[Grem] Evangelii Gaudium folyt.

[Emoke Greschik]

Evangelii Gaudium - VII. Isten egész népe hirdeti az evangéliumot (nr.
111-134)November 26-án a Szentszék sajtótermében bemutatták Ferenc
pápa *Evangelii
Gaudium *kezdetű apostoli buzdítását, melynek ismertetésére dr. Török
Csabát, az Esztergomi Hittudományi Főiskola oktatóját kértük meg. Elemzését
napi folytatásokban adjuk közre.

"Az evangelizálás az Egyház feladata. Azonban az evangelizálás alanya jóval
több egy organikus intézménynél és hierarchiánál, hisz az sokkal inkább egy
nép, amely úton van Isten felé" (nr. 111). Ezzel az alapvető, a II.
Vatikáni Zsinatot visszhangozó meglátással kezdi Ferenc pápa az evangélium
hirdetéséről szóló III. fejezetet az Evangelii Gaudium című apostoli
buzdításában.

Az Egyháznak tudatosítania kell önmagában ezt a "nép-szerűségét", hiszen
így érti meg, hogy a mindenkit üdvözíteni akaró Isten közösségeként neki is
minden emberhez, minden néphez szóló küldetése van. Hisz Jézus nem elitet
akart magának! Ferenc pápa ezért is mondaná szívesen a még nem hívőknek:
"Az Úr téged is hív, hogy része légy népének, s ezt nagy tisztelettel és
szeretettel teszi!" (nr. 113). Hogy az Egyházban mindenkinek helye van, az
megmutatkozik abban, ahogyan a Szentlélek minden kultúra minden emberét
képes belefoglalni a krisztusi közösségbe. Ezért "a kulturális sokféleség
nem sebzi meg az Egyház egységét" (nr. 117). Később a szöveg még kitér arra
is, hogy emiatt nem csak a személyeket, de a kultúrákat is evangelizálni
kell - emiatt fontos az Egyház jelenléte a tudomány, a közgondolkodás, az
oktatás terén (nr. 132-134).

Minden kereszténynek meg kell értenie, hogy egy ilyen ezerarcú közösség
tagja, s hogy osztozik is e közösség nagy hivatásában: "mindannyian
misszionárius tanítványok vagyunk" (nr. 119-121). Ennek a keresztség
szentsége az alapja. "Minden megkeresztelt, akármilyen egyházi funkciója
vagy hitismeretekben való jártassága legyen is, az evangelizáció aktív
alanya. Helytelen lenne egy olyan elképzelésre gondolnunk, miszerint
szakképesített munkások viszik előre az evangelizációt, miközben a nép
többi tagja egyszerűen csak befogadja a cselekedeteiket" (nr. 120). Minden
keresztény el kell hogy kötelezze magát a Krisztus melletti tanúságtételre.

Az evangelizáció terén külön fejezetet szentel a pápa a népi
vallásosságnak(nr. 122-126), ebben ugyanis "meg lehet ragadni azt a
módot, ahogyan a
megkapott hit megtestesült egy kultúrában, és folyamatosan továbbadja
magát" (nr. 123). Bár egyes katolikusok gyanakodva tekintenek a népi
vallásosságra (s e tendencia felerősödött a II. Vatikáni Zsinat után),
Ferenc pápa VI. Pál szavaival arra hív, hogy fedezzük fel újra ennek a
jámborságnak az erejét: a népi vallásosság ugyanis "olyan Isten-szomjat
nyilvánít ki, amelyet csakis az egyszerűek és szegények ismerhetnek" (uo.).
Ferenc ezért is kéri, hogy "a jó Pásztor tekintetével" közelítsünk e
jámborsághoz (nr. 125), amelynek kifejezési formái - mint fogalmaz - loci
theologici, azaz teológiai források (nr. 126).

Az evangélium hiteles meghirdetésének további tényezője a személyesség,
amelynek meg kell jelennie az Egyház missziós átalakulásában. A prédikáció
első pillanata ugyanis "a személyes párbeszéd, amelyben a másik kifejezi és
megosztja örömeit, reményeit, aggodalmait szeretteiért és számos dologért,
ami megtölti szívét" (nr. 128) - mintha csak a *Gaudium et spes* kezdetű
zsinati lelkipásztori konstitúció bevezetőjének szavait hallanánk, az
evangelizációra alkalmazva. Ez a személyesség azonban csak akkor válik
éltetővé és termékennyé, ha a Szentlélek karizmái válnak hatékonnyá
benne, hiszen
"a személyek és közösségek közötti különbözőségek olykor fárasztóak
lehetnek, ám a Szentlélek, aki az eredete ennek a sokféleségnek, mindenből
ki tud hozni valami jót, és át tudja azt alakítani evangelizációs
dinamizmussá, amely a vonzás által cselekszik" (nr. 131). Ezért az emberi
arcú egység, "az uniformizálás és az egyneműsítés bevezetése" (uo.) nem
segít semmit az Egyház küldetésében - a Lélekre van itt szükség!

Evangelii Gaudium - VIII. A homília, a prédikáció (nr. 135-175)

November 26-án a Szentszék sajtótermében bemutatták Ferenc pápa *Evangelii
Gaudium *kezdetű apostoli buzdítását, melynek ismertetésére dr. Török
Csabát, az Esztergomi Hittudományi Főiskola oktatóját kértük meg. Elemzését
napi folytatásokban adjuk közre.

Az Evangelii Gaudium kezdetű apostoli buzdítás szerkezeti
középpontjában a *homília,
az igehirdetés kiemelt formája* áll. Ezek a pontok olyan mélyrehatóak,
annyira alaposan járják körül a prédikálás gyakorlatát *(az
előkészületektől kezdve a megvalósuláson át egészen az egyházi hatások
elemzéséig*), hogy ennek a szakasznak tananyaggá kell válnia a
szemináriumokban, egyfajta mini-kézikönyvül kell szolgálnia a prédikálás
mindennapos gyakorlatában élő papság számára.

A pápa legelőször* a homília koordinátái*t vázolja fel. Nem egyszerű
"prédikálásról", szent témáról szóló beszédről van itt szó. *A homília
egyedi műfaj, minőségileg több mint egy átlagos értelemben vett igehirdetés
vagy szentbeszéd*. Az első alapvető meghatározója a liturgikus kontextus
(nr. 137-138): ez determinálja tartalmát (vagy a szentírási szakaszok, vagy
a liturgikus szövegek), de a szóhasználatát, "módszertanát" is. "A homília
nem lehet egy szórakoztató látványosság, *nem felel meg a médiaforrások
logikájának, hanem át kell tüzesítenie, értelemmel kell megtöltenie a
liturgikus ünneplést"* (nr. 138). Épp a liturgia kerete okán rövidnek kell
lennie, nem hasonlíthat előadáshoz vagy hittanórához, nem keverhető össze a
bibliaórával vagy a katekézissel. Ha önállósodik, terjedelmében,
tartalmában vagy stílusában kiválik a liturgia egészének szövetéből, akkor
elfelejti az alapkövetelményt: az ünneplés "részei közötti harmóniát és
annak ritmusát" (uo.). Emellett a prédikációban *nem a dörgedelmes, vagy
éppen okos, kioktató pap szólal meg, hanem az Egyház mint anya* - aki éppen
ezért (a pápa szójátékával élve) "anya-nyelvet" beszél a homíliában (nr.
139), egyfajta anyai kultúrát valósít meg. Csak így válhat a szentbeszéd
olyan megszólalássá, amely valóban képes lángra gyújtani a szíveket.
Emellett persze szükség van a homília inkulturációjára is, hogy így végül
"az evangéliumi üzenet szintézisét, s ne különválasztott gondolatokat vagy
értékeket" közvetítsünk (nr. 143).

A következő szakasz (nr. 145-159) alapvetően a prédikáló papságnak szól, s
a felkészülés, az előkészítés szempontjait vizsgálja, melyek e helyen csak
felsorolásszerűen említünk meg: a Szentlélek segítségül hívása, az igazság
szolgálata (vagyis a szentírási szakaszok üzenetének figyelmes és alázatos
feltárása), a Szó személyessé tétele (vagyis a prédikátor személyes eggyé
válása az Igével), a lelki olvasás/értelmezés (vagyis nem pusztán
nyelvi-teológiai szövegelemzés), a nép meghallgatása (vagyis a készség
arra, hogy a hívők valóságára reflektáljunk) és a pedagógiai eszközök
alkalmazása (a képek, példák alkalmazása, a helyes nyelvezet, a pozitív
tónus). Csak így tehetünk eleget VI. Pál intésének: "sokat várnak ettől a
prédikációtól, s azért teremnek gyümölcsöt belőle, mert egyszerű, világos,
közvetlen és megfelelő" (nr. 158).

Az evangelizáció kapcsán természetesen nem hallgathatunk a kérügmáról,
vagyis az evangélium első, apostoli meghirdetésének a fontosságáról.* Nem
csak a homíliában, de a katekézisben, hitoktatásban is kérügmatikusnak kell
lenni: azaz mindig az üzenetre, a lényegre kell összpontosítani, s azt
egyszerű szavakkal, tanúságtevő magatartással* kell átadni. Emellett a
katekézis terén fontos még* a misztagógikus, a misztériumokba (értsd:
szentségekbe, szentségi életbe) bevezető szemlélet.* Enélkül semmilyen
hitoktatás nem ér semmit. Hisz a lényeg ez: "a nevelési tapasztalat
szükségszerű lépcsőzetes előrehaladása, amelyben közreműködik az egész
közösség, és a keresztény beavatás liturgikus jeleinek megújult értékelése"
(nr. 166). Azaz: a jó homília és hitoktatás belesző a közösség szentségi
életébe, valóban eleven vesszővé tesz a szőlőtőn.

Ezért is fontos, hogy  - barát*minden egyes személy vezetést, kísérést
kapjon az útján, amely adott esetben egészen személyes kell, hogy legyen.
Emellett tudatosítanunk kell önmagunkban, hogy nem csak a prédikálás és a
hitoktatás, de az egész keresztény lét a Szentírás szüntelen olvasásából,
tanulmányozásából táplálkoziki, közvetlen, bensőséges viszonyt kell
kialakítanunk a Bibliával,* hisz enélkül nem lehetünk misszionáriusok (nr.
175).

*(A dokumentum ismertetését holnap folytatjuk)*

Török Csaba/Magyar Kurír
Evangelii gaudium - IX. Az evangelizáció társadalmi vetülete - a szegények
(nr. 177-216)November 26-án a Szentszék sajtótermében bemutatták Ferenc
pápa *Evangelii gaudium *kezdetű apostoli buzdítását, melynek ismertetésére
dr. Török Csabát, az Esztergomi Hittudományi Főiskola oktatóját kértük meg.
Elemzését napi folytatásokban adjuk közre.

Az Evangelii gaudium kezdetű apostoli buzdítás IV. fejezete* az
evangelizáció társadalmi vetületei*vel foglalkozik. Ez a legterjedelmesebb
rész a szövegben, s ez is mutatja, hogy *ezen a téren milyen fordulatra,
megújulásra van szükség az Egyházban.* Természetesen ennek az egész
folyamatnak csakis az előzőek során említett kérügma lehet az alapja,
hiszen a hitünk arra adott válasz, és *az egész evangelizáció végcélja,
Isten Országa* is abban tárul fel előttünk. Mivel pedig az Országnak ez az
örömhíre nem csak megszólítja, de át is alakítja az embert minden
kapcsolatával, viszonyával egyetemben, szükségszerűen társadalmi vetülettel
is bír: *"...senki sem kívánhatja tőlünk, hogy a vallást a személyek titkos
belső világába utaljuk, a társadalmi és nemzeti életre való mindenféle
kihatás nélkül, anélkül, hogy aggódnánk a civil társadalmi intézmények üdve
felől, anélkül, hogy megnyilatkoznánk azon kérdések kapcsán, amelyek
érdeklik az állampolgárokat" *(nr. 183).

Ennek a "társadalmiságnak" *elsődleges eleme a szegények melletti
elköteleződés *- egy olyan hívő alap-magatartásforma, amelynek tettekre
váltásában Jorge Mario Bergoglio mindig is jeleskedett: mind jezsuitaként,
mind Buenos Aires főpásztoraként a favellákban, a nyomortelepeken. Hogy
korunk helyzetét leírja, a pápa bibliai képet használ fel: a zsidó nép
Egyiptomban Istenhez kiáltott, s Isten meghallotta az ő kiszolgáltatott és
kétségbeesett kiáltásukat (vö. Kiv 3,7-8.10). Aki hívő ember, az egyesül
Istennel minden egyes emberi kiáltás meghallásában - "Az Egyház felismerte,
hogy e kiáltás meghallásának szükségessége magának a kegyelemnek a
megszabadító működéséből fakad, amelyet mindannyiunkban kifejt, ezért *nem
csak párak számára fenntartott küldetésről van szó"* (nr. 188). Az egész
Egyháznak, *minden kereszténynek radikálisan szolidárissá kell válnia
minden emberrel, minden emberi fájdalommal, szenvedéssel, nyomorral, sőt
minden néppel is, amelynek a kiáltása sok ezer szájból hangzik fel.* *Ha
ezt nem valósítjuk meg, akkor hűtlenné válunk az evangéliumhoz, s bizony -
a páli szófordulattal élve (vö. Gal 2,2) - hiába fáradozunk, fölöslegesen
"futunk"*. Az erre vonatkozó hitbeli tanítás "annyira világos, annyira
közvetlen, annyira egyszerű és beszédes, hogy semmiféle egyházi
értelmezésnek nincsen joga relativizálni azt" (nr. 194).

Így *tehát Isten népének rá kell ébrednie arra, hogy a szegényeknek
kivételes helye van a soraiban.* Ez nem jelentheti azonban csupán azt, hogy
olykor anyagi segítséget nyújtunk - bár ez hasznos támogatás, önmagában
mégis kevés a hit szempontjából. "Elköteleződésünk nem kizárólag a
segítségnyújtás és támogatás akcióiban vagy programjaiban áll, a
Szentlélek *nem
féktelen aktivitást indít el bennünk, hanem elsősorban a másik felé forduló
odafigyelést,* >>akit önmagunkkal teljesen egynek tekintünk<<" (nr. 199). *Ha
ez nincs meg bennünk, akkor nem sokat ér a pénzadomány. *Ferenc pápa
kifejezetten kemény hangon szól a katolikusokhoz: "fájdalommal kívánom
kijelenteni, hogy *a legnagyobb diszkrimináció, amely a szegényeket sújtja,
a lelki odafigyelés hiánya"* (nr. 200). Ez azért fájdalmas, mert a
szegények lelke kivételesen nyitott Istenre és az evangéliumra - de mi
egyáltalán nem törődünk ezekkel a lelkekkel. *Nem csak a szegények
megélhetésére, de az üdvösségükre is gondot kell viselnünk*. A pápa szomorú
szívvel mondja ki: "Félek, hogy ezek szavak is csupán néhány kommentár
tárgyát képezik majd, s nem lesz valódi gyakorlati következményük" (nr.
201).

Valóban, az Evangelii gaudium lélekben, látásban, életben, gyakorlatban
akar megújítani minket. Ha csak nagyokat beszélünk a buzdításról,
konferenciákon, könyvekben és okoskodó szószaporítások során vizsgálgatjuk,
mint a lepkegyűjtő a hálójába került zsákmányt, akkor Ferenc pápa
kezdeményezése kudarcot vall bennünk. *Át kell alakulnunk. Milyenné?
"Kicsikké, de erősekké Isten szeretetében" *(nr. 216). Hisz "minden
keresztény meghívást nyert arra, hogy gondot fordítson azon nép és világ
sebesültségére, amelyben élünk" (uo.).

*(A dokumentum ismertetését holnap folytatjuk)*

Török Csaba/Magyar Kurír

Evangelii gaudium - X. Az evangelizáció társadalmi vetülete - a közjó és a
béke (nr. 217-237)

November 26-án a Szentszék sajtótermében bemutatták Ferenc pápa *Evangelii
gaudium *kezdetű apostoli buzdítását, melynek ismertetésére dr. Török
Csabát, az Esztergomi Hittudományi Főiskola oktatóját kértük meg. Elemzését
napi folytatásokban adjuk közre.

A Szentírás *a Szentlélek adományai között kiemelt helyen* jelöli meg *a
béké*t (vö. Gal 5,22). Társadalmi szinten ez soha nem fogható fel
"irénzimusként, az erőszak puszta hiányaként, amelyet az egyik csoportnak a
másik fölé helyezésével érnek el" (nr. 218). A béke a köznyelvben ugyanis
túl sokszor jelenti a szegények elhallgattatását, az erősek és
privilegizáltak nyugalmát, valamiféle felülről vezérelt elfojtást, amely
kiiktatja azokat a hangokat, amelyek zavarják a "nagyokat" (uo.). E kérdés
kapcsán *Ferenc pápa meglepő nyíltsággal és közvetlenséggel, keménységgel
szól.*

Gondolatmenetének azonban van teológiai mélysége is. Együttesen vizsgál
ugyanis két fogalmat: *a teljességet és a határt,* a korlátot. Az első
mindig időben érkezik el, a jövő felé irányít - a másik a jelenben van. Az
első az időre, a második a térre vonatkozik. Márpedig - a hitbeli szemlélet
alapján, így megközelítve a dolgokat - az idő felette áll a térnek. Mit is
jelent ez? "...azzal kell foglalkoznunk, hogy folyamatokat indítunk el, s nem
azzal, hogy tereket birtoklunk" (nr. 223). *A jövő, a teljesség a
vezérfényünk, nem az itt és most uralma.*

Ugyanilyen alapelv az egység elsősége a konfliktussal szemben, amire az
Egyháznak mintát kell adnia: "...lehetséges a közösség kialakítása a
különbözőségben", aminek előfeltétele, hogy *"túlhaladjunk a konfliktusos
felszínen, s a másik embert a legmélyebb méltóságában szemléljük*" (nr.
228). *Ez az evangélium útja, az igazi béke útja*. "A béke hirdetése nem
egy kialkudott békére vonatkozik, hanem azt a meggyőződést hirdeti, hogy *a
Lélek egysége harmóniába kapcsol össze minden különbözőséget*" (nr. 230).
Ferenc pápa alapelvei sorában ott találjuk még a következőket: a valóság
fontosabb az ideánál (nr. 231-233), az egész felette áll a résznek (s nem
azonos a részek puszta összegével, minőségileg több annál, nr. 234-237).

Mi bontakozik ki itt a szemeink előtt? Egy dinamikus, a lelkipásztori élet
gyakorlatában, tapasztalatában megérlelt, valóban katolikus (azaz egész
szerinti, a teljeset a szem előtt tartó) társadalomszemlélet*. Egy olyan
pápa tanítása, aki megismerte a borzalmas jobboldali diktatúrát, de utána
része volt a politikai liberalizmus hitellenességében is. Aki átélte a
jólét, de a gazdasági összeomlás, az államcsőd korszakait is. Megismerte a
helyi problémák világát, s ezzel együtt a globalizáció veszélyeit is. Így
forrott ki benne a legjobb, a legértékesebb "keresztény realizmus", *amelynek
alapelvét megtalálhatjuk az apostoli buzdítás szövegében: "*A valóság
felette áll az ideának. Ez a kritérium az Ige megtestesüléséhez s
gyakorlatba való ültetéséhez kötődik (...) A valóság, a már megtestesült és
folyton újra megtestesülni akaró Ige kritériuma lényegi fontosságú az
evangelizáció számára"* (nr. 233). Ezen alapelv miatt olvassuk az Egyház
történelmét kegyelem-történetként, "az üdvösség történeteként" is. De ami
még fontosabb: "...ez a kritérium *arra ösztönöz minket, hogy gyakorlatra
váltsuk az Igét, végbevigyük az igazságosság és szeretet tetteit,
amelyekben az Ige termékennyé lesz"* (uo.). Enélkül csak homokra építenénk,
s minden (bármily szépnek tűnő) evangelizációs dinamizmus szükségszerűen
terméketlen lenne.

*Ha a kereszténység valóban átalakul e négy kritérium (időbeliség-jövő felé
fordulás, egység, valóság, egész-szerűség) szerint, akkor hiteles tanúja
lesz Krisztus evangéliumának. *Ezzel pedig szükségszerűen együtt jár az is,
hogy mind jobban be fogja tölteni azt a szerepét a világban, a
társadalomban, amelyet Jézus maga jelölt ki számára: kovász, só, világosság
lesz. S ha ez megtörténik, akkor az Ország örömhíre valóban eljut az emberi
valóság legtávolabbi szegleteibe, *s megszüli Isten csodálatos ajándékát:*a
*békét.*

*(A dokumentum ismertetését holnap folytatjuk)*

Török Csaba/Magyar Kurír
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20131210/540c1d3f/attachment.html