<!DOCTYPE HTML PUBLIC "-//W3C//DTD HTML 4.0 Transitional//EN">
<HTML><HEAD>
<META content="text/html; charset=iso-8859-2" http-equiv=Content-Type>
<META name=GENERATOR content="MSHTML 8.00.6001.19190">
<STYLE></STYLE>
</HEAD>
<BODY bgColor=#ffffff>
<DIV align=justify><B>Kedves Lista, akit az "őszirózsás forradalom", ill. Tisza
István és Károlyi Mihály szerepe érdekel, az szánjon néhány percet az
alábbi tanulmány elolvasására. Aki Tisza István köz- és magánéleti alakja iránt
részletesebben érdeklődik, annak ajánlom figyelmébe a Trianoni Szemle 2010.
jan-márc. II. évfolyam 1. számát.</B></DIV>
<DIV align=justify><STRONG></STRONG> </DIV>
<DIV align=justify><STRONG>ÜDvözlettel: Weinzierl Tamás</STRONG></DIV>
<DIV><B></B> </DIV>
<DIV><B>Sent:</B> Wednesday, February 19, 2014 8:41 PM</DIV>
<DIV style="FONT: 10pt arial">
<DIV><B>Subject:</B> Károlyi Mihály szerepe a Tisza-gyilkosságban...</DIV></DIV>
<DIV><BR></DIV>
<DIV dir=ltr><B><FONT color=#274e13>Kedves Barátaim, íme, egy kis adalék az
újkori magyar történelem tragikus fordulatai egy részének
megértéséhez.</FONT></B>
<DIV><FONT color=#274e13><B>Üdvözlettel, Attila<BR></B></FONT>
<P style="TEXT-ALIGN: justify"><B><I><SPAN
style="FONT-FAMILY: 'Times New Roman',serif; FONT-SIZE: 14pt">------ </SPAN></I></B></P>
<P style="TEXT-ALIGN: justify"><B><I><SPAN
style="FONT-FAMILY: 'Times New Roman',serif; FONT-SIZE: 14pt">Bánó
Attila:</SPAN></I></B></P>
<P style="TEXT-ALIGN: justify"><B><SPAN
style="FONT-FAMILY: 'Times New Roman',serif; FONT-SIZE: 18pt">Gróf Károlyi
Mihály szerepe a Tisza-gyilkosságban</SPAN></B></P>
<P style="TEXT-ALIGN: justify"><B><SPAN
style="FONT-FAMILY: 'Times New Roman',serif; FONT-SIZE: 16pt">„1918. október
31-én, az őszirózsás forradalom délutánján</SPAN></B><SPAN
style="FONT-FAMILY: 'Times New Roman',serif; FONT-SIZE: 16pt"> <B>egy fanatikus
csoport meggyilkolta Tisza István volt miniszterelnököt.” Ilyen és ehhez hasonló
megállapításokat több helyütt olvashatunk a Károlyi Mihály nevéhez köthető
időszakkal kapcsolatos tanulmányokban, amelyekben fel sem merül</B>
<B>Károlyinak a Tisza-gyilkosságban játszott személyes szerepe és felelőssége. A
témáról évtizedeken keresztül szinte lehetetlen volt tárgyilagos elemzésekbe
bocsátkozni, mivel a marxista felfogású történelemszemlélet a
„népharag-elméletet” helyezte előtérbe, sok kutató pedig úgy tudta, hogy a
gyilkosokkal szemben lefolytatott hadbírósági tárgyalás anyagai veszendőbe
mentek.</B></SPAN></P><FONT size=4>
<DIV><FONT size=4><BR></FONT></DIV>A szerencse olykor a kutatók kezére játszik.
Az említett (1920. augusztus 2. és szeptember 15 között lezajlott) hadbírósági
tárgyalás jegyzőkönyvi anyagai ugyanis előkerültek, és Gróf Tisza István
gyilkosai a hadbíróság előtt címmel a Magyar Ház Könyvek (Budapest, év nélkül)
sorozat részeként megjelentek. A Bencsik Gábor szerkesztésében készült kötet
rendkívül érdekes és hasznos betekintést nyújt a gyilkosság részleteibe. Ezek
nyomán felderíthető a bűncselekmény számos indítéka, a háttérben rejtőző
felbujtók és az elkövetők személye, s egyúttal fény derül arra is, hogy a
hadbíróság miért nem tudta megnyugtató módon lezárni az ügyet.<BR><BR>A
Tisza-gyilkosság nem csupán merénylet, illetve leszámolás volt a korabeli
baloldal által bűnbaknak kikiáltott Tisza Istvánnal szemben, hanem (a „lánchídi
csatától” eltekintve) nyitó eseménye is az úgynevezett őszirózsás forradalomnak.
A Magyarország történeti kronológiája című négykötetes kézikönyv (Budapest,
1983) harmadik kötetében az 1918. október 31-i gyilkosságról mindössze ennyi
szerepel: „Tisza István gr. volt miniszterelnököt ismeretlen fegyveres katonák
budapesti lakásán agyonlövik.” Ma már tudjuk: a fegyveresek nem voltak
ismeretlenek. Azt is tudjuk, hogy a merényletet gondosan megtervezték, majd
durva módszerekkel kivitelezték. A szálak Károlyi Mihály pártjához, illetve a
katonatanácshoz, vagyis Károlyi szűkebb környezetéhez
vezettek.<BR><BR>Károlyiról burkoltan a Kádár-korszak egyes történészei is
elismerték, hogy nem volt nagyformátumú és kiemelkedő képességű politikus. A
nevéhez kötődő eseményeket csak részben tudta befolyásolni, illetve irányítani.
Nagyravágyása hajtotta a hatalom csúcsai felé egy olyan időszakban, amikor az
országnak józan és határozott politikusokra, nem pedig hatalmi ambícióktól
fűtött percemberekre, illetve politikai kalandorokra lett volna szüksége. Vajon
elképzelhető, hogy a „vörös gróf” nem érzékelte, hogy a nyomában lihegő Kun Béla
és társai csak a hatalom megkaparintásának a pillanatára várnak? Vajon nem
tudta, hogy a vesztes háború után óvni kellett volna Magyarország megmaradt
katonai, politikai és gazdasági erejét, s távol tartani a belülről jövő
bomlasztás minden kísérletét?<BR><BR>A Tisza-gyilkosságnak a Fővárosi
Levéltárban őrzött hadbírósági peranyaga (valamint a többi forrásértékű
dokumentum, visszaemlékezés) sok izgalmas kérdésre ad választ, és olykor
megmutatja Károlyi Mihály sokáig takargatott, ismeretlen arcát.<BR><BR>Az 1920.
augusztus 2-án, tehát jóval a Tanácsköztársaság felszámolása után indított
hadbírósági eljárás jobb megértéséhez nézzük meg, mi történt azon az október
végi napon, 1918-ban. Két katonai autóval öt-öt egyenruhás fegyveres indult az
Astoria Szállótól Tisza István lakhelyére, a zuglói Hermina út 35. (ma 45.) szám
alatti Roheim-villához. (Az Astoriában voltak a Károlyi-pártnak, illetve a
Károlyi elnökletével 1918. október 24-én megalakult Magyar Nemzeti Tanácsnak a
helyiségei.) Az első autóban Kéri (Krammer) Pál újságíró (Károlyi bizalmas
embere), Dobó István tengerészőrmester, Horváth-Sanovits Sándor
tengerészőrmester, Gärtner Marcell és Sztanykovszky (másutt Sztanyovszky) Tibor
szökött zászlós ültek, míg a másodikban Csernyák Imre repülőfőhadnagy, Hüttner
Sándor főhadnagy, Kundaecker József tartalékos tengerész, Láng Lajos, valamint
Pogány (Schwartz) József újságíró foglaltak helyet. A villa közelében
kiszálltak, majd Pogány vezetésével Horváth-Sanovits, Dobó és Gärtner a
bejáratnál álló csendőrt lefegyverezték. Ezután Sztanykovszkyval együtt
behatoltak az épületbe, míg társaik a kerítésen kívül készenlétben
álltak.<BR><BR>Sztanykovszky az előszobában maradt, a többiek a hallban
szembetalálták magukat Tisza Istvánnal, akit hamarosan közrefogott a felesége és
annak unokahúga, Almásy Denise grófnő. Tisza megkérdezte a jövevényektől, hogy
kit keresnek. Egyikük azt felelte: gróf Tisza Istvánt. Tisza hátratett jobbjában
pisztolyt tartott, ezért rákiáltottak, hogy tegye le a fegyvert. A gróf ezt egy
mellette lévő állványra helyezte, és megkérdezte, mit akarnak. Pogány azt
mondta, hogy felelősnek tartják sok ember vágóhídra hurcolásáért. Tisza ezt
tagadta, miközben a fegyverek rászegeződtek. Dobó megpróbálta a hölgyeket
eltolni Tisza mellől, de ők ellenszegültek. Tisza előreugrott és megpróbálta
lenyomni az egyik fegyver csövét, de Pogány tüzelt, majd Horváth-Sanovits is
lőtt. Tisza István összeroskadt. Ekkor a gyilkosok két vagy három újabb lövést
adtak le. Ezután elfutottak, és autóikkal visszamentek az Astoriához. Almásy
grófnő csak könnyebb sérülést szenvedett, de a volt miniszterelnök, akit három
lövéssel terítettek le, rövid haláltusát követően életét veszítette.<BR><BR>Egy
pillanatra érdemes megállni Pogány (Schwartz) József kijelentésénél. Tisza
ellenfeleinek fennen hangoztatott vádja szerint a grófnak döntő szerepe volt
abban, hogy Magyarország belépett a háborúba. Ennek viszont éppen az ellenkezője
történt. A miniszterelnök mindvégig ellenezte a belépést, és csak az uralkodó
döntését követően támogatta azt. Bajcsy-Zsilinszky Endre írta 1941-ben (Helyünk
és sorsunk Európában): „Tisza István magános tiltakozásának a háború ellen nem
volt – és nem is lehetett már – igazi visszhangja. Tisza István gróf tisztán
látta, hogy ránk magyarokra nézve szerencsétlenséget rejteget a háború s ezért
becsületes magyar lelkiismeretének szavára egyesegyedül szállott szembe azon a
bizonyos 1914 júliusában tartott sorsdöntő koronatanácson a Szerbiának szóló
ultimátummal. De fájdalom, Tisza mögött nem állott erős nemzeti közvélemény,
főleg nem állottak a magyar nép tömegei, holott egyedül ők adhattak volna kellő
nyomatékot Tisza háborút ellenző szavának.” Ide kapcsolható Tőkéczki László
történész megállapítása (Tisza István eszmei, politikai arca. Budapest, 2000):
„A XX. századi magyar és közép-európai történelem sajnos a tragikus jövő ellen
eltökélten harcoló Tiszát igazolta, nem pedig ellenfeleit.”<BR><BR>De miért is
kellett meghalnia gróf Tisza Istvánnak? Angyal Dávid történész Magyarország
újabb történetéből című munkájában (Budapest, 1928) írta: „A nyirkos homályból
előrekúszó szerencsevadászok az általános fejetlenség közt sem érezték magukat
biztonságban mindaddig, míg életben van a régi magyar királyság utolsó nagy
államférfiúja.” Tisza 1917. május 23-án, IV. Károly király felszólítására
mondott le. Politikai súlya csökkent, de ellenségei tudták, hogy az ellene
folytatott hisztérikus hangulatkeltés dacára továbbra is megkerülhetetlen,
tekintélyes közéleti személyiség. Tartottak tőle, és lesték az alkalmat a
leszámolásra.<BR><BR>A tragédia előzményeit, az irányítók és a végrehajtók
szerepét talán semmi nem világítja meg olyan életszerűen, mint a hadbírósági
tárgyalás jegyzőkönyve. Különösen fontos részletek derülnek ki Hüttner Sándor
vádlott vallomásából, aki a tárgyalás kezdetén kimerítő alapossággal tárta fel a
kulisszák mögötti mozzanatokat.<BR><BR>Hüttner 1918. október 25-én, Pesten
találkozott régi ismerősével, Sztanykovszky Tiborral. Az ő tanácsára ment a
Károlyi-párt Gizella téri irodájába, ahol Sztanykovszky bemutatta a
jelenlévőknek. Ezután megeskették, hogy az ott hallottakat titokként kezeli.
Éjfél körül már áthívták a Károlyi-palotába, ahova Csernyákkal együtt ment.
Fényes László fogadta, majd felvezette őket a Batthyány-szalonba. Hamarosan
megjelent Károlyi Mihály, vele Fényes László, Kéri Pál, Laehne Hugó, Sárosy
István, Friedrich István és Lovászy Márton. Kéri beszélt a Károlyi-párt
céljairól, a IV. Károly király alatti perszonálunió fenntartásáról, egyúttal az
ország függetlenségének megőrzéséről. Fényes László hangoztatta, hogy forradalom
kitörése esetén a katonáknak nem szabad lőniük a forradalmárokra. Ezután a
katonatanács harmincfős bizottságából megalakították a tizenegy fős végrehajtó
bizottságot. Tagok: Sztanykovszky, Czenner, ifj. Hesz Aladár, Hoffmann György,
Pásztor Árpád, Pusztai-Gazda Jenő, Pásztor Béla, Szilágyi (és még egy fő),
továbbá maga Hüttner Sándor, aki a katonatanács titkára lett. Elnök: Csernyák
Imre százados.<BR><BR>Hüttner beszámolt a Magyar Nemzeti Tanács október 27-én
tartott Gizella téri tanácskozásáról is, amelyen a jelenlévők már a forradalom
kitörésének terveit latolgatták, és listát készítettek azokról, akiket
ártalmatlanná kell tenni. A lista élén gróf Tisza István, a munkapárt elnöke
szerepelt. A tanácskozáson többek között részt vett Kéri Pál, Fényes László,
Hock János, Csernyák Imre, Magyar Lajos, Friedrich István, Simonyi Henrik,
Szántó Béla, Kunfi Zsigmond, Halász Lajos és Vágó (Wilhelm) Jenő. Hüttner nem
volt ott, de Csernyáktól hallotta, hogy elhatározták: Tiszát a forradalom
kitörésének napján megölik. A katonatanácsot hivatalosan csak a gróf elfogásának
szükségességéről tájékoztatták, de valójában a meggyilkolását
tervezték.<BR><BR>A Magyar Nemzeti Tanácsról találóan írta az 1944 végén elhunyt
Horánszky Lajos bankigazgató, politikus és publicista Tisza István és kora című,
mintegy 1400 oldalas munkájában (Budapest, 1994):<BR><BR>„Maga a király is
jóváhagyta a Tanács megalakulását, nem gondolva meg azt, hogy annak hatalmi
felelőtlenségében minő veszélyek rejlenek. […] Jellemző volt, hogy a Nemzeti
Tanács 20 tagja közül 14 a szocialista nemzetköziség álláspontját képviselte. Ez
utóbbiak között számosan voltak, kik a forradalmi felfordulást előidézve, később
a szovjet szolgálatában fejtettek ki működést, vagy külföldre szöktek, hogy a
megtorló leszámolást elkerüljék. Ezek között volt Bíró Lajos, Böhm Vilmos,
Diner-Dénes József, Garami Ernő, Garbai Sándor, Hatvany Lajos, Jászi Oszkár,
Purjesz Lajos, Szende Pál, Kunfi Zsigmond, Weltner Jakab s Bédi-Schwimmer Rózsa,
mind a defetista, fél és egész kommunista irányzat képviselői. Spiritus rectoruk
Hock János lett, a hírhedt kőbányai, majd józsefvárosi plébános, kiről markáns
éllel állapítja meg Herczeg Ferenc [Két arckép. Tisza István és Károlyi Mihály –
B. A.], hogy nevének hallatára összesúgnak a szabadkőművesek és pirulnak a
katolikusok. […] A Nemzeti Tanács érdekpolitikájához tartozott, hogy
megfélemlítsen, a hangulatot szítsa s az országot a maga javára
befolyásolja.”<BR><BR>1918. október 28-án délelőtt Hüttner elment a Károlyi-párt
„körhelyiségébe”, ahol együtt találta Kérit, Fényest, Csernyákot, Friedrichet és
még néhány embert. Kéri Pál itt kijelentette, hogy „a forradalomnak használ az,
ha meggyilkolják Tisza Istvánt”. Hüttner ezután hallotta, hogy Kéri győzködte
Dobó Istvánt: ölje meg Tiszát, mert ezzel szolgálatot tesz a pártnak és a
nemzetnek. Dobó húzódozott. Félt, hogy balul üt ki a dolog, és akkor őt
felakasztják. Kéri azzal érvelt, hogy Tisza megölése csupán a közítélet
végrehajtása, és a végrehajtót megvédi a párt. Később Kéri elküldte Vágó Jenőt
Tisza lakásához, hogy kiderítse, nem utazott-e vidéki birtokára.<BR><BR>Hüttner
délután a Royal Szállóban találkozott Csernyák Imrével, aki közölte vele, hogy
Tisza István meggyilkolásához embereket kell találni. Mivel meggyőződésből senki
nem akar részt venni az akcióban, a Nemzeti Tanács megalakított egy háromtagú
bizottságot, amelyik pénzzel jutalmazza a tetteseket. A tanácsban elhangzott,
hogy százezer koronát kap az, aki lelövi Tiszát.<BR><BR>A tárgyalásvezető
érdeklődésére Hüttner elmondta, hogy erről egy gépelt levél is van a birtokában
Friedrich István aláírásával. A levelet azért kapta, hogy a beszervezett
embereknek garanciaként megmutathassa. <BR><BR>A vádlott ezután elmondta,
hogy az október 28-án tartott tüntetést Kéri, Friedrich és Fényes vezette. Ez
torkollott a „lánchídi csatába”, ahol a rendőrség a tömegbe lőtt. Ezután a három
vezető, valamint Hock János, Sztanykovszky, Dobó, Horváth-Sanovics, ő maga és
egy őrnagy összegyűltek Károlyi Mihály dolgozószobájában. Itt ismét felvetődött
Tisza megölésének kérdése. Hock ellenezte a merényletet, mire Fényes László
megjegyezte: „Forradalmat nem lehet szenteltvízzel csinálni.”<BR><BR>Az
Astoriában folytatták a megbeszéléseket. Fényes és Kéri arra hivatkoztak, hogy
Tisza megölésének gondolata nem új keletű, mert már 1918 nyarán fontolgatta ezt
Friedrich István, aki mátyásföldi gépgyárának munkásai közül próbált merénylőt
toborozni, sikertelenül. Friedrichtől származott az a pisztoly is, amellyel
Lékai (Leitner) János október 16-án le akarta lőni Tiszát, de a fegyver
csütörtököt mondott. Hüttner is bekapcsolódott az eszmecserébe. Egyetértett
Hockkal, és nem támogatta a merényletet. Friedrich erre megkérdezte tőle: vajon
melyik fronton harcolt harmincegy hónapig, ha nem mer leadni egy lövést a nemzet
érdekében? Hüttner ezután vállalkozott a részvételre, de kijelentette, hogy nem
fog lőni. Kéri később panaszkodott Friedrichnek, hogy Dobó István nem akar
kötélnek állni, mire Friedrich azt felelte, ígérjenek neki több
pénzt.<BR><BR>1918. október 31-én József főherceg, királyi helytartó kinevezte
Károlyi Mihályt miniszterelnökké. A közvetlen előzményekről Horánszky Lajos így
írt:<BR><BR>„A lázadás anarchiája október 31-ére virradóra elvégezte pusztító
munkáját. […] A végzetes októberi éjszakán sikerült a lázadóknak a katonaságot
is szétzülleszteni, valamennyi kaszárnya legénysége megtagadta az
engedelmességet. Ugyanily züllött állapotot mutatott a rendőrség is… […]
Éjfélkor a lázadók a telefonközpontra is rátették kezüket s elvágták az útját
minden érintkezésnek a hivatalos hatóságok között.”<BR><BR>Ezen a napon délelőtt
a szervezkedők megbeszélést tartottak, majd 17 óra tájban a beszervezett
embereket az Astoriába rendelték. Kéri Pál szobájában gyűltek össze, ahol Kéri
megkérdezte tőlük: ki fogja Tisza Istvánt lelőni? Pogány József ezt magára
vállalta. Kéri kiosztotta a szerepeket, majd valamennyien lementek a Magyar
utcába, ahol két autó várt rájuk az előkészített fegyverekkel.<BR><BR>Gróf Tisza
István meggyilkolását már röviden ismertettük, ezért most a hadbírósági
jegyzőkönyvnek további részleteit villantjuk fel.<BR><BR>Hüttner vallomásából
kiderült, hogy Friedrich István, aki Károlyi kormányában hadügyi államtitkár
lett, tekintélyes pénzösszegek fölött rendelkezett, amelyek azt a célt
szolgálták, hogy a merénylet résztvevőit elhallgattassa. A kényelmetlen
feladatot később Balogh Ferenc államtitkárra ruházták. Közben megkezdődött a
látszatnyomozás a Tisza-gyilkosság felgöngyölítésére. Mivel a munka akadozott,
Szentkirályi főkapitány-helyettes átvette az irányítást, és sikerült is
eredményeket elérnie. Hüttner megijedt, és Friedrich Istvántól kért segítséget.
A hadügyi államtitkár cinikusan közölte vele, hogy neki az egészhez semmi köze,
Hüttner vállalja a tetteit. Ez már Hüttnernek is sok volt, ezért megfenyegette
Friedrichet, hogy ha buknia kell, magával rántja őt is, mert birtokában van a
százezer koronát kilátásba helyező levele. Erre az államtitkár írt néhány sort
Jánossy Zoltánnak a Belügyminisztériumba, ami egy időre megtette
hatását.<BR><BR>A külügyminisztériumban hamarosan felvetették, hogy a
katonatanács kényelmetlenné vált tagjait külföldre kellene küldeni. Az
érintettek tudták, miről van szó, ezért ezt a megoldást elutasították. Csupán
Csernyák Imre és Lengyel László mentek Hágába, ahol információs irodát
vezettek.<BR><BR>Hüttnert nemsokára letartóztatták. Mindaddig emberségesen
bántak vele, amíg Friedrichet nem említette. Amint terhelő nyilatkozatot tett
rá, kihallgatói durván rákiabáltak, sőt össze is verték. Kétszer szembesítették
Friedrich Istvánnal (1918. november 19 és 23 között), akinek államtitkári
kinevezését akkoriban hagyta jóvá a minisztertanács. Friedrich tagadta a
gyilkosság előkészítésében játszott szerepét, és azt akarta elhitetni a törvény
embereivel, hogy valakik az ő hasonmásaként tették mindazt, amiről Hüttner
beszél. A vádlott a rá nehezedő nyomás alatt aláírt egy hamis vallomást, de ezt
később visszavonta. Kovács vizsgálóbíró, aki az agresszív Friedrichet is
rendreutasította, nem sokáig vihette az ügyet. Hamarosan elvették tőle (később
öngyilkosságot követett el). Hüttner ezután következetesen kitartott állításai
mellett, de a börtönből többé nem sikerült kiszabadulnia.<BR><BR>A tárgyalás
második napján Lengyel Zoltán ügyvéd figyelemre méltó kérdést intézett a
vádlotthoz: „Harmincegyedikén délelőtt tudták, hogy azért gyűlnek össze, hogy
kimenjenek Tiszához?” Hüttner erre igennel felelt. Az ügyvéd következő kérdése:
„Ön azt mondta, hogy Friedrich önt Pogány megölésére is felbujtotta?” A válasz:
„November 16-án kiáltották ki a köztársaságot az Országház téren. (…) Akkor
olyan híreket beszéltek, hogy Pogányék kommunista puccsot terveznek, és
megszállják a középületeket. Erre Csernyák és Friedrich arra akartak rábírni,
hogy lőjem le Pogányt, amire vállalkoztam is, de ez közbejött akadályok miatt
meghiúsult.”<BR><BR>Az 1919. augusztus 22-én letartóztatott Sztanykovszky Tibor
vádlott vallomása sok tekintetben megerősítette, illetve kiegészítette Hüttner
Sándorét. Elmondta, hogy a merénylet előtt Friedrich István közölte velük:
óriási állásokat kapnak, ha Tiszát elteszik láb alól, és a nemzet örökké hálás
lesz nekik. Horváth-Sanovics egy alkalommal kötegnyi ezerkoronást mutatott neki,
amit Friedrichtől kapott. November 3-án (a merénylet után) ő és a katonatanács
többi tagja tíz-tízezer koronát kaptak Hadzsizs századostól, aki tolmácsolta
Linder Béla hadügyminiszter dicsérő szavait és ígéretét, hogy előléptetéssel,
valamint élelmezési állomások vezetésével jutalmazzák őket.<BR><BR>Sztanykovszky
Károlyi Mihályról is beszélt. Személyesen ismerte őt. Szerinte tudott a
tervezett merényletről. Ezt a véleményét arra alapozta, hogy Kéri Pál, a
merénylet fő szervezője, bizalmas embere volt Károlyinak.<BR><BR>Vágó-Wilhelm
Jenő tanúvallomásából érdemes kiemelni, hogy a „lánchídi csata” után hallotta,
amint Friedrich kijelentette Fényes és Hatvany előtt: a lánchídi vérengzést
elvégezte, és a második vérengzés talán nagyobb lesz. A tárgyalásvezető
kérdésére, hogy miként lett Pogány a katonatanács elnöke, Vágó ezt mondta:
„Mikor Károlyi miniszterelnök lett, egy kicsit be volt rúgva. Éjjel egy órakor
egy másik aktát írattak vele alá, és ott volt mellette Pogány kinevezése, és ő
Pogány kinevezését is aláírta. Pogány örömmel jött ki mondani, hogy
kormánybiztos lett.”<BR><BR>A november elsején megtartott minisztertanács egyik
épületes jelenetét Vágó így adta elő: Pogány, Landler és Károlyi is jelen volt.
Pogány ekkor rámutatott Tiszának az arcképére, és ezt mondta: „Erről is
gondoskodtam”.<BR><BR>Almásy Denise grófnőt is meghallgatta a hadbíróság. Ő nem
csak a gyilkosság részleteiről számolt be, hanem arról is, hogy aznap és már
korábban is többen figyelmeztették gróf Tisza Istvánt. Kérték, meneküljön el a
házából, mert olyan hírek röppentek fel, hogy meg akarják ölni. Tisza azonban
maradt, és kijelentette, hogy nem futamodik meg. A merénylet szervezettségére
utal, hogy a ház őrzésére kirendelt csendőrök délután eltűntek, és Tisza
telefonját kikapcsolták. A grófnő elmondta, hogy a gyilkosság után Károlyi
koszorút küldött az özvegynek, de azt ők nyomban a szemétbe dobatták. Másnap
táviratot is küldött ezzel a szöveggel: „Legnagyobb politikai ellenfelem
tragikus halála alkalmából fogadja Nagyméltóságod részvétemet”. Az ügyvédnek
arra a kérdésére, hogy kiket tartott a merénylet felbujtóinak, Almásy Denise így
válaszolt: „Kétségkívül Károlyi Mihályt és környezetét”.<BR><BR>Libits Adolf
főhercegi jószágkormányzó Tisza István meggyilkolása idején részt vett a
Károlyi-kormány tagjainak József főherceg előtti eskütételén. Ő közölte a
gyilkosság hírét Károlyival. Így számolt be erről a mozzanatról: „Nem láttam
semmiféle meglepetést Károlyin. Egész egykedvűen fogadta, amiből azt
következtettem, hogy őt nem lepte meg” (a hír).<BR><BR>Sztupka őrnagy-hadbíró
ismertette annak a levélnek a részletét, amelyet Giczey György századostól
kapott. A százados ezt írta:<BR><BR>„Gróf Tisza István meggyilkoltatásának
tárgyalásánál több ízben fölmerült az a kérdés, hogy tudott-e Károlyi Mihály
azon törekvésekről, amelyek gróf Tisza István élete ellen irányultak.
Kötelességemnek tartom tudomására hozni a következőket: 1919. március 1-je és
május 20-a között egy személyvonaton polgári ruhában Székesfehérvárra utaztam. A
zsúfolásig megtelt vonat folyosóján beszéltem egy alacsony, barna úrral, amely
beszélgetés közben a forradalom és Tisza István meggyilkolása is szóba került.
Az az úr elmondotta, hogy gróf Károlyi József erdésze Csornán, és azelőtt gróf
Károlyi Mihály alkalmazottja volt. Felemlítette, hogy a csornai vadászatok
alkalmával több ízben volt alkalma hallani, hogy Károlyi Mihály gróf Tisza
Istvánt több ízben csúnyán szidalmazta, és egy ízben azt mondotta, hogy ha az
ördögökkel kell is szövetkeznie, ezt az embert el fogja pusztítani. Az erdész
nevét nem tudom, azt hiszem, a fenti adatok alapján megtalálható, sőt fel is
ismerném.” Giczey György a hadbíróság előtt később tanúként is megerősítette a
leírtakat.<BR><BR>Nagy várakozás előzte meg Kéri Pál és Fényes László
vallomását. Kéri a tárgyalásvezető kérdésére, hogy mit tud a
Tisza-gyilkosságról, ezt válaszolta: „Közvetlenül jóformán semmit sem tudok.”
Ezután azt állította, hogy október 31-én a Nemzeti Tanács irodájában hallotta
egy odaérkező őrmestertől, hogy az most ölte meg Tisza Istvánt. Kérit
szembesítették Sztanykovszky Tiborral, aki részletesen beszámolt arról, hogy
Kéri felkészítette őt és társait a merényletre, majd velük együtt ment a
Roheim-villához. Kéri erre így felelt: „Egy szó sem igaz”.<BR><BR>A Hüttner
Sándorral és Dobó Istvánnal való szembesítés se volt eredményesebb. Hüttner
szemébe mondta Kérinek, hogy október 28-án Károlyi Mihály dolgozószobájában,
majd másnap az Astoriában is hallotta tőle, hogy Tisza Istvánt meg fogják ölni,
mert a forradalom útjában áll. A Gizella téri jelenetet is felidézte, amikor
Kéri panaszkodott Friedrichnek, hogy nem tudja Dobót rávenni a gyilkosságra.
Dobó szintén Kéri szemébe mondta, hogy rá akarta beszélni a merényletre,
miközben azzal érvelt, hogy ez nem gyilkosság, hanem a nép akarata. Kéri mindent
letagadott. Lándor Tivadar lapszerkesztő is Kéri ellen vallott. Ő október 31-én
délután negyed öt körül nyolc-tíz újságírótól hallotta, hogy négy órakor Kéri
Pál közelében voltak, aki elővette az óráját és kijelentette: Tisza Istvánnak
még másfél órája van.<BR><BR>Fényes László is tagadta a rá vonatkozó
tanúvallomások állításainak zömét, viszont Károlyi Mihály anyagi helyzetével
kapcsolatban kijelentette, tudta, hogy sok adóssága volt. A Nemzeti Tanács zűrös
pénzügyeivel kapcsolatban megemlítette, hogy a Kéri Pálnak juttatott százezer
svájci frank felháborította, miként Kéri dorbézolásait is rossz néven vette. A
Nemzeti Tanács hármas bizottságának létezéséről viszont nem akart tudni, vagyis
Kérihez hasonlóan minden felelősséget elhárított magától.
<BR><BR>Ugyancsak tanulságos volt Simonits Elemérnek, a képviselőház egykori
alelnökének a vallomása. Ő Bartha Albert volt hadügyminisztertől értesült arról,
hogy utasítására a minisztériumból kitessékelték az ott csellengő Csernyákot és
társait. Friedrich ezt nehezményezte, és arra kérte Barthát, legközelebb küldje
hozzá Csernyákékat. Hozzátette: „be kell tömni a szájukat aszerint, amint
öt-tízezer koronával el lehet őket hallgattatni”. Barthát az is zavarta, hogy
túl sok hadügyi kormánybiztost neveztek ki. Arra kérte Károlyi Mihályt, hogy
menessze őket. Károlyi négy kivételével valamennyit fölmentette. A négy között
szerepelt Pogány József is. A történet részleteit nemsokára Bartha ismertette a
hadbíróság előtt.<BR><BR>Hókai Bán László tanú (a diáktanács volt tagja) is
érdekes adalékokkal szolgált. A merénylet után egy alkalommal a gyilkosság
elkövetésére korábban ugyancsak kiszemelt Rex őrmesterrel együtt igyekezett a
Margit-szigetre, amikor összefutottak Dobóval és Horváth-Sanoviccsal. Kérdezték
tőlük, hova igyekeznek. Dobó azt felelte, hogy a várba mennek szajréért.
Hozzátette: „…mi öltük meg Tiszát, és azért kell betömni a szánkat”. Hókai
Csernyáktól többek között arról értesült, hogy a hadügyi kormányzat 400 ezer
koronát utalt ki a katonatanács tagjainak. Az összeg fölött Hadzsizs Emil
százados rendelkezett, aki csak kétszer 120 ezer koronát osztott szét, a többit
elsikkasztotta. A tanács tagjainak, köztük a merénylőknek Halász Lajos,
Friedrich István és Laehne Hugó is adott pénzt. Hókai vallomásának talán
legmegdöbbentőbb része volt, amikor bécsi lakásán őrzött iratairól beszélt.
Elmondta, hogy ezeket nem meri nyilvánosságra hozni. Sztupka őrnagy-hadbíró
kérésére sem adta meg bécsi címét, mert mint mondta, fél, hogy beverik a fejét.
Közölte: „Az iratok közt van egy leírás a Tisza-gyilkosságra vonatkozólag,
amelyet Kéri, Pogány, Csernyák és Károlyi írtak alá”. Szerinte Fényes és
Friedrich szervezték a lánchídi tüntetést. A „lógós” (szökevény) katonákat a
Károlyi-párt kasszájából fizették. Csernyák előtte úgy nyilatkozott Károlyiról,
hogy befolyásolható, bolond ember volt, aki csak aláírt, de a gyakorlatban Kéri
Pál irányította az eseményeket.<BR><BR>Dr. Schubert Ágoston tanú elmondta, hogy
a függetlenségi pártkörben találkozott Friedrichhel, aki előtt terroristának
nevezte Pogány Józsefet. Friedrich így válaszolt: „Pogánytól tartani kell, mert
ha Tiszával el tudott bánni, velünk is el fog tudni bánni”.<BR><BR>Hadzsizs Emil
századost is meghallgatta a hadbíróság. Hadzsizs beszámolt arról, hogy Linder
hadügyminiszter parancsára 2-án vagy 3-án körülbelül húszan jöttek be a
minisztériumba, akik közül tizenháromnak adott tíz-tízezer koronát. Utána ezt
mondta nekik: „Önöknek örökké hálás lesz a nemzet, mert a forradalmat diadalra
vitték, és ezért költségeik megtérítésére és propagandára 10-10 ezer koronát
kapnak”. Hadzsizs elismerte, hogy körülbelül négyszázezer koronát kapott.
Megjegyezte, hogy Linder hadügyminiszter a pénzből három alkalommal kivett.
Ebből ötvenezret adott Csernyáknak, hatvan ezret Pogánynak, és Friedrich István
is kapott negyven ezret. Linder november elején egy borítékba zárt levéllel
Károlyi Mihályhoz küldte Hadzsizst. Károlyi titkárától egy 100-110 ezer
koronáról szóló utalványt kapott cserébe, azzal az üzenettel, hogy a pénzt
váltsa ki a házipénztárból, majd adja át Lindernek. Máskor egymillió koronás
utalványt váltott be az állampénztárnál, és az összeget ugyancsak Lindernek adta
át.<BR><BR>Kormos Károly volt detektívfőnök kifejtette, hogy a rendőrség eleinte
komolyan vette feladatát, és nagy erőkkel készült Tisza István gyilkosainak
kézre kerítésére. Azonban már a helyszíni szemlén félrevezették a rendőröket, és
a tanúk is valótlanságokat állítottak. A nyomozók szintén tehetetlenek voltak,
mert bizonyíték nélkül nem tartóztathatták le a gyanús személyeket. A bűnügyi
iratok a kommunizmus idején „elvesztek”, illetve elvitték azokat.<BR><BR>Heltai
Viktor (1918 októberében városparancsnok) tanúvallomásában kitért arra, hogy
november 18-án Fényes László utasítására őrizetbe vették, de ezt a lépést
szerinte Friedrich István kényszerítette ki. Az okot abban látta, hogy korábban
letartóztatta Horváth-Sanovicsot és Dobót, így önkéntelenül kivonta a
forgalomból a Tisza-gyilkosság két résztvevőjét. A kérdésre, hogy ezt miért
„önkéntelenül” tette, Heltai azt felelte, nem tudta, hogy gyilkosok. Ha tudta
volna, akkor ezért adott volna parancsot a letartóztatásukra. Friedrich haragját
mindenesetre kivívta. Őrizetbe vétele alatt többször kérvényezte, hogy engedjék
szabadon. Megtudta, hogy „egy alkalommal a katona- és munkástanács ülésén
Pogány kijelentette, hogy olyan embert, mint Heltai, aki két olyan jó
forradalmárt letartóztatott, mint Dobó és Horváth-Sanovics, nem szabad a
proletáruralom alatt szabadlábon hagyni”.<BR><BR>Bartha Albert (aki a hadsereget
bomlasztó, alkoholista Linder Bélát követte a hadügyminiszteri poszton)
hivatalba lépésének mozzanatairól beszélt. Nagyon zavarta, hogy körülbelül húsz
kormánybiztossal volt körülvéve. Károlyi Mihály végül négy kormánybiztost
hagyott meg, köztük Pogány Józsefet. Bartha kérte, hogy őt is menessze, mert
szeretné feloszlatni a katonatanácsot. Mire Károlyi: „Ez egy elszánt alak, ez
kellemetlenséget tud csinálni, ezt nem lehet elküldeni. Különben ő megbeszéli
Kunfival. Este értesítettek, hogy tekintettel arra, hogy a kormány kívánja a
katonatanácsok megmaradását, vagy adjam át a helyemet Lindernek, vagy
vezettessem be ezt az intézményt a hadseregbe rendeletileg”.<BR><BR>Barthának a
nagyképű Csernyákkal is meggyűlt a baja. Amikor kérte Friedrich államtitkárt,
hogy tegye ki a szűrét, mert ez az ember bolond, Friedrich ezt mondta: „Ja, ez
nem bolond, ez zsarolni van itt. Ezek zsarolnak, és ezeket el kell intézni. Ha
ilyen jön, tessék hozzám küldeni, majd én elintézem”.<BR><BR>Bartha Albert
lemondásához végül egy Károlyival folytatott afférja vezetett. Az előzményekhez
tartozik, hogy 1918. november 3-án Padovában megkötötték az ún. Diaz-féle
fegyverszünetet, amely Magyarországra nézve kedvező volt, mivel valamennyi
frontszakaszon véget vetett a háborúskodásnak, és a demarkációs vonalat
Magyarország határainál szabta meg. Károlyi Mihály ennek ellenére november 15-én
Belgrádba utazott, ahol engedett a szerbek területi követeléseinek, és ennek
megfelelő fegyverszünetet kötött. Bartha tehát emiatt keveredett konfliktusba
Károlyi Mihállyal. A hadbíróság előtt így fogalmazott: „Csináltak egy
fegyverszünetet Belgrádban, annak dacára, hogy tudtak erről a Diaz-féle
fegyverszünetről. Követeltem, hogy környezetéből távolítsa el azokat az
embereket, akik ezt csinálták, elsősorban Diener-Dénest. Károlyi nagyon
felháborodott, és kiabálta, hogy ő marad azon az úton, amelyen van, aki nem tud
gyorsvonaton utazni, szálljon le a gyorsvonatról”.<BR><BR>Bartha előzőleg
tárgyalt Fernand Vix francia vezérkari alezredessel, a Budapesti Szövetséges
Katonai Misszió vezetőjével, aki ezt mondta neki: „Hiszen önöknek alkalmuk volt
arra, hogy a határokat válasszák demarkációs vonalként, Önök tudtak a Diaz-féle
fegyverszüneti feltételekről”. Bartha azzal érvelt, hogy a kormány nem tudott
róla, mire Vix így felelt: „Én írásban be fogom bizonyítani, hogy az ön kormánya
tudott róla”. A vezérkari alezredes ekkor átadott Barthának egy aktát, amely a
magyar honvédelmi minisztérium november 3-i sürgönyének fogalmazványát
tartalmazta. Ebben „a magyar kormány azt sürgönyözi Kövessnek, hogy Diazzal
megköttetett a fegyverszüneti szerződés, amely szerint Magyarország határa
képezi a demarkációs vonalat, bizottságnak kell lemennie… (…) A hátán az volt
ceruzával, hogy Berinkey fog lemenni, ez át volt húzva és ki volt javítva, hogy
Károlyi fog lemenni”. Vix egy november 28-i tárgyalási jegyzőkönyvet is mutatott
Barthának, amely szerint „Diener-Dénes elismeri, hogy a Marosig való megszállás
nem a fegyverszünet, hanem tényleges okkupáció alapján történt”. Vix ezzel
kapcsolatban megjegyezte, hogy Diener-Dénes nem tudja, mi a különbség a
fegyverszünet és az okkupáció között.<BR><BR>Bartha az akta tartalmának
ismeretében szállt vitába Károlyival, akinek másnap megjelent egy levele az
újságokban, ezzel az indítással: „Kedves Diener-Dénes. Maga fogja Magyarországot
képviselni a versaillesi konferencián”. Egy nappal később Bartha Albert
hadügyminiszter Az Est című újságból értesült saját lemondásáról.<BR><BR>Edvard
Beneš a Nemzetek forradalma című három kötetes művében utólag úgy beszélt
Károlyinak a demarkációs vonalakkal kapcsolatos, a csehekkel és a szlovákokkal
külön-külön folytatott tárgyalásairól, mintha azok zavart okoztak volna a csehek
területi igényeinek érvényesítésében. Magyarán úgy tüntette fel Károlyi ebbéli
próbálkozását, mintha azt valami féle ügyes diplomáciai tevékenységként lehetne
értékelni (lásd Bajcsy-Zsilinszky Endre: Helyünk és sorsunk Európában. Budapest,
1941). Károlyi belgrádi megállapodása kapcsán viszont Nyékhegyi Ferenc ezredes,
a padovai fegyverszüneti bizottság egyedüli magyar tagja, 1922-ben megjelent
tanulmányának előszavában így írt az általa tragikusnak tartott diplomáciai
lépésről:<BR><BR>„Károlyiéknak e pontos és hiteles adatok közlése után
lehetetlen lesz balvégzetű eljárásukat igazolni. Hogy mely indító okok
késztették őket erre a hazánkra nézve oly végzetessé válott belgrádi
kirándulásra, amely országunk feldarabolásának, nemzetünk katasztrófális
tönkretételének s a reánk oly súllyal nehezedő szomorú jelennek teljes mérvű
kiindulópontjáúl tekinthető, azt most csak a Mindenható tudja s majdan talán az
oknyomozó történelem fogja megállapítani. […] A nemzetnek joga van hozzá, hogy
megismerje hazaáruló megrontóinak aljas szereplését; követelnie kell, hogy
napfényre derüljön a rejtélyes homály, amely a tényállást most még sűrű ködként
takarja… […] …szükséges, hogy a köztudat teljes részletességgel megismerje e
fegyverszünetet s így meggyőződést szerezzen arról, mennyire más fordulatot
vehettek volna az események s milyen más lenne ma helyzetünk, ha a páduai
fegyverszünetben megállapított demarkációs vonalak mentén vártuk volna be az
ententenak a békekötésre szóló meghívását. […] Hogy e – különösen Magyarországra
nézve oly kedvező – fegyverszünetnek 1918. nov. 3.-án való végleges megkötése s
a kölcsönös ellenségeskedés beszüntetése után miért kellett Károlyi Mihály
grófnak 12 nappal később – azaz nov. 15.-én – a belgrádi szégyenletes katonai
egyezményt kérnie és elfogadnia, ezt a rejtélyt mindmostanáig megfejteni nem
tudtam sem én, sem más.”<BR><BR>Visszatérve az elsőfokú tárgyalás történetéhez,
röviden vázoljuk a végkifejletet. A vádlottak (egy kivétellel) fellebbeztek.
Dobó ügyét polgári bíróság elé vitték, de tüdőbetegsége miatt még a vizsgálati
fogságban meghalt. Hüttner Sándor a börtönben hunyt el, 1923-ban. A Friedrich
István ellen emelt vádat elejtették, ami nyilván összefüggött a Károlyi-kormány
bukása utáni kommunistaellenes magatartásával és azzal, hogy Kun Béláék távozása
után miniszterelnökként elősegítette a Tanácsköztársaság rendeleteinek
felszámolását, illetve a jobboldal hatalomra jutását. A két világháború között
jobboldali politikus, és több cikluson keresztül országgyűlési képviselő volt.
1951-ben, a Grősz József kalocsai érsek és társai elleni koncepciós perben
tizenöt évre ítélték, de kevéssel a váci börtönbe kerülése után meghalt
(november 25.). Csernyák Imre 1919-ben szintén szembefordult Kun Béláékkal, majd
nyomtalanul eltűnt az emigrációban. Kéri Pált (Dobóval együtt) halálra ítélték,
de nem végezték ki, hanem magyar hadifoglyokért cserébe átadták a szovjeteknek.
Szerencséje volt, ugyanis nyugatra küldték, ahonnan nem tért vissza. Végül New
Yorkban kötött ki, és ott is halt meg 1960-ban. Pogány József a Szovjetunóba
emigrált, de nem volt olyan szerencsés, mint Kéri. Mint sokan mások, ő is a
sztálini terror áldozata lett. Fényes Lászlót, Lengyel Lászlót és Vágó Jenőt
felmentették, Gärtner Marcellt viszont 14 évi börtönnel sújtották (a börtönben
elhunyt). Sztanykovszky Tibor, aki 1919-ben a KMP tagja volt, 18 év
börtönbüntetést kapott, amit letöltött (1937 végén szabadult). Pár évvel később
belépett a nyilaskeresztes pártba, de 1944 végén ismét a kommunisták közé állt.
1963-ban még élt. Horváth-Sanovics Sándort nem tudták elfogni, mivel Szerbiában
nyoma veszett.<BR><BR>Károlyi Mihály ellen a Tisza-gyilkosságban játszott
esetleges szerepe miatt nem emeltek vádat. Az ellene indított hűtlenségi per nem
erről szólt. A vádemelés elmaradásának feltehetően nem csak az volt az oka, hogy
rá nézve egyértelmű, terhelő bizonyítékok nem kerültek elő, hanem az is, hogy a
tanácskormánnyal szembeforduló, nagy politikai érdemeket szerző Friedrich
Istvánt és köreit a hatalom nem akarta sarokba szorítani.<BR><BR>Az Erdély
határa mentén álló magyar haderőnek a Tisza vonaláig történő visszavonását
követelő Vix-jegyzék átvétele (március 20.) után Károlyi a Berinkey-kormánnyal
együtt félreállt, és 1919. július 4-én (más adat szerint 5-én) emigrált. Tudjuk,
hogy Belgrádban feladta az ország területének egy részét, távozása előtt mégis
gyújtó hangú beszédekben állt ki Magyarország területi integritása mellett.
Efféle következetlenséget tükrözött egy korábbi, a Nemzeti Tanács ülésén tett
kijelentése is: „Ha bárki betör, tiltakozunk ellene, fölemeljük óvó szavunkat és
apellálunk a világ művelt népeinek ítéletére, de fegyvert nem szegezünk
ellenük”. Károlyi tehát szóban kiállt az ország területi integritása mellett, de
a fegyverszünetet megsértő, támadó ellenség betörését karba tett kézzel, „a
világ művelt népeinek ítéletére” várva kívánta szemlélni.<BR><BR>A terjedelmes
hadbírósági jegyzőkönyvből csupán apró töredékeket szemezgettünk. Ha közelebbről
megvizsgáljuk az események résztvevőinek vallomásait és az ok-okozati
összefüggéseket, ráérezhetünk arra, hogy mi történhetett a színfalak mögött.
Károlyit egyesek ingadozó, befolyásolható, sőt, bolond emberként jellemezték,
mások viszont idealista, jó szándékú, haladó gondolkodású arisztokrataként
ábrázolták. Cselekedetei, döntései alapján inkább arra következtethetünk, hogy
nagyon is ravasz, jellemtelen, hiú és bosszúálló személyiség volt. Teljesen
kizárt, hogy a Tisza ellen hosszasan tervezgetett merénylet titokban maradhatott
előtte. Tudnia kellett arról, hogy mire készülnek közvetlen munkatársai. Erre
nem is a tragikus hír vételekor tanúsított közömbösségéből következtethetünk,
hanem abból, hogy a merénylet elkövetése után az ő jóváhagyásával fizettek
tetemes összegeket a gyilkosoknak.<BR><BR>Itt érdemes megjegyezni, hogy József
főherceg királyi megbízott (homo regius) naplójában szerepel: Tisza István 1918.
október 28-án, majd 31-én (tehát halála napján is) felajánlotta támogatását
Károlyinak. Mint tapasztalt, és bátor döntésekhez szokott politikus, érezhette a
vezetés gyengeségét és bizonytalankodását, valamint a bolsevik irányzat
fenyegető erősödését. Az olaszok ekkor törték át a Piavénál az osztrák-magyar
csapatok védelmi vonalát, és Tisza talán ezért is látta szükségesnek, hogy
tehetségét latba vetve fékezze a közeledő katasztrófa méreteit. Károlyi még
ebben a helyzetben sem tartott igényt politikai riválisának tudására.<BR><BR>A
Tisza-gyilkosság felgöngyölítését Károlyi semmilyen formában nem szorgalmazta,
és hagyta, hogy közvetlen munkatársai a nyomozást zsákutcába juttassák. Ennek
nem csak politikai okai voltak. Tisza iránt személyes gyűlöletet táplált. Az
előzményekhez tartozik, hogy néhány évvel korábban kardpárbajban mérte össze
erejét Tiszával, és ez szokatlanul heves kimenetelű összecsapás volt. E sorok
írójának Régi magyar családok – mai sorsok című kötete (Budapest, 2004) a
történetet így ismerteti:<BR><BR>„Károlyi Mihály is kardot ragadott egy kaszinói
szóváltást követő párbajban. Ellenfele Magyarország keménykezű miniszterelnöke,
gróf Tisza István volt. A párviadalra látszólag az adott okot, hogy 1913 újév
estéjén a Nemzeti Kaszinóban Károlyi tüntetően nem fogadta Tisza köszönését,
majd emiatt rövid szóváltásba keveredett vele. Az igazi ok azonban mélyebben
gyökerezett, minthogy Károlyi ádáz politikai ellenfele volt a miniszterelnöknek.
A Rákossy Gyula vívómester termében január másodikán lezajlott, rendkívül hosszú
(ötvenöt perces) küzdelem a harminckettedik összecsapásnál, a több sebből vérző
Károlyi harcképtelenségének megállapítása után ért véget. Bár a kitűnően vívó
Tisza a mérkőzést – akárcsak kormányát és ellenzékét – határozottan kézben
tartotta, s ügyesen hárította el az indulatból támadó Károlyi meg-megújuló
rohamait, mégis eltöprenghetünk azon, miként alakult volna Magyarország újkori
történelme, ha akkor a felek valamelyike olyan károsodást szenved, ami miatt nem
folytathatja politikai, közéleti pályafutását.” <BR><BR>Károlyi számos
jelét adta annak, hogy számára a becsület, a tisztesség, a szavahihetőség
egészen mást jelent, mint azoknak, akik a hagyományos erkölcsi értékek alapján
viszonyulnak e fogalmakhoz. Jellemtelenségének egyik kirívó megnyilvánulása volt
az August von Mackensen német császári tábornaggyal szembeni eljárása. A
magyarok szemében népszerű hadvezér 1916-ban sikeresen verte vissza a Monarchiát
hátba támadó (addig szövetséges) románokat. 1918 végén Romániából Magyarországon
keresztül vonult vissza a Dunai Hadsereg német és osztrák egységeivel, de igazi
hadvezérhez méltó módon utolsóként akarta elhagyni az országot. A fegyverszüneti
megállapodás értelmében a magyar kormány feladata volt a visszavonulók
lefegyverzése. Károlyi azonban nem elégedett meg ennyivel. Utasítására
Mackensent Budapesten Pogány (Schwartz) Józsefnek, gróf Tisza István egyik
gyilkosának katonái letartóztatták. A tábornagy tárgyalni akart Károlyival, aki
fogadta őt, de érdemi tárgyalás helyett közölte vele, hogy Fóton lesz fogva
tartva. Ezután kezét nyújtotta Mackensen felé, mintegy jelezve, hogy
beszélgetésüknek a végéhez értek. Az idős hadvezér nem fogott kezet Károlyival.
Kezét zsebre dugva mondta: „Sok emberrel volt dolgom életemben, de olyan
férfival, akiből annyira hiányzott a becsületérzés, mint önből, még nem
találkoztam”.<BR><BR>Károlyiról alkalmanként olvashatjuk, hogy közéleti pályáját
dúsgazdagon kezdte, de 1919-ben szegényen távozott az országból. Sokan hiszik ma
is, hogy birtokait önzetlenül szétosztotta a rászorulók között. Csakhogy az
igazság kissé más. 1919. február 23-án a kormány egy részével és Berinkey Dénes
miniszterelnökkel Kápolnára vonult, hogy ott megkezdje a nagy hírveréssel
beharangozott földosztást. Miniszterek, államtitkárok, miniszteri tanácsosok és
persze a sajtó emberei vettek részt a nyitó eseményen, amely azért volt
Károlyira nézve különösen hízelgő, mert saját birtokát osztotta föl a hadviselt
katonák között. Ez természetesen tovább növelte gondosan ápolt nimbuszát, és az
ország népe mindenütt a nagylelkű vörös grófról beszélt. Egy valamiről viszont
nem beszéltek (és ezt a tényt a marxista történetírás is titokban tartotta),
nevezetesen arról, hogy a szétosztott birtokokat jelzálog terhelte, vagyis
Károlyi olyasmit osztott szét, ami ténylegesen már nem volt az övé. A földhöz
juttatott szerencsétlenek nem tudták, hogy ettől az ajándéktól hamarosan meg
kell válniuk.<BR><BR>Károlyi legendás alakja volt a kaszinókedvelő arisztokrata
társaságoknak, és hatalmas birtokok árát kártyázta el rövid idő alatt. Vagyis
anyagi helyzetét nem a jótékonykodás, hanem saját felelőtlen életmódja
rendítette meg. A hadbíróság előtt elhangzott tanúvallomások egy részéből
kiviláglik, hogy Károlyi milyen „nagyvonalúan” bánt a pártkasszával. Olyan
embereknek utaltatott ki szabálytalanul óriási összegeket, akik ugyanolyan
szabálytalanul fizettek különféle szolgálatokért, ide értve Tisza István
meggyilkolását is. A földosztásnak nevezett szélhámosság nagyon is beleillik a
képbe.<BR><BR>Pethő Tibor újságíró-történész 2010-ben megjelent egyik
tanulmányában több, a nyilvánosság előtt ismeretlen, vagy alig ismert
információt közölt Károlyi viselt dolgairól. Ebben többek között közreadta, hogy
az Ausztriába távozott Károlyit hamarosan megtalálta Masaryk csehszlovák elnök
menedékjoggal összekapcsolt meghívása. Károlyi élt a lehetőséggel. Masarykkal és
Beneš külügyminiszterrel együtt próbálta megbuktatni Horthy Miklóst és
leszereltetni a Nemzeti Hadsereget. Idegen csapatok bevetésétől sem riadt volna
vissza, csakhogy elérje célját. Amikor Benešék látták, hogy Horthy helyzetét nem
tudják megingatni, és a szovjet háborús veszély elmúltával nincs szükségük
Károlyi közvetítő szerepére, ejtették őt. Beneš „mediterrán levegőt” ajánlott a
vörös gróf gyerekeinek, ami egyértelmű és megalázó célzás volt arra, hogy
szolgálataira már nem tartanak igényt.<BR><BR>Ezután a Szerb-Horvát-Szlovén
királyság területén, Splitben kötött ki, és ismét kapcsolatba került Linder
Bélával, aki odáig fejlesztette délszláv kapcsolatait, hogy még Pécset is
odaadta volna nekik. Pethő Tibor így írt a történtekről: „Linder ekkor az
SHS-állam [1918. december 1-én létrehozott Szerb-Horvát-Szlovén Királyi Állam –
B. A.] hadaitól megszállt Pécs polgármestereként, a Pécsi Szocialista Párt egyik
vezetőjeként azt kívánta elérni, hogy Baranya vármegye, illetve a szintén
Magyarországnak ítélt Észak-Bácska továbbra is délszláv fennhatóság alatt
maradjon. A Pécsett kikiáltani kívánt, az SHS-állam védnöksége alá helyezendő
Szerb–Magyar Köztársaság elnökévé Károlyit javasolta Linder. A gróf nem
zárkózott el a megoldás elől, s több nyilatkozatban üdvözölte az
autonómiakísérletet.” Károlyi Mihályt távollétében a magyar bíróság hűtlenség és
hazaárulás vádjával elítélte (1923), és vagyonától megfosztotta. Hozzátehetjük:
teljes joggal, hiszen Károlyi a megcsonkított Magyarország új kormánya ellen is
kész volt szövetkezni bárkivel. Ahhoz hasonló módon viselkedett, ahogyan
korábban gróf Tisza Istvánnal szemben.<BR><BR>Belgrádi árulása, majd Benešékkel
való lepaktálása megerősíti azokat a véleményeket, amelyek szerint lépéseit a
hiú becsvágy és a becstelenség irányították. Megbízható információk szólnak
arról is, hogy anyagi támogatást fogadott el Benešéktől. A „vörös gróf” fejében
meg sem fordult, hogy mindaz, amit ez idő tájt tett: közönséges hazaárulás. A
magyarországi kommunisták iránti szimpátiája egyre leplezetlenebbé vált, s
hozzájuk fűződő kapcsolatai a második világháború után is erősek voltak. A
szociáldemokraták és több korábbi elvbarátja (például Jászi Oszkár) éppen emiatt
távolodott el tőle. Károlyi írásaiban igyekezett igazolni és megindokolni
tetteit. A háború után is támadta a régi rend megmaradt, immár hatalomvesztett
tagjait, s írásaival érveket adott Rákosiéknak a magyarországi „osztályharchoz”,
alátámasztva annak jogosságát.<BR><BR>Összevetve a vele kapcsolatos, korábban
ismeretlen, illetve részint elhallgatott információkat, kibontakozik valódi,
meglehetősen riasztó alakja. Ez pedig nem emlékeztet a parlament közelében
egykor felállított, majd eltávolított szobrának botra támaszkodó, tiszteletet
ébresztő öregembert formáló alakjára.<BR><BR>-------<BR><BR>(Megjelent az
<B>Újabb 33 meghökkentő eset a magyar történelemből</B> c. könyvben – Athenaeum
Kiadó, 2013.)<BR><BR> </FONT></DIV></DIV>
<P>
<HR>
<P></P><BR>Internal Virus Database is out of date.<BR>Checked by AVG -
www.avg.com <BR>Version: 8.5.455 / Virus Database: 271.1.1/5970 - Release Date:
07/06/13 16:46:00<BR></BODY></HTML>