[Grem] nov.19. Szt.Erzsébet (történetek a szent életéből)

[Emoke Greschik]

Történetek Árpádházi Szt. Erzsébet  (nov.19.)  életéből

Miután tizennégy éves korában Lajos felesége lett, hatása annyira érezhető
lett a fiatal grófon is, hogy Caesarius lelkesen írja: ,,Alattvalói számára
boldog idők következtek. Rablás, betörés és erőszakos cselekmények esetében
nem volt tekintettel a személyre. A gyilkost, akár lovag, akár nemes, akár
paraszt volt, úgy ítélte meg, ahogy megérdemelte''.

Lajos egy alkalommal ellovagolt az Inselberg mellett, és így kiáltott: ,,Ha
ez az egész hegy aranyból volna, akkor sem adnám oda érte az én
Erzsébetemet!'' Pedig Erzsébet tettei nemcsak az udvar embereit
hökkentették meg rendszeresen, hanem olykor Lajostól is nagy megértést
kívántak. Példa erre az az eset, amelyet legelső német életrajzírója
jegyzett föl: Lajos távollétében Erzsébet befogadott a várba egy leprás
beteget, sőt urának ágyába fektette, hogy állandóan mellette lehessen és
szolgálhassa. Egy váratlan pillanatban hazatért a férje. Jelentették neki a
történteket, s Lajos szívében egy pillanatra borzadás és rosszallás ébredt.
Mikor azonban belépett a szobába ,,Isten, az Úr megnyitotta belső látásának
szemét'', és meglátta a tulajdon ágyában a megfeszített Krisztust.
,,Lelkesen tekintett Erzsébetre, és így szólt: Erzsébet, édes nővérem!
Ilyen vendéget igazán gyakran fektess az ágyamba! Ezt nagyon meg kell
köszönnöm neked!''

Amikor Lajosnak hadba kellett vonulnia Itáliába, Erzsébet három éven át
helyettesítette a grófság vezetésében. Éppen ezekben az években gyenge
aratások és árvizek sújtották a vidéket, úgyhogy a nép éhezni kezdett. Az
ifjú grófné pedig nagy határozottsággal és körültekintéssel cselekedni
kezdett; a vár alatt ispotályt nyitott, ahol naponta száz szegény kapott
ellátást. Gyakran saját kezűleg osztotta nekik a kenyeret és a pénzt.
Eladta ékszereit és drága ruháit, gyapjút szőtt a szegényeknek,
gyermekágyas asszonyok mellett segédkezett, és méltó temetést adott az
elhunytaknak. Mikor hírét vette, hogy Lajos hazatérőben van, elébe
lovagolt, és ,,ezernél többször is megcsókolta''. A várnagy panaszt emelt
ellene, hogy ,,esztelen bőkezűségével'' eltékozolta urának vagyonát. Igaz,
hogy a kamrák és tárházak kiürültek, a nép azonban élt és békét élvezett.
Lajos a panaszokra így válaszolt: ,,Engedjétek csak jót tenni, hogy
megtegye, amit Istenért tenni akar, és legyen elég nekünk, ha Wartburg és
Neunburg várát nem adja el!''

Egy alkalommal Lajos néhány napot barátjánál, a hildesheimi püspöknél
töltött. Hazatérése után leült Erzsébet mellé, és mondani akart neki
valamit, ő azonban sejtvén, hogy a keresztes háborúról van szó, benyúlt
urának zsebébe, és kihúzott belőle egy vörös posztóból készült keresztet.
Megdöbbenve ismerte föl, hogy Lajos magára vette a keresztes lovagok jelét,
s vállalta, hogy részt vesz a Szentföldért vívott harcban. Erzsébet tudta,
hogy ez ura hosszú ideig tartó távollétét, esetleg halálát is jelentheti.
Lajos hosszú beszélgetéssel akarta fölkészíteni döntése közlésére
Erzsébetet, akire ez a hirtelen fölfedezés olyan erővel hatott, hogy
ájultan esett össze. Lajos vigasztalni próbálta, de Erzsébet fájdalmát, aki
egész a grófság határáig, Schmalkaldenig elkísérte őt, nem tudta
csillapítani.

Egy esztendő múlva hozták haza a türingiai lovagok Lajos holttestét.
Erzsébet eléjük lovagolt, és fájdalommal telve borult a koporsóra, de így
imádkozott: ,,Istenem, te tudod, mennyire szerettem az uramat. Odaadnám
érte az egész világot, ha visszanyerhetném. De akaratod ellenére nem akarom
visszahívni még akkor sem, ha csak néhány hajszálamat kellene adnom érte''.

Abból az időből, amikor sógora, Henrik kormányozta a grófságot, elmondják,
hogy Erzsébet változatlanul folytatta jótékonyságát a szegények között. Az
egyik napon Henrik váratlanul tért haza a vadászatról, és találkozott vele,
amint épp kosárral a karján igyekezett valahová. Henrik föltartóztatta, és
látni akarta, mit visz a kosárban. Erzsébet engedelmesen átadta neki
kosarát, melybe a szegények számára élelmet csomagolt, Henrik azonban
illatozó rózsákat látott benne, s megszégyenülve útjára kellett bocsátania
Erzsébetet.

Wartburg vára Lajos halálával üres és idegen lett számára. Télvíz idején
hagyta el a várat, s lenn a hegy lábánál csak egy nagyon szegényes szállást
talált. A ferencesek templomában épp az éjjeli zsolozsmára harangoztak,
Erzsébet odasietett, és kérte a barátokat, énekeljék vele a Te Deumot.
Később a sógora Eisenachban biztosított számára lakást.

A következő eset mutatja, hogy az emberek milyen gyorsan elfelejtik a
kapott jótéteményt, és válnak barátból ellenséggé: Az egyik napon Erzsébet
egy szűk utcácskában járt, amely sártenger volt, csak a lerakott köveken
lehetett száraz lábbal lépdelni. Szembejött vele egy öregasszony, akivel
korábban nagyon sok jót tett, de most nemhogy kitért volna előle, hanem
letaszította a kőről, és csúf szidalmakkal halmozta el. Erzsébet
megcsúszott és elesett a sárban, de szó nélkül kelt föl, a közeli patakban
letisztította a ruháját, és derűs arccal folytatta útját.

Az egyik udvari ember házában adtak szállást Erzsébetnek és gyermekeinek. A
háziúr nagyon gorombán bánt vele, úgy kezelte mint egy bolondot, és
lépten-nyomon sértegette. Amikor Erzsébet elhagyhatta ezt a szállást, a
falaknak és a tetőnek megköszönte, hogy oltalmazták, és hozzátette:
,,Szívesebben mondanék köszönetet az embereknek is, de nincs miért''.

Egy közmondás szerint ha a füvet este letiporják, reggelre talpra áll.
Erzsébet is ilyen volt. A barátainak sikerült elérniük, hogy megkapja
özvegyi részét és a gyermekeit illető örökséget. A kapott javakból ünnepet
rendezett, és vagyona negyedrészét saját kezűleg osztotta szét a szegények
között. Beesteledett, mire mindenkinek átadhatta adományát. Mikor látta,
hogy az öregek és betegek arra készülődnek, hogy a szabadban töltsék az
éjszakát, kenyeret adott nekik, nagy tüzet rakatott, hogy melegedhessenek,
és elrendelte, hogy mossák meg a szegények lábait. Az egyik ember dúdolni
kezdett egy dalt, s hamarosan mindenki énekelt a tűz körül. Erzsébet boldog
volt, és azt mondta társnőinek: ,,Látjátok, mindig mondtam, hogy csak
vidámmá kell tenni az embereket!''

Marburgban a szállására fogadott egy vak és béna gyermeket, akinek nagyon
kellemetlen betegsége volt. Mindaddig maga gondozta, amíg karjai között ki
nem lehelte lelkét. Utána egy leprás kislányt fogadott magához. Mikor
szigorú lelkiatyja ezt megtudta, kegyetlenül megbüntette.

Az egyik napon megjelent nála egy magyar küldöttség, élén egy tekintélyes
úrral. András király azért küldte őket, hogy vigyék haza Erzsébetet
Magyarországra. Mikor végre rátaláltak, foltozott ruhában a rokka mellett
ült. A küldöttséget vezető úr felkiáltott elkeseredésében: ,,Ki látott már
királylányt rokkánál!''

Erzsébet mindössze huszonnégy éves volt, amikor földi életét befejezte.
Magas láz vett erőt rajta, és a fal felé fordulva vacogva feküdt az ágyán.
Egyszer csak a körülötte lévők arra lettek figyelmesek, hogy halkan,
magyarul énekel. Később megmagyarázta nekik: ,,Egy kismadár ült le mellém,
és olyan édesen dalolt, hogy kénytelen voltam vele énekelni. Hirtelen
fölült, és elborzadva kiáltotta: ,,Mit tegyünk, megjelent az ördög! El
innen, de mindjárt!'' -- aztán megnyugodott, és így szólt: ,,Beszéljünk
inkább a Gyermek Jézusról, hisz hamarosan itt a karácsony, amikor
megszületett, és jászolba fektették''. Aztán felsóhajtott: ,,Itt az óra,
amikor a Mindenható magához hívja barátját'' -- és elszenderült.

Halálának híre megindította az egész tartományt. Szegényes, harmadrendi
ruhájában ravatalozták föl az ispotály kápolnájában. Az emberek pedig
seregestül jöttek, hogy utoljára láthassák jóságos anyjukat. Amikor
megkezdték a gyászmisét, a templom tetejére leszállt egy nagy, fekete
madár, és örömteli dalba kezdett.
------------------------------
Irgalmas Istenünk, kérünk, világosítsd meg híveid szívét, és Szent Erzsébet
közbenjárására segíts minket, hogy a világ által fölkínált jólétet
megvessük, és mindig égi vigasztalásodnak örvendjünk!
http://www.katolikus.hu/szentek/1119.html
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20121119/c59459e7/attachment.html