[Grem] Fw: film: Tengiz Abuladze: Vezekls

Mogyorsi Dorottya modor307 at yahoo.com
2013. pr. 3., Sze, 12:58:51 CEST 

Igen, jó film, én láttam korábban.
D.


 
"Legyen elötted mindig út. Fújjon mindig hátad mögül a szél. Az esö puhán essen földjeidre. A nap melegen süsse arcodat. S amíg újra találkozunk,hordozzon téged tenyerén az Isten!"

Mielött kinyomtatja ezt a levelet, környezetvédelmi okokból kérem, gondolja meg, valóban szükséges-e a m velet.


________________________________
 From: Dr. Weinzierl Tamás <dr.weinzierl at t-online.hu>
To: grem at turul.kgk.uni-obuda.hu 
Sent: Wednesday, April 3, 2013 12:43 PM
Subject: [Grem] Fw: film: Tengiz Abuladze: Vezeklés
 

 
Subject: film
 
Érdekesség, talán a Kedves Listatagok 
számára is. ÜDvözlettel: Weinzierl Tamás
  
·                                  
·                                  
Titokban 
juttatták el Gorbacsovhoz, ő rábólintott. A szovjet rendszerváltás filmjét, 
Tengiz Abuladze Vezeklését mutatta be az Anno 
Filmklub.
A Vezeklés egy 
görög dráma, egyfajta fordított Antigoné, amelyben a konfliktus nem a zsarnok 
eltemetése körül zajlik, hanem éppenséggel arról folyik egy per, hogy az 
eltemetett diktátor nem nyugodhat békében a sírjában. És rendszerváltó film, bár 
már 1986 decemberében – a gorbacsovi glasznoszty, az új nyilvánosságpolitika 
jegyében – bemutatták.
Ez utóbbi téren 
különösen élen járt az Elem Klimov vezette szovjet filmszövetség, amely fedezte, 
hogy a kópia Grúziából Moszkvába kerüljön az ártatlannak tűnő Don Quijote című film dobozaiban, és azt levetítsék a Gorbacsov-házaspár, illetve erősen 
reformpárti főtanácsadója, Alekszandr Jakovlev számára. Ezt követően kerülhetett 
csak sor a nyilvános vetítésre: a két és fél órás film döbbenetes hatást ért el 
a szovjet közönségnél. A szovjet olvasót a Szovjet Kommunista Párt hét évtizedes 
uralma hozzászoktatta ahhoz, hogy a művészi alkotásokat politikai agitációként 
értelmezze. Márpedig ilyen élesen Hruscsov XX. és XXII. kongresszusi beszédei és 
Szolzsenyicin Iván 
Gyenyiszovicsa óta nem szembesülhettek a sztálini korszak 
kritikájával.
Abuladze azonban nem 
csupán az 1937–1938-as nagy terror éveit akarta megidézni: filmje azért 
válhatott maradandóvá, mert örökérvényűt akart mondani. Főhőse, Varlam Aravidze 
Hitler-bajszos, Mussolini-inges kis Sztálin, aki leginkább – ha már valakire – 
arra a szintén grúziai (mingréli) származású Berijára emlékeztet, aki a nagy 
perek idején került az állambiztonság (NKVD) élére. Az Aravidze név grúzul 
annyit tesz: Senki – nem konkrét személyt jelenít meg egy városi párttitkárként, 
hanem a démoni zsarnokságot.
A film erre erősít 
rá azzal, hogy abszurd módon kezeli a helyszíneket és idősíkokat. Nem pusztán 
arról van szó, hogy egy bírósági tárgyalás során a nyolcvanas évekből a 
harmincas évekbe csöppenünk. Az NKVD emberei középkori páncélos lovagként 
érkeznek a diktátorral szembeszegülő festőért. A tárgyalást – kirakatpert – a 
rendező egy gazzal benőtt régi kőépület romjai közé helyezte, ahol a vádlottak 
antik római tógákban tűnnek fel. Minden ilyen álomkép, szándékolt összemosás azt 
üzeni, hogy a filmet általános példabeszédként 
értelmezzük.
Többen legyenek a 
bűnösök, mint az ártatlanok
Mellesleg e 
kihallgatás a film egyik legzseniálisabb jelenete: vadvirágok és madárcsicsergés 
közepette kedélyesen vallatják a festőt, miközben világos számunkra, hogy azon 
koncepciós pereket idézi, amely mintegy 700 ezer áldozatot szedett – zömében a 
meggyőződéses kommunisták, de legalábbis a párttagok, a rezsim működtetői 
körében. A festő barátja, akit az összeesküvés vezetésével vádolnak, ekkor fejti 
ki – szemében az őrület tüzével –, hogyan győzhető le szerinte a terror őrült 
logikája őrült logikával. Azt vallja, minél nagyobbat, hihetetlenebbet kell 
vallani (összeesküvésük 2700 embert szervezett be azzal a céllal, hogy Bombay és 
London közt alagutat fúrjanak; mérgezett kukoricát vetettek, hogy kiirtsák a 
népet), hogy minél több ártatlan embert kell bevádolni, hogy a végén többen 
legyenek a bűnösök, mint az ártatlanok. Ugyanis, ha eljutunk idáig, majd 
legfelül felnyílik a szemük, kivizsgálják az ügyet, és megtalálják az igazi 
bűnösöket.
Abuladze nem riadt 
vissza attól sem, hogy felvesse: a sztálinizmus – a zsarnokság általában – nem 
létezhet a tömegek támogatása nélkül. Még saját stábja, a színészek is 
fenntartásokkal fogadták azokat a jeleneteket, amelyek erre utaltak. Például 
azt, amelyben festők követelik a párthoz írt levelükben, hogy festőtársukat, 
Baratelit mint a nép ellenségét tartóztassák le. Hiába tiltakozik ellene a „régi 
bolsevik” karakterét játszó funkcionárius, miszerint száz hülyénél többet ér egy 
épeszű ember, a diktátor visszautasítja: neki a nép akaratát kell szolgálnia. A 
festő feleségének rémálmában pedig – hiába bújik férjével a föld alá – a 
szántást végző paraszt felfedi hollétüket a rájuk vadászók előtt. A hétköznapi 
felelősséggel való szembesítést szintén általánosíthatjuk. A sztálini nagy 
terror éveiről ugyanakkor elmondható, hogy a sztálini vezetés nem sikertelenül 
épített a tömegek értelmiség- és bürokráciaellenes érzelmeire, miközben a 
munkásság és kolhozparasztság ennek az erőszakhullámnak kevésbé vált 
áldozatává.
A film három fő 
színtere a templom, a tárgyalóterem és a temető. Az államszocialista korszak 
nyilvánosságának nagyon fontos – ám messze nem egyedüli – terei voltak ezek. A 
szovjet állam módszeres egyházellenes politikát folytatott, amelybe 
beletartozott a vallásellenes propagandától kezdve templomok bezárásán át papok 
és szerzetesek munkatáborokba küldése is. A templom így egyértelműen az 
ellennyilvánosság tere, a hatvanas évektől kibontakozó vallásossági hullám pedig 
a politikai szembenállás egyik megnyilvánulási formája lehetett. A temetés 
esetében ugyanakkor az állami és pártrítusok a pravoszláv hagyományokra 
építkeztek. Amit halottkultusznak nevezünk, az a pravoszláv felfogásban 
valójában az élet kultusza. A mauzóleumban kiállított, bebalzsamozott Lenin, aki 
élt, él és élni fog, ugyanúgy az öröklét ígéretét hirdette, mint a földben 
nyugvó, nem romló megszentelt testek.
Személyes sebeket 
tépett fel
A magyar történelem 
még a szovjetnél is nyilvánvalóbb példákat – így Rajk László és Nagy Imre 
újratemetését – mutat arra, hogy a korlátozott nyilvánosság körülményei között 
hogyan válhat a temetés politikai eseménnyé. A nagy koncepciós perek pedig a 
lehető legnagyobb nyilvánosság előtt zajlottak, rádiós közvetítéssel, sajtóban 
közölt tárgyalásokkal, amit aztán különböző gyűlések, pártoktatás stb. témájává 
tettek. A film keretét alkotó per – az Aravidze család pere Szandro Barateli 
hullát kiásó lánya ellen – is úgy kezdődik, mintha az ítélet már készen állna. 
Ám kilép ebből a forgatókönyvből, midőn a bíróság meghallgatja a vádlott 
verzióját az 1930-as évekről.
Egy-egy „bátrabb” 
magyar, lengyel vagy szovjet film kapcsán minduntalan fölmerül, hogyan volt 
lehetséges mindez a cenzúra, a forgatókönyveket jóváhagyó film-főigazgatóságok, 
ideológiai kényszerzubbonyok korában. A „bátor” filmek, cikkek, novellák, versek 
száma azonban azt mondatja, ez valamilyen szinten a kultúrpolitika működéséhez 
tartozott. A szókimondás a politikai nyilvánosság helyett a művészetre maradt. A Vezeklés esetében mindez kalandos történetté állt össze, ami jóval 
azelőtt kezdődött, hogy ártatlan klasszikus filmfeldolgozásnak álcázva Moszkvába 
csempészték a kópiáit.
Abuladze nagyon is 
tisztában volt vele, hogy amibe még a brezsnyevi újrasztalinizálás leszálló 
ágában belevágott, azt az SZKP agitprop osztálya élből megvétózná. Így egyrészt 
szüksége volt egy befolyásos támogatóra, aki nem más volt, mint a grúz 
kommunista párt akkori első titkára, Gorbacsov későbbi külügyminisztere, Eduard 
Sevardnadze. Sevardnadzéék esetében – annyi más szovjet családhoz hasonlóan – a 
sztálini nagy terror feszegetése személyes sebeket tépett fel. Az első titkár 
unokabátyját – a festőt! – 1937-ben a grúz KP akkori első titkára, bizonyos 
Lavrentyij Berija tartóztatta le és végeztette ki. A történet a filmbéli: 
Dmitrij Sevardnadze a tbiliszi Metekhi templom műemlék épületét védte az azt 
lerombolni, illetve modellként és maradványokként múzeumba száműzni akaró 
hatalmassággal szemben. Eduard Sevardnadze párttag apját szintén letartóztatták, 
ám őt egy NKVD-tisztként szolgáló volt tanítványa közbelépésére kiengedték. 
Feleségének apja nem volt ilyen szerencsés. A grúz első titkár tehát a 
forgatókönyv ismeretében fedezte a rendezőt, és sikerült megtalálni a kiskaput, 
hogy elkerüljék a moszkvai filmcenzúrát is: nem a mozi, hanem a tévéfilmes keret 
terhére forgatták le.
A film egy 
rendkívüli esemény miatt majdnem mégis meghiúsult. A diktátor unokáját játszó 
színész, Georgi Kobakhidze ugyanis részt vett a szovjet közvéleményt megrázó gépeltérítési akcióban 1983 
novemberében. Az Aeroflot Tbiliszi–Leningrád járatát hét fiatal – mind a grúz 
értelmiségi elit gyermekei – megkísérelték Törökországba téríteni. A gépet 
speciális alakulat rohamozta meg, a három túlélő gépeltérítőt és egy 
főkolomposnak kikiáltott ortodox pópát kivégezték. A Vezeklés forgatókönyve így jutott Kobakhidze elfogása után a 
KGB-hez.
A film végül – új 
színésszel – mégis elkészülhetett, de két évig Grúziában porosodott. Majd mikor 
Moszkvában bemutatták és átütő sikert aratott, 1987-ben ezt a filmet küldte a 
szovjet vezetés Cannes-ba, ahol három díjat is elnyert – köztük a zsűri 
nagydíját. Abuladzét 1988-ban Lenin-díjjal tüntették ki, amit a rendező 
megfelelő cinizmussal fogadott: elvégre a filmjében Lenin kultuszát is 
lerombolta.
 

________________________________
 

Internal Virus Database is out of date.
Checked by AVG 
- www.avg.com 
Version: 8.5.455 / Virus Database: 271.1.1/5675 - Release 
Date: 03/14/13 21:04:00

_______________________________________________
Grem mailing list
Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu
http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem
--------- kvetkez rsz ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20130403/a0671bb5/attachment-0001.html

Tovbbi informcik a(z) Grem levelezlistrl