[Grem] Lovas: A legnagyobb német bestsellerről totális a hallgatás

[KEA]

A LEGNAGYOBB NÉMET BESTSELLERRŐL TOTÁLIS A HALLGATÁS

Lovas, 2014.10.12. -- Lovas István
https://www.facebook.com/istvan.lovas.587/posts/573451132782476


Ulfkotte: a német médiát a politikusok, a titkosszolgálatok és a
nagytőke irányítja az USA szája íze szerinti transzatlanti kapcsolatok
és Izrael érdekében

A Frankfurter Allgemeine Zeitung volt külpolitikai szerkesztője és
haditudósítója a „civil” szervezetekről és George Sorosról is ír

Udo Ulfkotte 17 éven át a vezető német konzervatív napilap, a
Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) külpolitikai szerkesztője, illetve
haditudósítója volt. Kötete szeptember 11-én látott napvilágot a német
könyvpiacon Megvásárolt újságírók – Miként irányítják a politikusok, a
titkosszolgálatok és a nagytőke a német tömegmédiát címmel. Annak
ellenére, hogy a legnagyobb német internetes könyvterjesztő, az
Amazon.de csak szeptember 22-én kezdte árulni, néhány nap alatt
sikerlistájának a csúcsára hágott. Vagyis Németország legnagyobb
példányszámban vásárolt könyve lett. Miközben erről a megasikerről a
német sajtó egyetlen szót sem ejtett.

A kínos hallgatás oka egyszerre a könyv tartalma és szerzője. A 336
oldal terjedelmű, mintegy hatszáz lábjegyzettel ellátott művet nem lehet
a szokásos „összeesküvés elmélet” felkiáltással elhessegetni, hiszen a
szerző maga is több mint másfél évtizeden át Németország
legtekintélyesebb napilapjának szerkesztője volt. Ezért könyvében több
helyen bocsánatot kér és kijelenti, szégyelli, amit tett. Vagyis azt,
hogy pénzért, luxusutazások és egyéb juttatások fejében azt írta, amit
megrendeltek tőle.

Ulfkotte táblázatokban mutatja be, hogy Németország legnagyobb
médiumainak vezetői és elit újságírói név szerint mely
lobbiszervezet/ek/ tagja vagy hová vannak „bekötve”. Néven nevezeti
azokat is, akik a kulisszák mögött a médiát propaganda szempontból
egyetlen irányban befolyásolják. Ilyenkor csak a hallgatás a kivezető
út. Mert az sem jön be, ha az érintettek összeesküvés-elméletek
felemlegetésével akarják hitelteleníteni a mondanivalót. Vagy mint
nálunk szokták a főleg Soros-támogatású portálok, amelyek vicsorító
kínjukban holdfénynél hódbőrbe varrt iratokról, paksi csőszkunyhóba
tévedt jugoszláv búvárokról „konteóznak”. Márpedig a kötetben igen
egzakt módon bontakozik ki az, ahogyan például a David Rockefeller által
alapított Trilaterális Bizottság, a Bilderberg csoport és más
transzatlanti intézmények szabják meg az irányt a médiának.

A könyvben bőségesen adatolt valóság a legvadabb „konteós” képzeleten is
túltesz. Hiszen arra is fény derül, hogy a német szerkesztőségekben (!)
dolgozó titkosszolgálati ügynökök olykor azt is megszabják, hogy ismert
újságírók közül kinek a neve alatt jelenjék meg egy-egy előre megírt
cikk. Amiért persze az illető busás pénzjutalomban részesül.
A FAZ korábbi munkatársa leszögezi: teljesen mindegy, hogy melyik német
lapot vesszük meg, mely német tévéadót nézünk: egyforma és manipulált
üzenetet kapunk. Amire a németek egyre inkább ráébrednek. Ezért esnek
drámai gyorsasággal a nyomtatott lapok példányszámai. Könyve végén
Ulfkotte egyenesen lázadásra szólítja fel honfitársait: még kevesebb
lapot vásároljanak, hogy még több hazug, megvásárolt újságíró maradjon
munka nélkül. Azok, akik hatalmas kenőpénzért teljesítik irányítóik
utasításait. Miközben arra bíztatja olvasóit, hogy egyes, eddig nem
manipulált, internetes forrásokat olvassák, melyek közül fel is sorol
néhányat.

A szerző pontosan bemutatja azt is, mely adó vagy mely lap melyik
politikai párthoz tartozik. A „független” közszolgálati ZDF televízióban
például csaknem minden szerkesztőnek párttag könyve van. A német
médiában a „nézetek sokszínűségét” pedig csak tetetik. A valóság az
egyen hazugság, legyen szó az amerikai külpolitikáról, az USA elnökéről
vagy az euró hasznosságáról. Itt jegyzendő meg, hogy néhány éve már
kiszivárgott annak a szerződésnek a szövege – és a Wikipediára is
felkerült -, amelyet minden olyan újságíróval aláíratnak, aki az Axel
Springer óriáskiadó valamelyik lapjához szegődik el, mint a vezető német
bulvárlaphoz, a Bild-hez, vagy a hazai balliberálisaink által szintén
oly kéjjel „német jobboldali konzervatív”-nak nevezett Die Welt-hez. E
szerződés öt pontja közül az egyik a transzatlanti kapcsolatok
támogatása, a másik Izrael állam lényegi jogainak és a zsidó-német
megbékélés előmozdítása.

Ulfkotte maga is titkosszolgálati szakértő, és tagja volt az amerikai
Marshall Memorial Fund nevű, szintén a „transzatlanti baráti kapcsolatok
elmélyítésén” dolgozó szervezetnek, amely egyike a német médiát irányító
intézményeknek. A szerző már könyve elején leszögezi, hogy a német
hírekre a legnagyobb befolyást az Egyesült Államok és Izrael gyakorolja.
Olyan kézikönyveket is említ, amelyek rögzítik, mely minőségi médiumokra
kell hatást gyakorolni. E médiumok merő véletlenségből ugyanazok,
amelyekben hazánkról a legvehemensebb támadások jelennek meg.

Az amerikai hadügyminisztérium hosszú évek óta dollár milliárdokat költ
arra, hogy világszerte a neki megfelelő propaganda jelenjék meg a
médiában, tudjuk meg szintén. E minisztérium egyik ilyen törekvése, hogy
Amerikát kedvező színben tüntesse fel, míg Oroszországot a gonosz
országának.

Egy Lengyelországból a II. világháború idején menekült család
gyermekeként Németországban felnőtt Josef Joffe, a balliberális Die Zeit
című hetilap kiadó-főszerkesztőjéről sok szó esik a könyvben. Ő egy
CIA-hez közeli agytrösztnek, az Aspen Institute-nak is a tagja. Joffe
médián túli szerepéből Ulfkotte majd’ húszat sorol fel, beleértve az
olyan igazgatótanácsi tagságot, mint a New-yorki Goldman Sachs
alapítvány, az izraeli Ben Gurion Egyetem vagy a Nemzetközi Stratégiai
Tanulmányok Intézete. A Die Zeit szintén a mindenkori jobboldali
kormányok idején Magyarországot támadó német médiumok frontvonalába
tartozik.

A szerző részletesen ismerteti nem csak a megvásárolt újságírók által
leírt hazugságokat, de azt is, hogy milyen esetekben kell hallgatniuk.
Mint amikor haditudósítóként szemtanúja volt, hogy az 1980-tól 8 éven át
tartó Irak-Irán háborúban Irak német gyártmányú mérges gázt vetettek be.
Arról egyetlen sort sem írhatott és az elgázosított iráni holttestekről
készült fotóit se helyezhette el lapjában.

Ismerteti azt is, hogy kik állnak egyes nemzetközi újságíró szervezetek
mögött. A „sajtószabadságot védő” és az egyes országokban meglévő
sajtószabadságot osztálozó Tudósítók Határok Nélkül nevű szervezetről
például azt írja, a mögött korábban az amerikai külügyminisztérium és
George Soros /ne hamisítsuk meg hivatalos nevét/ állt.

Ulfkotte kitér az újságírókat irányító szervezetek funkciójának
bemutatására is. A Trilaterális Bizottságról azt írja, hogy számára a
„globális kormányzás kormányok nélküli kormányzást, kormányok nélküli
világuralmat jelent”. Hozzáteszi: e bizottság „világszerte szét kívánja
rombolni az állami funkciókat és úgynevezett nem kormányzati (civil)
szervezeteket használ fel arra, hogy a meglévő kormányok feje fölött a
népek sorsát irányítsa”. Ó, ártatlan Norvég Alap! – kiálthatnánk fel.
Ami Sorost illeti, róla a szerző idézi a baloldali brit New Statesman
nevű hetilap egyik, 2003-ból megjelenő írását is, mely szerint „George
Soros talán nem nevezhető közvetlenül fizetett CIA-ügynöknek, mint azt
néhányan megtették. De az kétségtelen, hogy cégei és civil szervezetei
szorosan együttműködnek az amerikai terjeszkedéssel. Soros, Rockefeller
és a transzatlanti agytrösztök „mindenekelőtt hatalomstratégiai és
gazdasági megfontolásokból a korábbi keleti tömb országaiban, a
Közel-Keleten és Észak-Afrikában kormányok megdöntésében vettek részt.”
Ulfkotte a Soros-féle Nyílt Társadalom alapítványokat az ilyen, „népi”
puccsok szervezésében elsőrendűen fontosként mutatja be. A német média
pedig mindebben tevőlegesen segíti őt, írja később.

A kötet szerzője a Kádár időkben is külföldön utazgató, szabaddemokrata
ellenzéket agyonszerető Joachim Gauck német államelnököt sem kíméli.
Leírja róla, hogy tagja az igen befolyásos elit transzatlanti
társaságnak, a berlini székhelyű Atlantik-Brücke (Atlanti Híd) szervezetnek.

Könyve legvégén a Frankfurter Allgemeine Zeitung volt munkatársa
„megfenyegeti” a német médiát azzal, hogy kötete csupán az első része
egy trilógiának.

Tanács politikusainknak: ha német újságíró közelít feléjük előre
megrendelt cikkéhez jobboldali mondatfecniket „gyűjtve”, azzal
üdvözöljék, hogy rákérdeznek, élvezték-e Ulfkotte könyvét.

(Lovas István, FB, 2014-10-12)
-- 

Üdvrivalgással:
KEA.
----
Keszthelyi András
e. doc.
ÓE-(ex BMF, exx Bánki)-KGK-SZVI