[Grem] XVI.Benedek és Ferenc pápák 'A HIT FÉNYE' enciklikája

[Emoke Greschik]

Július 5-én mutatták be a Szentszék sajtótermében *Ferenc pápa Lumen fidei
(A hit fénye) kezdetű első enciklikájá*t.

<http://www.magyarkurir.hu/sites/default/files/hirek/Gergo/LumenFidei.jpg>Valójában
a dokumentum megírása *"négykezes" munka* volt, ahogy Ferenc pápa már
korábban jelezte. A hitről szóló enciklikát ugyanis* XVI. Benedek pápa már
jórészt elkészítette*: célja az volt, hogy a* szeretetről szóló első (Deus
caritas est*)  és *a reményről szóló második (Spe salvi)* enciklikája *után,
a hit évére való tekintettel, a hitről is* kifejtse gondolatait.

*Ferenc pápa közvetlenül elődje kezéből vette át a szöveget március 23-án
Castel Gandolfóban, és később szerényen megjegyezte: csupán "előszót" ír
hozzá*. Természetesen magáévá tette teológus elődje gondolatait, és így *megvan
a folytonosság XVI. Benedek és Ferenc pápa* programja között.

A Lumen fidei kezdetű első enciklika négy részre oszlik, egy bevezetővel és
egy végkövetkeztetéssel. Maga Ferenc pápa megmagyarázza, hogy XVI. Benedek
a szeretetről és a reményről szóló enciklikái után majdnem befejezte a
harmadikat, ezt *a hitről szóló körlevel*ét. Ferenc pápa további
kiegészítéseket fűzött hozzá.

A bevezetés (1-7.pont) a dokumentum megírásának indítékait vázolja: a hit
fényével megvilágítani az emberi létezést, segíteni az embereket, hogy meg
tudják különböztetni a jót és a rosszat a modern korban, amikor a hinni-vel
ellentétes a keresés és a hitet illúzióként élik meg. Továbbá az enciklika
a hit évében jelenik meg, ötven évvel a "hitről szóló" II. Vatikáni zsinat
után, hogy új távlatokat nyisson a hit megvallásának és megerősítésének. *"Aki
hisz, az lát", a hit fénye Isten ajándéka, amelyet táplálni és erősíteni
kell.*

Az első fejezet (8- 22, p.) címe: "Hittünk a szeretetnek" (1Jn 4, 16). A
dokumentum hivatkozik Ábrahám bibliai alakjára, aki meghallotta Isten
"hívását", és kilépett elszigetelt világából, hitt az isteni ígéretnek.* A
hívó Isten nem idegen, hanem atya, a jóság forrása, mindennek eredete és
mindent Ő tart fenn*. Izrael történetében a hittel ellentétes a
bálványimádás, az ember sokféle vágyakozásának engedve nem várja az ígéret
beteljesedését. *Ezzel ellentétben a hit ráhagyatkozás Isten
irgalmasságára, aki mindig megbocsát. A hit Isten ingyenes ajándéka, amely
alázatot követel és ráhagyatkozást, *hogy meglássuk az Istennel és az
emberekkel való találkozás fényes útját, az üdvösségtörténetet. (14. p.)

Az enciklika ezután megállapodik *Jézus alakjá*nál, *aki *közvetítő, *megnyitja
az utat a nálunk nagyobb igazság felé*: Isten szeretetének megnyilatkozása,
ami a hit alapja. Jézus halálának szemléletében megerősödik a hit, mert Ő
kinyilatkoztatja az ember iránti rendíthetetlen szeretetét. Amennyiben
pedig feltámadt, Krisztus "megbízható tanú", hitelre méltó, aki által Isten
működik a történelemben, és meghatározza annak végső kimenetelét. De *a
Jézusban való hitnek döntő szempontja, hogy részesít az ő látásmódjában. A
hit ugyanis nemcsak Jézusra tekint, hanem Jézus szempontjából néz, az ő
szemével lát. *Jézus megtestesülésének köszönhetően a hit nem választ el
bennünket a valóságtól, amikor befogadjuk őt életünkbe, felfedezzük
létezésünk mélyebb értelmét A hitnek köszönhetően az ember üdvözül, és
megnyílik a Szentlélek által közvetített szeretetnek, amely őt bensőleg
átalakítja. A pápai enciklika még hangsúlyozza, hogy* "a hit nem magánügy"*,
valami privát vélemény, hanem *hallásból ered, és ezért hirdetni kell.*

A második fejezet (23-36. p.): *"Ha nem hisztek, nem értetek" *(Iz 7, 9). A
pápa itt kimutatja a *szoros kapcsolatot a hit és az igazság között*. "A
hit igazság nélkül nem üdvözít, hanem szép mese marad, boldogság utáni
vágyakozásunk kivetítése" - hangsúlyozza Ferenc pápa. Manapság az igazság
válságát éljük meg: a mai kultúra igyekszik elfogadni a technológia
igazságát, az ember a tudománnyal méri magát: "igaz, mert működik", vagy
pedig az igazság csak egyedek számára érvényes, nem szolgálja a közjót. Ma
gyanakvón tekintenek a "nagy igazságra", amely egyszerre magyarázatot ad a
személyes és a társadalmi életre, mert tévesen azonosítják azt a XX. század
totalitarizmusainak igazságával.* A mai világ elfelejti - a relativizmus és
a fanatizmus javára - a mindenség eredetére, Istenre vonatkozó igazság
keresését.* Az enciklika ezután hangsúlyozza a hit és a szeretet közötti
kapcsolatot, továbbá azt, hogy *a hit és a hűség együtt jár.
*
Ezután hosszú reflexió következik *a hit és az ész közötti párbeszédr*ől. A
hit nem intranzigens és nem arrogáns. Ellenkezőleg: *alázatossá tesz, mások
tiszteletére vezet*. A hit a párbeszédet keresi különböző területeken: a
tudománnyal, a vallásokkal, a nem hívőkkel, mindazokkal, akik őszinte
szívvel keresik Istent. *"Aki a jót gyakorolja, Istenhez közeledik*" -
hangoztatja Ferenc pápa. Végül kitér a teológiára, amelyet nem lehet hit
nélkül művelni. A teológia részesedés abban az ismeretben, amelyet Isten
önmagáról közöl, következésképpen a keresztények hitét kell szolgálnia. *A
Tanítóhivatal nem korlát a teológia szabadságának, hanem annak alkotó
része, mert biztosítja a kapcsolatot a forrással, Krisztus Szavával*.

A harmadik fejezet (37-49. p.) *"Azt adom át, amit kaptam" (1Kor 15, 3)*.
Ez az egész fejezet az evangelizálás fontosságára összpontosul. Fontos a
kapcsolat a hit és az emlékezés között, mert Isten szeretete tart egységben
minden időkben, és Jézus kortárasaivá tesz bennünket. A hit közösségi
aktus, "aki hisz, soha sincs egyedül, mert az Egyház közösségében hiszünk.

*A hit átadásának kiváltságos eszközei **a szentségek*. A pápa szól *a
keresztségről, az Eucharisztiáról, a szentmisében elhangzó hitvallásról és
Miatyánkról, a parancsolatokról*, az Egyház egységét megvalósító hit
egységéről. *Aki kikezdi a hitet, a szeretetegység (kommúnió) igazságát
csorbítja meg.*

A negyedik fejezet (51-61. p.): "Isten hazát készít nekik" (Zsid 11, 16).
Ez az utolsó fejezet kifejti a kapcsolatot a hit és a közjó között. *A hit
jó mindenki számára: közjó, nem egyedül a túlvilágra tekint, hanem segít
építeni társadalmunkat*, hogy így haladjuk a jövő reménység felé. Az
enciklika foglalkozik a hit különböző helyzeteivel (környezeteivel): a
férfi és a nő kapcsolataként értelmezett házasságon alapuló családdal, a
fiatalokkal, minden társadalmi viszonnyal, az emberi testvériséggel, a
teremtett világ védelmével, végül a szenvedéssel és a halállal. A
keresztény tudja, hogy a* szenvedést nem lehet kiküszöbölni, de értelmet
adhatunk neki: Istenre hagyatkozunk, aki sohasem hagy el bennünket, és így
az lehet a hit növekedésének egy állomása*. A szenvedő embernek Isten nem
ad mindenre magyarázatot, de felajánlja jelenlétét, amely kis fényt gyújt a
sötétségben. Így a hit a reménységhez kapcsolódik. Itt a pápa felhívást
intéz hozzánk: "Ne hagyjuk elrabolni a reménységet, engedjük, hogy
meghiúsítsák közvetlen megoldásokkal és javaslatokkal, amelyek
eltorlaszolják utunkat."

*Végkövetkeztetés (58-60): "Boldog vagy, aki hittél" (Lk 1, 45)*Befejezésül
*Ferenc pápa Jézus Anyját, Máriát állítja elénk eszményképül, és imát intéz
hozzá, hogy segítse az ember hitét, emlékeztetve bennünket arra, hogy aki
hisz, soha sincs egyedül*, és hogy tanítson meg bennünket Jézus szemével
nézni.

Vatikáni Rádió/Magyar Kurír
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20130707/ab977984/attachment.html