nincsenek, s azért nincsenek, mert – mint írtam – a
21. század társadalmaiban talán nincs is szükség arra, hogy másképpen
intézzük a dolgainkat. Ha egyáltalán nem érdekel bennünket a másik tábor
(vagy csak mint szidalmazásunk tárgya), akkor ugyan miért is akarnánk vele
bármit is másképpen csinálni.

Végső soron tehát a politika a 21. század elején nem tudja átrajzolni a
felek egymásról alkotott véleményét, s ha netán szeretnénk is: nem tud
„visszarajzolni” minket a 19. századba. Robert Dahl hatalmas politikatudós
volt, de tévedett abban, hogy a mi korunk olyan lenne, mint az. Egyáltalán
nem olyan. De nem is olyan, amilyennek az elmúlt 25 év hurráoptimista
hevületében gondoltuk. Az ideológiák egyre zártabb küzdelméhez pedig –
semmi kétség – a hátteret a szintén magukba záruló társadalmi csoportok
adják. Azaz: mi.

   - Mandiner Csizmadia Ervin: Az ideológiák harcáról − Migráció és mi I.
   <http://mandiner.blog.hu/2015/08/27/az_ideologiak_harcarol_migracio_es_mi_i?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201508>
--------- kvetkez rsz ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20150828/ad195f96/attachment.html

Tovbbi informcik a(z) Grem levelezlistrl