[Grem] A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja

[KEA]

A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja

Dobai Miklós, 2014.02.24.
miklos.dobai at freestart.hu


Ma van a Kommunizmus áldozatainak emléknapja. Még az első Orbán kormány
iktatta törvénybe ezt a napot, amikor Magyarországon megemlékeznek a
kommunisták számtalan véres és vértelen áldozatáról. Ezt illusztrálva
hadd mondjak el egy akkori, a törvény elfogadása utáni napokból származó
történetet, melyet idős, magyar-történelem szakos tanár barátom mesélt,
s így számomra hitelesnek hangzik.

Barátom akkor még tanított egy budapesti jó nevű gimnáziumban, s a
törvény elfogadása utáni napokban döbbenten hallotta, amint történelem
szakos tanártársai a tanítás szünetében értetlenséggel beszélgettek
egymással arról, hogy: „Ez a nap teljesen felesleges, hiszen a
kommunizmusnak nem is voltak áldozatai”.

Nos, tisztelettel fejet hajtva Hoffmann Rózsa előtt álló feladatok
nagysága előtt, felhívnám azok figyelmét, akik törtélelem-tanár létükre
kijelentik, hogy „…a kommunizmusnak nem is voltak áldozatai”, ne
tanulmányaikra gondoljanak, hanem nézzék meg Edvins Snore „Soviet Story”
című filmjét, olvassanak el erre vonatkozó irodalmat, vagy legalább
olvassák el az alábbi, 2012-ben keletkezett írást.

Akkor – remélhetőleg – megváltozik a véleményük.


„Hátha valaki nem tudja…

„Ezt nem lehet túlélni!” – mondta, de inkább nyöszörögte Kovács Béla a
kisgazdapárt főtitkára 65 évvel ezelőtt, 1947. február 24-én, amikor
túléve a Péter Gáborék által tartott első, még „barátságosnak” mondott
kihallgatást, amikor testileg, lelkileg összetörve találkozott hivatalos
ügyvédjével, az őt oltalmazni igyekvő Dr. Pfeiffer Zoltán kisgazdapárti
képviselővel, az Igazságügy Minisztérium egykori államtitkárával. Mint
tudjuk, pár órával később, a szovjet belügyi szervek, nem törődve Kovács
Béla mentelmi jogával lakásáról elhurcolták, s ezzel nyílt teret
engedtek a Rákosi vezette magyar kommunisták addig „leplezett”
uralmának. Az elhurcolás másnap vált közismertté.

Az első Orbán kormány ezért tette meg ezt a napot hazánkban a
Kommunizmus áldozatainak emléknapjává (2000. június 13-án elfogadott
58/2000. (VI. 16.) sz. határozat). Jól tette!

De nézzük egy kicsit részletesebben ennek a napnak az eseményeit Földesi
Margit és Szerencsés Károly történész páros Pfeiffer Zoltánról írott, A
megbélyegzés hatalma című, 2003-ban a Kairosz Kiadónál megjelent könyve
adatainak felhasználásával. Nem minden tanulság nélküli a történet!

Az 1908. április 20-án Patacson született Kovács Béla kisparaszti szülők
gyermeke volt. Csak négy elemit végzett, amit szaktanfolyamokkal
egészített ki. 1933-ban már a Független Kisgazdapártban politizál, 1946
februárjától főtitkári minőségben. Letartóztatása előtt már jó ideje
egyre növekvő aggodalommal szemlélte a kommunisták térnyerését, s ezért
azok „veszélyes embernek” tartották a maguk számára. 1947 elejére Kovács
Béla a maga kisparaszti származásával, múltjával, s töretlen
antikommunizmusával annyira kellemetlenné vált a minden eszközzel
egyeduralomra törő, s az „ideiglenesen” Magyarországon állomásozó
szovjet szervekben bízó kommunistáknak, hogy azok a vele való
leszámolást határozták el.

Ennek érdekében Nagy Ferenc miniszterelnököt rávették, hogy –
jogellenesen – az alábbiakban állapodjon meg Rákosi Mátyással és
Szakasits Árpáddal: „Kovács Béla folyó hó (1947. február – F.M. és
Sz.K.) 24-én délelőtt kihallgatásra jelentkezik az Államrendőrség
Államvédelmi osztályán. Bejelenti, hogy ott mentelmi jogát nem óhajtja
igénybe venni és minden korlátozás nélkül a nyomozó hatóság
rendelkezésére áll… Kovács Béla a rendőrség által őrizetbe nem vehető, s
szabad mozgásában nem akadályozható.” (Idézet a fenti könyvből – DM). De
tudni kell, hogy más jogsértő dolgok is bekerültek a fenti megállapodásba.

Más forrásokból azt is tudjuk, hogy a fenti megállapodás létrehozásában,
mely megállapodás Kovács Béla tudta nélkül (!) jött létre, Tildy Zoltán
köztársasági elnök és Varga Béla páter, házelnök is részt vett. Ők egy
másik nyilatkozatott is megfogalmaztak (Jékely László, Tildy
kabinetfőnöke volt a fogalmazó) Kovács Béla nevében, melyben az állt,
hogy Kovács Béla tudomásul veszi a Nagy Ferenc – Rákosi – Szakasits
megállapodást, s önként jelentkezik a politikai rendőrségen. Szép!

Mint tudjuk, Kovács Béla eleget tett a háta mögött kötött
megállapodásnak, melyben párt- és harcostársai: Tildy Zoltán
köztársasági elnök, Nagy Ferenc miniszterelnök, Varga Béla páter
házelnök sorra elárulták, s a hóhérok kezére adták, noha valamennyien
tudták, mit cselekszenek. Az Andrássy út 60. alatt történtekről
részleteket nem tudunk, de az első, „barátságos” kihallgatás után
Pfeiffer Zoltánnak nyöszörögve, megtörten elmondott, az „Ezt nem lehet
túlélni!” mondat sokat elárul annak a napnak, s az azt követő napok,
évek megpróbáltatásaiból.

Kovács Bélavégül is 1956 tavaszán szabadult a kommunisták részben
szovjet, részben magyar börtöneiből, s bízva a szebb jövőben részt vett
az 1956-os forradalom alatti kormányokban, s végül 1959. június 21-én
Pécsett halt meg.

A fentiek alapján érthető, hogy az első Orbán kormány idején az
Országgyűlés miért választotta Kovács Béla a szovjetek általi
elhurcolásának napját a Kommunizmus áldozatainak emléknapjává, bár
számos más nap is rendelkezésre állt, hiszen a kommunisták, s utódaik
bűnei kimeríthetetlenek!

-- 

Üdvrivalgással:
KEA.
----
Keszthelyi András
e. doc.
ÓE-(ex BMF, exx Bánki)-KGK-SZVI