[Grem] Fw: Károlyi Mihály szerepe a Tisza-gyilkosságban...

[Dr. Weinzierl Tamás]

Kedves Lista, akit az "őszirózsás forradalom", ill. Tisza István és Károlyi Mihály szerepe érdekel, az szánjon néhány percet az alábbi tanulmány elolvasására. Aki Tisza István köz- és magánéleti alakja iránt részletesebben érdeklődik, annak ajánlom figyelmébe a Trianoni Szemle 2010. jan-márc. II. évfolyam 1. számát.

ÜDvözlettel: Weinzierl Tamás

Sent: Wednesday, February 19, 2014 8:41 PM
Subject: Károlyi Mihály szerepe a Tisza-gyilkosságban...


Kedves Barátaim, íme, egy kis adalék az újkori magyar történelem tragikus fordulatai egy részének megértéséhez.
Üdvözlettel, Attila

------ 

Bánó Attila:

Gróf Károlyi Mihály szerepe a Tisza-gyilkosságban

"1918. október 31-én, az őszirózsás forradalom délutánján egy fanatikus csoport meggyilkolta Tisza István volt miniszterelnököt." Ilyen és ehhez hasonló megállapításokat több helyütt olvashatunk a Károlyi Mihály nevéhez köthető időszakkal kapcsolatos tanulmányokban, amelyekben fel sem merül Károlyinak a Tisza-gyilkosságban játszott személyes szerepe és felelőssége. A témáról évtizedeken keresztül szinte lehetetlen volt tárgyilagos elemzésekbe bocsátkozni, mivel a marxista felfogású történelemszemlélet a "népharag-elméletet" helyezte előtérbe, sok kutató pedig úgy tudta, hogy a gyilkosokkal szemben lefolytatott hadbírósági tárgyalás anyagai veszendőbe mentek.



A szerencse olykor a kutatók kezére játszik. Az említett (1920. augusztus 2. és szeptember 15 között lezajlott) hadbírósági tárgyalás jegyzőkönyvi anyagai ugyanis előkerültek, és Gróf Tisza István gyilkosai a hadbíróság előtt címmel a Magyar Ház Könyvek (Budapest, év nélkül) sorozat részeként megjelentek. A Bencsik Gábor szerkesztésében készült kötet rendkívül érdekes és hasznos betekintést nyújt a gyilkosság részleteibe. Ezek nyomán felderíthető a bűncselekmény számos indítéka, a háttérben rejtőző felbujtók és az elkövetők személye, s egyúttal fény derül arra is, hogy a hadbíróság miért nem tudta megnyugtató módon lezárni az ügyet.

A Tisza-gyilkosság nem csupán merénylet, illetve leszámolás volt a korabeli baloldal által bűnbaknak kikiáltott Tisza Istvánnal szemben, hanem (a "lánchídi csatától" eltekintve) nyitó eseménye is az úgynevezett őszirózsás forradalomnak. A Magyarország történeti kronológiája című négykötetes kézikönyv (Budapest, 1983) harmadik kötetében az 1918. október 31-i gyilkosságról mindössze ennyi szerepel: "Tisza István gr. volt miniszterelnököt ismeretlen fegyveres katonák budapesti lakásán agyonlövik." Ma már tudjuk: a fegyveresek nem voltak ismeretlenek. Azt is tudjuk, hogy a merényletet gondosan megtervezték, majd durva módszerekkel kivitelezték. A szálak Károlyi Mihály pártjához, illetve a katonatanácshoz, vagyis Károlyi szűkebb környezetéhez vezettek.

Károlyiról burkoltan a Kádár-korszak egyes történészei is elismerték, hogy nem volt nagyformátumú és kiemelkedő képességű politikus. A nevéhez kötődő eseményeket csak részben tudta befolyásolni, illetve irányítani. Nagyravágyása hajtotta a hatalom csúcsai felé egy olyan időszakban, amikor az országnak józan és határozott politikusokra, nem pedig hatalmi ambícióktól fűtött percemberekre, illetve politikai kalandorokra lett volna szüksége. Vajon elképzelhető, hogy a "vörös gróf" nem érzékelte, hogy a nyomában lihegő Kun Béla és társai csak a hatalom megkaparintásának a pillanatára várnak? Vajon nem tudta, hogy a vesztes háború után óvni kellett volna Magyarország megmaradt katonai, politikai és gazdasági erejét, s távol tartani a belülről jövő bomlasztás minden kísérletét?

A Tisza-gyilkosságnak a Fővárosi Levéltárban őrzött hadbírósági peranyaga (valamint a többi forrásértékű dokumentum, visszaemlékezés) sok izgalmas kérdésre ad választ, és olykor megmutatja Károlyi Mihály sokáig takargatott, ismeretlen arcát.

Az 1920. augusztus 2-án, tehát jóval a Tanácsköztársaság felszámolása után indított hadbírósági eljárás jobb megértéséhez nézzük meg, mi történt azon az október végi napon, 1918-ban. Két katonai autóval öt-öt egyenruhás fegyveres indult az Astoria Szállótól Tisza István lakhelyére, a zuglói Hermina út 35. (ma 45.) szám alatti Roheim-villához. (Az Astoriában voltak a Károlyi-pártnak, illetve a Károlyi elnökletével 1918. október 24-én megalakult Magyar Nemzeti Tanácsnak a helyiségei.) Az első autóban Kéri (Krammer) Pál újságíró (Károlyi bizalmas embere), Dobó István tengerészőrmester, Horváth-Sanovits Sándor tengerészőrmester, Gärtner Marcell és Sztanykovszky (másutt Sztanyovszky) Tibor szökött zászlós ültek, míg a másodikban Csernyák Imre repülőfőhadnagy, Hüttner Sándor főhadnagy, Kundaecker József tartalékos tengerész, Láng Lajos, valamint Pogány (Schwartz) József újságíró foglaltak helyet. A villa közelében kiszálltak, majd Pogány vezetésével Horváth-Sanovits, Dobó és Gärtner a bejáratnál álló csendőrt lefegyverezték. Ezután Sztanykovszkyval együtt behatoltak az épületbe, míg társaik a kerítésen kívül készenlétben álltak.

Sztanykovszky az előszobában maradt, a többiek a hallban szembetalálták magukat Tisza Istvánnal, akit hamarosan közrefogott a felesége és annak unokahúga, Almásy Denise grófnő. Tisza megkérdezte a jövevényektől, hogy kit keresnek. Egyikük azt felelte: gróf Tisza Istvánt. Tisza hátratett jobbjában pisztolyt tartott, ezért rákiáltottak, hogy tegye le a fegyvert. A gróf ezt egy mellette lévő állványra helyezte, és megkérdezte, mit akarnak. Pogány azt mondta, hogy felelősnek tartják sok ember vágóhídra hurcolásáért. Tisza ezt tagadta, miközben a fegyverek rászegeződtek. Dobó megpróbálta a hölgyeket eltolni Tisza mellől, de ők ellenszegültek. Tisza előreugrott és megpróbálta lenyomni az egyik fegyver csövét, de Pogány tüzelt, majd Horváth-Sanovits is lőtt. Tisza István összeroskadt. Ekkor a gyilkosok két vagy három újabb lövést adtak le. Ezután elfutottak, és autóikkal visszamentek az Astoriához. Almásy grófnő csak könnyebb sérülést szenvedett, de a volt miniszterelnök, akit három lövéssel terítettek le, rövid haláltusát követően életét veszítette.

Egy pillanatra érdemes megállni Pogány (Schwartz) József kijelentésénél. Tisza ellenfeleinek fennen hangoztatott vádja szerint a grófnak döntő szerepe volt abban, hogy Magyarország belépett a háborúba. Ennek viszont éppen az ellenkezője történt. A miniszterelnök mindvégig ellenezte a belépést, és csak az uralkodó döntését követően támogatta azt. Bajcsy-Zsilinszky Endre írta 1941-ben (Helyünk és sorsunk Európában): "Tisza István magános tiltakozásának a háború ellen nem volt - és nem is lehetett már - igazi visszhangja. Tisza István gróf tisztán látta, hogy ránk magyarokra nézve szerencsétlenséget rejteget a háború s ezért becsületes magyar lelkiismeretének szavára egyesegyedül szállott szembe azon a bizonyos 1914 júliusában tartott sorsdöntő koronatanácson a Szerbiának szóló ultimátummal. De fájdalom, Tisza mögött nem állott erős nemzeti közvélemény, főleg nem állottak a magyar nép tömegei, holott egyedül ők adhattak volna kellő nyomatékot Tisza háborút ellenző szavának." Ide kapcsolható Tőkéczki László történész megállapítása (Tisza István eszmei, politikai arca. Budapest, 2000): "A XX. századi magyar és közép-európai történelem sajnos a tragikus jövő ellen eltökélten harcoló Tiszát igazolta, nem pedig ellenfeleit."

De miért is kellett meghalnia gróf Tisza Istvánnak? Angyal Dávid történész Magyarország újabb történetéből című munkájában (Budapest, 1928) írta: "A nyirkos homályból előrekúszó szerencsevadászok az általános fejetlenség közt sem érezték magukat biztonságban mindaddig, míg életben van a régi magyar királyság utolsó nagy államférfiúja." Tisza 1917. május 23-án, IV. Károly király felszólítására mondott le. Politikai súlya csökkent, de ellenségei tudták, hogy az ellene folytatott hisztérikus hangulatkeltés dacára továbbra is megkerülhetetlen, tekintélyes közéleti személyiség. Tartottak tőle, és lesték az alkalmat a leszámolásra.

A tragédia előzményeit, az irányítók és a végrehajtók szerepét talán semmi nem világítja meg olyan életszerűen, mint a hadbírósági tárgyalás jegyzőkönyve. Különösen fontos részletek derülnek ki Hüttner Sándor vádlott vallomásából, aki a tárgyalás kezdetén kimerítő alapossággal tárta fel a kulisszák mögötti mozzanatokat.

Hüttner 1918. október 25-én, Pesten találkozott régi ismerősével, Sztanykovszky Tiborral. Az ő tanácsára ment a Károlyi-párt Gizella téri irodájába, ahol Sztanykovszky bemutatta a jelenlévőknek. Ezután megeskették, hogy az ott hallottakat titokként kezeli. Éjfél körül már áthívták a Károlyi-palotába, ahova Csernyákkal együtt ment. Fényes László fogadta, majd felvezette őket a Batthyány-szalonba. Hamarosan megjelent Károlyi Mihály, vele Fényes László, Kéri Pál, Laehne Hugó, Sárosy István, Friedrich István és Lovászy Márton. Kéri beszélt a Károlyi-párt céljairól, a IV. Károly király alatti perszonálunió fenntartásáról, egyúttal az ország függetlenségének megőrzéséről. Fényes László hangoztatta, hogy forradalom kitörése esetén a katonáknak nem szabad lőniük a forradalmárokra. Ezután a katonatanács harmincfős bizottságából megalakították a tizenegy fős végrehajtó bizottságot. Tagok: Sztanykovszky, Czenner, ifj. Hesz Aladár, Hoffmann György, Pásztor Árpád, Pusztai-Gazda Jenő, Pásztor Béla, Szilágyi (és még egy fő), továbbá maga Hüttner Sándor, aki a katonatanács titkára lett. Elnök: Csernyák Imre százados.

Hüttner beszámolt a Magyar Nemzeti Tanács október 27-én tartott Gizella téri tanácskozásáról is, amelyen a jelenlévők már a forradalom kitörésének terveit latolgatták, és listát készítettek azokról, akiket ártalmatlanná kell tenni. A lista élén gróf Tisza István, a munkapárt elnöke szerepelt. A tanácskozáson többek között részt vett Kéri Pál, Fényes László, Hock János, Csernyák Imre, Magyar Lajos, Friedrich István, Simonyi Henrik, Szántó Béla, Kunfi Zsigmond, Halász Lajos és Vágó (Wilhelm) Jenő. Hüttner nem volt ott, de Csernyáktól hallotta, hogy elhatározták: Tiszát a forradalom kitörésének napján megölik. A katonatanácsot hivatalosan csak a gróf elfogásának szükségességéről tájékoztatták, de valójában a meggyilkolását tervezték.

A Magyar Nemzeti Tanácsról találóan írta az 1944 végén elhunyt Horánszky Lajos bankigazgató, politikus és publicista Tisza István és kora című, mintegy 1400 oldalas munkájában (Budapest, 1994):

"Maga a király is jóváhagyta a Tanács megalakulását, nem gondolva meg azt, hogy annak hatalmi felelőtlenségében minő veszélyek rejlenek. [.] Jellemző volt, hogy a Nemzeti Tanács 20 tagja közül 14 a szocialista nemzetköziség álláspontját képviselte. Ez utóbbiak között számosan voltak, kik a forradalmi felfordulást előidézve, később a szovjet szolgálatában fejtettek ki működést, vagy külföldre szöktek, hogy a megtorló leszámolást elkerüljék. Ezek között volt Bíró Lajos, Böhm Vilmos, Diner-Dénes József, Garami Ernő, Garbai Sándor, Hatvany Lajos, Jászi Oszkár, Purjesz Lajos, Szende Pál, Kunfi Zsigmond, Weltner Jakab s Bédi-Schwimmer Rózsa, mind a defetista, fél és egész kommunista irányzat képviselői. Spiritus rectoruk Hock János lett, a hírhedt kőbányai, majd józsefvárosi plébános, kiről markáns éllel állapítja meg Herczeg Ferenc [Két arckép. Tisza István és Károlyi Mihály - B. A.], hogy nevének hallatára összesúgnak a szabadkőművesek és pirulnak a katolikusok. [.] A Nemzeti Tanács érdekpolitikájához tartozott, hogy megfélemlítsen, a hangulatot szítsa s az országot a maga javára befolyásolja."

1918. október 28-án délelőtt Hüttner elment a Károlyi-párt "körhelyiségébe", ahol együtt találta Kérit, Fényest, Csernyákot, Friedrichet és még néhány embert. Kéri Pál itt kijelentette, hogy "a forradalomnak használ az, ha meggyilkolják Tisza Istvánt". Hüttner ezután hallotta, hogy Kéri győzködte Dobó Istvánt: ölje meg Tiszát, mert ezzel szolgálatot tesz a pártnak és a nemzetnek. Dobó húzódozott. Félt, hogy balul üt ki a dolog, és akkor őt felakasztják. Kéri azzal érvelt, hogy Tisza megölése csupán a közítélet végrehajtása, és a végrehajtót megvédi a párt. Később Kéri elküldte Vágó Jenőt Tisza lakásához, hogy kiderítse, nem utazott-e vidéki birtokára.

Hüttner délután a Royal Szállóban találkozott Csernyák Imrével, aki közölte vele, hogy Tisza István meggyilkolásához embereket kell találni. Mivel meggyőződésből senki nem akar részt venni az akcióban, a Nemzeti Tanács megalakított egy háromtagú bizottságot, amelyik pénzzel jutalmazza a tetteseket. A tanácsban elhangzott, hogy százezer koronát kap az, aki lelövi Tiszát.

A tárgyalásvezető érdeklődésére Hüttner elmondta, hogy erről egy gépelt levél is van a birtokában Friedrich István aláírásával. A levelet azért kapta, hogy a beszervezett embereknek garanciaként megmutathassa.  

A vádlott ezután elmondta, hogy az október 28-án tartott tüntetést Kéri, Friedrich és Fényes vezette. Ez torkollott a "lánchídi csatába", ahol a rendőrség a tömegbe lőtt. Ezután a három vezető, valamint Hock János, Sztanykovszky, Dobó, Horváth-Sanovics, ő maga és egy őrnagy összegyűltek Károlyi Mihály dolgozószobájában. Itt ismét felvetődött Tisza megölésének kérdése. Hock ellenezte a merényletet, mire Fényes László megjegyezte: "Forradalmat nem lehet szenteltvízzel csinálni."

Az Astoriában folytatták a megbeszéléseket. Fényes és Kéri arra hivatkoztak, hogy Tisza megölésének gondolata nem új keletű, mert már 1918 nyarán fontolgatta ezt Friedrich István, aki mátyásföldi gépgyárának munkásai közül próbált merénylőt toborozni, sikertelenül. Friedrichtől származott az a pisztoly is, amellyel Lékai (Leitner) János október 16-án le akarta lőni Tiszát, de a fegyver csütörtököt mondott. Hüttner is bekapcsolódott az eszmecserébe. Egyetértett Hockkal, és nem támogatta a merényletet. Friedrich erre megkérdezte tőle: vajon melyik fronton harcolt harmincegy hónapig, ha nem mer leadni egy lövést a nemzet érdekében? Hüttner ezután vállalkozott a részvételre, de kijelentette, hogy nem fog lőni. Kéri később panaszkodott Friedrichnek, hogy Dobó István nem akar kötélnek állni, mire Friedrich azt felelte, ígérjenek neki több pénzt.

1918. október 31-én József főherceg, királyi helytartó kinevezte Károlyi Mihályt miniszterelnökké. A közvetlen előzményekről Horánszky Lajos így írt:

"A lázadás anarchiája október 31-ére virradóra elvégezte pusztító munkáját. [.] A végzetes októberi éjszakán sikerült a lázadóknak a katonaságot is szétzülleszteni, valamennyi kaszárnya legénysége megtagadta az engedelmességet. Ugyanily züllött állapotot mutatott a rendőrség is. [.] Éjfélkor a lázadók a telefonközpontra is rátették kezüket s elvágták az útját minden érintkezésnek a hivatalos hatóságok között."

Ezen a napon délelőtt a szervezkedők megbeszélést tartottak, majd 17 óra tájban a beszervezett embereket az Astoriába rendelték. Kéri Pál szobájában gyűltek össze, ahol Kéri megkérdezte tőlük: ki fogja Tisza Istvánt lelőni? Pogány József ezt magára vállalta. Kéri kiosztotta a szerepeket, majd valamennyien lementek a Magyar utcába, ahol két autó várt rájuk az előkészített fegyverekkel.

Gróf Tisza István meggyilkolását már röviden ismertettük, ezért most a hadbírósági jegyzőkönyvnek további részleteit villantjuk fel.

Hüttner vallomásából kiderült, hogy Friedrich István, aki Károlyi kormányában hadügyi államtitkár lett, tekintélyes pénzösszegek fölött rendelkezett, amelyek azt a célt szolgálták, hogy a merénylet résztvevőit elhallgattassa. A kényelmetlen feladatot később Balogh Ferenc államtitkárra ruházták. Közben megkezdődött a látszatnyomozás a Tisza-gyilkosság felgöngyölítésére. Mivel a munka akadozott, Szentkirályi főkapitány-helyettes átvette az irányítást, és sikerült is eredményeket elérnie. Hüttner megijedt, és Friedrich Istvántól kért segítséget. A hadügyi államtitkár cinikusan közölte vele, hogy neki az egészhez semmi köze, Hüttner vállalja a tetteit. Ez már Hüttnernek is sok volt, ezért megfenyegette Friedrichet, hogy ha buknia kell, magával rántja őt is, mert birtokában van a százezer koronát kilátásba helyező levele. Erre az államtitkár írt néhány sort Jánossy Zoltánnak a Belügyminisztériumba, ami egy időre megtette hatását.

A külügyminisztériumban hamarosan felvetették, hogy a katonatanács kényelmetlenné vált tagjait külföldre kellene küldeni. Az érintettek tudták, miről van szó, ezért ezt a megoldást elutasították. Csupán Csernyák Imre és Lengyel László mentek Hágába, ahol információs irodát vezettek.

Hüttnert nemsokára letartóztatták. Mindaddig emberségesen bántak vele, amíg Friedrichet nem említette. Amint terhelő nyilatkozatot tett rá, kihallgatói durván rákiabáltak, sőt össze is verték. Kétszer szembesítették Friedrich Istvánnal (1918. november 19 és 23 között), akinek államtitkári kinevezését akkoriban hagyta jóvá a minisztertanács. Friedrich tagadta a gyilkosság előkészítésében játszott szerepét, és azt akarta elhitetni a törvény embereivel, hogy valakik az ő hasonmásaként tették mindazt, amiről Hüttner beszél. A vádlott a rá nehezedő nyomás alatt aláírt egy hamis vallomást, de ezt később visszavonta. Kovács vizsgálóbíró, aki az agresszív Friedrichet is rendreutasította, nem sokáig vihette az ügyet. Hamarosan elvették tőle (később öngyilkosságot követett el). Hüttner ezután következetesen kitartott állításai mellett, de a börtönből többé nem sikerült kiszabadulnia.

A tárgyalás második napján Lengyel Zoltán ügyvéd figyelemre méltó kérdést intézett a vádlotthoz: "Harmincegyedikén délelőtt tudták, hogy azért gyűlnek össze, hogy kimenjenek Tiszához?" Hüttner erre igennel felelt. Az ügyvéd következő kérdése: "Ön azt mondta, hogy Friedrich önt Pogány megölésére is felbujtotta?" A válasz: "November 16-án kiáltották ki a köztársaságot az Országház téren. (.) Akkor olyan híreket beszéltek, hogy Pogányék kommunista puccsot terveznek, és megszállják a középületeket. Erre Csernyák és Friedrich arra akartak rábírni, hogy lőjem le Pogányt, amire vállalkoztam is, de ez közbejött akadályok miatt meghiúsult."

Az 1919. augusztus 22-én letartóztatott Sztanykovszky Tibor vádlott vallomása sok tekintetben megerősítette, illetve kiegészítette Hüttner Sándorét. Elmondta, hogy a merénylet előtt Friedrich István közölte velük: óriási állásokat kapnak, ha Tiszát elteszik láb alól, és a nemzet örökké hálás lesz nekik. Horváth-Sanovics egy alkalommal kötegnyi ezerkoronást mutatott neki, amit Friedrichtől kapott. November 3-án (a merénylet után) ő és a katonatanács többi tagja tíz-tízezer koronát kaptak Hadzsizs századostól, aki tolmácsolta Linder Béla hadügyminiszter dicsérő szavait és ígéretét, hogy előléptetéssel, valamint élelmezési állomások vezetésével jutalmazzák őket.

Sztanykovszky Károlyi Mihályról is beszélt. Személyesen ismerte őt. Szerinte tudott a tervezett merényletről. Ezt a véleményét arra alapozta, hogy Kéri Pál, a merénylet fő szervezője, bizalmas embere volt Károlyinak.

Vágó-Wilhelm Jenő tanúvallomásából érdemes kiemelni, hogy a "lánchídi csata" után hallotta, amint Friedrich kijelentette Fényes és Hatvany előtt: a lánchídi vérengzést elvégezte, és a második vérengzés talán nagyobb lesz. A tárgyalásvezető kérdésére, hogy miként lett Pogány a katonatanács elnöke, Vágó ezt mondta: "Mikor Károlyi miniszterelnök lett, egy kicsit be volt rúgva. Éjjel egy órakor egy másik aktát írattak vele alá, és ott volt mellette Pogány kinevezése, és ő Pogány kinevezését is aláírta. Pogány örömmel jött ki mondani, hogy kormánybiztos lett."

A november elsején megtartott minisztertanács egyik épületes jelenetét Vágó így adta elő: Pogány, Landler és Károlyi is jelen volt. Pogány ekkor rámutatott Tiszának az arcképére, és ezt mondta: "Erről is gondoskodtam".

Almásy Denise grófnőt is meghallgatta a hadbíróság. Ő nem csak a gyilkosság részleteiről számolt be, hanem arról is, hogy aznap és már korábban is többen figyelmeztették gróf Tisza Istvánt. Kérték, meneküljön el a házából, mert olyan hírek röppentek fel, hogy meg akarják ölni. Tisza azonban maradt, és kijelentette, hogy nem futamodik meg. A merénylet szervezettségére utal, hogy a ház őrzésére kirendelt csendőrök délután eltűntek, és Tisza telefonját kikapcsolták. A grófnő elmondta, hogy a gyilkosság után Károlyi koszorút küldött az özvegynek, de azt ők nyomban a szemétbe dobatták. Másnap táviratot is küldött ezzel a szöveggel: "Legnagyobb politikai ellenfelem tragikus halála alkalmából fogadja Nagyméltóságod részvétemet". Az ügyvédnek arra a kérdésére, hogy kiket tartott a merénylet felbujtóinak, Almásy Denise így válaszolt: "Kétségkívül Károlyi Mihályt és környezetét".

Libits Adolf főhercegi jószágkormányzó Tisza István meggyilkolása idején részt vett a Károlyi-kormány tagjainak József főherceg előtti eskütételén. Ő közölte a gyilkosság hírét Károlyival. Így számolt be erről a mozzanatról: "Nem láttam semmiféle meglepetést Károlyin. Egész egykedvűen fogadta, amiből azt következtettem, hogy őt nem lepte meg" (a hír).

Sztupka őrnagy-hadbíró ismertette annak a levélnek a részletét, amelyet Giczey György századostól kapott. A százados ezt írta:

"Gróf Tisza István meggyilkoltatásának tárgyalásánál több ízben fölmerült az a kérdés, hogy tudott-e Károlyi Mihály azon törekvésekről, amelyek gróf Tisza István élete ellen irányultak. Kötelességemnek tartom tudomására hozni a következőket: 1919. március 1-je és május 20-a között egy személyvonaton polgári ruhában Székesfehérvárra utaztam. A zsúfolásig megtelt vonat folyosóján beszéltem egy alacsony, barna úrral, amely beszélgetés közben a forradalom és Tisza István meggyilkolása is szóba került. Az az úr elmondotta, hogy gróf Károlyi József erdésze Csornán, és azelőtt gróf Károlyi Mihály alkalmazottja volt. Felemlítette, hogy a csornai vadászatok alkalmával több ízben volt alkalma hallani, hogy Károlyi Mihály gróf Tisza Istvánt több ízben csúnyán szidalmazta, és egy ízben azt mondotta, hogy ha az ördögökkel kell is szövetkeznie, ezt az embert el fogja pusztítani. Az erdész nevét nem tudom, azt hiszem, a fenti adatok alapján megtalálható, sőt fel is ismerném." Giczey György a hadbíróság előtt később tanúként is megerősítette a leírtakat.

Nagy várakozás előzte meg Kéri Pál és Fényes László vallomását. Kéri a tárgyalásvezető kérdésére, hogy mit tud a Tisza-gyilkosságról, ezt válaszolta: "Közvetlenül jóformán semmit sem tudok." Ezután azt állította, hogy október 31-én a Nemzeti Tanács irodájában hallotta egy odaérkező őrmestertől, hogy az most ölte meg Tisza Istvánt. Kérit szembesítették Sztanykovszky Tiborral, aki részletesen beszámolt arról, hogy Kéri felkészítette őt és társait a merényletre, majd velük együtt ment a Roheim-villához. Kéri erre így felelt: "Egy szó sem igaz".

A Hüttner Sándorral és Dobó Istvánnal való szembesítés se volt eredményesebb. Hüttner szemébe mondta Kérinek, hogy október 28-án Károlyi Mihály dolgozószobájában, majd másnap az Astoriában is hallotta tőle, hogy Tisza Istvánt meg fogják ölni, mert a forradalom útjában áll. A Gizella téri jelenetet is felidézte, amikor Kéri panaszkodott Friedrichnek, hogy nem tudja Dobót rávenni a gyilkosságra. Dobó szintén Kéri szemébe mondta, hogy rá akarta beszélni a merényletre, miközben azzal érvelt, hogy ez nem gyilkosság, hanem a nép akarata. Kéri mindent letagadott. Lándor Tivadar lapszerkesztő is Kéri ellen vallott. Ő október 31-én délután negyed öt körül nyolc-tíz újságírótól hallotta, hogy négy órakor Kéri Pál közelében voltak, aki elővette az óráját és kijelentette: Tisza Istvánnak még másfél órája van.

Fényes László is tagadta a rá vonatkozó tanúvallomások állításainak zömét, viszont Károlyi Mihály anyagi helyzetével kapcsolatban kijelentette, tudta, hogy sok adóssága volt. A Nemzeti Tanács zűrös pénzügyeivel kapcsolatban megemlítette, hogy a Kéri Pálnak juttatott százezer svájci frank felháborította, miként Kéri dorbézolásait is rossz néven vette. A Nemzeti Tanács hármas bizottságának létezéséről viszont nem akart tudni, vagyis Kérihez hasonlóan minden felelősséget elhárított magától.   

Ugyancsak tanulságos volt Simonits Elemérnek, a képviselőház egykori alelnökének a vallomása. Ő Bartha Albert volt hadügyminisztertől értesült arról, hogy utasítására a minisztériumból kitessékelték az ott csellengő Csernyákot és társait. Friedrich ezt nehezményezte, és arra kérte Barthát, legközelebb küldje hozzá Csernyákékat. Hozzátette: "be kell tömni a szájukat aszerint, amint öt-tízezer koronával el lehet őket hallgattatni". Barthát az is zavarta, hogy túl sok hadügyi kormánybiztost neveztek ki. Arra kérte Károlyi Mihályt, hogy menessze őket. Károlyi négy kivételével valamennyit fölmentette. A négy között szerepelt Pogány József is. A történet részleteit nemsokára Bartha ismertette a hadbíróság előtt.

Hókai Bán László tanú (a diáktanács volt tagja) is érdekes adalékokkal szolgált. A merénylet után egy alkalommal a gyilkosság elkövetésére korábban ugyancsak kiszemelt Rex őrmesterrel együtt igyekezett a Margit-szigetre, amikor összefutottak Dobóval és Horváth-Sanoviccsal. Kérdezték tőlük, hova igyekeznek. Dobó azt felelte, hogy a várba mennek szajréért. Hozzátette: ".mi öltük meg Tiszát, és azért kell betömni a szánkat". Hókai Csernyáktól többek között arról értesült, hogy a hadügyi kormányzat 400 ezer koronát utalt ki a katonatanács tagjainak. Az összeg fölött Hadzsizs Emil százados rendelkezett, aki csak kétszer 120 ezer koronát osztott szét, a többit elsikkasztotta. A tanács tagjainak, köztük a merénylőknek Halász Lajos, Friedrich István és Laehne Hugó is adott pénzt. Hókai vallomásának talán legmegdöbbentőbb része volt, amikor bécsi lakásán őrzött iratairól beszélt. Elmondta, hogy ezeket nem meri nyilvánosságra hozni. Sztupka őrnagy-hadbíró kérésére sem adta meg bécsi címét, mert mint mondta, fél, hogy beverik a fejét. Közölte: "Az iratok közt van egy leírás a Tisza-gyilkosságra vonatkozólag, amelyet Kéri, Pogány, Csernyák és Károlyi írtak alá". Szerinte Fényes és Friedrich szervezték a lánchídi tüntetést. A "lógós" (szökevény) katonákat a Károlyi-párt kasszájából fizették. Csernyák előtte úgy nyilatkozott Károlyiról, hogy befolyásolható, bolond ember volt, aki csak aláírt, de a gyakorlatban Kéri Pál irányította az eseményeket.

Dr. Schubert Ágoston tanú elmondta, hogy a függetlenségi pártkörben találkozott Friedrichhel, aki előtt terroristának nevezte Pogány Józsefet. Friedrich így válaszolt: "Pogánytól tartani kell, mert ha Tiszával el tudott bánni, velünk is el fog tudni bánni".

Hadzsizs Emil századost is meghallgatta a hadbíróság. Hadzsizs beszámolt arról, hogy Linder hadügyminiszter parancsára 2-án vagy 3-án körülbelül húszan jöttek be a minisztériumba, akik közül tizenháromnak adott tíz-tízezer koronát. Utána ezt mondta nekik: "Önöknek örökké hálás lesz a nemzet, mert a forradalmat diadalra vitték, és ezért költségeik megtérítésére és propagandára 10-10 ezer koronát kapnak". Hadzsizs elismerte, hogy körülbelül négyszázezer koronát kapott. Megjegyezte, hogy Linder hadügyminiszter a pénzből három alkalommal kivett. Ebből ötvenezret adott Csernyáknak, hatvan ezret Pogánynak, és Friedrich István is kapott negyven ezret. Linder november elején egy borítékba zárt levéllel Károlyi Mihályhoz küldte Hadzsizst. Károlyi titkárától egy 100-110 ezer koronáról szóló utalványt kapott cserébe, azzal az üzenettel, hogy a pénzt váltsa ki a házipénztárból, majd adja át Lindernek. Máskor egymillió koronás utalványt váltott be az állampénztárnál, és az összeget ugyancsak Lindernek adta át.

Kormos Károly volt detektívfőnök kifejtette, hogy a rendőrség eleinte komolyan vette feladatát, és nagy erőkkel készült Tisza István gyilkosainak kézre kerítésére. Azonban már a helyszíni szemlén félrevezették a rendőröket, és a tanúk is valótlanságokat állítottak. A nyomozók szintén tehetetlenek voltak, mert bizonyíték nélkül nem tartóztathatták le a gyanús személyeket. A bűnügyi iratok a kommunizmus idején "elvesztek", illetve elvitték azokat.

Heltai Viktor (1918 októberében városparancsnok) tanúvallomásában kitért arra, hogy november 18-án Fényes László utasítására őrizetbe vették, de ezt a lépést szerinte Friedrich István kényszerítette ki. Az okot abban látta, hogy korábban letartóztatta Horváth-Sanovicsot és Dobót, így önkéntelenül kivonta a forgalomból a Tisza-gyilkosság két résztvevőjét. A kérdésre, hogy ezt miért "önkéntelenül" tette, Heltai azt felelte, nem tudta, hogy gyilkosok. Ha tudta volna, akkor ezért adott volna parancsot a letartóztatásukra. Friedrich haragját mindenesetre kivívta. Őrizetbe vétele alatt többször kérvényezte, hogy engedjék szabadon.  Megtudta, hogy "egy alkalommal a katona- és munkástanács ülésén Pogány kijelentette, hogy olyan embert, mint Heltai, aki két olyan jó forradalmárt letartóztatott, mint Dobó és Horváth-Sanovics, nem szabad a proletáruralom alatt szabadlábon hagyni".

Bartha Albert (aki a hadsereget bomlasztó, alkoholista Linder Bélát követte a hadügyminiszteri poszton) hivatalba lépésének mozzanatairól beszélt. Nagyon zavarta, hogy körülbelül húsz kormánybiztossal volt körülvéve. Károlyi Mihály végül négy kormánybiztost hagyott meg, köztük Pogány Józsefet. Bartha kérte, hogy őt is menessze, mert szeretné feloszlatni a katonatanácsot. Mire Károlyi: "Ez egy elszánt alak, ez kellemetlenséget tud csinálni, ezt nem lehet elküldeni. Különben ő megbeszéli Kunfival. Este értesítettek, hogy tekintettel arra, hogy a kormány kívánja a katonatanácsok megmaradását, vagy adjam át a helyemet Lindernek, vagy vezettessem be ezt az intézményt a hadseregbe rendeletileg".

Barthának a nagyképű Csernyákkal is meggyűlt a baja. Amikor kérte Friedrich államtitkárt, hogy tegye ki a szűrét, mert ez az ember bolond, Friedrich ezt mondta: "Ja, ez nem bolond, ez zsarolni van itt. Ezek zsarolnak, és ezeket el kell intézni. Ha ilyen jön, tessék hozzám küldeni, majd én elintézem".

Bartha Albert lemondásához végül egy Károlyival folytatott afférja vezetett. Az előzményekhez tartozik, hogy 1918. november 3-án Padovában megkötötték az ún. Diaz-féle fegyverszünetet, amely Magyarországra nézve kedvező volt, mivel valamennyi frontszakaszon véget vetett a háborúskodásnak, és a demarkációs vonalat Magyarország határainál szabta meg. Károlyi Mihály ennek ellenére november 15-én Belgrádba utazott, ahol engedett a szerbek területi követeléseinek, és ennek megfelelő fegyverszünetet kötött. Bartha tehát emiatt keveredett konfliktusba Károlyi Mihállyal. A hadbíróság előtt így fogalmazott: "Csináltak egy fegyverszünetet Belgrádban, annak dacára, hogy tudtak erről a Diaz-féle fegyverszünetről. Követeltem, hogy környezetéből távolítsa el azokat az embereket, akik ezt csinálták, elsősorban Diener-Dénest. Károlyi nagyon felháborodott, és kiabálta, hogy ő marad azon az úton, amelyen van, aki nem tud gyorsvonaton utazni, szálljon le a gyorsvonatról".

Bartha előzőleg tárgyalt Fernand Vix francia vezérkari alezredessel, a Budapesti Szövetséges Katonai Misszió vezetőjével, aki ezt mondta neki: "Hiszen önöknek alkalmuk volt arra, hogy a határokat válasszák demarkációs vonalként, Önök tudtak a Diaz-féle fegyverszüneti feltételekről". Bartha azzal érvelt, hogy a kormány nem tudott róla, mire Vix így felelt: "Én írásban be fogom bizonyítani, hogy az ön kormánya tudott róla". A vezérkari alezredes ekkor átadott Barthának egy aktát, amely a magyar honvédelmi minisztérium november 3-i sürgönyének fogalmazványát tartalmazta. Ebben "a magyar kormány azt sürgönyözi Kövessnek, hogy Diazzal megköttetett a fegyverszüneti szerződés, amely szerint Magyarország határa képezi a demarkációs vonalat, bizottságnak kell lemennie. (.) A hátán az volt ceruzával, hogy Berinkey fog lemenni, ez át volt húzva és ki volt javítva, hogy Károlyi fog lemenni". Vix egy november 28-i tárgyalási jegyzőkönyvet is mutatott Barthának, amely szerint "Diener-Dénes elismeri, hogy a Marosig való megszállás nem a fegyverszünet, hanem tényleges okkupáció alapján történt". Vix ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy Diener-Dénes nem tudja, mi a különbség a fegyverszünet és az okkupáció között.

Bartha az akta tartalmának ismeretében szállt vitába Károlyival, akinek másnap megjelent egy levele az újságokban, ezzel az indítással: "Kedves Diener-Dénes. Maga fogja Magyarországot képviselni a versaillesi konferencián". Egy nappal később Bartha Albert hadügyminiszter Az Est című újságból értesült saját lemondásáról.

Edvard Beneš a Nemzetek forradalma című három kötetes művében utólag úgy beszélt Károlyinak a demarkációs vonalakkal kapcsolatos, a csehekkel és a szlovákokkal külön-külön folytatott tárgyalásairól, mintha azok zavart okoztak volna a csehek területi igényeinek érvényesítésében. Magyarán úgy tüntette fel Károlyi ebbéli próbálkozását, mintha azt valami féle ügyes diplomáciai tevékenységként lehetne értékelni (lásd Bajcsy-Zsilinszky Endre: Helyünk és sorsunk Európában. Budapest, 1941). Károlyi belgrádi megállapodása kapcsán viszont Nyékhegyi Ferenc ezredes, a padovai fegyverszüneti bizottság egyedüli magyar tagja, 1922-ben megjelent tanulmányának előszavában így írt az általa tragikusnak tartott diplomáciai lépésről:

"Károlyiéknak e pontos és hiteles adatok közlése után lehetetlen lesz balvégzetű eljárásukat igazolni. Hogy mely indító okok késztették őket erre a hazánkra nézve oly végzetessé válott belgrádi kirándulásra, amely országunk feldarabolásának, nemzetünk katasztrófális tönkretételének s a reánk oly súllyal nehezedő szomorú jelennek teljes mérvű kiindulópontjáúl tekinthető, azt most csak a Mindenható tudja s majdan talán az oknyomozó történelem fogja megállapítani. [.] A nemzetnek joga van hozzá, hogy megismerje hazaáruló megrontóinak aljas szereplését; követelnie kell, hogy napfényre derüljön a rejtélyes homály, amely a tényállást most még sűrű ködként takarja. [.] .szükséges, hogy a köztudat teljes részletességgel megismerje e fegyverszünetet s így meggyőződést szerezzen arról, mennyire más fordulatot vehettek volna az események s milyen más lenne ma helyzetünk, ha a páduai fegyverszünetben megállapított demarkációs vonalak mentén vártuk volna be az ententenak a békekötésre szóló meghívását. [.] Hogy e - különösen Magyarországra nézve oly kedvező - fegyverszünetnek 1918. nov. 3.-án való végleges megkötése s a kölcsönös ellenségeskedés beszüntetése után miért kellett Károlyi Mihály grófnak 12 nappal később - azaz nov. 15.-én - a belgrádi szégyenletes katonai egyezményt kérnie és elfogadnia, ezt a rejtélyt mindmostanáig megfejteni nem tudtam sem én, sem más."

Visszatérve az elsőfokú tárgyalás történetéhez, röviden vázoljuk a végkifejletet. A vádlottak (egy kivétellel) fellebbeztek. Dobó ügyét polgári bíróság elé vitték, de tüdőbetegsége miatt még a vizsgálati fogságban meghalt. Hüttner Sándor a börtönben hunyt el, 1923-ban. A Friedrich István ellen emelt vádat elejtették, ami nyilván összefüggött a Károlyi-kormány bukása utáni kommunistaellenes magatartásával és azzal, hogy Kun Béláék távozása után miniszterelnökként elősegítette a Tanácsköztársaság rendeleteinek felszámolását, illetve a jobboldal hatalomra jutását. A két világháború között jobboldali politikus, és több cikluson keresztül országgyűlési képviselő volt. 1951-ben, a Grősz József kalocsai érsek és társai elleni koncepciós perben tizenöt évre ítélték, de kevéssel a váci börtönbe kerülése után meghalt (november 25.). Csernyák Imre 1919-ben szintén szembefordult Kun Béláékkal, majd nyomtalanul eltűnt az emigrációban. Kéri Pált (Dobóval együtt) halálra ítélték, de nem végezték ki, hanem magyar hadifoglyokért cserébe átadták a szovjeteknek. Szerencséje volt, ugyanis nyugatra küldték, ahonnan nem tért vissza. Végül New Yorkban kötött ki, és ott is halt meg 1960-ban. Pogány József a Szovjetunóba emigrált, de nem volt olyan szerencsés, mint Kéri. Mint sokan mások, ő is a sztálini terror áldozata lett. Fényes Lászlót, Lengyel Lászlót és Vágó Jenőt felmentették, Gärtner Marcellt viszont 14 évi börtönnel sújtották (a börtönben elhunyt). Sztanykovszky Tibor, aki 1919-ben a KMP tagja volt, 18 év börtönbüntetést kapott, amit letöltött (1937 végén szabadult). Pár évvel később belépett a nyilaskeresztes pártba, de 1944 végén ismét a kommunisták közé állt. 1963-ban még élt. Horváth-Sanovics Sándort nem tudták elfogni, mivel Szerbiában nyoma veszett.

Károlyi Mihály ellen a Tisza-gyilkosságban játszott esetleges szerepe miatt nem emeltek vádat. Az ellene indított hűtlenségi per nem erről szólt. A vádemelés elmaradásának feltehetően nem csak az volt az oka, hogy rá nézve egyértelmű, terhelő bizonyítékok nem kerültek elő, hanem az is, hogy a tanácskormánnyal szembeforduló, nagy politikai érdemeket szerző Friedrich Istvánt és köreit a hatalom nem akarta sarokba szorítani.

Az Erdély határa mentén álló magyar haderőnek a Tisza vonaláig történő visszavonását követelő Vix-jegyzék átvétele (március 20.) után Károlyi a Berinkey-kormánnyal együtt félreállt, és 1919. július 4-én (más adat szerint 5-én) emigrált. Tudjuk, hogy Belgrádban feladta az ország területének egy részét, távozása előtt mégis gyújtó hangú beszédekben állt ki Magyarország területi integritása mellett. Efféle következetlenséget tükrözött egy korábbi, a Nemzeti Tanács ülésén tett kijelentése is: "Ha bárki betör, tiltakozunk ellene, fölemeljük óvó szavunkat és apellálunk a világ művelt népeinek ítéletére, de fegyvert nem szegezünk ellenük". Károlyi tehát szóban kiállt az ország területi integritása mellett, de a fegyverszünetet megsértő, támadó ellenség betörését karba tett kézzel, "a világ művelt népeinek ítéletére" várva kívánta szemlélni.

A terjedelmes hadbírósági jegyzőkönyvből csupán apró töredékeket szemezgettünk. Ha közelebbről megvizsgáljuk az események résztvevőinek vallomásait és az ok-okozati összefüggéseket, ráérezhetünk arra, hogy mi történhetett a színfalak mögött. Károlyit egyesek ingadozó, befolyásolható, sőt, bolond emberként jellemezték, mások viszont idealista, jó szándékú, haladó gondolkodású arisztokrataként ábrázolták. Cselekedetei, döntései alapján inkább arra következtethetünk, hogy nagyon is ravasz, jellemtelen, hiú és bosszúálló személyiség volt. Teljesen kizárt, hogy a Tisza ellen hosszasan tervezgetett merénylet titokban maradhatott előtte. Tudnia kellett arról, hogy mire készülnek közvetlen munkatársai. Erre nem is a tragikus hír vételekor tanúsított közömbösségéből következtethetünk, hanem abból, hogy a merénylet elkövetése után az ő jóváhagyásával fizettek tetemes összegeket a gyilkosoknak.

Itt érdemes megjegyezni, hogy József főherceg királyi megbízott (homo regius) naplójában szerepel: Tisza István 1918. október 28-án, majd 31-én (tehát halála napján is) felajánlotta támogatását Károlyinak. Mint tapasztalt, és bátor döntésekhez szokott politikus, érezhette a vezetés gyengeségét és bizonytalankodását, valamint a bolsevik irányzat fenyegető erősödését. Az olaszok ekkor törték át a Piavénál az osztrák-magyar csapatok védelmi vonalát, és Tisza talán ezért is látta szükségesnek, hogy tehetségét latba vetve fékezze a közeledő katasztrófa méreteit. Károlyi még ebben a helyzetben sem tartott igényt politikai riválisának tudására.

A Tisza-gyilkosság felgöngyölítését Károlyi semmilyen formában nem szorgalmazta, és hagyta, hogy közvetlen munkatársai a nyomozást zsákutcába juttassák. Ennek nem csak politikai okai voltak. Tisza iránt személyes gyűlöletet táplált. Az előzményekhez tartozik, hogy néhány évvel korábban kardpárbajban mérte össze erejét Tiszával, és ez szokatlanul heves kimenetelű összecsapás volt. E sorok írójának Régi magyar családok - mai sorsok című kötete (Budapest, 2004) a történetet így ismerteti:

"Károlyi Mihály is kardot ragadott egy kaszinói szóváltást követő párbajban. Ellenfele Magyarország keménykezű miniszterelnöke, gróf Tisza István volt. A párviadalra látszólag az adott okot, hogy 1913 újév estéjén a Nemzeti Kaszinóban Károlyi tüntetően nem fogadta Tisza köszönését, majd emiatt rövid szóváltásba keveredett vele. Az igazi ok azonban mélyebben gyökerezett, minthogy Károlyi ádáz politikai ellenfele volt a miniszterelnöknek. A Rákossy Gyula vívómester termében január másodikán lezajlott, rendkívül hosszú (ötvenöt perces) küzdelem a harminckettedik összecsapásnál, a több sebből vérző Károlyi harcképtelenségének megállapítása után ért véget. Bár a kitűnően vívó Tisza a mérkőzést - akárcsak kormányát és ellenzékét - határozottan kézben tartotta, s ügyesen hárította el az indulatból támadó Károlyi meg-megújuló rohamait, mégis eltöprenghetünk azon, miként alakult volna Magyarország újkori történelme, ha akkor a felek valamelyike olyan károsodást szenved, ami miatt nem folytathatja politikai, közéleti pályafutását."  

Károlyi számos jelét adta annak, hogy számára a becsület, a tisztesség, a szavahihetőség egészen mást jelent, mint azoknak, akik a hagyományos erkölcsi értékek alapján viszonyulnak e fogalmakhoz. Jellemtelenségének egyik kirívó megnyilvánulása volt az August von Mackensen német császári tábornaggyal szembeni eljárása. A magyarok szemében népszerű hadvezér 1916-ban sikeresen verte vissza a Monarchiát hátba támadó (addig szövetséges) románokat. 1918 végén Romániából Magyarországon keresztül vonult vissza a Dunai Hadsereg német és osztrák egységeivel, de igazi hadvezérhez méltó módon utolsóként akarta elhagyni az országot. A fegyverszüneti megállapodás értelmében a magyar kormány feladata volt a visszavonulók lefegyverzése. Károlyi azonban nem elégedett meg ennyivel. Utasítására Mackensent Budapesten Pogány (Schwartz) Józsefnek, gróf Tisza István egyik gyilkosának katonái letartóztatták. A tábornagy tárgyalni akart Károlyival, aki fogadta őt, de érdemi tárgyalás helyett közölte vele, hogy Fóton lesz fogva tartva. Ezután kezét nyújtotta Mackensen felé, mintegy jelezve, hogy beszélgetésüknek a végéhez értek. Az idős hadvezér nem fogott kezet Károlyival. Kezét zsebre dugva mondta: "Sok emberrel volt dolgom életemben, de olyan férfival, akiből annyira hiányzott a becsületérzés, mint önből, még nem találkoztam".

Károlyiról alkalmanként olvashatjuk, hogy közéleti pályáját dúsgazdagon kezdte, de 1919-ben szegényen távozott az országból. Sokan hiszik ma is, hogy birtokait önzetlenül szétosztotta a rászorulók között. Csakhogy az igazság kissé más. 1919. február 23-án a kormány egy részével és Berinkey Dénes miniszterelnökkel Kápolnára vonult, hogy ott megkezdje a nagy hírveréssel beharangozott földosztást. Miniszterek, államtitkárok, miniszteri tanácsosok és persze a sajtó emberei vettek részt a nyitó eseményen, amely azért volt Károlyira nézve különösen hízelgő, mert saját birtokát osztotta föl a hadviselt katonák között. Ez természetesen tovább növelte gondosan ápolt nimbuszát, és az ország népe mindenütt a nagylelkű vörös grófról beszélt. Egy valamiről viszont nem beszéltek (és ezt a tényt a marxista történetírás is titokban tartotta), nevezetesen arról, hogy a szétosztott birtokokat jelzálog terhelte, vagyis Károlyi olyasmit osztott szét, ami ténylegesen már nem volt az övé. A földhöz juttatott szerencsétlenek nem tudták, hogy ettől az ajándéktól hamarosan meg kell válniuk.

Károlyi legendás alakja volt a kaszinókedvelő arisztokrata társaságoknak, és hatalmas birtokok árát kártyázta el rövid idő alatt. Vagyis anyagi helyzetét nem a jótékonykodás, hanem saját felelőtlen életmódja rendítette meg. A hadbíróság előtt elhangzott tanúvallomások egy részéből kiviláglik, hogy Károlyi milyen "nagyvonalúan" bánt a pártkasszával. Olyan embereknek utaltatott ki szabálytalanul óriási összegeket, akik ugyanolyan szabálytalanul fizettek különféle szolgálatokért, ide értve Tisza István meggyilkolását is. A földosztásnak nevezett szélhámosság nagyon is beleillik a képbe.

Pethő Tibor újságíró-történész 2010-ben megjelent egyik tanulmányában több, a nyilvánosság előtt ismeretlen, vagy alig ismert információt közölt Károlyi viselt dolgairól. Ebben többek között közreadta, hogy az Ausztriába távozott Károlyit hamarosan megtalálta Masaryk csehszlovák elnök menedékjoggal összekapcsolt meghívása. Károlyi élt a lehetőséggel. Masarykkal és Beneš külügyminiszterrel együtt próbálta megbuktatni Horthy Miklóst és leszereltetni a Nemzeti Hadsereget. Idegen csapatok bevetésétől sem riadt volna vissza, csakhogy elérje célját. Amikor Benešék látták, hogy Horthy helyzetét nem tudják megingatni, és a szovjet háborús veszély elmúltával nincs szükségük Károlyi közvetítő szerepére, ejtették őt. Beneš "mediterrán levegőt" ajánlott a vörös gróf gyerekeinek, ami egyértelmű és megalázó célzás volt arra, hogy szolgálataira már nem tartanak igényt.

Ezután a Szerb-Horvát-Szlovén királyság területén, Splitben kötött ki, és ismét kapcsolatba került Linder Bélával, aki odáig fejlesztette délszláv kapcsolatait, hogy még Pécset is odaadta volna nekik. Pethő Tibor így írt a történtekről: "Linder ekkor az SHS-állam [1918. december 1-én létrehozott Szerb-Horvát-Szlovén Királyi Állam - B. A.] hadaitól megszállt Pécs polgármestereként, a Pécsi Szocialista Párt egyik vezetőjeként azt kívánta elérni, hogy Baranya vármegye, illetve a szintén Magyarországnak ítélt Észak-Bácska továbbra is délszláv fennhatóság alatt maradjon. A Pécsett kikiáltani kívánt, az SHS-állam védnöksége alá helyezendő Szerb-Magyar Köztársaság elnökévé Károlyit javasolta Linder. A gróf nem zárkózott el a megoldás elől, s több nyilatkozatban üdvözölte az autonómiakísérletet." Károlyi Mihályt távollétében a magyar bíróság hűtlenség és hazaárulás vádjával elítélte (1923), és vagyonától megfosztotta. Hozzátehetjük: teljes joggal, hiszen Károlyi a megcsonkított Magyarország új kormánya ellen is kész volt szövetkezni bárkivel. Ahhoz hasonló módon viselkedett, ahogyan korábban gróf Tisza Istvánnal szemben.

Belgrádi árulása, majd Benešékkel való lepaktálása megerősíti azokat a véleményeket, amelyek szerint lépéseit a hiú becsvágy és a becstelenség irányították. Megbízható információk szólnak arról is, hogy anyagi támogatást fogadott el Benešéktől. A "vörös gróf" fejében meg sem fordult, hogy mindaz, amit ez idő tájt tett: közönséges hazaárulás. A magyarországi kommunisták iránti szimpátiája egyre leplezetlenebbé vált, s hozzájuk fűződő kapcsolatai a második világháború után is erősek voltak. A szociáldemokraták és több korábbi elvbarátja (például Jászi Oszkár) éppen emiatt távolodott el tőle. Károlyi írásaiban igyekezett igazolni és megindokolni tetteit. A háború után is támadta a régi rend megmaradt, immár hatalomvesztett tagjait, s írásaival érveket adott Rákosiéknak a magyarországi "osztályharchoz", alátámasztva annak jogosságát.

Összevetve a vele kapcsolatos, korábban ismeretlen, illetve részint elhallgatott információkat, kibontakozik valódi, meglehetősen riasztó alakja. Ez pedig nem emlékeztet a parlament közelében egykor felállított, majd eltávolított szobrának botra támaszkodó, tiszteletet ébresztő öregembert formáló alakjára.

-------

(Megjelent az Újabb 33 meghökkentő eset a magyar történelemből c. könyvben - Athenaeum Kiadó, 2013.)

 


--------------------------------------------------------------------------------



Internal Virus Database is out of date.
Checked by AVG - www.avg.com 
Version: 8.5.455 / Virus Database: 271.1.1/5970 - Release Date: 07/06/13 16:46:00
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20140220/e154c113/attachment.html