<div dir="ltr"><h2>Menekülés Magyarországról - Egy család története</h2>
<div id="cikk-normal-realtop-topad">
<div class=""><a href="http://csaladhalo.hu">csaladhalo.hu</a></div><div class="">Családháló</div>
<div class="">2014. 10. 23. 08:08<br><b><a href="http://csaladhalo.hu/cikk/hatter/menekules-magyarorszagrol-egy-csalad-tortenete">http://csaladhalo.hu/cikk/hatter/menekules-magyarorszagrol-egy-csalad-tortenete</a></b><br></div>
</div>
<div class=""> </div>
<div class="">
<table border="0" cellpadding="0" cellspacing="0"><tbody><tr>
<td class="">
<div class="">
</div>
<br></td>
<td class="">
<div class="">
</div>
<br></td>
</tr></tbody></table>
</div>
<div class="">
<div class="">
<a class="" href="http://csaladhalo.hu/system/files/imagecache/nagy-kep/cikk/2014/10/uid-132/fortepan_6375.jpg" rel="lightbox[2]" title="Fortepan"><img src="http://csaladhalo.hu/system/files/imagecache/cikk-kep/cikk/2014/10/uid-132/fortepan_6375.jpg" alt="" title="" class=""></a>
</div>
</div>
<p><span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><b>57 évvel ezelőtt Magyarországon elindult egy olyan eseménysorozat,
amely örökre beírta magát a magyar és a világtörténelembe</b></u></span>, mint az egyik
legvéresebb, legelkeseredettebb, mégis, leghősiesebb felkelések egyike.
Fráter István budapesti orvos fiának,<span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><b> ifj. Fráter Istvánnak a memoárja
segítségével emlékszünk vissza 1956-ra.</b></u></span></p>
<hr>
<p>"Sokszázezer más családdal együtt mi is a forradalom közepén találtuk
magunkat. Menekülnünk kellett. A világ csodálattal nézte, ahogy egy
pici nemzet Európa közepén megpróbált ellenállni a szovjet elnyomás
döbbenetes erőszakosságának. Néhány hétig úgy tűnt, még arra is képesek
vagyunk, hogy megdöntsük a szovjetek magyar bábkormányát.</p>
<p>Amikor a forradalom kitörése után néhány nappal a szovjetek
visszavonultak, azt gondoltuk, győztünk és szabadok lettünk. De ez
csupán a vihar előtti csend volt, mielőtt kezdetét vette volna az egyik
legvéresebb öldöklés a II. Világháború és a 90-es évek jugoszláv
polgárháborúi között.<br>November 4-én a szovjet ellentámadás hajnali
4.15-kor kezdődött el. Tankok százai törtek be az országba Ukrajna felől
és gyűrtek maguk alá mindent Budapesten. Sokezren haltak meg az utcai
harcok során és ezreket végeztek ki a forradalom leverését követően.
Három héten belül az idegen erők győztek.”</p>
<p>A poklok poklából mintegy 200 ezren menekültek Ausztriába, köztük
Fráter István és családja. A vasfüggöny csupán néhány napig volt
átjárható, amíg a kommunisták vissza nem nyerték hatalmukat."</p>
<p style="text-align:center"><img alt="" class="" src="http://csaladhalo.hu/system/files/imagecache/inline-kep/cikk/2014/10/uid-132/6412_0.jpg" title=""></p>
<p>Fráter István 34 éves volt ekkor, felesége, Zsuzsa 24, fiuk, István
pedig 3. A kisfiú biztonsága érdekében a szülők úgy döntöttek,
külön-külön menekülnek, hogy ha az egyik szülőt elfogják, a másiknak
legyen esélye megtalálni és felnevelni a gyereket.</p>
<p>Amikor a forradalom kitört, mindkét szülő lelkesen üdvözölte azt, ám
az ellentámadáskor menekülniük kellett. “Egyre több hír keringett arról,
hogy Ausztria felé ki lehet jutni az országból”, emlékszik vissza
Zsuzsa, aki egyértelműen menni akart, ellentétben Istvánnal, aki kicsit
habozott, hiszen tudta: ha elkapják, mindenét elveszti. Végül úgy
döntöttek, anyám és nagyanyám, akinek éltek rokonai Bécsben magukkal
viszik a kisfiút, István pedig más irányba indulva követi őket. Ekkor
már nagyon hideg volt, a két nő és a kisgyerek mégis nekivágtak a hosszú
útnak.</p>
<p>"Mire kiértünk az állomásra, óriási volt a káosz. Azt terveztük, hogy
ha bárki megállít, azt mondjuk majd, élelem és biztonságos szállás
reményében akarunk vonatra szállni, ám az egyetlen szerelvény épp az
orrunk előtt ment el. Ezt rossz előjelnek éreztük. Végül feljutottunk
egy másik vonatra és egy vidéki szállodában töltöttük az éjszakát.</p>
<p>Reggel már abban a kisvárosban is minden tele volt fegyveresekkel és
rendőrökkel, ahol megszálltak. A két nő azt gondolta, itt a vég, ám
mégis kimentek az utcára. Szándékosan kevés holmit vittek magukkal, hogy
ne tűnjön úgy, mintha menekülni próbálnának. Egyszer csak odalépett
hozzájuk egy idegen és megkérdezte, hová mennek. Zsuzsa azt válaszolta,
egy barátjukhoz. A férfi erre azt mondta: “Át akarnak kelni a határon,
igaz? Jöjjenek velem.”</p>
<p style="text-align:center"><img alt="" class="" src="http://csaladhalo.hu/system/files/imagecache/inline-kep/cikk/2014/10/uid-132/60343.jpg" title=""></p>
<p>A férfi elvitte őket egy határmenti kis házhoz, ahol már sokan
várakoztak némán. Végül egy magyar határőr érkezett, aki csak annyit
mondott: “Gyerünk.” Az őr ismerte a helyi viszonyokat és azt, mikor
merről várható járőrözés. Sok-sok kilométer megtétele után a csoport egy
gyorsan folyó kis patakhoz ért. A határőr nyugat felé mutatott és azt
mondta: “Az már Ausztria.”</p>
<p>“Rettegtem”, meséli Zsuzsa. “Attól tartottam, hogy mindez csak
csapda.” A határőr megnyugtatta őt és segített átvinni a kisfiút. Amint
átlépték a határt, a menekültek hálából mindenfélét adni akartak
segítőjüknek: ékszereket, órákat, pénzt. Ám ő semmit nem fogadott el.
Elköszönt és visszament Magyarországra. Soha nem derült ki, ki volt az,
aki megmentette Fráterék és annyi más ember életét.</p>
<p>Hamarosan egy osztrák őrjárat érkezett, akik meleg szállásra vitték
az elcsigázott, átfagyott embereket, és forró ételt, valamint tiszta
ruhát adtak nekik. A tisztek elküldték a menekültek nevét a Szabad
Európa Rádiónak, így értesítve az otthon maradottakat arról, hogy
szeretteik már biztonságban vannak. Zsuzsa, a nagymama és a kicsi István
Bécsbe mentek, itt várták meg az idősebb Istvánt.</p>
<p>Eközben Fráter István feszülten várta a híreket, de lemaradt a
rádióadásról, amiben Zsuzsáék nevét felolvasták, telefonálni pedig nem
lehetett. Néhány nap múlva fogta az orvosi táskáját és kiment ugyanarra a
pályaudvarra, ahol pár napja Zsuzsáék is voltak. Eljutott ugyanabba a
vidéki kisvárosba, ám már a vonaton megtalálta őt valaki, aki pénz
ellenében átjutást ígért Ausztriába. Néhány napig várniuk kellett, aztán
egy hajnalban elindultak és sikeresen átlépték a határt. Odaát a Vörös
Kereszt segítségével István is eljutott Bécsbe és december 5-én éjjel
magához ölelhette szeretteit.</p>
<p>A Fráter család sok-sok segítőkész ember által eljutott Amerikába,
Rhode Islandra. Id. Fráter István hamar elhelyezkedett egy helyi
kórházban, ahol egészen nyugdíjba meneteléig, 1988-ig dolgozott.
1962-ben kapták meg az amerikai állampolgárságot.</p></div>