<div dir="ltr"><br><div>
<div>
<div>
<p>Július 5-én mutatták be a Szentszék sajtótermében <u><b>Ferenc pápa Lumen fidei (A hit fénye) kezdetű első enciklikájá</b></u>t.</p> </div>
</div>
</div>
<p><a href="http://www.magyarkurir.hu/sites/default/files/hirek/Gergo/LumenFidei.jpg" target="_blank"><img src="http://www.magyarkurir.hu/sites/default/files/hirek/Gergo/LumenFidei_vezer.jpg" style="margin:3px 7px;float:left" height="180" width="140"></a>Valójában
a dokumentum megírása <u><b>„négykezes” munka</b></u> volt, ahogy Ferenc pápa már
korábban jelezte. A hitről szóló enciklikát ugyanis<u><b> XVI. Benedek pápa
már jórészt elkészítette</b></u>: célja az volt, hogy a<u><b> szeretetről szóló első
(Deus caritas est</b></u>) és <u><b>a reményről szóló második (Spe salvi)</b></u> enciklikája
<u><b>után, a hit évére való tekintettel, a hitről is</b></u> kifejtse gondolatait.<br><br><u><b>Ferenc
pápa közvetlenül elődje kezéből vette át a szöveget március 23-án
Castel Gandolfóban, és később szerényen megjegyezte: csupán „előszót” ír
hozzá</b></u>. Természetesen magáévá tette teológus elődje gondolatait, és így
<u><b>megvan a folytonosság </b><b>XVI. Benedek és Ferenc pápa</b></u> programja között. <br><br>A
Lumen fidei kezdetű első enciklika négy részre oszlik, egy bevezetővel
és egy végkövetkeztetéssel. Maga Ferenc pápa megmagyarázza, hogy XVI.
Benedek a szeretetről és a reményről szóló enciklikái után majdnem
befejezte a harmadikat, ezt <u><b>a hitről szóló körlevel</b></u>ét. Ferenc pápa
további kiegészítéseket fűzött hozzá. <br><br>A bevezetés (1-7.pont) a
dokumentum megírásának indítékait vázolja: a hit fényével megvilágítani
az emberi létezést, segíteni az embereket, hogy meg tudják különböztetni
a jót és a rosszat a modern korban, amikor a hinni-vel ellentétes a
keresés és a hitet illúzióként élik meg. Továbbá az enciklika a hit
évében jelenik meg, ötven évvel a „hitről szóló” II. Vatikáni zsinat
után, hogy új távlatokat nyisson a hit megvallásának és megerősítésének.
<u><b>„Aki hisz, az lát”, a hit fénye Isten ajándéka, amelyet táplálni és
erősíteni kell.</b></u><br><br>Az első fejezet (8- 22, p.) címe: „Hittünk a
szeretetnek” (1Jn 4, 16). A dokumentum hivatkozik Ábrahám bibliai
alakjára, aki meghallotta Isten „hívását”, és kilépett elszigetelt
világából, hitt az isteni ígéretnek.<u><b> A hívó Isten nem idegen, hanem
atya, a jóság forrása, mindennek eredete és mindent Ő tart fenn</b></u>. Izrael
történetében a hittel ellentétes a bálványimádás, az ember sokféle
vágyakozásának engedve nem várja az ígéret beteljesedését. <u><b>Ezzel
ellentétben a hit ráhagyatkozás Isten irgalmasságára, aki mindig
megbocsát. A hit Isten ingyenes ajándéka, amely alázatot követel és
ráhagyatkozást, </b></u>hogy meglássuk az Istennel és az emberekkel való
találkozás fényes útját, az üdvösségtörténetet. (14. p.)<br><br>Az
enciklika ezután megállapodik <u><b>Jézus alakjá</b></u>nál, <u><b>aki </b></u>közvetítő, <u><b>megnyitja
az utat a nálunk nagyobb igazság felé</b></u>: Isten szeretetének
megnyilatkozása, ami a hit alapja. Jézus halálának szemléletében
megerősödik a hit, mert Ő kinyilatkoztatja az ember iránti
rendíthetetlen szeretetét. Amennyiben pedig feltámadt, Krisztus
„megbízható tanú”, hitelre méltó, aki által Isten működik a
történelemben, és meghatározza annak végső kimenetelét. De <u><b>a Jézusban
való hitnek döntő szempontja, hogy részesít az ő látásmódjában. A hit
ugyanis nemcsak Jézusra tekint, hanem Jézus szempontjából néz, az ő
szemével lát. </b></u>Jézus megtestesülésének köszönhetően a hit nem választ el
bennünket a valóságtól, amikor befogadjuk őt életünkbe, felfedezzük
létezésünk mélyebb értelmét A hitnek köszönhetően az ember üdvözül, és
megnyílik a Szentlélek által közvetített szeretetnek, amely őt bensőleg
átalakítja. A pápai enciklika még hangsúlyozza, hogy<u><b> „a hit nem
magánügy”</b></u>, valami privát vélemény, hanem <u><b>hallásból ered, és ezért
hirdetni kell.</b></u><br><br>A második fejezet (23-36. p.): <u><b>„Ha nem hisztek,
nem értetek” </b></u>(Iz 7, 9). A pápa itt kimutatja a <u><b>szoros kapcsolatot a hit
és az igazság között</b></u>. „A hit igazság nélkül nem üdvözít, hanem szép mese
marad, boldogság utáni vágyakozásunk kivetítése” – hangsúlyozza Ferenc
pápa. Manapság az igazság válságát éljük meg: a mai kultúra igyekszik
elfogadni a technológia igazságát, az ember a tudománnyal méri magát:
„igaz, mert működik”, vagy pedig az igazság csak egyedek számára
érvényes, nem szolgálja a közjót. Ma gyanakvón tekintenek a „nagy
igazságra”, amely egyszerre magyarázatot ad a személyes és a társadalmi
életre, mert tévesen azonosítják azt a XX. század totalitarizmusainak
igazságával.<u><b> A mai világ elfelejti – a relativizmus és a fanatizmus
javára – a mindenség eredetére, Istenre vonatkozó igazság keresését.</b></u> Az
enciklika ezután hangsúlyozza a hit és a szeretet közötti kapcsolatot,
továbbá azt, hogy <u><b>a hit és a hűség együtt jár.<br></b></u><br>Ezután hosszú
reflexió következik <u><b>a hit és az ész közötti párbeszédr</b></u>ől. A hit nem
intranzigens és nem arrogáns. Ellenkezőleg: <u><b>alázatossá tesz, mások
tiszteletére vezet</b></u>. A hit a párbeszédet keresi különböző területeken: a
tudománnyal, a vallásokkal, a nem hívőkkel, mindazokkal, akik őszinte
szívvel keresik Istent. <u><b>„Aki a jót gyakorolja, Istenhez közeledik</b></u>” –
hangoztatja Ferenc pápa. Végül kitér a teológiára, amelyet nem lehet hit
nélkül művelni. A teológia részesedés abban az ismeretben, amelyet
Isten önmagáról közöl, következésképpen a keresztények hitét kell
szolgálnia. <u><b>A Tanítóhivatal nem korlát a teológia szabadságának, hanem
annak alkotó része, mert biztosítja a kapcsolatot a forrással, Krisztus
Szavával</b></u>.<br><br>A harmadik fejezet (37-49. p.) <u><b>„Azt adom át, amit
kaptam” (1Kor 15, 3)</b></u>. Ez az egész fejezet az evangelizálás fontosságára
összpontosul. Fontos a kapcsolat a hit és az emlékezés között, mert
Isten szeretete tart egységben minden időkben, és Jézus kortárasaivá
tesz bennünket. A hit közösségi aktus, „aki hisz, soha sincs egyedül,
mert az Egyház közösségében hiszünk.</p><p><u>A hit átadásának kiváltságos
eszközei </u><u><b>a szentségek</b></u>. A pápa szól <u><b>a keresztségről, az Eucharisztiáról, a
szentmisében elhangzó hitvallásról és Miatyánkról, a parancsolatokról</b></u>,
az Egyház egységét megvalósító hit egységéről. <u><b>Aki kikezdi a hitet, a
szeretetegység (kommúnió) igazságát csorbítja meg.</b></u><br><br>A negyedik
fejezet (51-61. p.): „Isten hazát készít nekik” (Zsid 11, 16). Ez az
utolsó fejezet kifejti a kapcsolatot a hit és a közjó között. <u><b>A hit jó
mindenki számára: közjó, nem egyedül a túlvilágra tekint, hanem segít
építeni társadalmunkat</b></u>, hogy így haladjuk a jövő reménység felé. Az
enciklika foglalkozik a hit különböző helyzeteivel (környezeteivel): a
férfi és a nő kapcsolataként értelmezett házasságon alapuló családdal, a
fiatalokkal, minden társadalmi viszonnyal, az emberi testvériséggel, a
teremtett világ védelmével, végül a szenvedéssel és a halállal. A
keresztény tudja, hogy a<u><b> szenvedést nem lehet kiküszöbölni, de értelmet
adhatunk neki: Istenre hagyatkozunk, aki sohasem hagy el bennünket, és
így az lehet a hit növekedésének egy állomása</b></u>. A szenvedő embernek Isten
nem ad mindenre magyarázatot, de felajánlja jelenlétét, amely kis fényt
gyújt a sötétségben. Így a hit a reménységhez kapcsolódik. Itt a pápa
felhívást intéz hozzánk: „Ne hagyjuk elrabolni a reménységet, engedjük,
hogy meghiúsítsák közvetlen megoldásokkal és javaslatokkal, amelyek
eltorlaszolják utunkat.”<br><br><u><b>Végkövetkeztetés (58-60): „Boldog vagy,
aki hittél” (Lk 1, 45)</b></u> Befejezésül <u><b>Ferenc pápa Jézus Anyját, Máriát
állítja elénk eszményképül, és imát intéz hozzá, hogy segítse az ember
hitét, emlékeztetve bennünket arra, hogy aki hisz, soha sincs egyedül</b></u>,
és hogy tanítson meg bennünket Jézus szemével nézni.<br><br>Vatikáni Rádió/Magyar Kurír</p></div>