<div dir="ltr"><h2>Határtartás a családban - Pál Feri atya előadása</h2>
<div id="cikk-normal-realtop">
<div class=""><a href="http://csaladhalo.hu">csaladhalo.hu</a></div></div>
<div class=""> </div>
<div class="">
<table border="0" cellpadding="0" cellspacing="0"><tbody><tr>
<td class="">
<div class="">
</div>
<br></td>
<td class="">
<div class="">
</div>
<br></td>
</tr></tbody></table>
</div>
<div class="">
<div class="">
<a class="" href="http://csaladhalo.hu/system/files/imagecache/nagy-kep/cikk/2013/10/uid-11/palferi_0_0.jpg" rel="lightbox[2]" title=""><img src="http://csaladhalo.hu/system/files/imagecache/cikk-kep/cikk/2013/10/uid-11/palferi_0_0.jpg" alt="" title="" class=""></a>
</div>
</div>
<p style="background-color:rgb(207,226,243)"><u><b>Nehéz egy gyerektől elvárni, hogy határokat tartson, ha a szülei sem
tartják meg azokat.</b></u> Arra csak az a szülő képes, aki maga is képes az
önkontrollra, önfegyelemre. <b><u>Amikor a szülőnek eljár a keze, hogy
„megmutassa hol lakik a magyarok istene!” az pont nem határtartás, hanem
egy határnak a brutális átlépése. </u></b></p>
<hr style="background-color:rgb(207,226,243)">
<p style="background-color:rgb(207,226,243)">Kedvenc példám, amikor egy szülő megveri a gyereket, mert az megverte
a kisebb testvérét, azzal a jelszóval, hogy egy életre megtanulja, hogy
a nagy nem verheti meg a kicsit. Pont nem ezt fogja megtanulni belőle,
hanem az ellenkezőjét.</p>
<p style="background-color:rgb(207,226,243)">A jelenleg tárgyalt <u><b>elégtelen önkontroll és önfegyelem séma</b></u>, <u><b>és </b></u>az
előző, azaz a <u><b>grandiozitás, feljogosítottság séma</b></u> <u><b>szoros rokonságban
állnak egymással,</b></u> mivel van egy <u><b>közös pon</b></u>tjuk, nevezetesen <u><b>az elégtelen
határtartás</b></u>. <br></p><p><span style="background-color:rgb(207,226,243)">A határtartás</span><u style="background-color:rgb(207,226,243)"><b> nem tévesztendő össze azzal,</b></u><b style="background-color:rgb(207,226,243)"> </b><u style="background-color:rgb(207,226,243)"><b>amikor a szülő
előre figyelmezteti a gyerekét, hogy ha még egyszer kiabálsz, pofon
váglak! Majd amikor megteszi, elcsattan a pofon: tessék itt a határ!</b></u><span style="background-color:rgb(207,226,243)">
Nem erről beszélünk, hanem arról, hogy egy család
összefüggésrendszerében </span><u style="background-color:rgb(207,226,243)"><b>hogyan válaszolunk a gyerek érzelmi
szükségleteire, vagy hogyan teremtjük meg annak a világát, amiben ez az
érzelmi szükséglet ki tud elégülni</b></u><span style="background-color:rgb(207,226,243)">. Így alakulhat ki annak a lehetősége,
hogy valaki képes legyen szabályozni saját magát, vagyis hogy reális
kereteket kapjon az élethez. Ez </span><u style="background-color:rgb(207,226,243)"><b>egy nagyon összetett, sokrétű és árnyalt
kérdés.</b></u><span style="background-color:rgb(207,226,243)"> Itt is igaz, hogy megfelelő távolságból láthatunk csak rá egy
problémára ahhoz, hogy valamilyen megoldás körvonalazódjon. minél
közelebbről nézzük, annál kisebb részletet látunk, annál jobban
beszippant a probléma, és annál lehetetlenebbnek tűnik a megoldás</span>.</p>
<p><u><b><em>A család szerepe</em></b></u></p>
<p>Itt fontos szerepe van a családnak, <font size="4"><u><b>a család funkcióir</b></u></font>ól már sokat
beszéltünk, nézzünk ezek <font size="4"><u><b>közül néhány</b></u></font>at a határtartás szempontjából.</p>
<p style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><b>Információszűrés</b></u>. Szakemberek szerint 2-3 éves korig egyáltalán nem
kívánatos a TV nézés, de ha igazán jót akarnánk a gyerekeinknek, 6 éves
korig nem néznének TV-t. Ha másért nem azért, mert <u><b>a gyerek
személyiségére nincsenek jó hatással a készen kapott külső képek.</b></u> Ezen
kívül a kutatások szerint <u><b>a TV nézés passzívvá, motiválatlanná,
elégedetlenné, pesszimistává tesz.</b></u></p>
<p style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><b>A család az önmagunkra vonatkozó információk megosztásának helye.</b></u> A
család visszajelzést, útmutatást ad, ezzel is mindig közvetít valamilyen
határt. A család egyik mentálhigiénés funkciója a határtartás
szempontjából már azzal is önmagától meg tud valósulni, ha a gyereknek
van testvére. Ezért <u><b>szívbemarkoló, amikor valaki azt mondja, a
gyerekemnek mindent meg akarok adni, ezért nem lesz testvére</b></u>. Mivel
kettőnek nem tudnék neki „mindent”, <u><b>gyakorlatilag a legfontosabbat nem
kapja meg, amire valóban szüksége lenne. </b></u>Segít az életfilozófia, a
világkép spontán kialakulásában, <u><b>akinek osztoznia kell egy testvérrel,
már nehezen gondolja magáról, hogy ő a világ közepe.</b></u></p>
<p style="background-color:rgb(0,255,255)"><u><b>A család eligazít és segít a problémák megoldásában</b></u>. Ha beszűkülnék a
problémámba, érezhetem, hogy valaki mellettem áll, esetleg eligazít a
különböző megoldások lehetőségeiről.</p>
<p><u style="background-color:rgb(255,153,0)"><b>A család a pihenés és a regenerálódás helye. </b></u><span style="background-color:rgb(255,153,0)">Ehhez is tudni kell
határokat húzni, hogy otthon elengedhessem magam: de jó itthon! Nem kell
a szerepeimben lenni, </span><u><b><span style="background-color:rgb(255,153,0)">megmutathatom a gyengeségemet is</span>.</b></u> </p>
<p style="background-color:rgb(234,209,220)">Ahhoz, hogy egy családban megtanuljuk jó helyen a határokat megélni,<u><b>
fontos lenne, hogy legyenek generációs határok</b></u>. A szülősítésről sokat
beszéltem, az tulajdonképpen nem tudatosan egy generációs határátlépés.
Sokszor kettő is. Amikor az apámnak az apja leszek, két generációt
megyek felfelé, és tulajdonképpen saját magam nagyapja vagyok. (Némi
zavart szokott előidézni, hogy hogyan legyek a saját magam nagypapája.) <u><b>
Akkor sem világosak a generációs határok, amikor az édesanyámnak vagyok a
társa.</b></u> Nem világos a család hierarchiája. Ahogy az életnek, úgy<u><b> a
családnak is van hierarchiája.</b></u> <u><b>Az élet egyszerre demokratikus és
egyszerre hierarchikus szerkezetű.</b></u> <u>Ma nagyon szeretjük a demokratikus
szerkezetet hangsúlyozni, azzal párhuzamban, hogy elvesztettük a
határokat.</u> De <u><b>az életnek van hierarchikus jellege, pl azért, mert te
többet éltél, mint én.</b></u> Csak ezt nem szeretjük hangsúlyozni, mert azt
gondoljuk, ha elfogadnánk az életnek ezen oldalát, az csak autoriter
(tekintélyelvű) módon valósulhat meg. De ez nem így van. <u><b>Sajnos nagyon
kevés olyan ember van, aki </b></u>egy családban az élet jogán valamilyen erős
szerepben van, pl. egy nagypapa, vagy egy édesapa és <u><b>nem él vissza a
tekintélyével a többiek rovására. Ha képesek lennénk az erős
szerepeinket a kisebbek, gyengébbek érdekében használni, világossá válna
az élet hierarchikus szerkezetének áldásos jellege.</b></u> Mert éppen az
biztosítaná, hogy én lehessek gyerek, mert te vagy az apa. Nem azt
jelenti, hogy az idősebb uralkodik a fiatalabb felett, és a kicsi el van
taposva. Nem az autoritás hatalmi mámorát jelenti, hanem azt, hogy <u><b>aki
idősebb, tapasztaltabb, annak nagyobb a felelőssége, mivel a gyermek a
saját felelősségének egy részét még nem képes hordozni, annak egy részét
is a szülő hordozza. </b></u>Nagyon <u><b>megterhelő egy gyereknek, ha Túl sok
felelősséget teszünk a vállára a sajátunkból.</b></u> Pl. amikor a nagylánynak
az édesanyja legjobb barátnőjének kell lenni. Hát nem talál egy normális
barátnőt magának? <u><b>Tehát legyenek világosak a generációs határok. Persze
ezek a határok rugalmasak, és tele vannak élettel, de legyenek
világosak.</b></u></p>
<p><u><b><em>A család határai</em></b></u></p>
<p style="background-color:rgb(255,229,153)"><u><b>A családnak is van határa.</b></u> A család és a világ között is kell lenni
egy rugalmas, de nyilvánvaló határnak, <u><b>mégpedig a családtagok
védelmében</b></u>. Kifejezi, hogy ez a regenerálódás helye, itt vagyunk otthon,
ide nem törhet be akárki. Itt úgy is lehetünk, ahogy odakint nem. De <u><b>ez
nem jelenti azt, hogy az „odakintet” démonizálni kell.</b></u> Hogy csak itt
vagy biztonságban fiam, mert odakint titánok küzdelme zajlik! Ha én
például egy fiatalember vagyok, aki nem tud érzelmileg elszakadni az
anyukájától (klasszikus eset, ebből aztán anyóskonfliktusok származnak
bőségesen), ha nem jövök el otthonról, ez azt jelenti, hogy a családnak
egyáltalán nincsen világos határa. Nem úgy van, hogy anyuci, apuci
gyerekek és a tágabb családban a nagyszülők, hanem úgy, hogy ott van apa
meg az anyukája, itt meg anya meg a gyerekek és megy a huza-vona. Akkor
most hol van a család határa? Anya meg a gyerekek a család határa? De
akkor az apa nincs benn a családban? Vagy akkor apa is bent van, de a
nagymamával együtt? De akkor meg mi van a feleséggel? Zűrzavar van!
<u><b>Tehát ha érzelmileg el tudok jönni a származási családomtól, és a
férjemnek, feleségemnek azt tudom mondani, hogy te vagy a legfontosabb
nő/férfi az életemben, ebből adódik, hogy ott világossá válik a határ.
</b></u><br></p><p style="background-color:rgb(255,229,153)"><u><b>Az is fájdalmas, amikor a szülők nincsenek jóban egymással, és
kitalálják, hogy kinek ki a gyereke. Ha nincs meg az egység, teljesen
máshol lesznek a határok.</b></u> (Feri atya itt személyes példáját is elmesélte
édesanyjával kapcsolatban.)</p>
<p><u><b><em>Miért okoz sokaknak nehézséget a határtartás?</em></b></u></p>
<p>A határtartási nehézségek azért olyan nehezen megoldhatók, mert az
érzelmeink és az érzéseink sem abba az irányba visznek minket, hogy jól
tudnánk határokat meghúzni. Mert ha olyan közegben nőttünk fel, ahol
vannak távlatok, összefüggések, az érzelmi szükségletek többé-kevésbé
kielégülhetnek, akkor a helyzetnek megfelelő érzések és érzelmek
töltenek el és szinte akaratlanul is kialakul egy egészséges érzék, a
megfelelő határtartásra. Tehát el tudok szakadni otthonról, tisztelni
tudom az idősebbeket, a gyengébbet nem fogom bántani. De ha
gyermekkorban kuszák voltak a határok, akkor ahhoz igazodva az érzéseim
állandóan rossz határok felé fognak vinni.</p>
<p>Ha gyerekkoromban szerelmes vagyok anyába, de ő egyértelműen jelzi,
hogy márpedig ilyen formában esélyem sincs apával szemben, mert ők
ketten egy egység, lehet, hogy rosszul esik, lehet, hogy haragszom
apámra, de egy életre megtanultam a határtartást, ráadásul a férfi nő
témában. Ez nagyon jó alap. Viszont ha nem ilyen világosak a határok,
ráadásul időnként változnak, átléphetők, pl. valamelyik szülőnek
szeretője van, aztán válás, „anya már nem szereti apát, engem szeret”
stb, azt tanulom, meg, hogy a határok simán átléphetők. Így aztán ezt
felnőtt korban ismétlődik a minta. Felnőttként könnyen válik valakinek a
szeretőjévé, aki ilyen tapasztalatokkal nőtt fel. Ezért legyünk
óvatosak a moralizálással! Kérdezhetjük: „Hát nem látja, hogy az a férfi
foglalt!?” vagy „Nem látja, hogy az a nő egy feleség?!” Nem látja, hogy
hol van a határ? Valójában nem látja, mert ő abba nőtt bele, hogy ezek a
határok kuszák, és könnyen átléphetők, vagy nincsenek is. Ezért nem
szerencsés, ha egy problémát túl közelről nézünk, mert nem láthatunk rá a
tágabb összefüggésekre, magára a rendszerre, amiben az jelentkezik.
Ezért nem volna szabad nekünk, papoknak moralizálni. A moralizálás csak
tovább ront a helyzeten. Mikor okoskodó felületes erkölcsösködésbe
kezdünk, az még messzebb visz a valóságtól.<span style="background-color:rgb(244,204,204)"> </span><u style="background-color:rgb(244,204,204)"><b>Valódi morális
intelligenciára van szükség.</b></u><span style="background-color:rgb(244,204,204)"> Az is egy érdekes összefüggés, hogy
</span><u style="background-color:rgb(244,204,204)"><b>miközben a határtartással van rengeteg bonyodalmunk, közben a morális
intelligencia rendkívül alacsony. A lelkiismeretvizsgálatnál is akkor
tudunk valóban tisztán látni, ha nem csak a külső keretekhez
(Tízparancsolat) mérjük magunkat, ami egy külső mérce, hanem a
lelkiismeretünkhöz is, ami pedig egy belső mérce</b></u><span style="background-color:rgb(244,204,204)">. A kettő együttesen
lehet csak igazán hatékony.</span></p>
<p style="background-color:rgb(244,204,204)"><u><b>Viktor Frankl mondta: „A három legpusztítóbb dolog az emberiség
életében a kontrollálatlan szerelmi élet, a kontrollálatlan
lelkiismeret, és a kontrollálatlan istenképzetek.”</b></u></p></div>