<div dir="ltr"><h1 class="">VI. Pál, a párbeszéd pápája </h1>
<div class="">2014. október 18. szombat 14:00<br><a href="http://magyarkurir.hu/hirek/vi-pal-parbeszed-papaja">http://magyarkurir.hu/hirek/vi-pal-parbeszed-papaja</a><br></div>
<h3 class="">Ferenc pápa 2014. október 19-én Rómában boldoggá avatja
elődjét, VI. Pál pápát. Az alábbiakban<span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u> T</u><u>örök Csaba teológus írását
közöljük VI. Pál életéről és pápaságáról.</u></span></h3><p style="text-align:center"><a title="" href="http://magyarkurir.hu/img.php?id=56313&img=o_vi.pal.jpg"><img src="http://magyarkurir.hu/img.php?id=56313&p=1&img=c_vi.pal.jpg" alt="" border="0"></a></p>
<p><span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><b>A II. Vatikáni Zsinat első ülésszaka sok nem várt fordulattal
szolgált 1962 őszén</b></u></span>. A hivatalos szövegtervezetekkel szembeni kritikák, a
megindulások és megtorpanások élesen vetették fel a zsinat jövőjének a
kérdését. Szent XXIII. János pápa szeretetteljes, közvetlen, mégis
határozott vezetése nem egyszer segített elkerülni a hajótörést,
közvetlen beavatkozásai többször közelítették egymáshoz az olykor
összebékíthetetlennek tűnő nézeteket. <span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><b>Amikor XXIII.János pápa tehát 1963. június 3-án
hazatért a Teremtőhöz, nemcsak az volt kérdés, ki lesz az új pápa –
hanem az is, hogy mi lesz a zsinat sorsa? A konklávé június 21-én
választotta meg VI. Pált.</b></u></span></p>
<p>Ki is volt Giovanni Battista Montini, aki 1897. szeptember 26-án
látta meg a napvilágot, polgári-értelmiségi családjának concesiói vidéki
házában. A bresciai gyermekévek, a mozgalmas diákidő, majd a
szeminárium elvégzése után 1920. május 29-én szentelték pappá. <span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><b>Első
évei</b></u></span>t a tudományoknak szentelte, majd 1925-től az Olasz Katolikus
Egyetemista Föderáció asszisztense lett, innen lépett 1937-ben<span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><b>
államtitkársági szolgálatra. Életének ezt a korszakát az intellektuális
pezsgés, a közéletben való jelenlét, sok-sok párbeszéd, vita, eszmecsere
jellemezte. </b></u></span>Kiterjedt, a vatikáni szolgálata alatt is ápolt és bővülő
<span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><b>baráti körébe</b></u></span> nemcsak közvetlen környezete tartozott bele, hanem a kor
<span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><b>Európájának számos kiemelkedő értelmiségije, gondolkodója, politikusa,
közöttük Jean Guitton francia filozófus is</b></u></span>, akihez valódi
intellektuális, tiszteleten és kölcsönös inspiráción alapuló barátság
fűzte. Már gimnazista kora óta írt cikkeket, hosszabb-rövidebb
publikációkat, s stílusa nemcsak értelmi gazdagságról, de meggyőző
erőről, mélységről, intenzitásról is tanúskodott. Amikor 1954-ben
elfoglalta Milánó érseki székét, akkor – bár egyesek a Vatikánból való
száműzésnek vélték ezt a pápai döntést – Guitton szerint olyan időszak
kezdődött életében, amelynek során próbákon átmenve kellett bizonyítania
erejét és lelkipásztori mivoltát.</p>
<p><span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><b>Mit várt ez a Montini bíboros a zsinattól, hogyan látta az egyház megújulásának útját? </b></u><span style="background-color:rgb(255,255,255)">Ez kiderül 1960. május 8-án keletkezett <i>votum</i>ából,
véleményéből, amellyel hozzájárult a nagy munka római előkészítéséhez.</span></span><span style="background-color:rgb(255,255,255)"> </span>
Szerinte fontos, hogy az előkészület, de a tanácskozások sora is <span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><b>a világ
minden tájáról meghívott szakértők</b></u></span> támogatásával haladjon előre.
Kiemeli a<span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><b>z ökumenikus nyitottság igényé</b></u></span>t, olyan szintig, hogy előzetes
egyeztetést javasol a testvéregyházak képviselőivel, még a zsinat előtt,
a felmerülő témákról. A liturgia terén támogatja az adaptációt, ami
lehetővé tenné, hogy <span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><b>a világiak bekapcsolódjanak</b></u></span> a szent cselekménybe.
Ezen felül <span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><b>ajánlja a részleges zsinatok, a „szinódusok” bevezetését,
hogy így az egyház reformja hatékonyabban haladjon előre</b></u></span> a helyi egyház
szintjein.</p>
<p>Amikor tehát 1963-ban VI. Pál néven elfoglalja Péter székét, már
kiforrott képpel rendelkezik arról, hogyan is válhat gyümölcsözővé a
zsinat műve. <span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><b>Látásmódját, viszonyulását összegzi első enciklikája</b></u></span>, az <i>Ecclesiam suam</i>
kezdetű, amelyet a második és a harmadik ülésszak között, 1964.
augusztus 6-án adott ki, s amelyet később a zsinat záró dokumentuma, a <i>Gaudium et spes</i>
is idézett, jelezve, hogy Montini pápa szemlélete nagyban hatott a II.
Vatikánum bontakozására. <span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><b>A dokumentum három fő része
(önismeret–megújulás–párbeszéd) az érzékeny lelkű, kifinomult
intellektusú teológus (és filozófus) szellemébe enged bepillantást</b></u></span>. Az
egyház apostoli útját a harmadik rész, a párbeszéd jelöli ki. A 67. pont
csodálatos tömörséggel így fogalmaz: <span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><b>„Az Egyháznak párbeszédbe kell
kezdenie a világgal, amelyben él. </b></u></span>Az Egyház szóvá teszi önmagát, az
Egyház üzenetté teszi önmagát; az Egyház beszélgetéssé teszi önmagát”.
Miért is? Alapvetően azért, mert a hit, a vallás nem más, mint párbeszéd
Isten és az ember között, olyan dialógus, amely üdvöt hoz.<span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><b> Ha tehát az
Egyház hű akar lenni Istenhez és a hitéhez, ugyanilyen dialogikus módon
kell viszonyulnia</b></u></span> a világhoz. Csak ha beszélget, ha párbeszédet folytat,
akkor lesz hiteles meghirdetője Jézus Krisztus evangéliumának. És kivel
folytasson párbeszédet az Egyház? A pápa „koncentrikus körökben” írja
le: előszö<span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><b>r a teljes emberiséggel (beleértve még az ateistákat is</b></u></span>, jól
tudva, hogy a velük való dialógus igen nehéz a hit dolgaiban), azután<span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><b> az
istenhívőkkel,</b></u></span> végezetül pedig<span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><b> a kereszténységgel, a nem katolikus
testvéreinkkel</b></u></span>. Csak az ilyen párbeszéd segít el a békéhez, ahhoz, hogy
az emberiség előre tudjon haladni.</p>
<p>VI. Pál pápaságát ezért úgy is értelmezhetjük, mint a dialogikus
Egyház világra segítésének az idejét. <span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><b>A párbeszéd mindhárom körében
csodákat hozott ez a tizenöt év.</b></u></span> A teljes emberiséggel folytatott
párbeszédben nem feledhetjük, hogy<span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><b> ő volt az első pápa, aki felszólalt
az ENSZ-ben és az UNESCO-ban</b></u></span>, aki<span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><b> rendszeressé tette a művészekkel való
találkozásokat</b></u></span> (ennek gyümölcse a Vatikáni Múzeumok kortárs művészeti
gyűjteménye), <span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><b>bevezette január 1-jén a békéért ajánlott
világ-imanapokat</b></u></span>, aki<span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><b> fáradozott a filozófia és a tudományok, valamint
az egyház közötti rendszeres eszmecserék, akár viták elősegítésén</b></u></span>. A
vallásközi párbeszéd kapcsán ki kell emelnünk, hogy ő volt az első, aki
nem keresztény megfigyelőket is meghívott egy egyetemes zsinat üléseire,
aki <span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><b>hatalmas lelkipásztori utak</b></u></span>ba kezdett, hogy Amerikában, Afrikában
és Ázsiában találkozzon a helyi, a többségi vallások képviselőivel,
illetve hogy <span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><b>az ő idejében vált rendszeressé más vallások vezetőinek a
látogatása a Vatikánban</b></u></span>. Niwano Nikkyo japán buddhista tanítóként akkora
ösztönzést nyert VI. Páltól, hogy közössége mind a mai napig a
katolikus-buddhista párbeszéd egyik élharcosa. Az ökumenikus párbeszéd
történetébe hasonlóképpen beírta a nevét a pápa: túl azon, hogy számos
keresztény vezető közössége képviseletében elsőként járt a Vatikánban, ő
volt az, aki <span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><b>1964 januárjában elzarándokolt a Szentföldre, s ott
békecsókot váltott I. Athenagorasz konstantinápolyi pátriárkával</b></u></span> (ennek
emlékére, az esemény 50. évfordulója kapcsán zarándokolt idén Ferenc
pápa is a Szentföldre), majd <span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><b>egy évvel később megszületett a
katolikus-ortodox közös nyilatkozat az 1054-es kiközösítés
visszavonásáról.</b></u></span></p>
<p><span style="background-color:rgb(0,255,0)"><u><b>A párbeszéd </b></u></span>természetesen fájdalmas és olykor szenvedést okozó
folyamat is, olyan, amely kérdéseket vet fel, <span style="background-color:rgb(0,255,0)"><u><b>olykor hiábavalónak vagy
veszélyesnek tűnik</b></u></span>. Így tekintünk sokszor <span style="background-color:rgb(0,255,0)"><u><b>az <i>Ostpolitik</i></b></u></span>ra, <span style="background-color:rgb(0,255,0)"><u><b>a
Vatikán keleti politikájá</b></u></span>ra, a<span style="background-color:rgb(234,209,220)"><u><b>hol mintha kudarcot vallott volna a pápa
közeledési szándéka.</b></u></span> <span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><b>Mindszenty bíboros személye kapcsán ez eleven
élmény számunkra.</b></u></span> Egyesek ugyan a pápa és a bíboros közötti
konfliktusokról, a prímás „engedetlenségéről”, illetve a pápa
„tévedéséről” szólnak, ám <span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><b>ha akár VI. Pál, akár Mindszenty feljegyzéseit
megnézzük, megértjük a dialógus rejtett erejét: az egyet nem értés a
dologban nem jelenti a személy iránti szeretet elvesztését, sőt!</b></u></span> Az ügy
egyik „főszereplője”,<span style="background-color:rgb(0,255,0)"><u><b> Casaroli bíboros időskori emlékezésében úgy
fogalmazott, ez a döntés volt VI. Pál számára pápasága legfájdalmasabb
elhatározása.</b></u></span> De <span style="background-color:rgb(234,209,220)"><u><b><span style="background-color:rgb(0,255,0)">ugyanilyen fájdalmas volt </span><span style="background-color:rgb(255,255,0)">az idős Montini pápa számára
az is, amikor halála előtt nem sokkal, 1978. április 21-én saját remegő
kezével egy éjjelen át írta a levelet, amelyben azt kérte</span> a kommunista
terroristáktól,<span style="background-color:rgb(255,255,0)"> engedjék szabadon kedves barátját, Aldo Morót. Mint
közismert,</span> a kérését nem hallgatták meg.</b></u></span></p>
<p>VI. Pál a párbeszéd pápája. Csodálatos örökséget hagyott hátra,
amelyet utódai – olykor a forrást, az elsőt, Montini pápát talán
árnyékba borítva – tovább vittek. De ő itt él egyházunkban, a
párbeszédeinkben, a szinódusunkban (amely intézményt neki köszönhetünk),
de még olyan emlékezetünkbe vésődött képekben is, mint a meggörbült,
modern pápai ferula, kereszt, Lello Scorzelli alkotása, amely később
Szent II. János Pál kezében vált világhírűvé. <span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><b>Ő valószínűleg örül, hogy
utódaiban az általa megkezdett beszélgetés folytatódik, s a nagy
szellemek, az igazi, mély lelkű entellektüelek és az alázatos szentek
szerénységével hátrébb lép. Hisz nem ő számít, hanem Krisztus
evangéliuma, amely maga is Szó, mely beleszövi magát az emberi
párbeszédek végtelen hálójába.</b></u></span></p>
<p>Fotó: Europress/EPU FILES/AFP</p>
<p>Török Csaba/Magyar Kurír</p></div>