[Grem] visszaemlkezs 1956-ra / ifj.Frter I: 'Menekls Magyarorszgrl'

Emoke Greschik greschem at gmail.com
2014. Okt. 23., Cs, 09:19:50 CEST 

Menekülés Magyarországról - Egy család története
csaladhalo.hu
Családháló
2014. 10. 23. 08:08
*http://csaladhalo.hu/cikk/hatter/menekules-magyarorszagrol-egy-csalad-tortenete
<http://csaladhalo.hu/cikk/hatter/menekules-magyarorszagrol-egy-csalad-tortenete>*



<http://csaladhalo.hu/system/files/imagecache/nagy-kep/cikk/2014/10/uid-132/fortepan_6375.jpg>

*57 évvel ezelőtt Magyarországon elindult egy olyan eseménysorozat, amely
örökre beírta magát a magyar és a világtörténelembe*, mint az egyik
legvéresebb, legelkeseredettebb, mégis, leghősiesebb felkelések egyike.
Fráter István budapesti orvos fiának,* ifj. Fráter Istvánnak a memoárja
segítségével emlékszünk vissza 1956-ra.*
------------------------------

"Sokszázezer más családdal együtt mi is a forradalom közepén találtuk
magunkat. Menekülnünk kellett. A világ csodálattal nézte, ahogy egy pici
nemzet Európa közepén megpróbált ellenállni a szovjet elnyomás döbbenetes
erőszakosságának. Néhány hétig úgy tűnt, még arra is képesek vagyunk, hogy
megdöntsük a szovjetek magyar bábkormányát.

Amikor a forradalom kitörése után néhány nappal a szovjetek visszavonultak,
azt gondoltuk, győztünk és szabadok lettünk. De ez csupán a vihar előtti
csend volt, mielőtt kezdetét vette volna az egyik legvéresebb öldöklés a
II. Világháború és a 90-es évek jugoszláv polgárháborúi között.
November 4-én a szovjet ellentámadás hajnali 4.15-kor kezdődött el. Tankok
százai törtek be az országba Ukrajna felől és gyűrtek maguk alá mindent
Budapesten. Sokezren haltak meg az utcai harcok során és ezreket végeztek
ki a forradalom leverését követően. Három héten belül az idegen erők
győztek.”

A poklok poklából mintegy 200 ezren menekültek Ausztriába, köztük Fráter
István és családja. A vasfüggöny csupán néhány napig volt átjárható, amíg a
kommunisták vissza nem nyerték hatalmukat."

Fráter István 34 éves volt ekkor, felesége, Zsuzsa 24, fiuk, István pedig
3. A kisfiú biztonsága érdekében a szülők úgy döntöttek, külön-külön
menekülnek, hogy ha az egyik szülőt elfogják, a másiknak legyen esélye
megtalálni és felnevelni a gyereket.

Amikor a forradalom kitört, mindkét szülő lelkesen üdvözölte azt, ám az
ellentámadáskor menekülniük kellett. “Egyre több hír keringett arról, hogy
Ausztria felé ki lehet jutni az országból”, emlékszik vissza Zsuzsa, aki
egyértelműen menni akart, ellentétben Istvánnal, aki kicsit habozott,
hiszen tudta: ha elkapják, mindenét elveszti. Végül úgy döntöttek, anyám és
nagyanyám, akinek éltek rokonai Bécsben magukkal viszik a kisfiút,  István
pedig más irányba indulva követi őket. Ekkor már nagyon hideg volt, a két
nő és a kisgyerek mégis nekivágtak a hosszú útnak.

"Mire kiértünk az állomásra, óriási volt a káosz. Azt terveztük, hogy ha
bárki megállít, azt mondjuk majd, élelem és biztonságos szállás reményében
akarunk vonatra szállni, ám az egyetlen szerelvény épp az orrunk előtt ment
el. Ezt rossz előjelnek éreztük. Végül feljutottunk egy másik vonatra és
egy vidéki szállodában töltöttük az éjszakát.

Reggel már abban a kisvárosban is minden tele volt fegyveresekkel és
rendőrökkel, ahol megszálltak. A két nő azt gondolta, itt a vég, ám mégis
kimentek az utcára. Szándékosan kevés holmit vittek magukkal, hogy ne
tűnjön úgy, mintha menekülni próbálnának. Egyszer csak odalépett hozzájuk
egy idegen és megkérdezte, hová mennek. Zsuzsa azt válaszolta, egy
barátjukhoz. A férfi erre azt mondta: “Át akarnak kelni a határon, igaz?
Jöjjenek velem.”

A férfi elvitte őket egy határmenti kis házhoz, ahol már sokan várakoztak
némán. Végül egy magyar határőr érkezett, aki csak annyit mondott:
“Gyerünk.” Az őr ismerte a helyi viszonyokat és azt, mikor merről várható
járőrözés. Sok-sok kilométer megtétele után a csoport egy gyorsan folyó kis
patakhoz ért. A határőr nyugat felé mutatott és azt mondta: “Az már
Ausztria.”

“Rettegtem”, meséli Zsuzsa. “Attól tartottam, hogy mindez csak csapda.” A
határőr megnyugtatta őt és segített átvinni a kisfiút. Amint átlépték a
határt, a menekültek hálából mindenfélét adni akartak segítőjüknek:
ékszereket, órákat, pénzt. Ám ő semmit nem fogadott el. Elköszönt és
visszament Magyarországra. Soha nem derült ki, ki volt az, aki megmentette
Fráterék és annyi más ember életét.

Hamarosan egy osztrák őrjárat érkezett, akik meleg szállásra vitték az
elcsigázott, átfagyott embereket, és forró ételt, valamint tiszta ruhát
adtak nekik. A tisztek elküldték a menekültek nevét a Szabad Európa
Rádiónak, így értesítve az otthon maradottakat arról, hogy szeretteik már
biztonságban vannak. Zsuzsa, a nagymama és a kicsi István Bécsbe mentek,
itt várták meg az idősebb Istvánt.

Eközben Fráter István feszülten várta a híreket, de lemaradt a
rádióadásról, amiben Zsuzsáék nevét felolvasták, telefonálni pedig nem
lehetett. Néhány nap múlva fogta az orvosi táskáját és kiment ugyanarra a
pályaudvarra, ahol pár napja Zsuzsáék is voltak. Eljutott ugyanabba a
vidéki kisvárosba, ám már a vonaton megtalálta őt valaki, aki pénz
ellenében átjutást ígért Ausztriába. Néhány napig várniuk kellett, aztán
egy hajnalban elindultak és sikeresen átlépték a határt. Odaát a Vörös
Kereszt segítségével István is eljutott Bécsbe és december 5-én éjjel
magához ölelhette szeretteit.

A Fráter család sok-sok segítőkész ember által eljutott Amerikába, Rhode
Islandra. Id. Fráter István hamar elhelyezkedett egy helyi kórházban, ahol
egészen nyugdíjba meneteléig, 1988-ig dolgozott. 1962-ben kapták meg az
amerikai állampolgárságot.
--------- kvetkez rsz ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20141023/3498c1d5/attachment.html

Tovbbi informcik a(z) Grem levelezlistrl