[Grem] Adalékok Petőfi témában

2013. Feb. 21., Cs, 18:54:35 CET

Biztos csak halál. Mi kénytelenek vagyunk megelégedni a valószínűségekkel.
BL

2013. február 21. 18:28 írta, <ambruskarcsi at freestart.hu>:

> **
> Kedves Laci!
>
> Nagyon köszönöm a válaszodat. Az egyezmény szövege alapján bízvást
> mondhatnánk, hogy nem kerültek hadifoglyok Oroszországba. Azonban ién
> továbbra sem tudom elvetni a lehetőségét...
>
>
> ambruskarcsi
>
> -- Eredeti üzenet --
> *Feladó:* László Baják <laszlo.bajak at gmail.com> <laszlo.bajak at gmail.com>
> *Címzett: * <grem at turul.kgk.uni-obuda.hu> <grem at turul.kgk.uni-obuda.hu>
> *Elküldve:* 2013. február 21. 18:1
> *Tárgy : *Re: [Grem] Adalékok Petőfi témában
>
>
> Kedves Karcsi! Nem volt sem célom, sem szándékom részletesen taglalni
> Petőfi ürügyén az 1849. évi hadifogolykérdést. A küldött szövegek kapcsán
> viszont úgy tűnik ezt mégis meg kell tennem. A kérdésben az alapvetést az
> Ausztria és Oroszország között 1849 VI.12-én aláírt egyezmény jelenti. Ez
> kimondja: " Ha a foglyul ejtett lázadók között a két szövetséges hatalom
> alattvalói találtatnának, kölcsönösen kiadják őket egymásnak. Ugyanez
> történik a hadiszökevényekkel is" Ez azt jelentette, hogy az orosz csapatok
> pl. a magyar foglyaikat átadták az osztrákoknak, mig az osztrákok pl az
> elfogott lengyeleket adták át az oroszoknak. A két nagyhatalom a
> hadtörténészek tudomása szerint betartotta az egyezményt. Joggal
> kérdezheted, hogy akkor honnét származnak az idézett adatok és mendemondák.
> Egyrészt az oroszok a hadifogolycsere előtt valóban szállítottak ki
> magyarokat a Kárpátokon túli területekre, Galiciába, Bukovinába, Moldvába,
> Havasalföldre stb. Az oroszok a kiszállított hadifoglyoknak hallgatólagosan
>  megengedték, hogy akik az osztrák, vagy erdélyi románok megtorlásától való
> félelmük miatt hazamenni nem akarnának, orosz területen telepedjenek le.
> Így kerültek magyarok 1849 után Szibériába. A Petőfi legenda azért
> született, mert a köztudat nagyon nehezen emészti meg a szívéhez közel álló
> emberek elvesztését. Alig van a magyar történelemben olyan hős, akiről ne
> terjesztették volna a halála után, hogy valami titkos helyen tovább élt. A
> legendának újabb tápot adott, hogy az I. világháború nyomán százezernyi
> magyar hadifogoly került többek között Szibériába is. Ezek a foglyok
> keresték a kötődést a hazájukhoz, pl úgy, hogy minden Alexander Petrovics
> feliratú sírban Petőfit vélték felfedezni. Ahogy írtam Petőfi nem használta
> ezt a nevet.! A hazatérő foglyok azután a 30-as évektől többé kevésbé
> kiszínezve sorra hozták nyilvánosságra "szenzációs felfedezésüket",
> nyilván, hogy modern Háry Jánosként érdekessebbé tegyék háborús és
> hadifogoly emlékezéseiket. Talán érthető, hogy ilyen néprajzi jellegű
> tanúságtételeket a magyar tudományosság nem vehette komolyan. Ha
> engedélyezték volna a Petőfi rokonok exhumálását az, túl a
> kegyeletsértésen, indokolatlanul felértékelte volna a barguzini Petőfi
> legenda hitelességét. Üdvözlettel: Baják László
>
>
>
> 2013. február 21. 16:48 írta, <ambruskarcsi at freestart.hu>:
>
>> **
>> Baják Laci kijelentését: miszerint:
>>
>> "Tény, hogy az oroszok 1849-ben nem vittek Oroszországba magyarokat."
>>
>> én a helyében így írtam volna: a hivatalos történelemtudomány nem tud
>> arról (esetleg nem ismeri el), hogy 1849-ben az oroszok magyar
>> hadifoglyokat vittek volna Oroszországba.
>> E tekintetben számomra különösen érdekes a magyar történelem
>> szempontjából mindenképpen hiteles Rózsás János írása (lásd a második
>> hivatkozást!), ami számomra egyértelmű bizonyíték. A nagyságrendre nem
>> adnék becsléseket, de hogy vittek magyarokat Ororszországba, az az alábbi
>> olvasmányok alapján számomra bizonyított...
>>
>> ambruskarcsi
>>
>>
>>
>> -- Eredeti üzenet --
>> *Feladó:* <ambruskarcsi at freestart.hu> <ambruskarcsi at freestart.hu>
>>
>> <ambruskarcsi at gmail.com>
>> *Elküldve:* 2013. február 21. 15:45
>> *Tárgy : *Petőfi témában
>>
>> A témához kapcsolható részletek internetes forrását mindig előre
>> helyeztem:
>>
>> http://aranylaci.freeweb.hu/petofi/a040.h**tm<http://aranylaci.freeweb.hu/petofi/a040.htm>
>>
>>  - A Magyar Tudományos Akadémia azonban kételkedett az önök
>> felfedezésében.
>>
>>
>>
>>  - Az Akadémia szakemberei kijelentették, hogy korabeli dokumentumok
>> szükségesek ahhoz, hogy bizonyítható legyen, miszerint a 1848-49-es
>> szabadságharc után Szibériába vittek magyar hadifoglyokat. Ezt
>> bizonyítandó, egy évvel ezelőtt egy háromtagú expedíciót küldtem ki
>> Szibériába. A három tudós végigment a magyar hadifoglyok állítólagos
>> útvonalán. Megszereztem az engedélyeket ahhoz, hogy útközben levéltárak
>> titkos anyagaiba, börtönnaplókba betekinthessenek. Ez utóbbiakban
>> megtalálták például Petrovics néven Petőfi élelmiszer-ellátásának tételeit,
>> sőt verseit is. Az expedíció négy hónap múltán eljutott Irkutszkba, ahol a
>> levéltárban betekinthettek egy 365 oldalas titkos hadijelentésbe, amit a
>> magyar szabadságharc bukása után Paskievits tábornok írt a cárnak. Ebben
>> 367 lovat, 17 500 hadifoglyot, valamint Kossuth Latos és Bem tábornok
>> hadianyagát említi, amit a cárnak vittek ki. Ezt a hadijelentést nagyon
>> kevesen látták még. A betekintéshez többek közt a KGB engedélye is keltett,
>> s aki beleolvasott, annak alá kellett írni, s le kellett pecsételni egy
>> papírt is. A Petőfi Bizottság volt a világon a nyolcadik, aki
>> tanulmányozhatta ezt az ó-orosz írással írt hadijelentést. Mit gondolnak,
>> hetediknek kinek az aláírása és pecsétje volt a papíron?! 1967. március
>> 17-én a Magyar Tudományos Akadémia kutatói tanulmányozhatták az Irkutszban
>> őrzött dokumentumot. S ezek a csibész emberek, akik a mi pénzünkön
>> élősködnek, merik azt mondani, hogy nincs Petőfi-ügy, mert nincs
>> dokumentum?! Hazahoztam e jelentés másolatát, és odavágtam az asztalra. Azt
>> mondja erre Bökönyi úr, aki állatorvosi képesítéssel és 15 éves munkásőri
>> múlttal az archeológiai intézet igazgatója, hogy igen, ez itt
>> Váradi-Sternberg úrnak, az Akadémia tagjának az aláírása-, ám ő nem azért
>> ment ki akkor Irkutszkba, hogy Petőfit kutassa. Mondom erre neki, hogy
>> akármiért ment is ki, ha olvasta ezt az értékes dokumentumot, akkor vajon
>> miért nem tett említést a benne levő magyar vonatkozású tényekről.
>>
>>
>>
>>
>>
>>
>>
>>
>>
>>
>> http://www.hitelfolyoirat.hu/dl/pdf/20081**128-85309.pdf
>>
>> Ebben a kérdésben - mint laikus és mindentől távol álló személy -
>> természe-
>> tesen nem foglalhatok sem igenlő, sem tagadó állást. Moszkvából egy orosz
>> bará-
>> tomtól ugyan megkaptam az 1989. június 23-ai exhumálási jegyzőkönyv orosz
>> nyelvű másolatát, mely kétségkívül állítja, hogy Petőfi földi maradványai
>> kerültek
>> elő Barguzinban. Elküldték nekem Vaszilj Pagira ukrán történész 1998-ban
>> megje-
>> lent könyvét, mely a
>> Titokzatos Petőfi
>> címet viseli (ukránul: Zagadkovij Petrovics),
>> és a szerző 233 oldalon keresztül tárgyalja a feltárás részleteit és
>> megállapításait
>> abban a meggyőződésben, hogy Petőfi Sándor sírját tárták fel a tudósok és
>> régé-
>> szek, teljes meggyőződéssel ír a kutatások pozitív eredményéről. Azt
>> azonban ta-
>> núként állíthatom, hogy magam is találkoztam szovjet
>> kényszermunkatáborokban
>> az 1849-es honvédek utódaival, akik tudták az 1849-től eredeztethető
>> magyar
>> származásukat, és a családnevük Turóczi, Kovács és Kerekes volt.
>>
>> *Hadifoglyok Szibériában (visszaemlékezések)
>>
>> *
>> Az 1848-49-es hadifoglyok egy részének szibériai száműzetését támasztja
>> alá a következő dokumentum: Az irkutszki Egyházi Levéltárban találtak egy
>> iratot; 1851 januárjában panaszt tettek az ottani szerbek, hogy a most
>> érkezett magyarok felháborító módon megzavarták szertartásukat. (Ez
>> levéltári adat, és nem néprajzi. Fontos megjegyezni, mert az MTA a néprajzi
>> adatokat ebben az esetben nem fogadta el forrásként.)
>>
>> Még egy igen fontos könyvben bukkantak magyar nyomokra: Sz. Maximov:
>> Szibéria és a kényszermunka. (1871) (II. k. 2. rész, 376. o.): "a
>> deportáltakat száműzetési helyükön... a Bajkálon túl, az 1848-as év körül,
>> a magyarokat és más külföldieket... azzal vádolták, hogy... hamis
>> papírpénzeket hoztak forgalomba". Az adatokat Tyivenyenko és társa, Djomin
>> a Bajkál c. lapban, Pagirja pedig a munkácsi Kárpátontúli Ifjúságban
>> közölték.
>>
>> 1970. Herskovics (Gerskovics), Alekszandr Abramovics: Poéticseszkij teatr
>> Petefí (Petőfi költői színháza) Izdat. Nauka. Moszkva. Akademija Nauk
>> SzSzSzR. P. 297. (Pp. 267-268. oldalakon Lüders orosz gyalogsági tábornok
>> jelentése, amely bizonyosság arról, hogy vittek magyar foglyokat az
>> oroszok. "..Az utóbbi időben ejtett foglyok nagy terhet jelentettek
>> seregeinknek, ezért utasításba adtam a hadifoglyokna*k 2 ezres
>> oszlopokban, a Zsitomiri ezred egyik zászlóaljának fedezete mellett Tömösre
>> irányítását, ahonnan Danenberg tábornok feladata tovább küldeni őket
>> Bukovinába, Csernoviciba. A tiszteket elkülönítettük, hogy ne
>> befolyásolhassák az egyszerű katonákat útközben, és visszatartottuk őket a
>> rementúri erdőben. Bem hadsegéde és hadbiztosa, Kiss és Bicskei
>> kivételével, akiket mint fontosabbakat, Bukarestbe küldtünk..."*
>>
>> 1. Dr. Feri Sándor a Legfelsőbb Bíróság Elvi Tanácsának elnökeként vonult
>> nyugdíjba. Kilencvenegy éves korában jegyezték le visszaemlékezéseit.
>> Adatai ellenőrizhetően egytől-egyig pontosak voltak...
>>
>> A gyöngyösi diák 1914 júliusában került Budapestre jogásznak. Egy évig
>> volt egyetemi polgár. 1915 tavaszán behívták a K.U.K. 38. gyalogezredébe...
>> tizedesként került az orosz frontra. Tíz hónapos tűzvonalbeli szolgálat
>> után, éppen szabadságra készülődött, amikor beütött a Bruszilov-offenzíva.
>> Ezerszám kerültek orosz hadifogságba. Azután a szokásos hadifogolysors
>> következett. Szibéria, bányamunka, fakitermelés, vasútépítés.
>>
>> Az 1917-es forradalmi változások után - már szabadon - Jekaterinburgba
>> került, majd mint lábadozót, Petrográdba helyezték, könnyű beosztásba.
>> Hetekbe telt az út. Megérkezése után a volt osztrák-magyar nagykövetség
>> hajdani épületében jelentkezett... Hol őrszolgálatban volt, hol Husztinak
>> segédkezett a legénységi állományú magyar honvédek visszatelepítésében.
>> Életének egyik érdekes találkozásáról így beszélt:
>>
>> - A Szmolnij kapujában állandóan nagy volt a mozgás és a forgalom.
>> Különféle hivatalokba igazítottuk el a messze földről érkezett embereket.
>> Vitás ügyekben, ha én voltam az őrségparancsnok, döntenem kellett a
>> bebocsátásukról. Egyik augusztusi délelőtt értem jött az egyik katona, hogy
>> menjek, mert egy fura figura áll a kapu előtt. Rongyokba csavart lábú,
>> koldus kinézetű, hosszú, fehér szakállas, vénségesen vén muzsik állt
>> odakint. Kérdeztem, hogy mit akar. Azt válaszolta, hogy szeretne hazamenni.
>> Mondtam neki: - Eredj csak bátyuska, ki tart vissza? Úgy nézett rám, mint
>> aki már réges-régen megszokta, hogy sehol sem értik meg. Lassan felelte: -
>> De én hadifogoly vagyok! Nem érted?! - Csodálkoztam: - Mi vagy te,
>> bátyuska, hadifogoly? - Az... - bólintott - én magyar honvéd voltam és
>> 1849-ben estem orosz fogságba. - No, erre még jobban kikerekedett a szemem.
>> Gondoltam, próbára teszem. Magyarul folytattam a kérdezősködést: - Azóta
>> itt élsz, mint hadifogoly? - Nem itt - mondta, már kerékbe törve a magyar
>> nyelvet -, Szibériában. Azután visszaváltott oroszra. - Hát te magyar vagy?
>> - érdeklődött. Bólintottam. - Ha magyar vagy, akkor biztosan hallottál az
>> én unokabátyámról, Petőfi Sándorról. - Hallottam hát, de hát ő elesett... -
>> El bizony, szegény feje - helyeselt az aggastyán -, én is hallottam
>> idekint... az anyáink voltak testvérek. Mariska néne volt a nagynéném.
>> Amennyire kivettem az előadásából, hat vagy hét évvel volt fiatalabb a
>> költőnél. Kételkedtem, tovább faggattam. Mindent tudott a Petrovics
>> családról, legalábbis annyit feltétlenül, amennyit én tudtam. Az öreg az
>> erdélyi harcok idején került hadifogságba. Abban az időben persze nem járt
>> még vonat. Gyalogosan terelték át a foglyokat a Kárpátokon. Később az egyik
>> trénkocsira került hajtónak. Szerencsés volt, mert így, bár egy esztendő is
>> eltelt, de élve érkezett meg Szibériába. Talán tíz esztendőn keresztül
>> próbálkozott a hazatéréssel. Azután beletörődött a változtathatatlanba és
>> ott maradt. Megházasodott, két lánya irdatlan távolságra ment férjhez,
>> felesége is meghalt. Húsz éven keresztül teljesen egyedül morzsolgatta
>> napjait. Azután 1915-ben a kis település közelébe magyar hadifogolytábort
>> építettek. A honvédek megérkezése után hívták az öreget tolmácsnak. A
>> magyar bakáktól értesült később arról is, hogy vége van a háborúnak,
>> mehetnek haza. Ekkor határozta el, hogy a kedvező alkalmat nem szalasztja
>> el, és végre valahára ő is hazatér, elvégre, hadifogoly. Megkapta a
>> hivatalos papírt, mely igazolta hadifogoly mivoltát és azt is, hogy 71
>> évvel ezelőtt esett orosz fogságba. A többi magyarral együtt ült fel a
>> vonatra, és így jutott el a Szmolnij kapujáig. Nekem azt mondta, hogy haza
>> akar jutni, hogy hazai földbe temessék el. Futólag még azt is említette,
>> hogy Félegyházán még házrésze is van. Számon tartotta jussát. Azután a
>> mocskos condra helyett kerítettünk neki egy félig orosz, félig magyar
>> katonaruhát, és rendbeszedtük. Huszti Ferenc ellátta a hazatéréshez
>> szükséges papírokkal. Pár nap múlva az öreg magyar muzsik a többiekkel
>> együtt felszállt a hajóra és elindult utolsó útjára... hazafelé. Rövidesen
>> én is útra keltem, és a csóti, majd a hajmáskéri szűrőtáborokon keresztül
>> megérkeztem szülővárosomba, Gyöngyösre, a m. kir. rendőri felügyeletbe.
>> Talán egy esztendő múlva - újra az egyetemen - egy félegyházi kollégától
>> érdeklődtem a Petőfi-unokatestvérről. Az évfolyamtársam pár nap múlva
>> meghozta a választ. Az aggastyán szerencsésen hazaérkezett. A hosszú utat
>> még kibírta, de azt követően rövidesen meghalt.
>>
>> 3. Az "Újság" elnevezésű napilapban jelent meg 1939. július 30-án *Strém
>> István* volt szibériai hadifogoly cikke: Petőfi Szibériában? Bajtársai
>> Csitában két 48-as hadifogoly leszármazottaival találkoztak, amelyet a
>> következőképpen írt le:
>>
>> "Az orosz mit sem törődött vele, kiket hurcol el. Hiszen valamilyen
>> különös, fanatikus tradíciója volt: mindenkit, akit csak lehet, Szibériába
>> deportálni, hogy megtöltsék az irdatlan világrészt. Hogy vitték akkor a
>> foglyokat Szibériába? Gyalog, egy évig, két évig. A bűnösöket kettesével,
>> járomba fogva, a hadifoglyokat nyilván anélkül, de ezeket is kozákpikák s
>> kancsukák közt... Akit ezek elvittek a Bajkál-tó felé, Irkuckig és
>> Verchneudinszkig, az ugyan el volt temetve egész életére. Különben a
>> hadifogoly meg is nősülhetett, s egyik ősapja lehetett a máig is kissé
>> desperáló lelkű szibériai nemzedéknek, de hírt adni magáról messzi magyar
>> honba, az 1850-es, 1860-as években igazán lehetetlen volt.
>>
>> Beszélgetés negyvennyolcas honvédek szibériai leszármazottjával:
>> Megjártuk mi is a száműzöttek nagy szibériai útját és ott sínylődtünk a
>> Bajkál-tó mögött, ahol - ha nem tévedek - a múlt század derekán az orosz
>> település vége volt. Az elfogott negyvennyolcas hősöket is valószínűleg ott
>> telepítették le. Kerestük a nyomaikat. S amikor találkoztunk egy faluval,
>> melynek az volt a neve: Magyarov, megdobbant szívünkben a semmi mással sem
>> igazolt bizonyosság, hogy az 1848-as honvédek egyik településén haladtunk
>> keresztül.
>>
>> De nemsoká|a kézzelfoghatóbb bizonyítékot kaptunk. Szavahihető barátaim
>> Csitán beszéltek egy Balogh nevű orosz tiszttel, aki ugyan magyarul már nem
>> tudott, azt azonban határozottan tudta, hogy nagyapja magyar honvéd volt,
>> akit 1849-ben fogtak el a kozákok Magyarországon. Balogh praporscsik volt,
>> azaz zászlós, és valószínűleg csak a mozgósítás alatt vonult be mint
>> tartalékos, mert nős volt és ebben a legalsó tiszti rangban a ténylegesek
>> fiatalságuk miatt, többnyire nőtlenek szoktak lenni.
>>
>> Balogh maga kereste fel az átutazó magyar hadifogoly tiszteket és míg a
>> vonat állt - órákig, néha napokig - boldogan és lelkesen vitte lakására
>> "honfitársait". Felesége rögtön beállította a szamovárt s minden jó falatot
>> az asztalra rakott, amennyire tellett az ottani egyre inkább sivárabb
>> viszonyok között, mialatt férje igyekezett minél többet megtudni arról,
>> hogy micsoda ország is az a Vengrija (Magyarország), miféle emberek azok a
>> vengrik. Mindenesetre megható találkozás volt, de sajnos, a legfontosabbat
>> - azt, hogy beszélt-e neki az apja vagy a nagyapja valamit Petőfiről -
>> elfelejtették tőle megkérdezni. Azt azonban említették, hogy nagyapját
>> Erdélyben fogták el és onnan sokadmagával hozták Szibériába, ott
>> megtelepedett, orosz nőt vett feleségül, de mindig magyarnak tartotta magát
>> és ennek emléke élénken él benne, az unoka szívében is.
>>
>> Hasonlóképpen megindító volt az a jelenet, amely ugyancsak Csitán történt
>> 1915 októberében. Az állomáson állt a hosszú hadifogolyvonat, miután már
>> hetek óta zörgött rabjaival a vége-hossza nincsen nagy szibériai síkságon.
>> Amint utasai kinéztek a vagonokból, egy tíz-tizenkét éves orosz fiúcskát
>> pillantottak meg, aki fel-alá szaladgált a vonat mellett és tele torokkal
>> kiáltotta: "Kgye magyari?" (Hol vannak a magyarok?) "Itt vagyunk!" szóltak
>> ki a hadifogoly-tisztek, mire a fiúcska boldogan sietett oda és nagyon
>> rossz magyarsággal, de mégis magyarul elbeszélgetett velük. Akik
>> beszélgettek vele, azt hiszik, negyvennyolcas magyar honvéd
>> leszármazottjával volt dolguk, de hogy azt annak idején megkérdezték-e a
>> fiúcskától, erről a dolog szem- és fültanúja nem tud...
>>
>> 4. A következő hadifogoly, aki tollat ragadott - és hányan voltak, akik
>> nem írták le, csak családi körben mesélték el élményeiket! - *Stelczer
>> Lajos*. Pozsonyban, 1942-ben adott ki egy kis füzetet élményeiről:
>> "Magyarok Szibériában". Utolsó, 20. oldalán írja: "Érdekes dolgokat
>> tapasztaltak azok, akik messzebb vidékre jutottak el... találkoztak a 48-as
>> szabadságharc után Oroszországba hurcolt magyarok ivadékaival, heteket
>> töltöttek burját kolostorokban."
>>
>> 5. *Tarczali dell' Adami Géza* ny. m. kir. vezérkari őrnagy a Magyar
>> Vöröskereszt kelet-szibériai hadifoglyokat 1920-ban hazaszállító
>> küldöttségének vezetője volt. Csak a Bajkálon túlról, Kelet-Szibériából 120
>> ezer magyar hadifoglyot váltott ki az állam a Vöröskereszt segítségével.
>> Sok hadifogollyal beszélt s az 1916-os térképen (a svéd Vöröskereszt
>> térképe) még szereplő Vengerka faluról így ír "Megváltás Szibériából' című
>> könyve 181. oldalán:
>>
>> "A Bajkál vidékén van egy orosz falu, Vengerka a neve... Egyik-másik
>> utcájának az elnevezésén csodálkozva akad meg a szem: Kossuth ulica, Petőfi
>> ulica... a vengerkai öregek egyike-másika pedig, ha kiveri pipájából este a
>> mahorkai hamvát, jóízű tanyai magyarsággal köszön el szomszédjától:
>> "jóccakát, koma". - 1849-ben szakadt oda egy maroknyi magyar honvéd. Ott is
>> ragadt."
>>
>> 6. *Markovits Rodion: Szibériai garnizon* című könyve 1927-ben jelent
>> meg először. 1986-ban megérte 14. magyar nyelvű kiadását Budapesten. A cím
>> alá ezt írta: Kollektív riport-regény - amellyel nyilván azt fejezi ki,
>> hogy nemcsak saját szibériai élményeit meséli el, hanem bajtársaiét is. A
>> 189. oldaltól érdekes részleteket olvashatunk:
>>
>> "A vagonban megtudta, hogy... Kuenga mezővárosában, abban a bizonyos
>> fűszerüzletben tényleg árulnak paprikát. Mégpedig Szegedi Róza veje árulja.
>> Maga Szegedi Róza Nyikolszk-Usszuriszk vidékén lakik, és egy 48-as honvéd
>> unokája. - Különböző dolgokat meséltek a foglyok. Berezovka mellett az
>> egyik fogoly találkozott az öccsével, aki azt mesélte, hogy van két kis
>> magyar falu Szibériában. Már 48-ban ide került közülük néhány. A
>> nagyapáiktól tudták, hogy 3 és 1/2 évig gyalogoltak, amíg a mostani telepre
>> értek. Ma is tudnak magyarul. Szegedi Róza Nyikolszk-Usszuriszk vidékére
>> ment férjhez, s leánya meg ide, Kuengára. Most, hogy eljönnek kutatni az
>> őshazából elszakadt véreik nyomát a harcosok, nagyszerű konjunktúrája van a
>> régi magyaroknak. A hadifoglyok felkeresik őket, különösen a tiszt urak, és
>> elköltik náluk a pénzüket. Az okos Szegedi Róza paprikát szerzett és az
>> igen jó portéka. Nagyon veszik a magyar hadifoglyok... Hegyi bácsi, egy
>> szakállas mérnökhadnagy letette a szemüvegét és nehéz, lassú szívvel
>> kezdte: - Ezt mondom én is... Nem hittétek el nekem. Most már
>> láthatjátok... - Mit, Hegyi bácsi? - Hogy mit? Egy kicsit elvétitek a
>> lényeget. Mert itt nem az a lényeg, hogy megkérdezitek, vajon nem került-e
>> hadifogságba Petőfi Sándor, és hogy nem él-e valahol... Nagyon szép, hogy
>> Andrásfalván, Berezovka mellett még mindig él a nagy idők két tanúja... És
>> szép a lelkesedés. De nem tűnik fel nektek, hogy 48 óta még mindig nem
>> vitték haza a hadifoglyokat? Hogy a nyugalmas békenapokban sem gondolt
>> senki sem arra, mit csinálnak 48-as hőseink Szibériában?... Szeretném
>> tudni, ha ezekről is megfeledkeztek, vajon mi lesz a mi sorsunk? - Hegyi
>> bácsi hatalmas tőrt döfött a szívükbe. Kínosan fészkelődtek... itt
>> felejtették a nagy idők tanúit... Mindenféle intézmény és megmozdulás volt,
>> de vannak Szibériában katonák, akik hadifogságuk 66. évét ülik ... Itt
>> hagyták a 48-as hősöket. Itt hagyták Petőfi Sándort."
>>
>> 7. Két magyar szibériai hadifogolytól *(F. és Sz. hadnagytól, illetve
>> zászlóstól) *hallott az osztrák *Hermann Bönisch *érdekes történeteket -
>> majd egy* Skridelszkij *nevű orosz alezredes egy másik - Petőfi ottani
>> halálával kapcsolatos - hírrel megtoldotta, s így belekerült egy bécsi
>> újságba a segesvári csata évfordulóján (illetve 1936. július 30-án), a
>> Neues Wiener Tagblatt-ba.
>>
>> A két magyar tiszt Jakut-Szibériában, a Sziligir folyó mentén egy falura
>> bukkant, melynek lakosai magyarul beszéltek. 1849-ben odahurcolt foglyok
>> utódai voltak, akik "legendás küzdelmek után" telepedtek le. - Ezt a
>> folyót, még a létezését is tagadta a szibériai M. N. Melhejev egyetemi
>> docens, irkutszki földrajztudós 1968 szeptemberében. - A. Gerskovics
>> Petőfi-kutató írja le ezt Az én Petőfim című könyve 59-60. oldalán. Én
>> megtaláltam - természetesen északon, Jakut-Szibériában kerestem - a 110° és
>> 115° hosszúsági és a 65° és 70° szélességi (északi) fokok között. Pici
>> folyócska. Azóta persze tudjuk, hogy a szovjet térképek hiányosak,
>> elferdítettek, hamisak voltak sokszor - különösen Szibériával
>> kapcsolatban... Skridelszkij orosz ezredes viszont azt mondta Bönischnek,
>> hogy ez lehetséges. Ő valamikor a jakutszki, szibériai orosz kormányzóságon
>> teljesített szolgálatot - és szerinte, volt a kezében egy akta, amely
>> Alekszandr Sztyepanovics Petrovics nevű fogoly haláláról szólt, emlékei
>> szerint 1857-ben, egy Ikatovo nevű faluban. Ő - aki igen nagy irodalmi
>> érdeklődésű és művelt tiszt volt - a fogolyban Petőfi Sándort sejtette...
>> Ez a hír 1936-ban úgy felajzotta Illyés Gyulát, hogy írt a szovjet
>> írószövetségbe, Moszkvába...
>>
>> 8. Az Élet és Irodalom 1989. február 10-i szerkesztői üzeneteiben érdekes
>> levél szerepel- mely írójának három 48-as leszármazottal való
>> találkozásáról számol be, szibériai Gulag rabsága idejéből *Rózsás János,
>> * Nagykanizsa:
>>
>> "Mint az Élet és Irodalom régi olvasója szólalok meg, először hosszú évek
>> után. Az 1989. január 20-i számban nagy érdeklődéssel olvastam Veszprémi
>> Miklós: A barguzini kísértet című cikkét. Petőfi Sándor szibériai
>> legendájához nem tudok hozzászólni, de Gulag-beli hosszú rabságom évei
>> alatt volt alkalmam olyan rabtársakkal találkozni, akik az 1849-es magyar
>> hadifoglyok leszármazottai voltak. Három ilyen személyt ismertem meg,
>> egyikükről Éltető reménység című visszaemlékezésem második kötetében
>> (München, 1987) a következőket írtam: Egy napon, ahogy az udvaron mentem
>> át, valaki odakiáltott a másiknak: - Kerekes! Az felkapta a fejét és
>> odament a társához. Kétszeresen is megdobbant a szívem, egyrészt ugyanaz
>> volt a neve, mint szegény Karcsinak, akinek a haláláról a napokban
>> értesültem, másrészt újabb magyar honfitársat tételeztem fel abban a magas
>> szőke fiúban. Alkalomadtán megszólítottam Kerekest, magyarul. Csodálkozva
>> nézett rám és oroszul felelt. Kiderült, hogy színorosz. Hát akkor honnét
>> vette a magyar nevet? Mondta, hogy a családjában az a felfogás járja, hogy
>> valamelyik dédapja magyar volt, aki az 1848-as magyar felkelés után került
>> ki Oroszországba, és ő annak a nevét viseli. Azt sem tudta, hogy a neve
>> magyarul voltaképpen mit jelent... Ez a feljegyzés 1948. április utolsó
>> napjaira vonatkozik. Mivel politikai elítéltként voltam kint, magyarral
>> találkozni szomorú élményszámba ment a Gulagban. Érdekes volna tudni, hogy
>> a meglévő honvédnévsorban szerepel-e Kerekes nevű 1849-ból. "
>>
>> 9. Az Ország - Világ 1989. szeptember 6-i számának Postaládájában
>> megjelent a következő családi visszaemlékezés:
>>
>> "Öregapámtól hallottam... Az I. világháború alatt Przemyslben volt
>> vártüzér, ott esett fogságba (1916-tól 1920-ig). Hadifogolytársaival többek
>> között azon a helyen is járt, ahol a vidék lakói őrizték a nagy magyar
>> forradalmár költő, Petőfi Sándor emlékét. Azt ugyan nem tudták a
>> szibériaiak, hogyan, miképpen került arra a vidékre a költő, de a temetőt
>> meg tudták mutatni, ahol örök nyugovóra tették. Természetesen öregapám és a
>> többiek is kételkedtek ebben, nem hitték el, hogy Petőfi éppen Szibériába
>> keveredett. "Hol vannak az itt írt versei?" "Hát versekről mi sem tudunk -
>> volt az oroszok válasza -, de nem is igen írhatott itt". Az ottani népek
>> emlékezetében így maradt meg Petőfi alakja: egy teljesen ősz, összeaszott,
>> koravén, megroskadt ember volt. Jóval öregebbnek látszott, mint amennyi
>> valójában volt, meg is halt hamar. Nem nagyon érintkezett az emberekkel,
>> szótlan, réveteg, búskomor volt mindig. Nagyon is valószínű: ha élve maradt
>> a segesvári csata után, és hírül vette, hogy a szabadságharc elbukott -
>> meghasonlott, tönkrement ember lett, olyan, amilyenre a szibériaiak
>> emlékeztek. *Czotter Gábor*, Hegyeshalom."
>>
>> 10. A Szabad Szó 1989. augusztus 14-i számában megjelent *Sebestyén
>> László* cikke:
>>
>> "Az első világháborúban például Cibakházán telepedett le olyan orosz
>> hadifogoly, aki egy 1849-ben fogságba vitt magyar utódjaként született
>> Oroszországban". Megkérdeztem az adatokat a cikk írójától, s közölte velem,
>> hogy azokat Tamáska János nevű barátjától tudja, s a hazatelepedett neve
>> Tóth János volt - ha jól emlékszik...
>>
>> 11. A Magyarok című folyóirat 5. számában fog megjelenni a Csenger
>> községben élő parasztember elbeszélése, melyet édesapjától hallott - a
>> község helytörténeti múzeumának vezetője, *Fábián László *gyűjtésében.
>> Fábián a vajai múzeumigazgató Varga Béla barátja, elmondta, miről tud ez az
>> idős ember, kinek apja Szibériában volt fogoly az I. világháborúban...
>>
>> Édesapjától hallotta - kis "pulya" kora óta sokszor, a mezőn, munka
>> közben, hogy Szibérián átutazva, Csitában sokáig állt a vonat. Az ablakban
>> nézelődtek, s egy 90 év körüli, hosszú, fehér szakállú muzsik megáll
>> előttük. "Ennek is hány unokája harcolhat ellenünk!" szólt egyikük. Az öreg
>> szeméből lassan kezdtek peregni a könnyek, majd megszólalt magyarul, s
>> elmesélte, hogy 1848-as honvéd, a debreceni csatában esett foglyul 1849
>> augusztusában, Nagy-Sándor József tábornok vezényelte a csatát, ők 3600-an
>> voltak (a történelem kb. 5000 emberről tud), óriási volt a túlerő, s ő
>> orosz fogságba került, s kihozták Szibériába, később megnősült, orosz
>> feleságe lett, és sok gyermeke. Jöttek is az unokái és ő közben sírva
>> hálálkodott az Istennek, hogy meghagyta érnie, hogy még életében
>> találkozhatott magyarokkal. "Jól itthagytak bennünket!" - mondta, miközben
>> hullottak a könnyei.
>>
>> 12. Farmos községben élt egy öreg néni *Kocsisné Hegedűs Márta* - kb.
>> 1960-ban halt meg, 100 éves körül volt, tehát 1860 körül született.
>> Gyermekeinek leszármazottai mind Farmoson élnek. Ez a Mali néni mesélte -
>> Mártának is -, hogy édesapját 1849-ben cipelték el az oroszok Szibériába,
>> ahol rettenetes hidegben élt, de kb. 8-10 év múlva sikerült megszöknie
>> valahogy. Hazajött, megnősült, és sokat mesélt a borzalmas fogságáról.
>>
>> (Összeállítva korabeli dokumentumokból, visszaemlékezésekből, illetve
>> internetes forrásokból T.J. 2010)
>>
>>
>>
>>
>>
>> _________________________________________**______
>> Grem mailing list
>> Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu
>> http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/lis**tinfo/grem<http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem>
>>
>>
> ------------------------------
> _______________________________________________
> Grem mailing list
> Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu
> http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem
>
>
> _______________________________________________
> Grem mailing list
> Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu
> http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem
>
>
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20130221/b95bedd9/attachment-0001.html 