[Grem] !! Interj Ferenc ppval / (fordtotta: Vrtesaljai Lszl SJ)
Emoke Greschik
greschem at gmail.com
2013. Sze. 22., V, 09:02:48 CEST
<http://christianae.wordpress.com/author/christiana2013/> P. Antonio
Spadaro SJ interjúja Ferenc pápával (rövidített
változat)<http://christianae.wordpress.com/2013/09/20/p-antonio-spadaro-sj-interjuja-ferenc-papaval-roviditett-valtozat/>
by
christiana2013 <http://christianae.wordpress.com/author/christiana2013/>
*Részletek P. Antonio Spadaro SJ Ferenc pápával készített interjújából
(Szent Márta Ház, 2013. augusztus 19., 23., 29.)*
Magyarul megjelent a Párbeszéd háza
honlapján.<http://parbeszedhaza.hu/reflexio/jo-napot-ferenc-papa-vagyok-interju>
*Augusztus 19-e, hétfő. Ferenc pápa találkozóra vár engem tíz órára a
Szent Márta Házba. Az apámtól örökölt kényszeres pontossággal, most is
korábban érkezem. Egy kisebb szalonban foglalok helyet. A várakozás rövid
ideig tart, néhány perc múlva a lifthez kísérnek. E pár percben alkalmam
van visszaemlékezni arra, amikor Lisszabonban, a jezsuita kulturális
folyóiratok főszerkesztőinek találkozóján fölmerült az ötlet, hogy közösen
jelentessünk meg egy, a pápával készített interjút. Megvitattam ezt a többi
jezsuita újság főszerkesztőjével, és megfogalmaztunk néhány kérdést,
amelyeket mindnyájan fontosnak tartottunk. Amikor kiszállok a liftből,
látom, a pápa már az ajtónál állva vár rám. Sőt, valójában az az örömteli
érzésem támad, hogy nem is léptem át ajtókon. Pedig egy ajtónak azért
mégiscsak kellett ott lennie.*
*Belépek a szobájába, és a pápa leültet egy karosszékbe. Ő egy magasabb és
merevebb széken ül gerincproblémái miatt.* A környezet egyszerű, spártai.
Az íróasztal munkatere kicsi. Megérint a környezet lényegre törő mivolta,
nemcsak a bútoroké, hanem a többi tárgyé is. *Kevés könyv, kevés papír és
kevés egyéb tárgy. Ezek között van egy Szent Ferenc-ikon, a Lujani
Miasszonyunk, Argentína védőszentjének szobra, egy feszület, egy alvó Szent
József-szobor*, hasonló ahhoz, amit a San Miguel-i Colegio Máximo igazgatói
és tartományfőnöki szobájában láttam nála. *Bergoglio lelkisége nem
„harmonizált energiákból” áll össze – ahogy ő mondaná –, hanem emberi
arcokból: Krisztus, Szent Ferenc, Szent József, Mária.*
A pápa mosolyogva fogad, azzal a mosollyal, amely már többször is bejárta a
világot, és ami megnyitja az emberek szívét. *Sok mindenről kezdünk
beszélni, elsőként brazíliai útjáról. Valódi kegyelemnek
tartja.*Kérdésemre, hogy kipihente-e magát, azt feleli, igen, jól van,
de
mindenekelőtt az Ifjúsági Világtalálkozóról szól, ami számára titok,
„misztérium” volt. *Elmondja, nem szokott hozzá, hogy ennyi emberhez
szóljon: „Én az egyes embereket szeretem nézni, egyenként, és azokkal tudok
személyes kapcsolatba lépni, akik előttem vannak.* Nem szoktam hozzá a
tömeghez.” Mondom neki, hogy ez igaz, és látható is, és mindenkit megérint.
Az emberek észreveszik, hogy amikor közöttük van, szemei tényleg az egyes
emberekre tekintenek. A tévékamerák aztán elénk tárják ezeket a képeket, és
így mindenki láthatja ezt a tekintetet. *Elégedettnek tűnik, hogy az lehet,
aki valójában, és hogy nem kell változtatnia kapcsolattartási szokásain,
még akkor sem, amikor milliók vannak előtte*, mint ahogy az a copacabanai
strandon történt.
*A Ferenc pápával való beszélgetés valójában olyan, mint egymást keresztező
gondolatok vulkanikus áradata.* Sőt, az hogy jegyzetelnem kell, azt a
kellemetlen érzést váltja ki belőlem, hogy megtörök egy születőben lévő
párbeszédet. Világos, hogy Ferenc pápa inkább a társalgáshoz szokott, mint
a tanításhoz.
*Ki Jorge Mario Bergoglio?*
Magamban már megfogalmaztam a kérdést, mégis úgy döntök, hogy nem követem
az előre rögzített tervezetet, hanem ösztönösen *kérdezek: „Ki Jorge Mario
Bergoglio?” A pápa némán mered rám.* Meg is kérdezem tőle, szabad-e ilyen
kérdést feltenni neki… Bólint, elfogadja a kérdést és válaszol: „Nem tudom,
mi lenne a leghelyesebb meghatározás… *Én egy bűnös vagyok. Ez a legigazabb
definíció.* És ez nem üres szólam, nem elcsépelt frázis. *Bűnös vagyok.”* A
pápa tovább töpreng, figyelmesen, mintha váratlanul érte volna a kérdés, és
ezért kénytelen lenne tovább gondolkodni rajta.
„Igen, *talán mondhatom, egy kicsit ravasz vagyok, rá tudok mozdulni
dolgokra, de az is igaz, hogy egy kicsit naiv vagyok*. Igen, de a legjobb
összegzés, ami a legmélyebbről jön, és *amit a legigazabbnak tartok,
valóban ez: »bűnös vagyok, akire rátekintett az Úr*«. Megismétli: »*egy
vagyok azok közül, akikre rátekintett az Úr*«. A *Miserando atque
eligendo*jelmondatomat mindig nagyon igaznak tartottam magamra nézve.”
A pápa
jelmondata Szent Béda Venerábilis egyik homíliájából való, aki Szent Máté
evangéliumi meghívását magyarázva írja: „Jézus látott egy vámost, irgalmas
szeretettel rátekintett, és kiválasztotta őt, mondván neki: Kövess engem!”
Hozzáfűzi: „A latin *miserando* gerundium – nekem úgy tűnik –
lefordíthatatlan olaszra vagy spanyolra. Egy másik gerundiummal való
fordítás tetszik nekem, jóllehet ez nem létezik: *misericordiando –
irgalomra gyúlt szívvel…*”
Ferenc pápa tovább töpreng, majd egyszer csak olyan kitérőt tesz, aminek az
adott pillanatban nem látom az értelmét. *„Én nem ismerem Rómát. Kevés
dolgot ismerek itt. Ezek között van a Santa Maria Maggiore, oda mindig
elmentem.*” Nevetve mondom neki: „Szentatya, ez most már mindnyájunk
számára világos!” „Nos hát, igen – folytatja a pápa – csak a Santa Maria
Maggiorét *és a Szent Péter-bazilikát ismerem*..., de ha Rómában voltam,
mindig a Via della Scrofán laktam. Innét látogattam gyakran a San Luigi dei
Francesit, és oda *jártam Caravaggio Szent Máté meghívása című képét
nézegetni.*” Kezdem érteni, mit is akar a pápa mondani nekem.
„Jézusnak az az ujja, így… Máté felé. Annyira én vagyok.* Én ilyen vagyok.
Mint Máté.*” És itt a pápa határozott lesz, mintha most találta volna meg
önmaga képét, amit keresett: *„Máté gesztusa az, ami megérint: megragadja a
pénzét, mintha ezt mondaná: »nem, ne engem! Nem, ez a pénz az enyém!« Íme,
ez vagyok én: egy bűnös, akire rátekintett az Úr.* És éppen *ez az, amit
akkor mondtam, amikor megkértek, hogy fogadjam el a pápává
választásomat.*Suttogóra fogja:
*Peccator sum, sed super misericordia et infi nita patientia Domini nostri
Jesu Christi conf isus et in spiritu paenitentiae accepto*. *Bűnös vagyok,
Urunk Jézus Krisztus irgalmában és végtelen türelmében bízva, bűnbánó
lélekkel mégis elfogadom.”*
*Miért lett jezsuita?*
Megértem, hogy az elfogadásnak ez a formája Ferenc pápa számára egyfajta
személyi igazolvány. Semmit sem kell hozzátenni. Folytatom azzal, amit első
kérdésként választottam: *„Szentatya, mi indította arra a döntésre, hogy
belépjen a Jézus Társaságába?”*
„Én *valami nagyobbat akartam. De nem tudtam, hogy mit.* Amikor beléptem a
szemináriumba, *a domonkosok tetszettek nekem*, és voltak is domonkos
barátaim. *De aztán a Társaságot választottam,* amit már jól ismertem,
hiszen a szeminárium a jezsuitákra volt bízva. *A Társaságból három dolog
érintett meg: a missziós jellege, a közösség és a fegyelem.* Érdekes ez
utóbbi, *mert én születésemtől fogva fegyelmezetlen vagyok. De* *a
fegyelmezettségük, ahogyan az időt beosztják*, mélyen megérintett. A
harmadik dolog pedig valóban alapvető számomra: *a közösség. *Mindig is
kerestem a közösséget. Soha nem tartottam magamat magányos papnak: *szükségem
van közösségre*. Ez látható abból a tényből is, hogy itt lakom, a Szent
Márta Házban: a pápaválasztás idején a nekem kisorsolt 207-es szobában
laktam. Ahol most vagyunk, az egy vendégszoba. Ezt választottam, itt lakom
a 201-es szobában, mert amikor birtokba vettem a pápai lakosztályt,
megszólalt bennem egy nagyon határozott »nem«.
A pápai lakosztály az Apostoli Palotában nem fényűző. Ősi, ízléses, nagy,
de egyáltalán nem fényűző. De végül is olyan, mint egy oldalára fordított
tölcsér. Nagy és tágas, de a bejárat igazából szűk. Ide »cseppszámláló«-val
lépnek be, és én nem, nem tudok emberek nélkül élni. *Az életemet másokkal
együtt kell élnem.”*
Miközben a pápa a misszióról és a közösségről beszél, eszembe jutnak a
Jézus Társasága mindazon dokumentumai, amelyekben a „misszióért élő
közösségről” van szó, és a pápa szavaiban rálelek ezekre a gondolatokra.
*Mit jelent egy jezsuita számára pápának lenni?*
Tovább szeretnék haladni ebben az irányban, és abból a tényből kiindulva
kérdezem a pápát, hogy *ő az első jezsuita, akit megválasztottak Róma
püspökének: „Hogyan értelmezi az egyetemes egyház szolgálatát, amire a
szentignáci lelkiség fényében kapott megbízatást? Mit jelent egy jezsuita
számára pápának lenni? *Az *ignáci lelkiség melyik eleme segíti
legjobban *szolgálata
megélésében?
„A megkülönböztetés – feleli Ferenc pápa. *A megkülönböztetés egyike azon
dolgoknak, amelyeken Szent Ignác sokat és nagy lelki odaadással dolgozott*.
Számára ez eszköz, hogy mind jobban megismerje az Urat, és szorosabban
kövesse. Mindig mélyen megérintett az az alapelv, amellyel leírják Ignác
látomását: *Non coerceri a maximo, sed contineri a minimo divinum
est.*Sokat töprengtem ezen a mondaton a rendben mint vezető, mint
elöljáró: a
legnagyobb sem képes magába zárni, de a legkisebb is be tudja fogadni. *A
nagy és a kics*i ezen* erénye a nagylelkűség, mely abból a helyzetből,
amelyben az adott pillanatban vagyunk, mindig a horizontra figyel.* Azt
jelenti, hogy *megtesszük a mindennapok kis dolgait Isten és az emberek
felé nyitott, nagy szívvel. Vagyis a kis dolgokat nagy horizontokon, Isten
országa horizontjain értékeljük.*
Ez a vezérelv viszonyítási pontokat kínál a helyes álláspont elfogadásához
a megkülönböztetés számára, hogy Isten dolgait az ő szemszögéből lássuk. *Szent
Ignác számára a nagy alapelveknek bele kell testesülniük a tér, az idő és a
személyek életkörülményeibe.* XXIII. János a maga módján ilyen kormányzási
álláspontra helyezkedett, amikor vezérelvét ismételgette: *Omnia videre,
multa dissimulare, pauca corrigere,* mert jóllehet mindent (omnia) látott,
a teljes dimenziót, mégis úgy tartotta jónak, hogy a kevésben (pauca), a
legszűkebb dimenzióban cselekedjen. *Lehetnek nagy terveink, de a
megvalósításkor kevés és kicsiny dolgon munkálkodjunk.* *Vagy használhatunk
gyenge eszközöket, amelyek hatékonyabbnak bizonyulnak, mint az erős
eszközök,* ahogy Szent Pál mondja a Korintusiaknak írt első levelében.
Ez a megkülönböztetés *időt igényel*. Sokan úgy gondolják, hogy a
változások és a reformok rövid idő alatt megtörténnek. Hiszem, hogy *mindig
szükség van időre a valódi, hatékony változás alapjainak a letételéhez*. *Ez
a megkülönböztetés ideje.* Némelykor a megkülönböztetés azonnali
cselekvésre ösztönöz, pedig kezdetben úgy gondoltuk, később kell
cselekednünk. Ez történt velem is az elmúlt hónapokban.* A megkülönböztetés
mindig az Úr jelenlétében történik, figyelve a jelekre, az eseményekre,
meghallgatva az embereket, különösen a szegényeket.* Az én választásaim,
még az élet hétköznapi részéhez tartozók is, mint például egy szerény autó
használata, mind a lelki megkülönböztetéshez kapcsolódnak, ami olyan
követelményre válaszol, mely a dolgokból, az emberekből, az idők jeleinek
olvasatából ered. *Az Úrban való megkülönböztetés vezet engem abban,
ahogyan kormányzok.* Nos hát, én *nem bízom a hirtelen hozott döntésekben!*
*Nem bízom az első döntésben,* vagyis az első dologban, ami az eszembe jut
egy döntés meghozatalakor. Az ilyen döntés általában elhibázott. *Várnom
kell, magamban értékelni, rászánni a szükséges időt.* *A megkülönböztetés
bölcsessége megment az élet szükségszerű kétértelműségétől,* és segít
megtalálni a legalkalmasabb eszközöket, amelyek nem mindig azok, amelyek
nagynak és erősnek látszanak.”
*Kormányzási tapasztalat*
Milyen tapasztalatok járultak hozzá *Bergoglio atya* vezetői képességeinek
kibontakoztatásához, aki *előbb házfőnök, majd tartományfőnök volt a Jézus
Társaságában.* A Társaság kormányzási stílusa magában foglalja az elöljáró
részéről a döntést, de a szembesülést is a „konzultoraival”. Így kérdezem a
pápát: *„Gondolja, hogy az eddigi vezetői tapasztalata segítheti Önt az
egyetemes egyház kormányzásának feladatában?”* Ferenc pápa kicsit
elgondolkodik, majd komoly és mégis nagyon derűs lesz.
*„A Társaságban szerzett elöljárói tapasztalatomban, az igazat megvallva,
nem mindig viselkedtem így, vagyis nem tartottam meg a szükséges
konzultációkat. És ez nem volt jó*. Az én *kormányzásom jezsuitaként
kezdetben nagyon elhibázott volt. *Nehéz időszak volt ez a Társaság
számára. [A II. vatikáni zsinatot követő radikális megújulás során] eltűnt
[kilépett a rendből] egy teljes nemzedéknyi jezsuita. Ezért is lettem olyan
*fiatalon tartományfőnök. Harminchat éves voltam. Ez őrület*! Nehéz
helyzetekkel kellett szembesülnöm, és én *elhamarkodott és önkényes
döntéseket hoztam*. Igen, *de hozzá kell tennem *egy dolgot: *amikor
megbízok valakit egy feladattal, akkor tökéletesen megbízom abban az
emberben. Valóban nagy hibát kell elkövetnie, hogy visszavegyem tőle a
megbízatást*. Ennek ellenére, az emberek végül belefáradnak az
önkényeskedésbe. Az én önkényes és gyors döntéshozatalom komoly problémákat
okozott, végül *azzal vádoltak, hogy ultrakonzervatív vagyok. Erős krízist
éltem át*, amikor Cordovában voltam. Tehát én nem, biztosan nem voltam
olyan, mint Boldog Imelda [értsd: ártatlan kislány], de soha nem voltam
jobboldali. *Végeredményben az én önkényeskedő döntéshozatalom okozta a
problémákat.*
Úgy szólok erről, mint élettapasztalatról, hogy megértessem a veszélyeit.
Idővel sok mindent megtanultam. *Az Úr megengedte nekem ezt a kormányzási
pedagógiát, még fogyatékosságaim és bűneim ellenére is.* Így *később,
Buenos Aires-i érsekként kéthetente találkoztam a hat segédpüspökkel, és
évente többször a papi szenátussal.* Kérdéseket vetettek fel, *lehetett
vitatkozni* is. Ez nagyon *sokat segített nekem abban, hogy a legjobb
döntéseket hozzam.* Néhányan azt mondják nekem: „Ne konzultáljon túl sokat,
döntsön!” Ezzel szemben hiszem, hogy *a tanácskozás nagyon fontos*. A
konzisztóriumok, a szinódusok például nagyon fontos fórumai az* igazi és
aktív tanácskozás*nak. Ugyanakkor *kevésbé merev formákat kell adni
nekik.*Valódi, nem formális konzultációt akarok. A nyolc bíboros
tanácskozása, ez
az *outsider* tanácsadó csoport nemcsak az én döntésem, hanem a bíborosok
akaratának a gyümölcse is, hiszen szükségességét kifejezésre juttatták a
konklávé előtti általános kongregációk ülésein. Azt akarom, hogy *a
tanácskozás valóságos és ne formális legyen.”*
*Az egyház? Tábori kórház…*
*XVI. Benedek pápa, amikor bejelentette lemondását a pápaságról,
megrajzolta a mai világot, amely gyors változásoknak van kitéve, és a
hitélet számára nagy jelentőségű kérdésekkel szembesül,* melyek testi és
lelki életerőt igényelnek. Kérdezem a pápát annak fényében is, amit épp
imént mondott: „Mire van leginkább szüksége az egyháznak ebben a történelmi
pillanatban? *Szükségesek-e a reformok? *Milyen vágyai vannak a következő
évek egyháza számára? Milyen egyházat »álmodik«?”
*Ferenc pápa* – belekapaszkodván kérdésem nyitómondatába – *válaszát azzal
kezdi,* hogy *„Benedek pápa a szentség, a nagyság és az alázat művét
cselekedte. Ő Isten embere.”* Ferenc pápa *nagy szeretettel és
megbecsüléssel beszél elődjéről.*
„Világosan látom, hogy az a dolog,* amire ma az egyháznak leginkább
szüksége van, az az a képesség, hogy gyógyítsa a sebeket, felmelegítse a
hívők szívét*, hogy közel legyen az emberekhez. Én úgy látom *az egyház*at,
*mint egy tábori kórház*at *csata után*. *Haszontalan dolog egy súlyos
sebesülttől a koleszterin- és vércukorszintje után érdeklődni*. *Előbb a
sebeket kell ellátni, utána beszélhetünk minden másról. *Ellátni a sebeket,
*ellátni a sebeket… És alulról kell kezdeni!*
Az egyház *néha* apró dolgokba, *kicsinyes előírásokba zárkózik.* *A
legfontosabb azonban az első hír: Jézus Krisztus megváltott téged!* *Az
egyház szolgái legyenek mindenekelőtt az irgalmasság szolgái.* A gyóntató
például mindig *azt a veszély*t kockáztatja, hogy *v**agy túl szigorú, vagy
túl engedékeny. Egyik sem irgalmasság, mert egyik sem törődik az emberrel.*
*A szigorú mossa kezeit, mert a parancsolatra hivatkozik. A laza is mossa
kezeit, mondván, hogy »ez nem bűn«* vagy valami hasonlót. *Pedig az
embereket kísérni kell, a sebeket pedig gyógyítani.*
Hogyan beszélünk *Isten népé*ről? *Anya- és pásztoregyház*ról álmodom. Az
egyház szolgái legyenek *irgalmasak, törődjenek az emberekkel, kísérjék
őket jó szamaritánusként, aki lemossa, megtisztítja, fölemeli felebarátját*.
Ez a tiszta evangélium. *Isten nagyobb, mint a bűn*. A szervezeti és
szerkezeti reformok másodlagosak, vagyis csak később jönnek. *Az első
reform a magatartás reformja*. Az evangélium szolgái legyenek képesek arra,
hogy felmelegítsék az emberek szívét, hogy járjanak velük együtt a
sötétségben, hogy tudjanak velük beszélgetni, és leszállni éjszakájukba,
sötétségükbe anélkül, hogy ők maguk eltévednének. I*sten népe pásztorokat
akar és nem tisztviselőket vagy státuszklerikusokat.* A püspökök kiváltképp
legyenek olyan emberek, akik képesek *türelemmel lépést tartani
Istennel*az ő népében, oly módon,
*hogy senki se maradjon le, de azért is, hogy kísérjék a nyájat, amely
képes új utakat találni.*
Ahelyett, hogy csak elfogadó és befogadó egyház legyünk, mely nyitva tartja
ugyan kapuit, arra is törekedjünk, hogy *olyan egyház legyünk, amely új
utakat talál, amely képes kilépni saját magából, és elindulni azok felé,
akik nem járnak templomba,* akik elhagyták, vagy akik közömbösek iránta.
Aki elhagyta az egyházat, *néha olyan okból tette, amelyet meg lehet
érteni, és értékelni is lehet, és ezzel rá lehet venni őt a visszatérésre.
De ehhez merészség, bátorság kell.”*
*Optimistáknak kell lennünk?*
Még Bergoglio bíborosként Ferenc pápa azt írta, hogy Isten már a város
forgatagában él, elvegyülve az emberek között, és egyesülve minden egyes
emberrel. Szerintem ez egy másik megfogalmazása ugyanannak, amit Szent
Ignác írt a *Lelkigyakorlatok*ban, vagyis hogy Isten a mi világunkban
„dolgozik és működik”. Ezt kérdezem tehát: „Optimistáknak kell lennünk?
Melyek a remény jelei napjainkban? Hogyan lesz optimista az ember e
válságban lévő világban?”
„*Nem szeretem az optimista szót használni, mert pszichológiai magatartásra
utal. Jobban tetszik a »reménység« szó, *abban az értelemben, ahogy a
Zsidókhoz írt levél már idézett 11. fejezetében olvassuk. Az atyák nagy
nehézségeken keresztül folytatták tovább útjukat. És *a reménység nem csal
meg,* ahogy a Rómaiakhoz írt levélben olvassuk. Gondolj ezzel szemben
Puccini *Turandot*jának első találós kérdésére” – kéri tőlem a pápa.
Azonnal felidéztem, csak úgy emlékezetből a hercegnő első találós kérdését,
melynek megfejtése *a remény*: „*Sűrű éjhomályból, ébred egy kósza,
lidérces fantom. Széttárja fénylő szárnyát, lengve szárnyal a nagyvilágon át
*. Reszket érte, ki látja, esengve hívja és várja. De tovatűnik, ha jő a
hajnalóra, hogy a szívükben újra éljen. Föltámad minden éjen, és meghal
virradóra!” Versek, melyek felfedik a remény utáni vágyat, ami itt egy
szivárványszínű fantom, amely aztán eltűnik hajnalra.
„Íme – folytatja Ferenc pápa – *a keresztény remény nem egy álomkép, mely
megcsal. Isteni erény, mely végeredményben Isten ajándéka*, amit nem lehet
optimizmussá lefokozni, mely pusztán csak emberi. Isten nem sikkasztja el a
reményt, hiszen önmagát nem tagadhatja meg. Isten teljes egészében ígéret.”
*Határok és laboratóriumok*
*A kreativitás* tehát *fontos a jezsuita számára*. Amikor Ferenc pápa
a *Civiltà
Cattolica* jezsuita és világi munkatársait fogadta, három dologban foglalta
össze a jezsuiták kulturális munkája során fontos tulajdonságokat.
Emlékezetembe idézem azt a június 14-i napot. Az egész csoporttal való
találkozást megelőző beszélgetés során említette már nekem ezt a három
dolgot: *párbeszéd*, *megkülönböztetés*, *határ.* Főként az utolsót
hangsúlyozta, idézve VI. Pálnak a jezsuitákhoz intézett híres
beszédéből: „*Bárhol
az egyházban, a legnehezebb és a legkiemeltebb helyen is,* az ideológiák
keresztútján, a társadalom lövészárkaiban, ahol az ember égető szükségletei
és az evangélium örök üzenete szembesültek egymással, *régen és ma, ott
voltak és vannak a jezsuiták.”*
A pápától valami magyarázatot kérek: „Arra kért bennünket, hogy legyünk
figyelmesek, és ne essünk abba a kísértésbe, hogy a határokat
domesztikáljuk: a határ felé kell menni, nem pedig hazavinni a határokat,
hogy aztán otthon, egy kicsit kipingálva, kezessé szelídítsük. Mire
gondolt? Mit akart mondani nekünk pontosan? Ezt az interjút a Jézus
Társasága folyóiratainak egy csoportja egyeztette: mire szeretné felhívni
az ő figyelmüket? Mik legyenek a prioritásaik?”
„A három kulcskifejezést, amellyel a *Civiltá Cattolicá*hoz fordultam,
kiterjeszthetjük a Társaság összes folyóiratára, jóllehet különböző
hangsúllyal, jellegük és célkitűzéseik alapján. *Amikor a határt
hangsúlyozom, különleges módon, arra az emberi szükségletre utalok, amely
kultúrát teremt abból a kontextusól, amelyben dolgozik és amire
reflektál.*Mindig fennáll annak a veszélye, hogy laboratóriumban
éljünk.
*A mi hitünk nem laboratóriumhit, hanem úton lévő hit, történelmi hit.
Isten történelemként tárta föl magát, nem pedig elvont igazságok
gyűjteményeként.* Azért tartok a laboratóriumtól, mert ott felveszik és
hazaviszik a problémát, hogy háziasítsák, hogy kipingálják,
összefüggéseiktől függetlenül. *Nem kell hazavinni a határt, hanem a
határon kell élni, és merésznek kell lenni.”*
Fordította Vértesaljai László SJ
Az interjú könyv formában A Szív
honlapján<http://www.asziv.hu/jo-napot-ferenc-papa-vagyok> rendelhető
meg.
*christiana2013 <http://christianae.wordpress.com/author/christiana2013/>
* | 2013-09-20 - 21:56 | Kategóriák:
FERENC<http://christianae.wordpress.com/?cat=2238742>| URL:
http://wp.me/p32i7D-Cu
--------- kvetkez rsz ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20130922/9d235704/attachment.html
Tovbbi informcik a(z) Grem levelezlistrl