[Grem] Pál Feri: Határtartás a családban

[Emoke Greschik]

Határtartás a családban - Pál Feri atya előadása
csaladhalo.hu


  <http://csaladhalo.hu/system/files/imagecache/nagy-kep/cikk/2013/10/uid-11/palferi_0_0.jpg>

*Nehéz egy gyerektől elvárni, hogy határokat tartson, ha a szülei sem
tartják meg azokat.* Arra csak az a szülő képes, aki maga is képes az
önkontrollra, önfegyelemre. *Amikor a szülőnek eljár a keze, hogy
"megmutassa hol lakik a magyarok istene!" az pont nem határtartás, hanem
egy határnak a brutális átlépése. *
------------------------------

Kedvenc példám, amikor egy szülő megveri a gyereket, mert az megverte a
kisebb testvérét, azzal a jelszóval, hogy egy életre megtanulja, hogy a
nagy nem verheti meg a kicsit. Pont nem ezt fogja megtanulni belőle, hanem
az ellenkezőjét.

A jelenleg tárgyalt *elégtelen önkontroll és önfegyelem séma*, *és *az
előző, azaz a *grandiozitás, feljogosítottság séma*  *szoros rokonságban
állnak egymással,* mivel van egy *közös pon*tjuk, nevezetesen *az elégtelen
határtartás*.

A határtartás* nem tévesztendő össze azzal,** **amikor a szülő előre
figyelmezteti a gyerekét, hogy ha még egyszer kiabálsz, pofon váglak!  Majd
amikor megteszi, elcsattan a pofon: tessék itt a határ!* Nem erről
beszélünk, hanem arról, hogy egy család összefüggésrendszerében *hogyan
válaszolunk a gyerek érzelmi szükségleteire, vagy hogyan teremtjük meg
annak a világát, amiben ez az érzelmi szükséglet ki tud elégülni*. Így
alakulhat ki annak a lehetősége, hogy valaki képes legyen szabályozni saját
magát, vagyis hogy reális kereteket kapjon az élethez. Ez *egy nagyon
összetett, sokrétű és árnyalt kérdés.*  Itt is igaz, hogy megfelelő
távolságból láthatunk csak rá egy problémára ahhoz, hogy valamilyen
megoldás körvonalazódjon. minél közelebbről nézzük, annál kisebb részletet
látunk, annál jobban beszippant a probléma, és annál lehetetlenebbnek tűnik
a megoldás.

*A család szerepe*

Itt fontos szerepe van a családnak, *a család funkcióir*ól már sokat
beszéltünk, nézzünk ezek *közül néhány*at a határtartás szempontjából.

*Információszűrés*. Szakemberek szerint 2-3 éves korig egyáltalán nem
kívánatos a TV nézés, de ha igazán jót akarnánk a gyerekeinknek, 6 éves
korig nem néznének TV-t. Ha másért nem azért, mert *a gyerek személyiségére
nincsenek jó hatással a készen kapott külső képek.* Ezen kívül a kutatások
szerint *a TV nézés passzívvá, motiválatlanná, elégedetlenné, pesszimistává
tesz.*

*A család az önmagunkra vonatkozó információk megosztásának helye.* A
család visszajelzést, útmutatást ad, ezzel is mindig közvetít valamilyen
határt. A család egyik mentálhigiénés funkciója a határtartás szempontjából
már azzal is önmagától meg tud valósulni, ha a gyereknek van testvére.
Ezért *szívbemarkoló, amikor valaki azt mondja, a gyerekemnek mindent meg
akarok adni, ezért nem lesz testvére*. Mivel kettőnek nem tudnék neki
"mindent", *gyakorlatilag a legfontosabbat nem kapja meg, amire valóban
szüksége lenne. *Segít az életfilozófia, a világkép spontán kialakulásában,
*akinek osztoznia kell egy testvérrel, már nehezen gondolja magáról, hogy ő
a világ közepe.*

*A család eligazít és segít a problémák megoldásában*. Ha beszűkülnék a
problémámba, érezhetem, hogy valaki mellettem áll, esetleg eligazít a
különböző megoldások lehetőségeiről.

*A család a pihenés és a regenerálódás helye. *Ehhez is tudni kell
határokat húzni, hogy otthon elengedhessem magam: de jó itthon! Nem kell a
szerepeimben lenni, *megmutathatom a gyengeségemet is.*

Ahhoz, hogy egy családban megtanuljuk jó helyen a határokat
megélni,*fontos lenne, hogy legyenek generációs határok
*. A szülősítésről sokat beszéltem, az tulajdonképpen nem tudatosan egy
generációs határátlépés. Sokszor kettő is. Amikor az apámnak az apja
leszek, két generációt megyek felfelé, és tulajdonképpen saját magam
nagyapja vagyok. (Némi zavart szokott előidézni, hogy hogyan legyek a saját
magam nagypapája.) * Akkor sem világosak a generációs határok, amikor az
édesanyámnak vagyok a társa.* Nem világos a család hierarchiája. Ahogy az
életnek, úgy* a családnak is van hierarchiája.* *Az élet egyszerre
demokratikus és egyszerre hierarchikus szerkezetű.* *Ma nagyon szeretjük a
demokratikus szerkezetet hangsúlyozni, azzal párhuzamban, hogy elvesztettük
a határokat.* De *az életnek van hierarchikus jellege, pl azért, mert te
többet éltél, mint én.* Csak ezt nem szeretjük hangsúlyozni, mert azt
gondoljuk, ha elfogadnánk az életnek ezen oldalát, az csak autoriter
(tekintélyelvű) módon valósulhat meg. De ez nem így van. *Sajnos nagyon
kevés olyan ember van, aki *egy családban az élet jogán valamilyen erős
szerepben van, pl.  egy nagypapa, vagy egy édesapa  és *nem él vissza a
tekintélyével a többiek rovására. Ha képesek lennénk az erős szerepeinket a
kisebbek, gyengébbek érdekében használni, világossá válna az élet
hierarchikus szerkezetének áldásos jellege.* Mert éppen az biztosítaná,
hogy én lehessek gyerek, mert te vagy az apa. Nem azt jelenti, hogy az
idősebb uralkodik a fiatalabb felett, és a kicsi el van taposva. Nem az
autoritás hatalmi mámorát jelenti, hanem azt, hogy *aki idősebb,
tapasztaltabb, annak nagyobb a felelőssége, mivel a gyermek a saját
felelősségének egy részét még nem képes hordozni, annak egy részét is a
szülő hordozza. *Nagyon *megterhelő egy gyereknek, ha Túl sok felelősséget
teszünk a vállára a sajátunkból.*  Pl. amikor a nagylánynak az édesanyja
legjobb barátnőjének kell lenni. Hát nem talál egy normális barátnőt
magának? *Tehát legyenek világosak a generációs határok. Persze ezek a
határok rugalmasak, és tele vannak élettel, de legyenek világosak.*

*A család határai*

*A családnak is van határa.* A család és a világ között is kell lenni egy
rugalmas, de nyilvánvaló határnak, *mégpedig a családtagok védelmében*.
Kifejezi, hogy ez a regenerálódás helye, itt vagyunk otthon, ide nem törhet
be akárki. Itt úgy is lehetünk, ahogy odakint nem. De *ez nem jelenti azt,
hogy az "odakintet" démonizálni kell.* Hogy csak itt vagy biztonságban
fiam, mert odakint titánok küzdelme zajlik! Ha én például egy fiatalember
vagyok, aki nem tud érzelmileg elszakadni az anyukájától (klasszikus eset,
ebből aztán anyóskonfliktusok származnak bőségesen), ha nem jövök el
otthonról, ez azt jelenti, hogy a családnak egyáltalán nincsen világos
határa. Nem úgy van, hogy anyuci, apuci gyerekek és a tágabb családban a
nagyszülők, hanem úgy, hogy ott van apa meg az anyukája, itt meg anya meg a
gyerekek és megy a huza-vona. Akkor most hol van a család határa? Anya meg
a gyerekek a család határa? De akkor az apa nincs benn a családban? Vagy
akkor apa is bent van, de a nagymamával együtt? De akkor meg mi van a
feleséggel? Zűrzavar van! *Tehát ha érzelmileg el tudok jönni a származási
családomtól, és a férjemnek, feleségemnek azt tudom mondani, hogy te vagy a
legfontosabb nő/férfi az életemben, ebből adódik, hogy ott világossá válik
a határ. *

*Az is fájdalmas, amikor a szülők nincsenek jóban egymással, és kitalálják,
hogy kinek ki a gyereke.  Ha nincs meg az egység, teljesen máshol lesznek a
határok.* (Feri atya itt személyes példáját is elmesélte édesanyjával
kapcsolatban.)

*Miért okoz sokaknak nehézséget a határtartás?*

A határtartási nehézségek azért olyan nehezen megoldhatók, mert az
érzelmeink és az érzéseink sem abba az irányba visznek minket, hogy jól
tudnánk határokat meghúzni. Mert ha olyan közegben nőttünk fel, ahol vannak
távlatok, összefüggések, az érzelmi szükségletek többé-kevésbé
kielégülhetnek,  akkor a helyzetnek megfelelő érzések és érzelmek töltenek
el és szinte akaratlanul is kialakul egy egészséges érzék, a megfelelő
határtartásra. Tehát el tudok szakadni otthonról, tisztelni tudom az
idősebbeket, a gyengébbet nem fogom bántani. De ha gyermekkorban kuszák
voltak a határok, akkor ahhoz igazodva az érzéseim állandóan rossz határok
felé fognak vinni.

Ha gyerekkoromban szerelmes vagyok anyába, de ő egyértelműen jelzi, hogy
márpedig ilyen formában esélyem sincs apával szemben, mert ők ketten egy
egység, lehet, hogy rosszul esik, lehet, hogy haragszom apámra, de egy
életre megtanultam a határtartást, ráadásul a férfi nő témában. Ez nagyon
jó alap. Viszont ha nem ilyen világosak a határok, ráadásul időnként
változnak, átléphetők, pl. valamelyik szülőnek szeretője van, aztán válás,
"anya már nem szereti apát, engem szeret" stb, azt tanulom, meg, hogy a
határok simán átléphetők. Így aztán ezt felnőtt korban ismétlődik a minta.
Felnőttként könnyen válik valakinek a szeretőjévé, aki ilyen
tapasztalatokkal nőtt fel. Ezért legyünk óvatosak a moralizálással!
Kérdezhetjük: "Hát nem látja, hogy az a férfi foglalt!?" vagy "Nem látja,
hogy az a nő egy feleség?!" Nem látja, hogy hol van a határ? Valójában nem
látja, mert ő abba nőtt bele, hogy ezek a határok kuszák, és könnyen
átléphetők, vagy nincsenek is. Ezért nem szerencsés, ha egy problémát túl
közelről nézünk, mert nem láthatunk rá a tágabb összefüggésekre, magára a
rendszerre, amiben az jelentkezik. Ezért nem volna szabad nekünk, papoknak
moralizálni. A moralizálás csak tovább ront a helyzeten. Mikor okoskodó
felületes erkölcsösködésbe kezdünk, az még messzebb visz a valóságtól. *Valódi
morális intelligenciára van szükség.* Az is egy érdekes összefüggés,
hogy *miközben
a határtartással van rengeteg bonyodalmunk, közben a morális intelligencia
rendkívül alacsony. A lelkiismeretvizsgálatnál is akkor tudunk valóban
tisztán látni, ha nem csak a külső keretekhez (Tízparancsolat) mérjük
magunkat, ami egy külső mérce, hanem a lelkiismeretünkhöz is, ami pedig egy
belső mérce*. A kettő együttesen lehet csak igazán hatékony.

*Viktor Frankl mondta: "A három legpusztítóbb dolog az emberiség életében a
kontrollálatlan szerelmi élet, a kontrollálatlan lelkiismeret, és a
kontrollálatlan istenképzetek."*
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20131025/7f848d41/attachment.html