[Grem] az 'Elveszett bárány, elveszett drachma, tékozló fiú' történetekhez elmélkedés
Emoke Greschik
greschem at gmail.com
2013. Sze. 15., V, 07:39:07 CEST
Elmélkedés a mai vasárnapi 'Elveszett bárány, elveszett drachma, a tékozló
fiú' történetekhez - Lk 15,1-32
Boldog II. János Pál pápa az isteni irgalmasságról szóló enciklikájában
így fogalmazza meg *a tékozló fiú hazatérésé*nek igazi okát: *
"Anyagi
körülményeinek sanyarú volta, amelybe könnyelműsége és vétke miatt jutott,
megéreztette vele, hogy fiúi méltósága alatt él.* Amikor *elhatározta,
hogy
visszatér az atyai házba*, kívülről nézve úgy tűnt, hogy a nyomor és
az
éhség kényszerítette erre; az igazi ok azonban a nagyobb veszteség
megértése volt. A tékozló fiú *lelkiismeretében felébredt az
elveszett
méltóság tudata, azé a fiúságé, amelyben atyjával élt"* (Dives
in
misericordia 35.).
A mai evangélium rövidebb változatában az elveszett bárányról és az
elveszett pénzről (drachma) olvasunk, a hosszabb változat pedig kiegészíti
ezt az elveszett (tékozló) fiú történetével.* A három példabeszéd*et az
köti
össze, hogy elveszett dolgokról és személyről szólnak és mindhárom az
* Isten irgalmát mutatja be, aki keresi az elveszett, a bűnös embert. *
A
megtalálás vagy az ember oldaláról nézve a visszatalálás a megbocsátást,
az Isten szeretetébe való visszakerülést jelenti.
Egyes gimnáziumokban az irodalom keretében tanítják a tékozló fiú
történetét. Be kell vallanunk, hogy irodalmi szempontból is rendkívül
figyelemreméltó ez a drámai fordulatokban gazdag, szép kifejezéseket
használó történet. De azért óriási különbség van az irodalmi érték
felfedezése és az Isten irgalmának megtapasztalása között! *A
példabeszédet
az érti meg igazán, aki már átélte a tékozló fiú helyzetét. Aki már
elhagyta Istent és aki már visszatalált hozzá. Aki szabadságának
köszönhetően elindult a bűn titokzatos útján. Aki a bűn mélységében
képes volt visszaindulni Istenhez. Aki már megérezte az Atya
ölelését a szentgyónásban. Aki már megérezte, hogy a bűn mélységéből
egyedül Isten
képes felemelni az embert.*
Újra és újra elcsodálkozunk * a fiatalabb fiú arcátlanságá*n, akinek *
van
bátorsága ahhoz, hogy kikérje apjától örökségét, azt a vagyont, ami járna
neki apja halála után*. A fiú lázadása mögött az húzódik meg, hogy *
apja
halálát kívánja. Már korábban hozzájuthatott volna örökségéhez, ha apja
nem élne, nem létezne.* *A bűn ilyen lázadás Isten ellen. Azt gondolom,
hogy könnyebb volna az életem, boldogabb lennék, ha Isten nem
létezne.* Azt
*képzelem, hogy nincs rá szükségem, a magam erejéből is boldogulni fogok.
*
Hajlamosak vagyunk arra, hogy bűneink súlyát kisebbítsük. A bűn nem
egyszerűen csak tiszteletlenség Istennel szemben. A bűn nem egyszerűen
csak sértés Istennel szemben. *A bűn emberségünk lázadása Isten léte
ellen.* A bűn teljes elszakadás Istentől és szeretetétől. A bűn a szent
Isten
megtagadása.
Amennyire esztelen és meggondolatlan a fiú magatartása, legalább annyira
váratlan atyjának viselkedése is, aki visszafogadja őt. Ezen a fordulaton
ismét meglepődünk, hiszen *az apának nem lett volna
kötelessége
visszafogadni a fiút. Megtehette volna, hogy "két kézzel eltaszítja"
magától fiát, de ő mégis két karjával magához öleli őt. * Ez az
ölelés
egyrészt jelképezi a szeretetébe való visszafogadást, másrészt
felfedezhetjük e mozdulatban a támogatást, *hogy a fiú új
életet
kezdhessen, helyrehozhassa bűnét.* Mintha csak ezt mondaná az apa:
*a fiamnak tekintelek és segítek neked, hogy a fiamnak tekintsd magadat.*
Amikor részesülünk *a bűnbocsánat szentségben*, pontosan ezt
érezhetjük.
Isten kinyilvánítja, hogy eddig is a fiának, a gyermekének tekintett
bennünket, és továbbra is így tekint ránk. Ő nem tagadja meg hozzánk
fűződő kapcsolatát. Ugyanakkor *megadja nekünk a segítséget, hogy
bűneink megbánását és alázatos megvallását követően újra Isten gyermekének
érezzem magam. Mert amíg a bűnben éltem, addig nem éreztem ezt. Amikor
azonban Isten megbocsát, magához ölel, akkor újból érzem, hogy hozzá
tartozom.*
Segítsen minket a Hit éve abban, hogy rátaláljunk * az irgalomban
gazdag
Istenre, aki úgy indul utánunk, mint a pásztor az elveszett bárány után;
*
aki úgy keres minket, mint az asszony keresi elveszett pénzét, és aki *
úgy
vár minket, mint a tékozló fiút várta az ő szerető atyja.*
(c) Horváth István Sándor
Imádság:
Irgalmas Atyám! Beismerem, hogy sokszor eltékozlom a tőled kapott kegyelmi
kincset, kegyelmi örökséget. Elszakítom magamat tőled és szeretetedtől.
Elveszítem istengyermeki és emberi méltóságomat. A lelki sötétség
pillanatában és a tőled való elszakítottság állapotában sem akarok
elfeledkezni arról, hogy a gyermeked vagyok, mert mindig annak tekintesz.
*Adj erőt, hogy visszainduljak hozzád, akinél megtalálom a biztonságot,
a boldogságot és a szeretetet! * Ölelj magadhoz, *Uram! Bocsáss meg
nekem, Istenem! A te gyermeked vagyok. Hiszek, Uram,* erősítsd bennünk a
hitet!
* Elmélkedés:
Boldog II. János Pál pápa az isteni irgalmasságról szóló
enciklikájában
így fogalmazza meg a tékozló fiú hazatérésének igazi okát: "Anyagi
körülményeinek sanyarú volta, amelybe könnyelműsége és vétke miatt jutott,
megéreztette vele, hogy fiúi méltósága alatt él. Amikor elhatározta, hogy
visszatér az atyai házba, kívülről nézve úgy tűnt, hogy a nyomor és az
éhség kényszerítette erre; az igazi ok azonban a nagyobb veszteség
megértése volt. A tékozló fiú lelkiismeretében felébredt az elveszett
méltóság tudata, azé a fiúságé, amelyben atyjával élt" (Dives in
misericordia 35.).
A mai evangélium rövidebb változatában az elveszett bárányról és az
elveszett pénzről (drachma) olvasunk, a hosszabb változat pedig kiegészíti
ezt az elveszett (tékozló) fiú történetével. A három példabeszédet az köti
össze, hogy elveszett dolgokról és személyről szólnak és mindhárom az
Isten irgalmát mutatja be, aki keresi az elveszett, a bűnös embert. A
megtalálás vagy az ember oldaláról nézve a visszatalálás a megbocsátást,
az Isten szeretetébe való visszakerülést jelenti.
Egyes gimnáziumokban az irodalom keretében tanítják a tékozló fiú
történetét. Be kell vallanunk, hogy irodalmi szempontból is rendkívül
figyelemreméltó ez a drámai fordulatokban gazdag, szép kifejezéseket
használó történet. De azért óriási különbség van az irodalmi érték
felfedezése és az Isten irgalmának megtapasztalása között! A példabeszédet
az érti meg igazán, aki már átélte a tékozló fiú helyzetét. Aki már
elhagyta Istent és aki már visszatalált hozzá. Aki szabadságának
köszönhetően elindult a bűn titokzatos útján. Aki a bűn mélységében képes
volt visszaindulni Istenhez. Aki már megérezte az Atya ölelését a
szentgyónásban. Aki már megérezte, hogy a bűn mélységéből egyedül Isten
képes felemelni az embert.
Újra és újra elcsodálkozunk a fiatalabb fiú arcátlanságán, akinek van
bátorsága ahhoz, hogy kikérje apjától örökségét, azt a vagyont, ami járna
neki apja halála után. A fiú lázadása mögött az húzódik meg, hogy apja
halálát kívánja. Már korábban hozzájuthatott volna örökségéhez, ha apja
nem élne, nem létezne. A bűn ilyen lázadás Isten ellen. Azt gondolom, hogy
könnyebb volna az életem, boldogabb lennék, ha Isten nem létezne. Azt
képzelem, hogy nincs rá szükségem, a magam erejéből is boldogulni fogok.
Hajlamosak vagyunk arra, hogy bűneink súlyát kisebbítsük. A bűn nem
egyszerűen csak tiszteletlenség Istennel szemben. A bűn nem egyszerűen
csak sértés Istennel szemben. A bűn emberségünk lázadása Isten léte ellen.
A bűn teljes elszakadás Istentől és szeretetétől. A bűn a szent Isten
megtagadása.
Amennyire esztelen és meggondolatlan a fiú magatartása, legalább annyira
váratlan atyjának viselkedése is, aki visszafogadja őt. Ezen a fordulaton
ismét meglepődünk, hiszen az apának nem lett volna kötelessége
visszafogadni a fiút. Megtehette volna, hogy "két kézzel eltaszítja"
magától fiát, de ő mégis két karjával magához öleli őt. Ez az ölelés
egyrészt jelképezi a szeretetébe való visszafogadást, másrészt
felfedezhetjük e mozdulatban a támogatást, hogy a fiú új életet
kezdhessen, helyrehozhassa bűnét. Mintha csak ezt mondaná az apa: a
fiamnak tekintelek és segítek neked, hogy a fiamnak tekintsd magadat.
Amikor részesülünk a bűnbocsánat szentségben, pontosan ezt érezhetjük.
Isten kinyilvánítja, hogy eddig is a fiának, a gyermekének tekintett
bennünket, és továbbra is így tekint ránk. Ő nem tagadja meg hozzánk
fűződő kapcsolatát. Ugyanakkor megadja nekünk a segítséget, hogy bűneink
megbánását és alázatos megvallását követően újra Isten gyermekének érezzem
magam. Mert amíg a bűnben éltem, addig nem éreztem ezt. Amikor azonban
Isten megbocsát, magához ölel, akkor újból érzem, hogy hozzá tartozom.
Segítsen minket a Hit éve abban, hogy rátaláljunk az irgalomban gazdag
Istenre, aki úgy indul utánunk, mint a pásztor az elveszett bárány után;
aki úgy keres minket, mint az asszony keresi elveszett pénzét, és aki úgy
vár minket, mint a tékozló fiút várta az ő szerető atyja.*
(c) Horváth István Sándor
Imádság:
Irgalmas Atyám! Beismerem, hogy sokszor eltékozlom a tőled kapott kegyelmi
kincset, kegyelmi örökséget. Elszakítom magamat tőled és szeretetedtől.
Elveszítem istengyermeki és emberi méltóságomat. A lelki sötétség
pillanatában és a tőled való elszakítottság állapotában sem akarok
elfeledkezni arról, hogy a gyermeked vagyok, mert mindig annak tekintesz.
Adj erőt, hogy visszainduljak hozzád, akinél megtalálom a biztonságot, a
boldogságot és a szeretetet! Ölelj magadhoz, Uram! Bocsáss meg nekem,
Istenem! A te gyermeked vagyok. Hiszek, Uram, erősítsd bennünk a hitet!
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20130915/97d7eeeb/attachment.html
További információk a(z) Grem levelezőlistáról