[Grem] A halál árnyékában

[Emoke Greschik]

A halál árnyékában<http://jezsuita.blog.hu/2013/07/12/a_halal_arnyekaban_885>

jezsuita bloggerek
2013.07.12. 11:49 korizoli <http://blog.hu/user/137167/tab/data>

[image: betegek-kenete.jpg] Mivel évek óta hivatásgondozással és
fiatalokkal foglalkozom, ezért vannak olyan papi feladatok amelyek csak
egészen kivételes esetben találnak meg, ezek közé tartozik a temetés és a
betegek kenetének kiszolgáltatása is. Az *elmúlt héten viszont kétszer
is*alkalmam volt ilyen feladatokat végezni és valahogy mélyen
megtapasztaltam
általuk a papi küldetés egy fontos aspektusát a vigasztalás
szolgálatát. *Először
egy hét éves kislányt temettem, majd két napra rá egy végső stádiumban lévő
rákos beteghez mentem.  *

Egy munkatársunk, nevezzük Ildikónak, panaszolta el ugyanis a minap, hogy
az a nyolcvanéves bácsi, akit évek óta gondoz, egyre rosszabbul van. Karcsi
bácsi magas, jó erőben lévő ember volt tavaly novemberig, amikor
felfedezték nála a daganatot. Azóta 30 kilót fogyott és teljesen
elhatalmasodott rajta a betegség. *Végül lepedőben vitték be a kórházba,
miután elviselhetetlenné váltak a fájdalmai és már jártányi ereje sem
maradt. Ildikó sem bírta már fizikailag az ápolást, teljesen kimerült az
utolsó napokban a beteg melletti folytonos virrasztásban. Vajon hazakérül-e
még?* Ildikó szerint napjai lehetnek hátra. Ő már több hozzátartozóját
kiápolta - "amikor így verejtékezik, az már a vég". De ki tudja? A ráknál
ez kiszámíthatatlan. Novícius koromban probációként kórházi lelkigondozást
végeztem és volt olyan, hogy a beteg, aki már beszélni sem tudott, és úgy
tűnt, hogy órákon belül meghal. Ezért is hívtak hozzá az orvosok. Mindenki
meglepetésére viszont a néni másnap jobban lett és már a folyosón sétálva
találkoztunk. *Mindenesetre felajánlottam, hogy másnap reggel meglátogatom
Karcsi bácsit. Az esti zsolozsmámat érte ajánlottam fel.*

Nem indult könnyen a látogatás, mert a kiskörúton defektet kaptunk. A gyors
kerékcsere után pedig eltévesztettük az utat, de végül azért odaértünk.
Ildikó izgult, hogy vajon mi lesz ha pappal állít be, mit fog szólni az
öregúr. Karcsi bácsi, nem volt valami vallásos, sőt! *Templomba még
ünnepekkor se járt, olykor szidta a papokat, az elmúlt napok szenvedései
között meg hol káromkodott, hol kínjában mégis Istenhez fohászkodott.* Erős
fájdalmai voltak most is. "égnek a csontjaim" mondta. Ugyanakkor pozitívan
fogadott, egyáltalán nem volt ellenséges. Említette, valahogy hogy közel a
halál - vagy valami ilyesmit -de én akkor nem gondoltam volna, hogy ilyen
közeli. *Megkérdeztem, hogy imádkozhatok-e mellette. "Igen, de röviden."
Mondtam neki valamit gyorsan Jn 3,16 ról: Isten szeretetéről, és az örök
életről.*

*Beleegyezett, hogy feladjam a betegek kenetét is.* Csak a lényegi részt
mondtam, - mert nagyon fáradt volt - és megkentem a betegek olajával.
*Megköszönte
a látogatást. "Isten áldja!" - voltak az utolsó szavai, amivel búcsúzott.*

*Délben kaptam a telefonhívást Ildikótól, hogy Karcsi bácsi meghalt*. A
szobatársak elbeszélése szerint közvetlenül a távozásunk után sóhajtott
egyet és vége volt. Még az épületben lehettünk, amikor meghalt... *Döbbenten
hallottam a hírt. Évtizedek óta nem volt kapcsolata a hittel, de végül
mégis meg tudott békülni, és pár percre rá meghalt. A szenvedés, de
mindenekelőtt az elmúlt hónapok szerető figyelme és gondoskodása, mind
valahogy előkészítették Karcsi bácsit, hogy az utolsó pillanatban igent
tudjon mondani az isteni irgalomra, amely a betegek kenete szentségében
különösen megnyilvánult.* A két halálesetben közös számomra a tapasztalat,
hogy *a halál árnyékában is az emberi szerető jelenlét az isteni remény
közvetítője tud lenni. *
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20130713/090be294/attachment.html