[Grem] Interj F.ppval a replgpen haza Korebl
Emoke Greschik
greschem at gmail.com
2014. Aug. 24., V, 10:41:43 CEST
Interjú a levegőben Ferenc pápával
2014. augusztus 22. péntek 20:00
2014. augusztus 18-án, visszatérőben dél-koreai apostoli útjáról, *Ferenc
pápa nemzetközi sajtótájékoztatót tartott* a Szöul–Róma járat fedélzetén. A
közel egyórás beszélgetés teljes szövegét Korponai Gábor SJ fordításában a
Párbeszéd Háza tette közzé.
* <http://www.magyarkurir.hu/img.php?id=55107&img=o_presskonf3.jpg>*
*Federico Lombardi SJ*: Szentatyám, köszöntjük közöttünk utazásának ezen
utolsó találkozóján. Az út nagyon eseménydús volt, de úgy tűnik, jól
sikerült: legalábbis ön arról adott visszajelzést, hogy elégedett és jól
van, és így mi is elégedettek vagyunk. Ez a találkozó, gondolom, úgy fog
lezajlani, ahogy az előző kettő: nyelvi csoportok szerint csoportosultunk,
és minden csoportból páran tesznek föl kérdéseket, amelyekből elégséges áll
rendelkezésünkre… Amikor azonban Ön elfárad, és azt mondja, hogy elég,
akkor mi abbahagyjuk; máskülönben folytatjuk. Szentatya, ha szeretne
valamit mondani bevezetésként, akkor Öné a szó…
*Ferenc pápa: *Jó napot! Jó napot! Nagyon köszönöm a munkátokat, amely most
eléggé megterhelő volt. Köszönet mindazért, amit tettetek és e beszélgetés
szándékáért. Nagyon köszönöm!
*Riporter: A koreai újságírók és a népünk nevében szeretnék köszönetet
mondani Önnek látogatásáért. Ön sok embernek hozta el a boldogságot
Koreában. Köszönet a mi országaink egyesítéséhez adott bátorításért is.*
Szentatyám, koreai látogatása alatt *Ön elsősorban az áprilisi
kompkatasztrófa áldozatainak családjaihoz kívánt odafordulni és vigaszt
nyújtani nekik.* Két kérdésem lenne. Az első: mit érzett, amikor velük
találkozott? A második: nem aggódott azért, hogy ezt a gesztusát
politikailag félreérthetik?
*Ferenc pápa: *Amikor az emberi szenvedéssel találkozol, azt kell tenned,
amit a szíved diktál. Később mondhatják: „Igen, mindezt politikai vagy más
szándékból tette.” Mondani azonban mindent lehet. Azonban amikor ezekre a
férfiakra, nőkre, apákra és anyákra gondolok, akik elvesztették
gyermekeiket; az ő testvéreikre, erre a nagy fájdalomra, amit egy ilyen
katasztrófa okoz, nem tudom, az én szívem… Tudod, én *papként azt érzem,
hogy mellettük kell állnom! Így érzek. Tudom, hogy a vigasz, amelyet egy
szavam adhat, nem megoldás, nem ad új életet azoknak, akik meghaltak, ám az
emberi közelség ezekben a pillanatokban erőt adhat, *létezik együttérzés.
Emlékszem, még Buenos Aires érseke voltam, amikor két ilyen tragédia is
történt: az egyik egy diszkóban, ahol egy koncert alatt 193-an haltak meg;
a másik pedig egy vonatszerencsétlenség, amelyben 120-an maradtak ott.
Akkor ugyanezt éreztem: közel kell lennem hozzájuk. *Az emberi fájdalom
erős, de ha mi ezekben a szomorú pillanatokban mellettük állunk, sokat
segíthetünk.* Az utóbbi kérdéshez szeretnék egy dolgot hozzátenni.
Fölvettem ezt. *[Egy kis sárga szalagra mutatott ekkor a pápa, melyet a
kompkatasztrófa egyik áldozatának hozzátartozójától kapott.] *Miután már
fél napja hordtam – a velük való szolidaritásból viseltem –, odajött hozzám
valaki, és azt mondta: „Nem lenne jobb levenni? Önnek semlegesnek kell
lennie…” – „Figyelj ide, *az emberi fájdalommal **szemben nem lehetsz *
*semleges*” – válaszoltam neki. Én így érzek. Köszönet a kérdésedért.
Köszönöm.
*Riporter: *Ahogy Ön is tudja, nemrég az USA légiereje bombázni kezdte a
terroristákat Irakban, a népirtás megelőzése és a kisebbségek – gondolok
itt az ottani katolikusokra is, akik az ön vezetése alá tartoznak –
jövőjének védelme érdekében.* Jóváhagyja az amerikai bombázást?*
*Ferenc pápa: *Köszönet ezért a világos kérdésért.* Csak azokban az
esetekben, amikor* j*ogtalan erőszak**ról van szó, mondhatjuk, hogy a
jogtalan agresszort „megállítani” jogos. *Kiemelem a „megállítani” igét,
nem azt mondom, bombázni, háborút indítani, hanem „megállítani”.* A
megfékezéshez használt eszközöket mérlegelni kell*. A jogtalan agresszor
megállítása jogos. Emlékeznünk kell azonban arra, hogy a jogtalan agresszor
e megfékezésének leple alatt a hatalmak hányszor hajtották igába a népeket,
amikor valójában hódítóként léptek föl. *Egyetlen nemzet sem dönthet
egyedül *arról, miként állítja meg a jogtalan agresszort. A II. világháború
után fogalmazódott meg az ENSZ ötlete: ott *kell megbeszélni, illetve
megvitatni: valóban jogtalan-e az erőszak.* Ha annak tűnik, meg kell
vitatni, hogyan állíthatjuk meg; de csak ennyit és nem többet. A második
kérdés a kisebbségekre vonatkozott. Köszönöm, hogy ezt a szót használta.
Ugyanis *nekem a szenvedő keresztényekről beszélnek, akik valóban
szenvednek*, illetve a vértanúkról, igen, megannyi a vértanú ma is. Itt
olyan férfiak és nők is élnek kisebbségi vallásban, akik nem keresztények,
de ők is mind egyenlőek Isten színe előtt. *A jogtalan agresszor
megállításához joga van az emberiségnek, de ugyanígy az agresszornak is
joga van ahhoz, hogy megállítsák, s így ne* *okozhasson több kárt. *
*Riporter: *Az iraki történésekre térnék át: amint Filoni bíboros, a
domonkos generális, Ön is készen áll támogatni egy katonai beavatkozást a
dzsihadisták megfékezésére Irak területén? Egy másik kérdésem pedig: *Ön
elmenne Irakba vagy Kurdisztánba a keresztény menekültek támogatva, akik
várják ezt, hogy velük imádkozzon ott, ahol kétezer éve élnek?*
*Ferenc pápa: *Köszönöm. Nemrég együtt voltam Kurdisztán elnökével, neki
nagyon világos benyomása van a helyzetről és arról, hogyan lehetne
megoldást találni… de mindez az utóbbi jogtalan agresszió előtt történt. Az
első kérdésre válaszoltam: én azzal a ténnyel értek egyet, hogy amikor egy
jogtalan agresszor lép fel, őt meg kell állítani. Ó, igen, elnézést:
elfelejtettem *a másik kérdés*t. Igen*, kész vagyok Irakba látogatni, és
úgy hiszem, elmondhatom ezeket: amikor munkatársaim értesítettek a vallási
kisebbségek helyzetéről, illetve, hogy Kurdisztán nem tud befogadni ilyen
sok embert, sok dologra gondoltunk*. Mindenekelőtt megírtuk a
nyilatkozatot, amelyet a nevemben P. Lombardi ismertetett. Ezt utána minden
nunciatúrára elküldtük, hogy a kormányoknak átadhassák. Később írtunk az
ENSZ főtitkárának is, és egy személyes küldöttet küldtem oda, Filoni
bíborost. Végül abban állapodtunk meg lehetőségként, hogyha szükséges
lenne, *Koreából visszatérve, akár oda is elmehetek. Kész vagyok rá – ez a
válaszom!* Ebben a pillanatban ez *nem tűnik alkalmasnak, de készen állok.*
*Riporter: *Szentatyám, pápaként Ön az első, aki átrepülhetett Kína fölött.
A táviratot, amelyet a kínai elnöknek küldött, negatív visszhang nélkül
fogadták. Gondolja, hogy ezek előrelépések egy lehetséges párbeszéd felé?
Szeretne elmenni Kínába?
*Federico Lombardi SJ: *A kínai légtérben vagyunk már? Igen, elmondhatom,
hogy jelenleg a kínai légtérben vagyunk, így a kérdés idevág…
*Ferenc pápa: *Amikor idefelé beléptünk a kínai légtérbe, én a
pilótafülkében voltam a pilótákkal, egyikük megmutatta a kijelzőt, és azt
mondta: „Tíz perc múlva belépünk a kínai légtérbe, engedélyt kell kérnünk:
mindig kérünk, ez az eljárás minden ország esetében.” Hallottam, amint
megkérik az engedélyt, a válaszadást is… Tanúsíthatom mindezt. A pilóta
ekkor azt mondta: „Most elküldtük a táviratot”, nem tudom, hogyan
csinálták, de elküldték… Majd elköszöntem tőlük, visszatértem a helyemre,
és hosszasan imádkoztam ezért a gyönyörű és nemes kínai népért, egy bölcs
népért… A nagy kínai bölcsekre gondolok, a tudomány és a gondolkodás
történetében. A jezsuitákra is: történelmünk van ott, gondolok itt Ricci
atyára… Ezek a dolgok jutottak eszembe. *Szeretnék-e elmenni Kínába?
Hogyne, akár holnap! Igen. Tiszteletben tartjuk a kínai népet, az Egyház
csupán szabadságot kér küldetéséhez és tevékenységéhez; semmi más feltétel
nem kell.* Ne feledjük a kínai helyzetről azt az alapvető dokumentumot, azt
a levelet, melyet XVI. Benedek pápa küldött a kínaiaknak. Ez a levél ma is
aktuális. Érdemes újra elolvasni. *A Szentszék mindig nyitott a
kapcsolatokra: mindig, hiszen igazán tiszteli a kínai népet.*
*Riporter: *A következő útja Albániába vezet, talán Irakba; majd a
Fülöp-szigetek és Srí Lanka következik… Hová készül 2015-ben? Azért
kérdezem, mert tudja Ön is, hogy Avilában és Alba de Tormesben nagyon
várják: reménykedhetnek még?
*Ferenc pápa:* Igen, igen… A koreai elnök asszony tökéletes spanyolsággal
mondta nekem: „La esperanza es la ultima que se pierde” [„*a remény hal meg
utoljára*”] – ezt mondta nekem a két Korea egyesítésére utalva. Ez jutott
eszembe most. Remélni lehet, de ez még nincs eldöntve.
*Riporter: *Aztán Mexikó és Philadelphia…?
*Ferenc pápa: *Elmagyarázom ezt neked. Ebben az évben Albánia van
betervezve, ez igaz. Néhányan azt mondják, hogy a pápa mindent a
peremvidékről akar kezdeni. *Miért is megyek Albániába? Két fontos indok
miatt. Elsőként, mert sikerült egy olyan kormányzást megvalósítani – a
Balkánra gondolunk itt –, mely egységet teremt az iszlám hívők, az
ortodoxok és a katolikusok között. Egy vallásközi tanács sokat segít az
összhang megteremtésében*, összehangoltan és jól működik. A pápa jelenléte
itt azt akarja mondani minden népnek: „Igen, lehet együtt dolgozni!” Azt
éreztem, hogy ez igazi segítség lehet ennek a nemes népnek. A másik dolog:
ha *Albánia *történetére gondolunk, a kommunista országok között ez *volt
az egyetlen állam, mely alkotmányában rögzítette az ateizmust. Ha elmentél
a szentmisére, akkor az alkotmányellenes volt.* Az egyik miniszter mondta
nekem – szeretnék pontos lenni a számokban –, hogy 1820 templomot romboltak
le abban az időben, ortodoxot és katolikust egyaránt… Más templomokat pedig
átalakítottak mozivá, színházzá, diszkóvá… *Úgy éreztem, hogy el kell
mennem oda, közel is van, csak egynapnyira. A következő évben szeretnék
Philadelphiába elmenni, a családtalálkozóra, az USA elnöke is meghívott az
amerikai Parlamentbe, illetve az ENSZ főtitkára is meghívott New Yorkba.
Talán ez a három város együtt. Mexikó*: a mexikóiak szeretnék, ha elmennék *a
Guadalupei Szűzhöz*, sok haszon származhatna ebből az útból, de még döntés
nem született. Végül, Spanyolország. A királyi pár és a püspöki kar hívott
meg, de… Egy egész tengernyi meghívás érkezik* Spanyolországból: Santiago
de Compostela*… Talán lehetséges, de nem mondok többet, mert döntés nem
született még: elmenni reggel Avilába és Alba de Tormesba, majd délután
visszatérni… Lehetséges lenne…
*Riporter: *Tehát lehetséges…
*Ferenc pápa: *Igen, az, de még döntés nem született. Ez a válaszom.
Köszönöm.
*Riporter: *Szentatyám,* milyen a kapcsolatuk XVI. Benedekkel?* Rendszeres
a vélemény- és gondolatcsere, van közös tervük az enciklika után?
*Ferenc pápa: *Meglátjuk… Az indulás előtt voltam nála. Két héttel ezelőtt
ugyanis küldött nekem egy érdekes írást, amelyről szerette volna hallani a
véleményemet… Természetes a kapcsolatunk. Visszatérek ehhez a gondolathoz:
talán nem szereti néhány teológus – én nem vagyok egy teológus –, de azt
gondolom, hogy *az emeritus pápa *nem kivétel, jóllehet sok évszázad után
az első. Gondoljunk csak arra, amit ő mondott: „megöregedtem, nincs erőm…”*
Nemes, alázattal teli és bátor tett volt. Úgy gondolom, hogy 70 éve a
nyugalmazott püspökök, amikor még nem léteztek, kivételt jelentettek. Ma a
nyugalmazott püspök már egy intézmény.* Azt gondolom, hogy a nyugalmazott
pápa is már egy intézmény. Miért? Mert életkorunk meghosszabbodott, és egy
bizonyos korban már nincs meg a képesség a jó kormányzásra, hiszen a test
hamar elfárad… Az egészsége talán még jó, de nincs meg az a képessége, hogy
továbbvigye az Egyház kormányzásának ügyeit. XVI. Benedek pápa a
nyugalmazott pápák tettét hajtotta végre. Megismétlem: talán néhány
teológus azt mondja majd nekem, hogy ez nem igaz, de én így gondolom. A
századok majd eldöntik, hogy igaz-e vagy sem. Meglátjuk. Kérdezhetné
azonban: „Mi lesz, ha azt érzi, hogy tovább kell lépnie?” Ugyanezt fogom én
is tenni. Ugyanezt! Sokat imádkozom majd ezen, de ugyanezt fogom tenni.
Kinyílt egy ajtó, mely inkább intézményi, nem kivételes.* A mi kapcsolatunk
igazán testvéri, azt is mondtam, hogy úgy érzem, mintha lenne egy nagypapa
a háznál a bölcsességét tekintve: ő egy kifinomultan bölcs ember, jó őt
hallgatni. *Ez elég bátorító. Ilyen a mi kapcsolatunk.
*Riporter: *Ferenc pápa, köszönet Önnek első *ázsiai látogatásáért.
Szenvedő emberekkel is találkozott útja során. Mi érintette meg *Önt ma
reggel a szentmise előtt, amikor találkozott a komforthölgyekkel? Ami az
emberek szenvedését illeti, ahogy Koreában, úgy *Japánban is voltak
keresztények, akik titokban gyakorolták hitüket, a következő évben lesz a
150. évfordulója az „újrakezdésüknek”. Lehetséges lenne, hogy önnel együtt
imádkozzunk értük Nagaszakiban*? Nagyon köszönöm.
*Ferenc pápa: Gyönyörű lenne, igazán gyönyörű!* Meghívtak oda is, mind a
kormány, mind a püspöki kar részéről. A szenvedésekről: ön az első
kérdéshez tért vissza. A koreai nép soha nem vesztette el méltóságát.
Megszállták, megalázták, háborúkat szenvedett meg, most pedig a fölosztás
miatt éri annyi szenvedés. Tegnap, amikor a fiatalokkal találkoztam, ott
meglátogattam a vértanúk emlékmúzeumát is: szörnyű e nép szenvedése, csak
azért, mert nem taposták meg keresztjeiket! Történelmi fájdalom és
szenvedés ez. Tud szenvedni ez a nép, és ez méltósága részét képezi. Ma is,
amikor azokkal az idős nőkkel találkoztam, arra gondoltam, hogy a
megszállás alatt még lányokként elhurcolták őket a laktanyákba, hogy
fölhasználják őket… De ők megőrizték méltóságukat. Ma emelt fejjel voltak
ott, utolsóként… Ez a nép méltóságában erős. Visszatérve a vértanúkhoz, a
szenvedéshez és ezekhez az asszonyokhoz: ők mind a háború gyümölcsei. *Ma
egy háborús világban élünk, háború mindenütt! *Valaki ezt mondta nekem:
tudja, Szentatyám, hogy *a harmadik világháborút éljük meg, csak
darabokban. Érti? Ez egy háborús világ, ahol ilyen kegyetlenségek
történnek.* Meg szeretnék állni két szónál: az első a* kegyetlenség*. *Ma a
gyermekek nem számítanak már! Régebben a háborút konvencionálisan
[tisztességesen] vívták, ma már ez nem számít.* Nem mondom, hogy a
konvencionális háború jó lenne, nem. Ám ma a bombák a bűnösökkel együtt
megölik az ártatlanokat, a gyermekeket, az asszonyokat, az édesanyákat,
megölnek mindenkit. Meg kellene állni itt egy kicsit, és elgondolkodni: *a
kegyetlenség mely fokára is jutottunk el.* Ennek el kellene rettentenie!
Nem megfélemlítenie. Lehet tanulmányt írni erről. Az emberiség
kegyetlenségének mai szintje egy kicsit megijeszt. A másik szó, melyről
szeretnék mondani valamit, s amely kapcsolatban áll az előzővel: a kínzás.
Manapság a kínzás, szinte mondhatni, rendes eljárás a hírszerzésnél és
néhány ítélethozatal esetén…* A kínzás egy emberiség ellen elkövetett bűn,
bűncselekmény.* A katolikusoknak azt mondom: egy ember megkínzása súlyos és
halálos bűn. Sőt, *több annál: bűn az emberiség ellen. Kegyetlenség és
kínzás*. Ám jobban szeretném, ha a médiátokban készítenétek egy reflexiót:
ma hogyan látjátok ezeket a dolgokat? *Milyen szintű az emberi
kegyetlenség? Mit gondoltok a kínzásról? Úgy gondolom, jót tenne
mindnyájunknak, ha reflektálnánk ezekre a kérdésekre.*
*Riporter: *A mi kérdésünk ez: Ön nagyon betáblázott, sűrű napirend szerint
él, ami kevés pihenést enged, és szinte semmi nyaralást; amellett ilyen
kimerítő utakat vállal. Az utóbbi hónapokban láthattuk, hogy le kellett
mondania néhány találkozót, az utolsó pillanatban is akár. *Aggodalomra
adhat okot ez a ritmus, amiben Ön él?*
*Ferenc pápa: *Igen, más is mondta nekem ezt. Én mostanában otthon
vakációzom egyedül. *Egyszer olvastam egy érdekes könyvet, amely ezt a
címet viselte*: *Örülj annak, hogy neurotikus vagy [Louis Edward Bisch: Be
glad you’re neurotic *– *a ford. megjegyzése*]. Nekem is van néhány
neurózisom, amit megfelelően kell kezelni. Mindennap matéteával kell
kezelni azokat. *Az egyik ilyen neurózisom, hogy nagyon ragaszkodom az
életteremhez. Legutóbbi alkalommal a jezsuita közösségemmel nyaraltam
Buenos Airesen kívül, 1975-ben. Azóta mindig nyaralok, de itthon:
változtatok a ritmusomon. Többet alszom, olyan dolgokról olvasok, amelyek
tetszenek nekem, zenét hallgatok, többet imádkozom… Ez pihentet*. Júliusban
és augusztus első felében is ezt tettem, és jó volt. A másik kérdés, a
programok lemondásával kapcsolatban: ez igaz. Azon a napon, amikor a
Gemelli-kórházba kellett volna elmennem,* az indulás előtt 10 perccel ott
voltam, hogy már nem bírom tovább. **Az előző napok nagyon fárasztóak
voltak. Kicsit óvatosabbnak kell most lennem. Igazad van*. *[Nevet.]*
*Riporter: *Rióban,* amikor a tömeg azt skandálta: „Francesco! Francesco!”,
Ön úgy válaszolt: „Cristo! Cristo!” [„Krisztus! Krisztus!”]. Hogyan kezeli
ezt a hatalmas népszerűséget? Miként éli meg?*
*Ferenc pápa: *Nem tudom, mit is mondjak… Úgy élem meg, hogy hálát adok az
Úrnak azért, hogy az Ő népe ilyen boldog, valóban ezt teszem. Isten népének
pedig a legjobbat kívánom. A nép nagylelkűségeként élem meg valójában. *Belül
viszont a bűneimre és a hibáimra gondolok, nehogy becsapjam magam, mert
tudom, hogy ez nem tart sokáig, két vagy három év, és aztán… visszatérek az
Atya házába… Nem bölcs ilyeneket kérdezni… Úgy élem meg, mint az Úr
jelenlétét népe körében, aki a nép pásztorát, a püspököt használja fel,
hogy sok mindent megmutasson. *Természetesebben élem meg, mint régebben:
kezdetben megijesztett egy kicsit. Azonban teszem ezeket a dolgokat, ezt
mondva magamban: „Ne hibázz, mert nem lehetsz méltánytalan ezzel a néppel”
– és más hasonlókat is… Egy kicsit ilyen ez számomra.
*Riporter: *Pápaként „a világ végéről jött”, aki a Vatikánban találta
magát, a Szent Márta-házban, amiről már beszélt nekünk. Milyen is ott az Ön
élete, és miért választotta azt: miként él a pápa a Vatikánban? Folyton
kérdeznek minket is: de mit csinál ő, hogyan közlekedik? Elmegy-e sétálni?
Láthattuk, amint lemegy a menzára, mindennap meglep minket. Tehát: a munkán
túl milyen az élete a Szent Márta-házban?
*Ferenc pápa: *Megpróbálok szabad lenni. Hivatalos és munkatalálkozók
vannak azért, de próbálok annyira normálisan élni, amennyire lehet. Nagyon
szeretnék kijárni, de ha nem lehet, nem lehet… Nem, nem az óvintézkedések
miatt: azért nem lehet, mert ha kimegyek, a nép rögtön körbevesz, és így
nem az igazi: ez egy valóság. Ám belül, a Szent Mártában rendes életet élek
dolgozva, pihenve és beszélgetve…
*Riporter: *Nem érzi börtönben magát?
*Ferenc pápa: *
*Riporter: *Bocsánat, de a spanyol csoport nevében – *idetartozik Argentína
is – föl kell tennem egy kérdést, mely megköveteli az ön mély teológiai
ismereteit. Az ön csapata, a San Lorenzo első alkalommal lett amerikai
bajnok [Copa Libertadores – a ford. megjegyzése]! Azt szeretném megtudni,
Ön hogyan élte meg ezt az eseményt, mondták nekem, hogy a szerdai általános
kihallgatáson fogadja a csapat küldöttségét is…*
*Ferenc pápa: *A brazíliai második hely után ez egy jó hír. Ezt itt tudtam
meg Szöulban; azt is itt mondták: „Tudod, szerdán eljönnek…” Ott lesznek az
általános kihallgatáson. *A San Lorenzo számomra az a csapat, melynek az
egész családom szurkolt: édesapám kosárlabdázott a San Lorenzónál, a
kosárlabdacsapat tagja volt. Gyerekkoromtól fogva mentünk vele a
Gasometróba [a Club Atlético San Lorenzo de Almagro labdarúgó-stadionja – a
ford. megjegyzése]. Ma is emlékszem a ’46-os idényre, amikor a San Lorenzo
kitűnő csapata megnyerte a bajnokságot… *Öröm van bennem, de csodáról nem
beszélhetünk.
*Riporter: *Már *egy ideje szó van egy tervezett enciklikáról, amely az
ökológiáról szólna*. Lehet-e már tudni, mikor jelenik meg, és mik lesznek a
központi témái?
*Ferenc pápa: *Sokat beszéltem erről az enciklikáról Turkson bíborossal és
másokkal, arra kértem Turkson bíborost, hogy gyűjtse össze a beérkező
javaslatokat. Az út előtt négy nappal *Turkson bíboros benyújtotta első
vázlatát, amely kissé vastag lett. Erre azt mondtam, hogy egyharmaddal
hosszabb lesz, mint az Evangelii gaudium! Ez csak az első vázlat. Azonban a
téma nem egyszerű, hiszen a teremtésvédelemről, ökológiáról – az ember
ökológiájáról is – szó van itt.* Csak egy bizonyos pontig tudunk biztosat
állítani, utána a tudományos feltevéseké a hely, melyek közül néhány eléggé
biztos, néhány nem.* Egy tanítóhivatali enciklikának csak bizonyosságokra,
biztos dolgokra szabad alapulnia. Mert ha a pápa azt mondja, *hogy* a Föld
van az univerzum középpontjában, és nem a Nap, téved, hiszen olyat állít,
amely tudományosan nem igaz*, ilyen nem lehetséges. Ez történt eddig*. Meg
kell kezdenünk a tanulmányozást, pontról pontra; úgy gondolom, hogy
lerövidíthetjük. A lényegi résszel és azzal kell kezdenünk, amit
bizonyossággal állíthatunk*. *Lábjegyzetként, információként meg lehet
említeni ezt és ezt a hipotézist, de nem az enciklika főszövegében, mely az
[Egyház] tanításának része, így biztosnak kell lennie.*
*Federico Lombardi SJ: *Tizenkét kérdést tettek fel, minden csoport kettőt
kérdezett. Szeretné folytatni, vagy menjünk ebédelni?
*Ferenc pápa: *Attól függ, ők mennyire éhesek…
*Riporterek: *Nem vagyunk se éhesek, se álmosak…
*Riporter: *Szentatyám, köszönet dél-koreai látogatásáért. Két kérdést
teszek föl. Az első: nemrég lett vége a záró misének *a mjeongdongi
székesegyházban, ahol ön megvigasztalta azokat az asszonyokat, akiket
komfortlányként használtak föl: milyen gondolatok futottak át Önön?* Ez az
első kérdés. A második: Phenjan azt állítja, hogy a keresztények közvetlen
támadást jelentenek rezsimjére és a vezetésére. Azt tudjuk, hogy ami az
észak-koreai keresztényekkel történt, az szörnyű, azonban nem tudjuk, hogy
mi is volt az pontosan.* Van valami Ön szerint, ami megváltoztathatná
Phenjan hozzáállását az észak-koreai keresztényekhez?*
*Ferenc pápa: *Az első kérdéshez megismételném:* ma ezek az asszonyok azért
voltak ott, mert annak ellenére, hogy mennyit szenvedtek, emelt fejjel
megőrizték méltóságukat.* Ahogy már előbb is mondtam, a háború
szenvedéseire gondoltam, a kegyetlenségre, melyet a háború okoz… Ezeket az
asszonyokat fölhasználták, szolgaként kezelték őket, ez mind kegyetlenség…
Ezekre gondoltam: *a méltóságukra, amelyet megőriztek, és arra, hogy
mennyit is* *szenvedtek*. A *szenvedés egy örökség*. Mondjuk, az első
egyházatyákat idézve, hogy* a vértanúk vére a keresztények magja* [vö.
Tertullianus: *Védőbeszéd* L,13]. Ti, koreaiak, sokat vetettetek. Ezek
beérnek, most már lehet látni a vértanúk e vetésének gyümölcsét.*
Észak-Koreáról tudom, hogy ott sok szenvedés van.* Egyet biztosan tudok:*
sok rokon nem lehet együtt, ez igazán szenvedést okoz*. Az ország
kettéosztásából fakadó szenvedés ez. Ma, a székesegyházban, amikor
beöltöztünk a mise előtt, kaptam egy ajándékot, amelyet nekem készítettek:
Krisztus töviskoronáját, mely a Koreát kettéosztó szögesdrótból készült.
Elvisszük magunkkal a repülőgépen…* A megosztottság, egy megosztott család
szenvedése.* Nem emlékszem pontosan mikor, talán a püspökökkel találkozva
mondtam tegnap, hogy reményt ad, hogy a két Korea testvér, hogy ugyanazt a
nyelvet beszélik, hiszen édesanyjuk ugyanaz, ez reményt jelent nekünk. *A
megosztottságból eredő szenvedés nagy, *ezt megértem, és* imádkozom azért,
hogy vége legyen.*
*Riporter: *Egy megfigyelés és egy kérdés: amerikai olaszként szeretnék
gratulálni az Ön angoljához. Nem kell aggódnia. S ha mielőtt Amerikába, az
én második hazámba indulna, szeretne egy kicsit gyakorolni, én készséggel
állok rendelkezésére. Ha szeretne egy kis New York-i akcentust is – ugyanis
én New York-i vagyok –, segíthetek önnek. A kérdésem ez lenne: beszélt a
vértanúságról*, hol áll jelenleg Romero érsek boldoggá avatásának ügye?*
Mit szeretne, hogy elérjen ez az eljárás?
*Ferenc pápa: *Azt mondták, hogy az eljárást a Hittani Kongregáció
állította meg „óvatosságból”. *Most már nincs ez az akadály, az ügy
továbbkerült a Szentek Ügyeinek Kongregációjához, és az eljárás hagyományos
útját járja be. Függ a posztulátorok előrehaladásától. Nagyon fontos, hogy
minél gyorsabban dolgozzanak, hiszen szeretném, ha tisztáznák, mikor áll
fönn a vértanúság „in odium fidei” [a vértanút kifejezetten a hite miatt
üldözték és ölték meg* *– a ford. megjegyzése*] esete, legyen az akár
amiatt, hogy megvallotta hitét, vagy azért, mert felebarátjával úgy
cselekedett, ahogy Jézus parancsolta. Ez a teológusok feladata, akik most
ezt tanulmányozzák. Mert mögötte (Romero) ott áll Rutilio Grande és mások
is; őket is megölték, de ők nem érnek fel Romero magaslatára. Ezt meg kell
különböztetni teológiailag. *Számomra Romero Isten embere, de végig kell
vinni az eljárást, s az Úrnak is jelet kell adnia…* Ha Ő akarja, meg is
teszi. Most a posztulátoroknak kell előrehaladniuk, mivel már nincsenek
akadályok.
*Riporter: *Szentatyám, látva *a gázai harcok*at, Ön szerint* a július 8-án
megtartott békeimádság tévedés lett volna?*
*Ferenc pápa: *Köszönet ezért a kérdésért. Ez az imádság a békéért abszolút
nem volt tévedés. Először is, a kezdeményezés nem tőlem származott: a közös
imádság elképzelése a két elnöktől jött, a palesztin és az izraeli
elnöktől. Ők fejezték ki nekem ezen szándékukat. Ott (a Szentföldön)
szerettük volna megtartani, de nem találtuk meg az alkalmas helyszínt,
hiszen mindegyikük igen magas politikai árat fizetett volna azzal, ha a
másik területén történt volna. A nunciatúra semleges hely lett volna, de
ehhez a palesztin elnöknek át kellett volna mennie Izraelbe, és ez nem lett
volna könnyű helyzet. Így azt mondták nekem: „Rendezzük meg a Vatikánban,
és mi elmegyünk oda!” *Ez a két ember a béke embere, akik hisznek Istenben,
és már megéltek annyi szörnyű dolgot – szörnyű dolgokat. Meg vannak arról
győződve, hogy a megoldás egyetlen útja a tárgyalás, a párbeszéd és a béke.
*Jöjjön az Ön kérdése most: tévedés lett volna? Nem, én úgy gondolom, hogy
az ajtó nyitva áll. Négyen voltunk jelen, Bartholomaiosz is ott szeretett
volna lenni, mint az ortodoxok feje, az ortodoxok ökumenikus pátriárkája –
nem szeretnék olyan kifejezéseket használni, melyekkel az ortodoxok nem
értenek egyet – tehát ökumenikus pátriárkaként jó volt, hogy ott volt
velünk. *Az imádság ajtaja megnyílt, és azt üzeni: „imádkoznunk kell!”* Ez
egy ajándék, a béke Isten ajándéka, amelyet mi kiérdemelhetünk
fáradozásunkkal, de ajándék marad. Az emberiségnek el kell mondani, hogy a
tárgyalás és a párbeszéd útja mellett – melyek egyaránt fontosak – ott áll
az imádság útja is. Igaz, utána történt, ami történt. Azonban ez
ideiglenes, viszont az imatalálkozó nem volt az, hanem az emberi természet
egyik alapvető magatartása az imádság. Most a bombák és a harcok füstjétől
nem látszik az az ajtó. Ez az ajtó azonban még mindig nyitva áll. Ahogyan
én *hiszek Istenben, s hiszem, hogy az Úr letekint erre a kapura, letekint
mindazokra, akik imádkoznak és kérik az ő segítségét*. Igen, tetszett ez a
kérdés. Köszönöm, hogy föltette.
*Federico Lombardi SJ: Szentatyám, nagyon köszönjük. Mivel több mint egy
órát beszélgetett velünk, úgy gondolom, illő, hogy most elmehessen egy
kicsit pihenni ezen út végén. Másfelől, tudjuk, hogy valószínűleg ma este
visszatér Máriához…*
*Ferenc pápa: *A* repülőtérről Máriához visz az utam [a Santa Maria
Maggiore-bazilikába]: ez egy szép dolog. Dr. Giani meghagyta, hogy vigyek
koreai virágokat koreai színekben, végül a nunciatúra épületénél egy
kislány jött oda hozzám egy csokor virággal, rózsák voltak, így azt
mondtuk: „Éppen ezeket, egy koreai kislány virágait hozzuk el Máriának.” *Ezt
visszük el. A repülőtérről odamegyek egy kicsit imádkozni, majd haza.
*Federico Lombardi SJ: *Legyen tudatában, hogy mi is Ön mellett állunk a
hálában az Úr iránt ezekért a különleges napokért. Kívánjuk, hogy
szolgálata Rómában jól induljon ismét; továbbra is figyelemmel kísérjük
Önt, és reméljük, hogy Ön is folytatja azt, hogy ilyen csodálatos dolgokkal
ajándékoz meg minket, mint amilyenekkel ezekben a napokban.
*Ferenc pápa: Köszönet a munkátokért, nagyon köszönöm… Bocsánat, hogy nem
lehetett több időm veletek. Köszönöm! Jó étvágyat az ebédhez!*
Fordította: Korponai Gábor SJ
Forrás: *Conferenza stampa del Santo Padre Francesco durante il volo di
ritorno dalla Corea*
<http://w2.vatican.va/content/francesco/it/speeches/2014/august/documents/papa-francesco_20140818_corea-conferenza-stampa.html>
[Volo Papale. Lunedì, 18 agosto 2014.]
Magyar Kurír
--------- kvetkez rsz ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20140824/b8336aaf/attachment.html
Tovbbi informcik a(z) Grem levelezlistrl