[Grem] '1956 litvn hsei' + litvn vers Magyarorszgrl '56 30 ves vforduljn

Emoke Greschik greschem at gmail.com
2013. Okt. 23., Sze, 10:10:58 CEST 

1956 ismeretlen hősei
 2013. 10. 23. 06:00 magyarkurir.hu

*1956-ban a tőlünk 1000 kilométere északon élő katolikus litvánok* – *miközben
a szovjet időkben a legnagyobb elnyomás közepette önmaguk is segítségre
szorultak-,* a földrajzi távolság ellenére *kifejezték szolidaritásukat a
magyar forradalmárokkal.* 1956 *Mindenszentek ünnepén Vilniusban és
Kaunasban*, Litvánia második legnagyobb városában is diákok és munkások
tartottak *szimpátiatüntetés*t.

*Történetünk két főhőse*: Elena Šuliauskaitė, akit Litvánia-szerte* Gerarda
nővér*ként ismernek, és Tomas Venclova,* az egyik legnagyobb kortárs litván
költő*.* Az 1956-os események mindkettőjük életét megváltoztatták.*

*Elena Šuliauskaitė 1932-ben született* a Marijampolje (Mária-mezeje)
melletti falucskában.* Vallásos családban nevelkedett*, gyermekkora
óta *pedagógus
szeretett volna lenni.* Gimnáziumi éveit követően felvették a Vilniusi
Pedagógia Főiskolára ahol *először pszichológiát, majd pedagógiát tanult*.
1956-ban utolsó évesként *az illegális diákszövetség vezetőjé*vé
választották.

<http://www.magyarkurir.hu/sites/default/files/hirek/gerardanover2_0.jpg>*Elena
Šuliauskaitė, Gerarda nővér*

*Tomas Venclova 1937-ben született* a Balti-tenger-parti nagyvárosban,
Klaipėdában.* Értelmiségi család*ban nevelkedett. *Apja* Antanas
Venclova *költő,
hithű kommunista,* aki Litvánia első szovjet megszállásakor (1939-1941) az
Oktatási Minisztérium vezetője, a később „önként” tagságát kérő
Szovjet-Litvánia himnuszának szerzője. *Tomas* Venclova *1956-ban* 19
évesen *első éves bölcsész hallgató* volt a Báthory István által alapított
Vilniusi Egyetemen, ahol akkor már három éve korkedvezménnyel tanult.

Elena az Amerika Hangja hullámain, Tomas pedig az egyetem falára felírt
falfirka nyomán *hallott* először *a Magyarországon kitört
forradalomról.*Történetük 1956. november 1-én találkozik.
*Mindketten a vilniusi események szervezőivé, visszatekintve pedig
főszereplőivé váltak.*

A vilniusi diákok a 11 éve tartó tiltás ellenére kimentek a Rasos temetőbe,
ahol ilyenkor litván szokás szerint nemcsak a családtagok, hanem a
temetőben nyugvó litván „Kossuthok” és „Széchenyik” sírján is kigyulladnak
az emlékezés fényei. Ezúttal még többről volt szó: a magyar forradalom
mellett is ki akarták fejezni szimpátiájukat. *A temetőben mintegy 500 diák
gyűlt össze. Gyertyát gyújtottak, elénekelték a betiltott litván nemzeti
himnuszt és a legkedvesebb Mária éneket (melyek elénekléséért korábban több
száz embert Szibériába hurcoltak)*. Elena javaslatára *a magyar fiatalok
példáját követve, kart karba öltve, énekelve a Vilnius szívében lévő
Hajnal-kapuhoz* igyekeztek. A barokk Óváros kapuja fölé magaslik a híres
Ostra Brama (litvánul: Aušros Vartai), melynek kápolnájában őrzik az Isteni
Irgalmasság Anyjának kegyképét.

*A karhatalom - értesülve a megmozdulásról - közbelépett. *Az Óvárosba
vezető kaput bezárták, teherautóval *a tüntetők közé hajtottak, a
fiatalokat gumibotokkal szétkergették. Elena az isteni gondviselésnek tudja
be, hogy halálos áldozatok nem voltak*. A KGB a tüntetésen résztvevők
mindegyikét elhurcolta és kihallgatta, többségüket *már másnap kicsapták
iskoláikból, így Elenát is, aki a hatvanas évek végéig különböző kétkezi,
alkalmi munkákból élt*, ezt követően fejezte be az egyetemet.* Tomas tettét
atyai nyomásra „botlásnak” tekintették*, és egészségügyi okokra hivatkozva *egy
évet ki kellett hagynia  egyetemi tanulmányaiból.*

<http://www.magyarkurir.hu/sites/default/files/hirek/tomas%20venclova_0.jpg>
*Tomas Venclova*

Ma már mindketten vallják: az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc
döntő változást jelentett életükben.

*Elena Šuliauskaitė ezt követően döntötte el, hogy Istennek szenteli életét*.
Csatlakozott a föld alatti litván egyházhoz, és a Pranciškus
Masilionis *jezsuita
atya által titokban alapított Eucharisztikus Jézus Női Kongregáció tagja*ként,
felvéve a Gerarda nevet, 1975-ben örökfogadalmat tett. *Miután befejezte
főiskolai tanulmányait, tanított*. A hetvenes évektől Vincentas
Sladkevičius,  később kaunasi érsek (a "litván Mindszenty") segítője lett.
Ő volt *a Litvániában szerkesztett, de külföldön terjesztett A Litván
Katolikus Egyház Története című szamizdat folyóirat szerkesztője, az
egyetlen hiteles hírforrásé, amely a külvilágot a litvániai eseményekről
tájékoztatta.* A független Litvánia kikiáltását követően ünnepélyesen
megújította fogadalmát. Erejéhez mérten *ma is bekapcsolódik az iskolai és
plébániai hitoktatásba.*

**

*Tomas Venclova - miután szembefordult az "emberbarát kommunizmus" hamis
ideájával *-, eldöntötte: *az irodalomnak szenteli életét*. Az egyetemre
már  ellenzékiként tért vissza. *Titokban újságíróskodik, fordít, *hosszabb
ideig él Leningrádban és Moszkvában, megismerkedik Borisz Paszternákkal, és
a még üldözöttebb Joszif Brodszkijjal is, akit öt évvel annak kiutasítása
után *disszidensként követ Amerikába. Ma a Yale Egyetemen az orosz irodalom
professzora.* Számos írása magyar nyelven is kiadásra került.* *

* **Tomas Venclova 1986-ban egy Bécsi kongresszusra érkezve, november 7-én
hírtelen elhatározással eljött Budapestre*, emigrálása óta először téve be
a lábát a "szocialista táborba”: *emlékezni jött 1956-ra, virágot hozott a
Bem-szoborhoz*. Erről tanúskodik *Útmutató *című költeménye Halasi Zoltán
fordításában:

*Útmutató / Tomas Venclova*

*Repülővel egy óra sincs, és ott vagy. ****

*

*a határőr** simán átenged: ráérősen lapozgatja útleveled*
*(örökös háborúban az egyetlen fegyver),*
*aztán int; mehetsz. Persze, sok minden megváltozhat*
*évek, hónap, akár egy perc alatt;*
*de a kockázat így se nagy. Falak rozsdállanak,*
*a Mayerling-kor lakó-odvai. Ünnep. Kirakatokban*
*évtizede nem látott arcok. Zászlódísz, transzparensek.*
*Ilyenkor a legjobb jönni, lazít az ország; a hatalom*
*víkendezik, az archívumok zárva, a kiskatona*
*csak tessék-lássék tiszteleg; nyilván a börtönökben is*
*csak két-három őr marad, akikben ég*
*a hivatástudat. Ilyenkor az egyszeri pilóta is*
*végigrepülhet, anélkül hogy lelőnék, az ország fölött,*
*hol több urán s acél, mint gabona; leszállhat a városban,*
*ahová te már aligha térsz vissza. Igaz, ő bátrabb.*
*November, sötét körutak, valaki biztos les az árkádok alól,*
*mint álmaidban annyiszor. Egyébként is, az egész olyan álomszerű.*
*Ködben a hegy. Mindegy, nem kell megmásznod.*
*Mintha egy hegy volna csak itt. Különben sík, sík, sík a Dnyeperig,*
*az Urálig, s azon is túl a Góbiig. A híd után jobbra fordulj!*
*Vak üveg-pompa, fényszórók hunyta, szecessziós vaskerítések,*
*ódon mecsetek kísérnek majd. Járókelők alig. *
*Azok se vesznek észre. Eső szitál már napok óta.*
*Völgy tárja torkát mélyes-mély lagunaöbölként.*
*Kapuboltokon kőcsigák, párkányokon polip, *
*vízililiom; a folyó is szürke, héjatlan puhány.*
*Nem ér véget – sose fog véget érni. Falusi asszony*
*virágot árul az utcán. Egy szál szegfű elég lesz.*
*Innen már nincs messze. A szobrot általában őrzik;*
*a vigyázók – elkobozni a virágokat. Csakhogy ma ünnep van.*
*Nekik is dukál egy kis pihenés. Épp harminc éve, hogy*
*itt a téren összegyűltek (ezren? kétezren?) – ötezren el se férnek),*
*egyesek szegfűvel, a zöm jobbára üres kézzel.*
*Ami azután történt, megírták sokan.*
*Hogy elolvashasd e könyveket – el kellett hagyni a hazád.*
*Néhol kövek emelkedtek magasba, mondják,*
*ott feltépték a gránitlapot, amott csorba lett egy épület sarka,*
*de annyi év után kísérő nélkül tán nem is értenéd.*
*…

Sehol egy lélek. Helyezd el a szegfűt: boruljon lábaihoz*
*a világ, mint mikor a csillag önnön méhe vonzásának enged.*
*A kontinens a völgytorokba roskad, a völgy a városi kása-ködbe,*
*a köd a térre, a tér teljes súlyával a szoborra.*
*Mindennek középpontja – a szegfű. Tömör, neutron-lüktetésű.*
*Két órával később, ahogy arra sétálsz,*
*még mindig ott fekszik a talapzaton. Úgy rémlik legalábbis.*
*Mihaszna gesztus. Vártál rá harminc évet.*
*Országot cseréltél, sorsot, barátokat – de amit akartál, meglett.*
*Ők, akik e téren összegyűltek (nem mind tért haza),*
*száz évet vártak. Még többet: száznyolcat. Hiába, no:*
*alföldek, sztyeppék, ködök már csak ehhez szoktak: várnak.*

Kuzmányi István/Magyar Kurír
--------- kvetkez rsz ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20131023/544c1524/attachment.html

Tovbbi informcik a(z) Grem levelezlistrl