<div dir="ltr"><div class=""><a href="http://mandiner.hu/cikk/20150827_csizmadia_ervin_az_ideologiak_harcarol_migracio_es_mi_i">Az ideológiák harcáról − Migráció és mi I.</a></div><br><a href="http://mandiner.hu/cikk/20150827_csizmadia_ervin_az_ideologiak_harcarol_migracio_es_mi_i">http://mandiner.hu/cikk/20150827_csizmadia_ervin_az_ideologiak_harcarol_migracio_es_mi_i</a><br><div class="">
<div>2015. augusztus 27. 11:48 </div>
<div>
<div class=""><span style="vertical-align:bottom;width:400px;height:20px"></span></div>
</div>
<div style="margin-top:3px">
</div>
</div>
<p class="">
<span style="background-color:rgb(182,215,168)"><b>A liberálisok nem tudnak mit kezdeni a nem egyéni
szabadsággal</b></span>.<span style="background-color:rgb(182,215,168)"> A 19. századi ideológiáinkkal sokkal jobban tudnánk
reagálni a bevándorlási válságra. Miért? Mert érzékenyebbek lennénk az
egyéni jogokon túli szempontokra is.
</span></p>
<div class="" id="articleBillboard">
</div>
<div class="">
<p style="text-align:center"><em><img class="" alt="migrans.jpg" src="http://m.blog.hu/ma/mandiner/image/1508/migrans.jpg"></em><img src="http://mandiner.hu/images/ga1.gif" id="ga1" class=""></p> <p><em>Migráció
és mi címmel körkérdést és cikksorozatot indít a Mandiner: vezető
magyar véleményformálókat kérdezünk meg arról, mit gondolnak az egyre
forróbb témává váló migrációról és a kapcsolódó jelenségekről.</em><img src="http://mandiner.hu/images/ga2.gif" id="ga2" class=""></p> <p style="text-align:center"></p> <p style="text-align:left"><strong>Az ideológiák harcáról</strong></p> <p><strong>Csizmadia Ervin</strong>, a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatójának írása</p> <p>A
politika a világ egyik legnehezebben mozduló szférája. Nem csoda, hogy a
világ egyik legnagyobb politológusa, a nemrégiben elhunyt Robert A.
Dahl jó pár éve elbájolónak nevezte, hogy a politika ma is 19. századi
módon próbál megoldani konfliktusokat. Holott ma éppenséggel 21. századi
ideológiákra és konfliktuskezelési eljárásokra lenne szükségünk.</p> <p>Minden tiszteletem Dahlé, de – véleményem szerint – nincs igaza. Sőt majdhogynem az ellenkezője az igaz: <em>ha</em>
19. századi ideológiáink lennének, sokkal jobban tudnánk reagálni
kialakuló konfliktusainkra, többek között az egyre nagyobb méretű
bevándorlási válságra. Miért? Mert érzékenyebbek lennénk az <em>egyéni</em> jogokon túli szempontokra is.</p> <p>Csakhogy
nem ilyen ideológiáink vannak; <span style="background-color:rgb(182,215,168)"><b>az állítólagos tolerancia korában az
ideológiák és az ezek nevében egymás ócsárlására bármikor kész csoportok
jóval <em>zártabbak</em>, mint korábban.</b></span></p> <p>Napjaink ideológiái zártak. Két éve Kovács András Bálint <a target="_blank" href="http://www.es.hu/kovacs_andras_balint?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201508;miert_hulyek_a_konzervativok_es_miert_erkolcstelenek_a_baloldali_liberalisok;2013-02-28.html">remek cikket írt erről</a>. A lényeget ragadta meg, amikor amerikai példán azt fejtegette, miért <em>gondolja</em> <span style="background-color:rgb(182,215,168)"><b>a liberális tábor hülyének, a konzervatív pedig <em>erkölcstelennek </em> azokat, akik nem olyanok, mint ők.</b></span> Szerintem valahol itt van a kutya elásva: a 21. század egyre kevésbé tud mit kezdeni az <em>ideológiai</em> mássággal – s most a világért sem akarom ide keverni az egyéb fajta másságokat.</p> <p>Maradjunk
annyiban, hogy <span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b>a mi korunknak a „vérében van” a másik tábor, vagy a
másik ember ideológiai, szellemi, erkölcsi lenézése és leminősítése.</b><b> A
liberálisok különösebb gondolkodás nélkül nacionalistának, maradinak,
idegengyűlölőnek, a haladás kerékkötőinek minősítik a konzervatív
értékek vallóit</b></span>; <span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b>a konzervatívok erkölcstelennek, ál-toleránsnak az
egyéni szabadság, az emberi jogok és a progresszió képviselőit.</b></span></p> <p>Az egyik esetben csak egy okos, a másikban csak egy erkölcsös lehet.</p> <p>De
ha azt hisszük, hogy ezek az egymásról alkotott vélemények könnyen
megváltoztathatók, akkor nagyon tévedünk. Mégpedig azért nem könnyű (s
talán nem is lehet) ezeken változtatni, mert nem pusztán pszichológiai
vagy lelki beállítódásokról van szó. Ha azokról lenne, neveléssel,
ráhatással, meggyőzéssel talán könnyebb lenne módosítani rajta. De semmi
jelét nem látni, hogy ezeken bárki (legfőképp a nevelési-oktatási
rendszer) változtatni akarna. Így tehát kénytelen vagyok megállapítani:
távolról sem célszerű, ha magatartásbeli defektusoknak minősítjük őket.
Helyesebb, ha azt mondjuk: <span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b><em>ilyen társadalmat működtetünk</em>; a 21.
század elejének politikája olyan társadalmi struktúrát preferál,
amelyben az emberek akkor érzik jól magukat, ha olykor végletesen
megkülönböztetik magukat másoktól</b></span>. De ez még nem elég: nem elég, hogy
„mások” vagyunk, <span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b>a tőlünk eltérő értékeket vallókat csak úgy tudjuk
szemlélni, mint ártó lényeket, akiket ki kell iktatni, marginalizálni
kell, de mindenesetre nem tekinteni őket a „nemzet”, a „demokratikus
közösség” stb. tagjának.</b></span></p> <p><span style="background-color:rgb(182,215,168)"><b>Ez azért is mellbevágó tapasztalat, mert
állítólag a tolerancia korában élünk.</b></span> Némi ellentmondásnak tűnik
számomra, hogy <span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b>az elmúlt tíz évben egetverően növekedett a nyíltan
intoleráns emberek és nyilvános megnyilvánulások száma.</b></span> Itt most
intolerancián valami olyan attitűdöt értek, amely meg sem kísérel
semmire magyarázatot keresni, hanem megelégszik a legbrutálisabb
klisékkel (és persze személyre szóló diszkreditációval). Akármennyire is
szeretnénk, ha egy toleráns társadalomban élnénk, ettől fényévekre
vagyunk.</p> <p>Lehetne méricskélni, hogy a társadalom mely csoportjai vannak <em>távolabb</em>, s melyek <em>közelebb</em>
egy nyugodtabb, produktívabb, toleránsabb viselkedéshez. Itt is
mindenki mondja a magáét. Ám a döntő tényező szerintem az, hogy
pillanatnyilag a létező társadalmaknak talán nem is nagyon van szükségük
toleranciára. Aminek az az oka, hogy valójában <span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b>elég közel kerültünk
ahhoz az állapothoz, amikor társadalmak helyett, inkább individuumok
összességéről vagy egymás mellett élő s egymástól jól elkülönülő
csoportok összességéről beszélhetünk.</b></span></p> <p><span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b>Ezt lehet</b></span> soha nem látott szabadságként, de – másfelől –<span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b> a szabadság előli menekülésként is nevezni</b></span> (hogy <a target="_blank" href="http://moly.hu/konyvek/erich-fromm-menekules-a-szabadsag-elol?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201508">Erich Frommot is ideidézzem</a> egy pillanatra.</p> <p>Nekem nagyon úgy tűnik: az egyik legnagyobb különbség a Dahl által említett 19. század és a 21. között a szabadság <em>értelmezésében</em>
áll. <span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b>Kétszáz éve szó sem volt ilyen mértékben individualizált
társadalmakról; a kor embere nem is nagyon tudta, hogy a szabadságot
szinte kizárólag (mint ma) <em>egyéni</em> szabadságként kéne
értelmeznie.<span style="background-color:rgb(255,229,153)"> </span></b><b>Ráadásul a 19. századi liberálisok jelentős részben
vallásosak, ezen kívül a kollektív értékek pártolói is voltak.</b></span></p> <p>Roppant érdekes például elolvasni a néhai francia köztársasági elnök, <a target="_blank" href="http://www.europakiado.hu/konyv/159457/a-franciak/?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201508">Valerie Giscard D’Estaing könyvét</a>; amelyben arról ír, hogy a francia forradalom utáni időszakban a szabadság fogalma egészen mást jelentett, mint ma.</p> <p style="text-align:center">*</p> <p>Nem siránkozásképp mondom, csak a változást szeretném rögzíteni: <span style="background-color:rgb(182,215,168)"><b>ma a liberális oldal nem nagyon tud mit kezdeni a <em>nem egyéni</em> szabadsággal. </b></span>Kérdezhetnénk persze:<em> van-e nem egyéni</em>
szabadság ma is? Természetszerű, hogy van. A szabadság fogalma elvben
ma sem írható le az egyéni szabadság fogalmával, de a 21. század
liberalizmusa nehezen birkózik meg ezzel, pontosabban alig-alig. S nem
is nagyon érdekli, ami túl van saját ideológiai határain.</p> <p>Nem azt
állítom persze, hogy a konzervatív vagy a nemzeti oldal sokkal
perspektivikusabb vagy nyitottabb lenne. A nemzeti szuverenitás védelme
természetesen egy legitim igény, de ezt is lehetne képviselni
nyitottabban, nem olyan elidegenítően, ahogyan ezt Magyarországon
csinálják.</p> <p>S hogyan függ mindez össze <span style="background-color:rgb(182,215,168)"><b>a bevándorlás</b></span>sal?
Nyilvánvalóan úgy, hogy egy ennyire összetett problémával csak akkor
lenne esélyünk megbirkózni, ha egy olyan helyzetben lennénk, amikor az
egymásnak feszülő ideológiák nem ennyire zártak, hogy ne mondjam:
dogmatikusak. Egyetértek azokkal, akik szerint egy <span style="background-color:rgb(182,215,168)"><b>ilyen
válsághelyzetben szükség van <em>azonnali</em> döntésekre és azonnali
cselekvésre.</b></span> De<span style="background-color:rgb(182,215,168)"><b> van a dolgoknak egy másik szintje is, mégpedig a nem
azonnali, a közösen kitalálható, közösen megtervezhető szint.</b></span> <span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b>Ezt
viszont csak akkor tudjuk elérni,</b></span> ha az ideológiák nem zárulnak magukba,<span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b>
ha <span style="background-color:rgb(234,209,220)">a „hülyézés” </span>és az<span style="background-color:rgb(234,209,220)"> „erkölcstelenezés”</span> valamelyest enyhül.</b></span></p> <p>Illúzióim
ugyanakkor nincsenek, s azért nincsenek, mert – mint írtam – a 21.
század társadalmaiban talán nincs is szükség arra, hogy másképpen
intézzük a dolgainkat. Ha egyáltalán nem érdekel bennünket a másik tábor
(vagy csak mint szidalmazásunk tárgya), akkor ugyan miért is akarnánk
vele bármit is másképpen csinálni.</p> <p>Végső soron tehát a politika a
21. század elején nem tudja átrajzolni a felek egymásról alkotott
véleményét, s ha netán szeretnénk is: nem tud „visszarajzolni” minket a
19. századba. Robert Dahl hatalmas politikatudós volt, de tévedett
abban, hogy a mi korunk olyan lenne, mint az. Egyáltalán nem olyan. De
nem is olyan, amilyennek az elmúlt 25 év hurráoptimista hevületében
gondoltuk. Az ideológiák egyre zártabb küzdelméhez pedig – semmi kétség –
a hátteret a szintén magukba záruló társadalmi csoportok adják. Azaz:
mi.</p> </div>
<div class="">
<ul class=""><li class=""><a href="http://mandiner.blog.hu/2015/08/27/az_ideologiak_harcarol_migracio_es_mi_i?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201508" target="_blank" id="count93403" class=""><span class="">Mandiner</span> <span class=""><span class="">Csizmadia Ervin: </span>Az ideológiák harcáról − Migráció és mi I.</span></a></li></ul>
</div></div>