[Grem] VI. Pl, a prbeszd ppja / Trk Csaba, teolgus

Emoke Greschik greschem at gmail.com
2014. Okt. 18., Szo, 14:34:12 CEST 

VI. Pál, a párbeszéd pápája
2014. október 18. szombat 14:00
http://magyarkurir.hu/hirek/vi-pal-parbeszed-papaja
Ferenc pápa 2014. október 19-én Rómában boldoggá avatja elődjét, VI. Pál
pápát. Az alábbiakban* T**örök Csaba teológus írását közöljük VI. Pál
életéről és pápaságáról.*

<http://magyarkurir.hu/img.php?id=56313&img=o_vi.pal.jpg>

*A II. Vatikáni Zsinat első ülésszaka sok nem várt fordulattal szolgált
1962 őszén*. A hivatalos szövegtervezetekkel szembeni kritikák, a
megindulások és megtorpanások élesen vetették fel a zsinat jövőjének a
kérdését. Szent XXIII. János pápa szeretetteljes, közvetlen, mégis
határozott vezetése nem egyszer segített elkerülni a hajótörést, közvetlen
beavatkozásai többször közelítették egymáshoz az olykor
összebékíthetetlennek tűnő nézeteket. *Amikor XXIII.János pápa tehát 1963.
június 3-án hazatért a Teremtőhöz, nemcsak az volt kérdés, ki lesz az új
pápa – hanem az is, hogy mi lesz a zsinat sorsa? A konklávé június 21-én
választotta meg VI. Pált.*

Ki is volt Giovanni Battista Montini, aki 1897. szeptember 26-án látta meg
a napvilágot, polgári-értelmiségi családjának concesiói vidéki házában. A
bresciai gyermekévek, a mozgalmas diákidő, majd a szeminárium elvégzése
után 1920. május 29-én szentelték pappá. *Első évei*t a tudományoknak
szentelte, majd 1925-től az Olasz Katolikus Egyetemista Föderáció
asszisztense lett, innen lépett 1937-ben* államtitkársági szolgálatra.
Életének ezt a korszakát az intellektuális pezsgés, a közéletben való
jelenlét, sok-sok párbeszéd, vita, eszmecsere jellemezte. *Kiterjedt, a
vatikáni szolgálata alatt is ápolt és bővülő *baráti körébe* nemcsak
közvetlen környezete tartozott bele, hanem a kor *Európájának számos
kiemelkedő értelmiségije, gondolkodója, politikusa, közöttük Jean Guitton
francia filozófus is*, akihez valódi intellektuális, tiszteleten és
kölcsönös inspiráción alapuló barátság fűzte. Már gimnazista kora óta írt
cikkeket, hosszabb-rövidebb publikációkat, s stílusa nemcsak értelmi
gazdagságról, de meggyőző erőről, mélységről, intenzitásról is tanúskodott.
Amikor 1954-ben elfoglalta Milánó érseki székét, akkor – bár egyesek a
Vatikánból való száműzésnek vélték ezt a pápai döntést – Guitton szerint
olyan időszak kezdődött életében, amelynek során próbákon átmenve kellett
bizonyítania erejét és lelkipásztori mivoltát.

*Mit várt ez a Montini bíboros a zsinattól, hogyan látta az egyház
megújulásának útját? *Ez kiderül 1960. május 8-án keletkezett *votum*ából,
véleményéből, amellyel hozzájárult a nagy munka római előkészítéséhez. Szerinte
fontos, hogy az előkészület, de a tanácskozások sora is *a világ minden
tájáról meghívott szakértők* támogatásával haladjon előre. Kiemeli a*z
ökumenikus nyitottság igényé*t, olyan szintig, hogy előzetes egyeztetést
javasol a testvéregyházak képviselőivel, még a zsinat előtt, a felmerülő
témákról. A liturgia terén támogatja az adaptációt, ami lehetővé tenné,
hogy *a világiak bekapcsolódjanak* a szent cselekménybe. Ezen felül *ajánlja
a részleges zsinatok, a „szinódusok” bevezetését, hogy így az egyház
reformja hatékonyabban haladjon előre* a helyi egyház szintjein.

Amikor tehát 1963-ban VI. Pál néven elfoglalja Péter székét, már kiforrott
képpel rendelkezik arról, hogyan is válhat gyümölcsözővé a zsinat
műve. *Látásmódját,
viszonyulását összegzi első enciklikája*, az *Ecclesiam suam* kezdetű,
amelyet a második és a harmadik ülésszak között, 1964. augusztus 6-án adott
ki, s amelyet később a zsinat záró dokumentuma, a *Gaudium et spes* is
idézett, jelezve, hogy Montini pápa szemlélete nagyban hatott a II.
Vatikánum bontakozására. *A dokumentum három fő része
(önismeret–megújulás–párbeszéd) az érzékeny lelkű, kifinomult intellektusú
teológus (és filozófus) szellemébe enged bepillantást*. Az egyház apostoli
útját a harmadik rész, a párbeszéd jelöli ki. A 67. pont csodálatos
tömörséggel így fogalmaz: *„Az Egyháznak párbeszédbe kell kezdenie a
világgal, amelyben él. *Az Egyház szóvá teszi önmagát, az Egyház üzenetté
teszi önmagát; az Egyház beszélgetéssé teszi önmagát”. Miért is? Alapvetően
azért, mert a hit, a vallás nem más, mint párbeszéd Isten és az ember
között, olyan dialógus, amely üdvöt hoz.* Ha tehát az Egyház hű akar lenni
Istenhez és a hitéhez, ugyanilyen dialogikus módon kell viszonyulnia* a
világhoz. Csak ha beszélget, ha párbeszédet folytat, akkor lesz hiteles
meghirdetője Jézus Krisztus evangéliumának. És kivel folytasson párbeszédet
az Egyház? A pápa „koncentrikus körökben” írja le: előszö*r a teljes
emberiséggel (beleértve még az ateistákat is*, jól tudva, hogy a velük való
dialógus igen nehéz a hit dolgaiban), azután* az istenhívőkkel,* végezetül
pedig* a kereszténységgel, a nem katolikus testvéreinkkel*. Csak az ilyen
párbeszéd segít el a békéhez, ahhoz, hogy az emberiség előre tudjon haladni.

VI. Pál pápaságát ezért úgy is értelmezhetjük, mint a dialogikus Egyház
világra segítésének az idejét. *A párbeszéd mindhárom körében csodákat
hozott ez a tizenöt év.* A teljes emberiséggel folytatott párbeszédben nem
feledhetjük, hogy* ő volt az első pápa, aki felszólalt az ENSZ-ben és az
UNESCO-ban*, aki* rendszeressé tette a művészekkel való találkozásokat*
(ennek gyümölcse a Vatikáni Múzeumok kortárs művészeti gyűjteménye), *bevezette
január 1-jén a békéért ajánlott világ-imanapokat*, aki* fáradozott a
filozófia és a tudományok, valamint az egyház közötti rendszeres
eszmecserék, akár viták elősegítésén*. A vallásközi párbeszéd kapcsán ki
kell emelnünk, hogy ő volt az első, aki nem keresztény megfigyelőket is
meghívott egy egyetemes zsinat üléseire, aki *hatalmas lelkipásztori utak*ba
kezdett, hogy Amerikában, Afrikában és Ázsiában találkozzon a helyi, a
többségi vallások képviselőivel, illetve hogy *az ő idejében vált
rendszeressé más vallások vezetőinek a látogatása a Vatikánban*. Niwano
Nikkyo japán buddhista tanítóként akkora ösztönzést nyert VI. Páltól, hogy
közössége mind a mai napig a katolikus-buddhista párbeszéd egyik élharcosa.
Az ökumenikus párbeszéd történetébe hasonlóképpen beírta a nevét a pápa:
túl azon, hogy számos keresztény vezető közössége képviseletében elsőként
járt a Vatikánban, ő volt az, aki *1964 januárjában elzarándokolt a
Szentföldre, s ott békecsókot váltott I. Athenagorasz konstantinápolyi
pátriárkával* (ennek emlékére, az esemény 50. évfordulója kapcsán
zarándokolt idén Ferenc pápa is a Szentföldre), majd *egy évvel később
megszületett a katolikus-ortodox közös nyilatkozat az 1054-es kiközösítés
visszavonásáról.*

*A párbeszéd *természetesen fájdalmas és olykor szenvedést okozó folyamat
is, olyan, amely kérdéseket vet fel, *olykor hiábavalónak vagy veszélyesnek
tűnik*. Így tekintünk sokszor *az Ostpolitik*ra, *a Vatikán keleti
politikájá*ra, a*hol mintha kudarcot vallott volna a pápa közeledési
szándéka.* *Mindszenty bíboros személye kapcsán ez eleven élmény számunkra.*
Egyesek ugyan a pápa és a bíboros közötti konfliktusokról, a prímás
„engedetlenségéről”, illetve a pápa „tévedéséről” szólnak, ám *ha akár VI.
Pál, akár Mindszenty feljegyzéseit megnézzük, megértjük a dialógus rejtett
erejét: az egyet nem értés a dologban nem jelenti a személy iránti szeretet
elvesztését, sőt!* Az ügy egyik „főszereplője”,* Casaroli bíboros időskori
emlékezésében úgy fogalmazott, ez a döntés volt VI. Pál számára pápasága
legfájdalmasabb elhatározása.* De *ugyanilyen fájdalmas volt az idős
Montini pápa számára az is, amikor halála előtt nem sokkal, 1978. április
21-én saját remegő kezével egy éjjelen át írta a levelet, amelyben azt
kérte a kommunista terroristáktól, engedjék szabadon kedves barátját, Aldo
Morót. Mint közismert, a kérését nem hallgatták meg.*

VI. Pál a párbeszéd pápája. Csodálatos örökséget hagyott hátra, amelyet
utódai – olykor a forrást, az elsőt, Montini pápát talán árnyékba borítva –
tovább vittek. De ő itt él egyházunkban, a párbeszédeinkben, a
szinódusunkban (amely intézményt neki köszönhetünk), de még olyan
emlékezetünkbe vésődött képekben is, mint a meggörbült, modern pápai
ferula, kereszt, Lello Scorzelli alkotása, amely később Szent II. János Pál
kezében vált világhírűvé. *Ő valószínűleg örül, hogy utódaiban az általa
megkezdett beszélgetés folytatódik, s a nagy szellemek, az igazi, mély
lelkű entellektüelek és az alázatos szentek szerénységével hátrébb lép.
Hisz nem ő számít, hanem Krisztus evangéliuma, amely maga is Szó, mely
beleszövi magát az emberi párbeszédek végtelen hálójába.*

Fotó: Europress/EPU FILES/AFP

Török Csaba/Magyar Kurír
--------- kvetkez rsz ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20141018/0de6efd9/attachment.html

Tovbbi informcik a(z) Grem levelezlistrl